Sziasztok, tudom azt ígértem folyamat lesznek részek, de annyi minden történt. először is nem volt netem nagyoon sokáig, és itt vannak a ballagók is amire készülődni kell, és a harmadik dolog hogy ezt a réészt nagyon nehezen sikerült megirnom... talán pont azért mert elérkeztünk az utolsó részekhez, s nem akarok megválni a könyvtől. De termszetesen a részeket azért még elhozom. Jó olvasást nektek... Puszii

Noah

– Jól vagy Hannah? – veszem ölembe a kishúgom.– Noah? Noah, miért verted meg apát? – pislog rám nagyokat, mire meglepődöm. Még csak öt éves.– Azért mert rosszat tett anyával, és anya nem ezt érdemelte.– Hmm... ‐ ráncolja össze szemöldökét miközben maciját szorongatja. ‐ Anya és apa már nem szeretik egymást? – néz rám boci szemekkel, én pedig magamhoz ölelem. Bárcsak tudnám mi történik a családunkkal. ‐ Bátyus? – szólít meg újra.– Igen?– Az a lány, ki volt itt az előbb? Ő is sírt... pont mint anya, amikor apával kiabálnak – néz maga elé, de mire bármit is mondhatnék Peter rohan be.

– A francba Noah!

– Mi a baj?

– Sophie sehol sincs! Azt mondta megvár a kocsiban de sehol nincs!

– MI VAN? – állok fel azonnal.

‐ Ez csak is miattad van! – néz rám dühösen majd meglök. – Ide jött miattad, mert féltett téged, te pedig a magad sajátos módján elűzted innen!

– Állj le Peter! – fogom meg karjánál.

– Azt mondta jöjjünk el érted, azt mondta szeret téged.... hogy lehetsz egy ekkora barom?

– Nyugi lehet hogy nem várt meg, hanem taxival ment vissza. Azonnal hívom Abby-t! – veszem elő telefonom. – Halló Abby!

– Szia Noah - szólal meg.

– Sophie ott van? – kérdezem miközben kihangosítom a telefont.

- Nem nincs. Miért? Történt valami?

– Figyelj nagyon fontos tudnom hogy merre van, ha ott van kérlek add oda neki a telefont!

– Noah mondom hogy nincs itt! Mi történt? - kérdezi újra idegesen.

– Össze kaptunk kicsit, és...

– Igen, és? – emeli fel hangját.

– Próbáld meg hívni őt rendben?

– Monnd el mi történt!

– Csak hívd folyamatosan hátha eléred! –teszem le. – Basszus! Bassza meg! Bassza meg! Bassza meg! – orditok majd a falba öklözök.

– Hiába hívom én is, nem veszi fel! – csörgeti folyamatosan Sophie-t, Peter.

– Mi van ha... – nézek rá tágra nyílt szemekkel. – Mi van ha az a faszfej elrabolta?

– Micsoda? – néz rám Peter, kiakadva.

– És ha elvitte? Ha elrabolta? Mi van ha bántani fogja? Vagy... vagy ha... – zavarodok meg, egy pillantra, mire Peter, és Isaac is megofgják a vállam.

– Megtaláljuk! – szól biztatóan Isaac.

– Meletted maradunk, és segítünk! – néz rám Peter, én pedig még mindig kiakadva a vérző apámra nézek, és egy pillanat alatt mellé szegődöm majd elkapom a torkát.

– Ez az egész miattad van! – hajolok a pofájába.

– Noah! – kiabál rám Peter de nem érdekel.

– Peter hagyd most! – suttogja neki Isaac.

– Ha most nem kell ide jönnöm, újra... akkor most nem történik meg ez az egész! – szorítok rá erősebben.

– N-nem... ez... nem miattam van! – mosolyog rám. – Ez csak is... – szorítom meg torkát erősebben, mire elköhögi magát. – Csak is... a te hibád! Te... voltál aki megbántotta... nem én!

– Esküszöm kinyirlak! – vágok be neki újra egyet, mire a fiúk azonnal leszednek róla.

‐ Ha így folytatod soha nem találjuk meg Sophie-t! Hát ezt akarod? – rángat vállamnál Isaac aggódó tekintettel. – Az a lány őrülten szerelmes beléd, te pedig ezt tetted vele, hát tényleg nem látod mekkora egy barom vagy? Fejezd ezt be, és keressük meg őt! – pofoz fel egy pillanat alatt, én pedig mély levegőt veszek.

– Igazatok van... menjünk! – engednek el lassan. – Veled viszont... – fordulok újra az apám felé. ‐ Még nem végeztem! – felelem miközben gyülőlködve végig nézek rajta.

***

‐ Ez így nem jó! - csapok a kormányra.– Hajnali három óra de semmi! Hol lehet? Hova vitte, az az állat?

– Fogalmam nincs! – sóhajt Isaac.

– A rendőrséget értesítetted? – kérdezi Peter.

– Igen, és már az apja, és a bátyja is tud róla.

– Ki fognak nyírni téged! ‐ szólal meg újra Isaac.

– Talán lesz is miért! – kontrázik rá Peter.

– Az a legkisebb gondom! Meg kell őt találnom! – hajtom fejem a kormányra. Megőrülök! Megöl a tudat hogy nem találom, hogy tudom nincs biztonságban! A francba is megígértem neki hogy vigyázok rá, ehelyett szó szerint egy gyilkos karjaiba dobtam! – Megígérted Noah... – hasít fülembe a hangja, ahogy kétségbeesetten néz rám... Istenem mit tegyek hogyan találjam meg?

Sophie

- Hol ... hol vagyok? Úgy fáj a fejem, és annyira fázom... Mi ez a hely? Hol vagyok?

