Sziasztok tegnap annyi jó kommentet kaptam tőletek hogy nagyon sok energiát tudtam meríteni belőle, és most sikerült is elhoznom az új részt nektek. Köszönöm a sok támogatást imádlak titeket, és jó olvasást mindenkinek🥰🥰🥰🥰

Noah szemszöge.

- Apa, kérlek ne engedj! Kérlek...

- Hmm, mi ez? - dörzsölöm meg szemeim.

- Nem akarok menni! Nem akarok elmenni! Kérlek... - kiabálja melettem Sophie álmában, majd ide oda ficánkol.

- Sophie! Sophie! - próbálom ébreszteni.

- Anya ne! Ne csináld! ‐ folytatja tovább, majd kicsit hangosabban rá szólok, és a óvatosan megpofozom, mire hirtelen felül.

- Apa! - lihegi, és csak úgy hullanak a könnyei, majd hirtelen rám néz, és megölel.

- Jól vagy Picur? - ölelem vissza, mert látom mennyire rémült.

- Csak... csak egy álom volt...

- Nekem nem úgy tűnt! - válaszolom, mire elenged, és megtörli szemeit.

- Csak egy álom volt! - mondja újra.

- Rendben leszel? ‐ nézek rá aggódva. Tudom hogy hazudik. Vajon mi történhettet vele, és a szüleivel?

- Megleszek... bocsi hogy felébresztettelek!

- Semmi baj! - simogatom meg vállát, és visszafekszünk mindketten. Majd tíz perc elteltével, amikor már majdnem vissza alszom...

- Noah?

- Hmmm? - dünnyögöm az álmosságtól.

- Éhes vagyok... - suttogja.

- Hajnali két óra van Picur! - suttogom én is.

- Tudom, de éhes vagyok...- válaszolja lágy hangon.

- Akkor menj, és egyél.

- Fagyit akarok!

- Fagyit akarsz enni? - nyitom ki szemeim mert meglepődök, de nem fordulok felé.

- Igen...

- Menj, és egyél fagyit. Van a hűtőben!

- Egyedül? - kérdezi, és hangjában valami furcsa csilingelést hallok.

- Igen, menj nyugodtan.

- Hmm... rendben. Te biztos nem jössz? - kérdezi újra, mire elmosolyodom.

- Köszi nem. Menj csak!

- Oké... - feleli, és látom magam előtt ahogy bevágja a durcit. Hallom ahogy feláll, a lépteit, és bár próbál lassan kiosonni valaminek még is neki ütközik, majd szitkozódva bezárja az ajtót.

Már újra megint kezdenék álomba merülni amikor hallok egy hatalmas csattanást kintről. Azonnal felpattanok majd szaladok le a konyhába, amikor meglátom őt. A hütő ajtaja tárva nyitva, ő pedig lábujjhegyen próbálja erélni a csokis fagyit, közben a lába alatt szana szét van törve egy savanyúságos üveg. Bár meg kell hagyni elég szép látvány ahogy a polóm felcsússzan épp a feneke alá, nah de nem ez a lényeg. Oda rohanok hozzá, majd szó nélkül felkapom, és felültetem a pultra.

- Hé mitcsinálsz? - néz rám dühösen. - Már majdnem megvolt!

- Micsoda? Hogy összevágd magad, vagy elcsúsz a savanyú lében?

- Megoldom, én feltörlöm! - szállna le mikor rá nézek kicsit komolyabb tekinettel, így összefont karokkal félre vágja a fejét.

- Szép mondhatom! Az éjszaka kellős közepén, össze törsz itt mindent, és még te vagy durcás! - kezdem össze szedni a szilánkokat, majd felmosok.

- Nem vagyok durcás, csak egy kis fagyit akartam enni, ez olyan nagy bűn? - tárja szét karjait felháborodva, én pedig nehezen tudom visszatartani a nevetésem. - Hogy lehet valaki törpe létére ennyire dühös? ‐ csóválom fejem nevetve, és hát észre veszi.

- Mi olyan vicces Donovan? - húzza fel szemöldökét.

- Semmi Picur! ‐ válaszolom komoly tekinettel. - De ha már itt vagyok! - nyúlok fel a hütő legfelső polcára egy könnyű mozdulattal majd, elsétálok egy kanálért. - Szeretnél belőle? - vigyorgok rá miközben kibontom a fagyis dobozt.

