Sziasztok elhoztan az új részt nektek! Jó olvasást mindenkinek🥰🥰🥰

- Szívesen elkísérnélek, a következő órádra, de így is késésben vagyok! - mosolyog rám Zach.

- Eljutok egyedül is! Menj nyugodtan! - legyintek.

- Jól van majd beszélünk még! Szia! - mosolyog rám vissza majd rohanni kezd.

Zach tényleg nagyon rendes srác, és vicces. Nagyon jól el lehet vele beszélgetni. Bár az az igazság hogy nekem nem áll szándékomban járni senkivel sem. Lehet hogy ő sem akar, de az most nem számít. Nekem a tanulásra kell koncentrálnom, a jövőm a lényeg. Apa és Dylen egész életükben azért küzdöttek hogy idáig eljussak. Nem fogok egy pasi miatt eldobni mindent. Az egész múltam hatással van rám. Az anyám... nem volt a legjobb anya. De ez nem lényeg. Most mással kell törődnöm... de... mi... mi ez a fuldokló érzés, amit a torkomban érzek. A korlátba kapaszkodva próbálok feljebb jutni az emeleten de egyre jobban szédülök, és úgy érzem a levegőm is elfogy... utoljára akkor éreztem ezt mikor előjött az allergiám. De nem ettem semmi diósat akkor... ezt már nem bírom! Úgy érzem a talaj lassan kicsúszik a lábam alól, és.... és...

Noah szemszöge.

- Jól van srácok mennem kell! - intek nekik ahogy elindulok a lépcsőn felfelé, és azonnal észre veszem ahogy az a lány aki a szobámban volt, már alig áll a lábain. Azonnal szaladni kezdek felé, mert tudom hogy a mentem elájul, és még ép időben, igaz hogy a térdeimre esve, de elkapom őt. Ki tudja mi történt volna vele ha legurul a lépcsőn... viszont a nyaka tele van piros kis pötyökkel. Azt hiszem jobb ha leviszem a gyengélkedőre.

***

- Biztos hogy már jobban van? - kérdezem a nővért.

- Igen, ne aggódj, csak kicsit pihennie kell. Szerencse hogy ott voltál időben, meg is halhatott volna!

- Hogy mi? - nézek rá tágra nyílt szemekkel.

- Úgy tűnik allergiás a dióra, és ha nem vagy ott meg is fullhatott volna! Hatalmas szerencse! - válaszolja. - Ha akarsz most már el mehetsz.

- Ha nem gond itt maradnék vele!

- Csak nyugodtan- válaszolja a nővér, én pedig leülök a lábához. Szegény lány... biztos a muffin miatt lett rosszul, mivel nyomokban tartalmaz diót. A muffinokat nem a konyhán sütik hanem rendelik. De belegondolva abba hogy ha nem vagyok ott meg is halhat...

- Mi történt? - szólal meg majd a torkához kap.

- Semmi baj! Már nem kell félned! - fogom meg kezét, majd mikor kinyitja szemeit, és meglát azonnal felül.

- Te miért vagy itt? - von kérdőre azonnal.

- Pont az emeletre tartottam, amikor majdnem elájultál! Egyből ide hoztalak!

- Te hoztál engem ide? És itt maradtál míg nem ébredtem fel? - kérdezi meglepődve.

- Igen.

- Nem is tudom mit mondjak...

- Elég egy köszönöm is! - mosolygok rá.

- Köszönöm Noah! Megmentetted az életem! Ha te nem vagy ott akkor én lehet hogy...

- Neh! Semmi baj Picur! Csak, jókor voltam jó helyen! - nyugtatom tovább.

- Megtennéd hogy nem hívsz így? Kicsit kezd idegesítő lenni! - forgatja szemeit.

- De ha egyszer nem tudom a neved? - vonok vállat.

- Sophie... Sophie a nevem!

- Áhh Sophie... különleges neved van!

- Miért gondolod ezt?

- Azért mert görögül bölcsességet jelent!

- Ezt eddig nem is tudtam... - néz egy pillantra maga elé és mintha elpirulna. - Figyelj... igazából meg akartam neked köszönni a tegnap éjszakát is! Én... életemben akkor ittam elöszőr, és az az igazság hogy próbáltam egy csendes helyet találni, és...