- Ezért jöttem le... mintha nem tudnád! - mondja szemforgatva.

- Lábakat szét! ‐ lépek közelebb hozzá, majd lábai közé furakodom, ő pedig zavartan néz rám.

- Héj mit csi...

- Sshhh... kérsz fagyit... vagy nem? - nézek csillogó tekintetébe.

- K-kérek... - dadogja, majd a kiskanálra szedett vagyit ajkaihoz érintem, és mielőtt bekaphatná közelebb hajolok hozzá, és én kapom be, majd végig nyalok számon. Ő pedig csak tágra nyílt szemekkel néz rám, és a kevés fény ellenére is jól látom milyen piros az arca.

- Noah... - dönti oldalra fejét.

- Jól van, jól van! - nevetem ki, majd újabb adag fagyit érintek ajkaihoz, de ezúttal, folyamatosan elhúzom előle, majd hirtelen az olvadásnak köszönhetően egy két csepp a combjára csepeg.

- Ez szép volt! Köszi Noah! - néz rám mérgesen, és le akar szállni, de én nem adok neki utat.

- Hová ilyen sietősen Picur? - hajolok közelebb hozzá, mire meg sem tud szólalni, én pedig letérdelek elé, és lenyalom combjáról a fagyit. Olyan selymes, és puha a bőre... és az a vanilía illat...

- Seggfej! ‐ csap tarkón, majd nevetve felállok.

- Tudom hogy jól esett Picur!

- Egyáltalán nem Donavan! Szállj ki a személyes teremből! - lök meg, majd elkapom csuklóját, így visszahúzom magam hozzá, kezeimet pedig csipőjére helyezem.

- Ugyan Picur... hallottam azt a gyönyörű sóhajodat... - türöm el szemeiből a tincseit, majd csak bámulni tudom az arcát.... - Még csak most látom... a szeplőidet... és a telt ajkaidat... - símitok végíg rajtuk, ő pedig nagyot nyel. A szemei... még most is úgy csillognak rám... de mit művelek?

- Elég volt! - lök el újra magától. - Nem a többi csajod vagyok akiknek be vágsz egy ilyen macsó dumát, ők pedig a lábaid előtt hevernek. Erőszakos vagy, és állandóan csak megalázol!

- Erőszakos vagyok? - lepődöm meg.

- Igen az vagy!

- Miért is talán amiért megvédtelek? - lépek újra közelebb hozzá, de ezúttal komolyabb tekinettel nézek rá, amit ő ugyan csak áll.

- Megvédtél? Fél holtra verted az a sráct!

- Ohh bocsánat hogy nem hagytam neki hogy megerőszakoljon! - kiáltok vissza dühösen, mire tágra nyílt szemekkel néz rám, és tekintetében félelmet találok megjelenni.

- Picur... sajná...

- Hagyjuk! Köszönöm hogy megvédtél... de nem engedhetek még egy erőszakos embert az életembe!

- Ezt hogy érted? - kérdezem értetlenül.

- Nem a te dolgod! - száll le a púltról, majd elindul, de elkapom csuklóját.

- Ezt hogy érted? Milyen erőszakos ember volt a te életedben? - nézek rá.

- Noah eressz! - húzza ki kezemből kezét, majd elindul a szobám felé.

- Sophie várj már! - szaladok utána, ő pedig alulról kezdi vissza venni a ruháját, persze elfordulok azonnal. - Ne menj el! Sajnálom!

- Én sajnálom hogy tegnap eljöttem abba a buliba! Soha... - kezdi, és hallom ahogy küszködve húzza magára a ruháját. - többet nem megyek egy buliba se!

- Kérlek Picur... - fordulok felé.

- Figyelj Noah! A legjobb az lesz ha kerüljük egymást! Én nem tartozom a te világodba! És ahogy te mondanád... nem vagy az esetem!

- Kábe ez a világ legnagyobb hazugsága! - nevetem ki hangosan.

- Nem vagyunk egymás esetei, én pedig nem fogok ágyba bújni veled, mert ahogy észre vettem a konyhában ezt volt a célod! Tényleg köszönöm hogy megvédtél, de itt elválnak az útjaink! - nyitja ki az ajtót, és elindul kifelé.

- Ohh akkor ezek szerint szakítasz velem? - kiáltok utána gúnyosan, de komoly hangnemben. Hadd érezze hogy egyáltalán nem fontos! Amúgy sem akarok tőle semmit!

- Akkora egy seggfej vagy Donovan! - mutat be majd elindul tovább a lépcsőn.

- Csak hogy tudd soha nem dugnálak meg! - kiáltok újra, de már nem szól vissza.

- Csend legyen már! - kiáltja ki valaki az egyik szobából.

- Kussolj már! - kiáltok vissza, majd bezarom az ajtóm! - Basszus! Ezt nem hiszem el! - dőlök az ágyba majd megpróbálok elaludni... bár ezek után...

Sophie szemszöge

Hogy vette a bátorságot ahhoz hogy ilyet tegyen velem? Hogy mert hozzám érni? Ezt még megbánja! Én nem vagyok olyan aki egyből alá fekszik! Még is mit gondolt? Hogy egy két szép szó, és már a rózsaszín felhőktől nem fogok látni? Inkább halok meg egyedül mint hogy még egyszer ezt megengedjem!

- Sophie? - ül fel álmosan Abby, mert én hülye szó szerint bevágtam az ajtót.

- Basszus, bocsi! - zárom be lassan.

- Mi történt veled?

- Semmi, semmi majd holnap elmesélem! Most inkább aludni szeretnék.

- Aha... jó - dől vissza és már horkol is.

Fura érzés volt... amit csinált, de attól még dühös vagyok! Nagyon dühös!

🌞🌞🌞Reggel🌞🌞🌞

- Azta ez komoly? Jézusom! Én meg mindenről lemaradtam! - sétálunk Abby-vel a szekrényemhez.

- Abby most meséltem el az egész estémet, és csak ennyit tudsz mondani? - nézek rá kicsit csalódottan.

- Bocsi, de ez izgalmas! És kapják be mindketten, vagy is ... - rázza meg fejét - Mindhárman!

- Huuhh... - sóhajtok majd bezárom az szekrényem.

- Ohh én megyek is! ‐ néz mögém Abby majd szélsebesen elindul, és akkor jövök rá hogy miért rohan... mert meglátja Zach-et.

- Sophie... - áll meg előttem.

- Ne! Nem vagyok kíváncsi rád! - lépek el melette de utánam jön.

- Csak hallgass meg kérlek! Az egész egy félreértés!

- Ohh tehát félreértés az hogy három nap alatt sikerül e ágyba vinned? - nézek rá dühösen majd tovább sétálok, de még mindig követ.

- Én részeg voltam azon a napon, és a srácok csak játszani akartak kicsit!

- Nah jó! - állok meg újra. - Te tényleg idióta vagy? Csak játszani akartak? A tegnap magamra hagytál, és megpróbáltál becsapni! Elegem van belőled! Kérlek tünj el a szemem elől! De tudod mit? Megyek én úgy is erre van órám! - fordítok neki hátat, mire elkapja csúklóm.

- Sophie kérlek....

- Eressz el!

- Kérlek várj...

- Zach eressz el! - kiáltom mire, valaki meglöki Zach-et, és így elesik.

- Azt mondta ereszd el! - kiabálja Noah! Istenem ezt nem hiszem el!

- Te meg mit keresel itt? - nézek rá dühösen. - Miért kell mindent erőszakkal megoldani?

- De ő nem engedett!

- Noah kérlek állj le!

- Nem értem neked mi bajod van! Ennyire elcseszett nem lehetsz! Nem veszed észre hogy nem akart elengedni? Miért baj az ha valaki megvéd? - ordít, mire csak nagyokat tudok pislogni.

- Nem kell hogy megvédjenek! Nem kell hogy TE védj meg! - nézek rá könnyes szemekkel, mert ekkora megalázást még egy sráctól sem kaptam egész életemben.

- Sophie... - néz rám.

- Csak hagyj békén! - rohanok el tőle, majd beszaladok a legközelebbi mosdóba.

- Miért? Miért kell neki állandóan így viselkednie velem? Elég volt ebből, most már tényleg! Nem fogok engedni neki! Felállok, megtörlöm a szemeim majd bemegyek az órámra.

***

A könyvtár a legjobb hely. Itt mindig nyugodtan lehetek, és kiengedhetem a gőzt. Elkezdek keresgélni az egyik polcon ahol regények vannak, de amit leszeretnék venni túl magasan van. Körbe nézek hátha van valaki aki tudna segíteni de mindhiába, ezért megpróbálom egy másik könyvel leborítani de ez sem sikerült.