- És az én szobám találtad alkalmasnak... - fejezem be mondatát.

- De esküszöm nem állt szándékomban ott maradni! Nem akartam ott aludni, és kellemetlenséget okozni!

- Igazából nem okoztál kellemetlenséget azon kívül hogy agyékon, arcon rugtál, majd lehánytál, és azt követelted tőlem hogy vigyelek vissza az ágyadba különben elmondod apukádnak hogy Dylen tette tönkre a laptopját!

- Jézusom! - teszi kezét szája elé. - Ez most komoly? - kérdezi és mintha nem a meglepődötség miatt tenné, hanem hogy nevetését visszatartja.

- Teljesen. Egész este rugdostál. - vigyorgok rá. - Oh bocsi! - nyúlok a zsebembe mert csörög a telefonom.

- Kábe három másodpercet adott az edző hogy ide érj vagy büntetésből te fogod a vécéket takarítani! - kiáltja Peter, én pedig vigyorogva teszem le.

- Bocsi, de mennem kell! Ugye megleszel? - állok fel.

- Már így is sokat tettél értem... Megleszek.

- Rendben, szia Picur! - intek neki vissza az ajtóban.

- Sophie! - kiáltja utánam. - A nevem Sophie! - de csak vigyorogva sétálok tovább.

Ez a lány... Nagyon érdekesnek tűnik...

Sophie szemszöge.

Talán túl hamar itélkeztem fölötte, és lehet hogy még sem az akinek látszik.

- Felébredtél? - siet felém egy fiatal hölgy.

- Igen - ülök fel.

- Látom jobban érzed magad, és már a kiütés is eltűnt a nyakadról, szóval ha szeretnél visszamehetsz a kollégiumba pihenni! Itt a recept, ezt a gyógyszert szedd három napig, és igyál sok folyadékot rendben?

- Úgy lesz köszönök mindent! - mosolygok majd, elmegyek kiváltani a gyógyszert, és visszamegyek a szobámba.

***

Azt hiszem már az oráknak is vége lehet, mivel egyre hangosabb oda kint minden.
Felállok az ágyból hogy kinyissam az ajtót amikor Zach lép be rajta.

- Hallottam mi történt veled! Jobban vagy már? Nem fáj semmid? - fürkészi arcom, közben megfogja kezeim, én pedig csak nagyokat tudok pislogni.

- Sz-szia! Öhmm... igen jobban vagyok, de honnan tudod?

- Abby mesélte! Annyirra sajnálom az egész az én hibám, ha nem adom neked azokat a muffinokat....

- Hé nyugi! ‐ bököm mellkason. - Tudtad hogy nyomokban tartalmazott diót is?

- Erről fogalmam sem volt! Te honnan tudod?

- A nővér mondta... szóval nem ne okold magad, és amúgy is rendben vagyok már.

- Igazából arra gondoltam... hogy meghívnálak egy kávéra, vagy teára! De persze ha te is szeretnéd!

- Én.. amúgy is a kávézóba akartam menni szóval szívesen elmegyek veled! - mosolygok rá, majd felveszem a táskám, és elindulunk.

- Úr isten? És nem sérültél meg? - nézek Zach-re miközben kinyitja előttem a kávézó ajtaját.

- Már megszoktam! - von vállat. - Ebben a sportban megtörténik az ilyen, de volt már olyan is hogy eltörtem a karom vagy éppen a lábujjam, szóval az ilyen esések meg sem kottyanak! - vakargatja tarkóját.

- Azért legyél óvatos!

- Hát persze! Figyelj... azonnal jövök csak lerakom a cuccaim nyugodtan állj be a sorba.

- Rendben - válaszolom, majd ahogy beállok a sorba, a telefonom csörögni kezd ezért megpróbálom elővenni, és ebben a pillantban valaki nekem jön majd őt is, és engem is hideg zuhanyként érint egy jó adag jeges kávé.

- Nézz már a lábad elé! - néz rám dühösen egy lány... akit nagyon jól tudom hogy hívnak. Hailey ő Noah barátnője.

- Már elnézést de te jöttél nekem!

- Hogy mit mondtál? - lép közelebb.

- Azt hogy te jöttél nekem. Én itt álltam, te pedig nekem jöttél!