- Tényleg elcseszett vagyok! - sóhajtók nagyot, mikor valaki át nyúl rajtam. Megfordulok, és már megint ő az!

- Miért nem hagysz békén? - nézek fel szemeibe, mire a könyvet a kezembe helyezi.

- Bocsánatot akartam kérni...

- Noah...

- Csak hallgas végíg! - néz rám, mire, újra sóhajtok. - Sajnálom a tegnap estét! Egy igazi bunkó voltam! És sajnálom amit nem rég mondtam neked! Nem vagy elcseszett, sőt szerintem egy igazán különleges lány vagy! Kérlek ne haragudj, csak... csak ez nekem nagyon új!

- Mit értesz azalatt hogy új? - kérdezem kíváncsian.

- Mindegy nem fontos! Most már megyek!

- De ezt nem... - kezdeném mire elrohan előlem. Mindegy... Noah csak összezavarja a fejem! Egyszerűen nem értem mi baja van!

Órákig el vagyok a könyvtárban, majd összepakolom a cuccaim, és elindulok kifelé, hogy átmenjek a kávézóba, és ahogy kilépek a kampusz ajtaján nagyon meglepődöm.

- Dylen? - kiáltok fel, majd azonnal a nyakába ugrok.

- Bogyó! - ölel át.

- Mit keresel itt? - mosolygok rá.

- Nem jöhetek megnézni a kishúgomat?

- Alig két hete vagyok itt! - döntöm oldalra fejem.

- Apa az orromra kötötte hogy jöjjek el beszélni veled!

- Miért mi történt? - kérdezem aggódva.

- Igazából nincs semmi baj. Mi lenne ha a kávézóban megbeszélnék?

- Amúgy is oda tartottam, menjünk!

A kávézóig tartó úton mindenki minket figyel... tuti azt hiszik hogy Dylen a barátom, de ez nem igazán érdekel mert fontosabbnak tartom azt hogy megtudjam apa miért küldte ide! Talán... anya... visszajött? Vagy... nem! Az lehetetlen hiszen az a férfi még börtönben ül! Akkor még is...

- Bogyó minden rendben? - legyint előttem Dylen.

- Ohh igen! - rázom meg a fejem. - Miről van szó? Most már tényleg mondd el! - ülünk le.

- Szóval... apa nem igazán szerette volna elmondani neked ezt a dolgot, mert attól félt hogy esetleg rosszul kezelnéd, vagy rosszul fognád fel a helyzetet...

- Mondd már Dylen!

- Szóval apa egy ideje randizik valakivel, akinek szeretne minket bemutatni!

- Randizik? - lepődöm meg.

- Igen.

- És te ismered?

- Nem! Még én sem láttam!

- Oké... - pislogok nagyokat.

- És mit szólsz hozzá?

- Nem tudom apa miért félt ezt ő maga elmondani! Én nagyon örülök neki! Végre valami jó is történik vele, és nekem az ő boldogsága mindennél fontosabb! - mosolygok.

- Tudtam hogy te is így fogsz majd reagálni! - fogja meg kezem.

- Hát persze! Nem vagyok már kisgyerek, és amúgy is örülök hogy talált valakit akivel boldog lehet! - válaszolom Dylen pedig csak mosolyogni tud.

Noah szemszöge

- Noah megmondanád mi van veled ma? Nem koncentrálsz! - üvölt rám az edző.

- Bocsánat Mr. White!

- Jól van srácok, ma valami nem stimmel veletek, szóval le a pályáról! Holnap innen folytatjuk! - veszi le sapkáját, majd még előttünk elindul.

- Jól vagy haver? - szegődik mellém Péter.

- Meg vagyok!

- Mi történt köztetek Zach-el a reggel?

- Egy kis félreértés volt az egész!

- Ne hazudj nekem! Gyerek korunk óta ismerlek és, nekem nem tudsz hazudni!

- Talán később beszélünk róla... amúgy szerettem volna beszélni veled egy két dologgal kapcsolatban!

- Rendben, tudod hol találsz.

- Persze, de most megyek, lezuhanyzom, azután iszok egy jó jeges kávét!

-Rendben majd ütközünk! - int majd tovább megy.

A zuhany alatt állva csak egyetlen dolgon tudok agyalni... Az pedig ő! De miért? Csak az jár a fejemben ahogy a pulton ülve közel húztam magamhoz, ahogy éreztem az illatát... amikor hozzá értem a bőréhez... és amikor a tekintetében félelmet láttam. Muszáj beszélnem vele, valami nem hagy nyugodni. Zuhany után gyorsan átöltözöm, majd elindulok a kávézó felé. Ahogy egyre közelebb érek az ablakon keresztül látom, ahogy egy sráccal ül... És a srác meg arcon meg homlokon puszilja? Mi a fasz? Még hogy nem olyan lány! Nah persze!

Ahogy belépek a kávézóba akaratom ellénére is oda nézek, ők pedig ölelkeznek meg nevetgélnek. Mindegy is egyáltalán nem érdekel!

- Nah ki vagyok? - szólal meg valaki a hátamban, közben lefogja a szemeim.

- Nem tudom! Ki vagy? - kérdezem nevetve, mire érzem hogy a fülemhez hajol.

- Szexi, dögös, és már nagyon hiányoztál neki, és alig várja hogy az egész éjszakát veled töltse! - feleli lágy hangon, majd felé fordulok, és megcsókolom.

- Bébi! - fogom meg arcát.

- Hiányoztam? - kérdezi boci szemekkel Hailey.

- Az nem is kifejezés! - mosolygok rá, majd újra megcsókolom.

- Bocsi, de az anyám egy igazi hárpia, muszáj volt találkoznom vele.

- Megértem! Iszol valamit?

- Csak a szokásosat - mosolyog majd leül az egyik asztalhoz. - Nahát, már Zach-et dobta is a kisgólya? - nevet fel, miközben Sophie-ra néz.

- Fogalmam nincs! - vonok vállat, majd én is oda pillantok, és ők még mindig csak nevetgélnek.

- Talán le maradtam valamiről? - néz rám kíváncsian.

- Csak egy éjszakáról... - hajolok közelebb hozzá. - Amit velem kelett volna töltened!

- Nem kell aggódnod ma bepótoljuk! - simít végíg arcomon, majd megpuszilja.

- Jól van, akkor mehetünk? - kérdezi Sophie a sráctól.

- Persze menjünk Bogyó! - mosolyog a srác is, majd átkarolva Sophie-t elindulnak kifelé.

- Noah? Hahó? Héj!

- I-igen? - rázom meg fejem.

- Jól vagy? - kerdezi Hailey.

- Igen, persze!

- Hallottad ma mi lesz?

- Nem, miért?

- Medencés party... - vigyorog.

- Kitalálom... ott akarsz lenni! ‐ dőlök hátra nevetve.

- Miért te nem akarsz jönni?

- Egy feltétellel! - mosolygok pimaszul.

- Hmm...

- Ha a jakuzziba is eltötlünk egy kis időt! - kacsintok rá, mire megforgatja szemeit, de azért belemegy.

- Legyen... csak ne hogy megbánd!

- Azt soha... - vigyorgok.

Sophie szemszöge

- Szóval már mész is? - kérdezem Dylen-t.

- Igen, a bandával sokat gyakorolunk mostanában, úgy hogy megyek!

- Ma habfürdös party! Gyere el! A bikini mindenkinek kötelező! - nyom két csaj a kezmebe egy egy szórólapot.

- Ezek komolyan mindennap tartanak valamit? - nézek idiótán a papírokra.

- Ohh... - veszi ki izgatottan a kezemből az egyiket Dylen. - Talán még is rá érek egy kicsit!

-Tuti hogy nem! Ne nézz így rám! Megfogadtam a tegnap hogy soha többé nem megyek el egy buliba sem!

- Vagy is tegnap buliztál? - kérdezi tágra nyílt szemekkel.

- Igen, de...

- Azt mondtad te tuti nem fogsz... erre meg! - vigyorog rám.

- Tudom, de...

- Semmi de! Ma a bátyáddal együtt fogsz bulizni és kész!

- Nehh... kérlek...

- Ohh dee bizony Bogyó! - csap a hóna alá, vigyorogva.

- Ugye semmi féleképpen, nem tudlak le beszélni róla? - nézek fel rá vigyorogva, és magamban azért könyörgök hogy igent mondjon.

- Erről senki sem tud lebeszélni! ‐ vigyorog vissza.

Szép! Ennyit arról hogy soha többé nem fogok bulizni... előre félek az estétől.