- Nah ide figyelj csak gólya, mit gondolsz kivel beszélsz? - hajol az arcomba, mire Zach megjelenik, majd egy mozdulattal finoman arrébb tolja.

- Itt meg mi történt? ‐ néz mindkettőnkre. - Jól vagy Sophie?

- Igen, jól vagyok!

- Láttam hogy neki mentél mire volt jó? ‐ kérdezi Zach.

- Pont hogy ő volt az aki nekem jött! - válaszolja dühösen Hailey.

- Miért hazudsz? Azt hiszed hogy Noah a szárnyai alá vett már megtehetsz bárkivel bármit? Halottam ahogy a többi elsőst is szivatod, ez már rég nem divat ezen az egyetemen!

- Ohh kussolj már Zach! Pont te beszélsz? - fonja össze karjait vigyorogva. - Mind tudjuk hogy te voltál a legroszabb közülünk!

- Csak voltam! Azok az idők elmúltak.

- Nem számít mi történt! - szólok közbe. - Tudod mit Hailey? Tessék itt van a kávéd ára, mi már megyünk is! - fordítok hátat majd elindulnék ha valaki nem szólít meg.

- Hová ilyen sietősen Picur? - állok meg egy pillantra és szinte éget a vigyora, pedig még meg sem fordultam.

- Végre! Itt van aki pórázon tud tartani! - néz Zach újra a lányra.

- Lassan a testtel! - karolja át a lányt Noah védelmezően aki büszkén mosolyog. - Veletek mi történt? - néz ránk.

- Ez a csaj nekem jött és rám borult az egész kávé!

- Azt hiszem a fele éppen rajtam szárad ha nem vennéd észre! - nézek Hailey-re szúrós tekintettel.

- Nem te mentél véletlen Sophie-nak? Hiszen ő csak itt állt! ‐ szólal meg újra Zach védelmezően. - Mi lenne ha kicsit visszább húznál a pórázán? - Néz Zach Noahra, aki lehajtott tekintettel vigyorog.

- Mi lenne ha betörném a pofádat? - lép közelebb Noah.

- Állok elébe! ‐ feleli Zach majd teljes testközelbe állnak egymáshoz, én pedig egyre rosszabbul kezdem érezni magam. Úgy érzem megfulladok és a szívem is egyre gyorsabban ver... az emlékeim...

- Elég legyen! - rontok közéjük egy gyors mozdulattal majd megfogom Zach kezét és összekulcsolom az enyémmel amit Noah végig néz, tekintete pedig teljesen megváltozik... mintha meglepődne és kicsit féltékeny lenne. - Mi most elmegyünk!

- De... - kezdené, Zach ha nem néznék rá szúrós tekinettel. - Elég volt! ‐ suttogom közel hajolva hozzá. - Nem fogsz miattam verekedni, nem hiányzik egyikünknek sem.
- Igen, én voltam az aki neki ment a barátnődnek! - lépek közelebb Noah-oz, de Zach kezét nem engedem. - Bocsánat Hailey, és fogadd csak el a pénzt amit oda adtam! Mi most megyünk! ‐ fordítok újra hátat, de persze ő egyből megradja a csúklóm majd olyan erősen ránt vissza hogy a másik kezem kicsúszik Zach kezéből, és Noah mellkasán áll meg.

- Hát ilyen könnyen feladod a harcot Picur? ‐ suttogja ajkaimra.

- Ezt nevezed te harcnak? - vigyorgok arcába, közben tekintetünk szikrázik. Az enyém a dühtől, hogy kábé a percen meg tudnám folytatni annyira kiállhatatlan. - Okos enged szamár szenved! - rázom le magamról hatalmas kezeit, majd hátat fordítok neki, és elkezdem újra nyugtatni, Zach-et.

Ahogy elindulunk kifelé, az ajtó üvegből tisztán látom ahogy Noah tekinete szinte ég valamiféle érzéstől de ez már nem foglalkoztat.

- Miért hagytad hogy így megalázzon? ‐ kérdezi értetlen tekintettel Zach.

- Ez nem volt megalázás! Az a megalázás, amikor egy egész iskola előtt ragasztót öntenek rád majd tollal beborítanak, és úgy mész hazáig! Nah az megalázás! Ez csak egy kisebb félreértés volt.

- De ezt...

- Figyelj Zach! Néha jobb ha csak hagyod megtörténni a dolgokat, úgy ahogy vannak! Ha elkezded bolygatni akkor csak rosszabb lesz.

- Elképesztő mennyire higgadtan kezelted ezt a helyzetet... - sétál tovább melettem.

- Ahhoz képest ami lehetett volna belőle szerintem is elég jól ment - mosolygok.

- Ennyit a téáról vagy káveról!

- Én nem panaszkodhatok emiatt! - mutatok végig magamon gúnyosan.

- Ohh igaz is! Tessék... - nyúl a táskájába, majd mielőtt megszólalhatnék belebújtat a hatalmas pólójába.

- Köszönöm... hogy megvédtél oda bent!

- Ez csak természetes! Az a hülye... Huhh - sóhajt nagyot.

- Ne is törődj vele! - legyintek mosolyogva.

- Figyelj... lenne kedved holnap este bulizni? - kérdezi mire a tekintetem kábé mindent elárul. - Mielőtt bármit is mondanál... végig meletted lennék, és kerülnék minden rossz társaságot - folytatja majd újra boci szemekkel néz rám.

- Hmm... meglátjuk oké? - vigyorgok rá, mire felnevet. - Mi olyan vicces? - húzom fel szemöldököm.

- Semmi! Tényleg semmi! ‐ próbálja visszatartani nevetését.

- Áhh már tudom! ‐ fonom össze karjaim mint aki mérges, erre még jobban felnevet.

- Annyira aranyos vagy Sophie! ‐ fogja meg vállaim majd kicsit közelebb hajol hozzám, és édesen mosolyogni kezd csillogó szemeivel pedig annyira bámul hogy szinte semmi sem tudná megzavarni.

- Aranyos vagyok? Nem inkább egy mérges törpe? - gúnyolódom vele, mire végíg simít arcomon, én pedig lebénulva állok, és mozdulni sem tudok mert tekintete még mindig rám szegeződik ajkai pedig ártatlanul, de még is furfangosan próbálnak megközelíteni, és már szinte érzem meleg leheletét amikor a telefonom hangosan kezd csörögni, de annyira hogy szegény Zach-et orrba fejelem, és azt sem tudom hogy a telefont vegyem fel, vagy az ő orrát kezdjem el ápolni. Majd megnyugtat egy vigyorral hogy minden oké én pedig felveszem a telefont.

- Halló?

- Szia Bogyó! Mi újság?

- Áhh szia Dylen! - vigyorogok Zach-re. - Minden nagyon jó és veled? Apa hogy van?

- Nagyon jól vagyunk köszi! Nah milyen az egyetemi élet?

- Hogy is mondjam... nem unatkozom!

- Király! Viszont amiért hívtalak az egy nagyon fontos dolog!

- Miről van szó?

- Nem fogod elhinni... de hatalmas lehetőséget kapott a banda, és lehet hogy három hét múlva élő koncertet tarthatunk a vásáron!

- Hogy micsoda? - nézek Zach-re meglepődve, és szegény talán azt hiszi baj lehet, mert azonnal suttogva kérdezi hogy mi történt. - Nem mondod? Dylen ugye viccelsz?

- Bogyó ez halál komoly!

- Úr isten! - visitok fel nevetve. - Annyira büszke vagyok rátok!

- Remélem itt leszel!

- Ez csak természetes!

- Jól van Bogyó nem zavarlak tovább, jó éjt! Majd még beszélünk!

- Oké, neked is szia Dylen! - teszem le boldogan.

- Mi történt? - rohan le azonnal Zach.

- A bátyám bandája fel fog lépni a miden évben megrendezett városi vásáron!

- Hű hát ez nagyon jól hangzik!

- Igen, de most ha nem bánod visszamennék a szobámba, mert eléggé elfáradtam... és hát le is kéne zuhanyoznom... - nézek magam elé.

- Hát persze, menj nyugodtan.

- Várj vissza adom a pulcsit... - kezdem levenni.

- Ohh hagyd csak majd visszaadod holnap! - legyint mosolyogva.

- Oké... akkor én megyek is. Jó éjt Zach!

- Jó éjt Sophie! - mosolyog, majd elindulok. Vajon... mi minden fog még velem történi ezen az egyetemen? Kezdem azt érezni hogy rossz helyet választottam.