- Nézzenek oda! - rezzenek össze egy férfi hang hallatán amit nagy jól ismerek. - A kis angyal felébredt! - szólal meg újra, majd a szoba legsötétebb zugából előlép
Ronald. - Jól aludtál? - mosolyog rám. Meg sem tudok szólalni... csak meredten nézek fel rá, és felszínre tör minden múltbéli dolog amit elkövetett. Minden. - Nah? - guggol le elém, mire össze húzom magam. - Hát nem is örülsz nekem? - símitana végig hajamon, ha nem húzódok el előle. - Hmm... - dörzsöli meg állát. - Nem vagy szomjas? Hozzak neked inni valamit?

- Miért... - kezdem, majd elakad a lélegzetem amikor végigméri testem. - Vagyok itt?

- Nah végre megszólalt a kis cica. - mosolyog rám. - Tudod... - ül le mellém, mint akinek se baja, se gondja. - Nagyon régóta szerettem volna veled beszélni - néz rám. -Annyiszor próbáltam neked üzenni. Hívtalak... sőt, még a suliba is elmentem, és hagytam neked üzenetet, de te rá sem hederítettél! - fejezi be szomorúan, én pedig remegve húzom még jobban össze magam, és azt érzem hogy már a könnyeim sem tudom visszatartani. Hát persze... én végíg tudtam hogy ő az aki keres és figyel ,csak azzal próbáltam nyugtatni magam hogy a böröntben horad. - Sophie... - suttogja a nevem, majd végíg simit arcomon, amitől elundorom. - Fogalmad sincs mi vár rád... - suttogja fülembe, arcomra pedig fintorgás ül, és a könnyeim csak úgy folynak végig rajta. - Milyen gyönyörű érett nő lett belőled! - szippant hajamba. - Hmm vajon a barátod mitől akadt ki annyirra hogy elzavart? - Talán... kevés voltál neki az ágyban? Vagy esetleg megunta hogy egy esetlen kis ribanc vagy? - suttogja mosolyogva, és habár nem akarok rá nézni erőszakkal maga felé forditja arcom.- Nah, ne sírj - biggyeszti le száját, majd letörli könnyeim.

- Ne érj hozzám! - lököm el magamtól, mire meglepődve néz rám, és újra mosolyogni kezd.

- Ne aggódj! Biztos megpróbálnak majd megkeresni téged, bár...- veszi elő a telefonom, amit teljesen lapityára tört. - Nehéz lesz. Nah de megyek van egy kis dolgom, remélem addig megleszel! - kacsint rám, és elindul az ajtóhoz.

- Úgyis megtalálnak! - nézek felé, és legbelül bízom a szavaimban.

- Hát persze hogy meg! Vagy élve... vagy holtan - mosolyog tovább, majd kisétál. Kiráz a hideg az utolsó szavaitól, a gyomrom pedig azonnal össze szorul. Muszály leszek innen kijtuni valahogy...

Noah

- Mi történt? Hol van a húgom! - szorit a falnak Dylan.

- Ezzel nem jutunk előrébb - szól rá az apja erélyesen. Elképesztő mennyire higgadtan viselkedik.

- Akkor elmondanád pontosan mi történt köztetek? - néz rám Taylor.

- Eljöttem a koliból mett otthon zűr adódott. A szüleim válófélben vannak, az apám egy fasz! Elakarta vinni a kishúgom otthonról, és amikor haza értem az anyámat verte, ezért megvertem őt. Sophie pedig a koliban maradt mert arra kértem hogy maradjon. Nem akartam hogy utánam jöjjön, és persze nem volt egyedül mert Peter végíg vele volt, de... de... utánam jött, és... és én nem voltam magamnál! Ideges voltam és olyat mondtam neki amit nem kelett volna - nézek Taylor szemébe. - Megbántottam, és elment. Vagyis azt mondta hogy megvárja Petert a kocsiban, de amikor ő kiment hogy haza vigye, Sophie sehol sem volt.

- Vagy is az egész a te hibád! - néz rám idegesen Dylan, és újra nekem akarna jönni ha az apja nem néz rá. Teljesen megérdemelném bármi is az amit tennének velem, de az apja még mindig teljesen higgadt.

- Noah... van kamerátok? - kérdezi Taylor.

- Igen! - vágom rá. - Bassza meg ez teljesen kiment a fejemből! Van hát persze hogy van menjünk! - mosolygok. Végre egy kiinnduló pont!

***

Amint megérkezünk, kérdés nélkül rohanok fel az apám irodájába, és az sem tűnik fel hogy ő már nincs a házban. Helyet foglalok, be kapcsolom a laptopját, és percek alatt megkeresem a felvételt.Végig látni ahogy Sophie sírva ül be a kocsiba. Mekorra egy idióta voltam! Hogy tehettem ezt vele! És most miattam kitudja mi történik majd vele.

- Nézzétek ott egy kocsi! - szólal meg Isaac miközben a videót nézzük. Tisztán látszik hogy Ronald az, Taylor szerint. Lassan oda sétál a kocsihoz, majd kirángatja Sophie-t onnan azután már az eszméletlen lányt a kocsiba tuszkolja.

- Ennek semmi értelme! - szólal meg Dylan.

- De igen van! - felem miközben vissza tekerem a videót. Lelassítom, majd megállítom a rendszámnál. - Bár homályos de a számokat tisztán látni.

- Azt hiszem, ez bérelt kocsi! - szólal meg újra Isaac. - A bácsikám tudja is hol van a hely!

- Miből gondolod hogy bérelt kocsi? - kérdezi Dylan.

- Azért mert a kocsi oldalán ott van a cég feltüntetve. Ez nem olyan kocsi amit például minennapokra bérelsz ki. Látszik rajta.

- Jólvan ne húzzuk az időt tovább , hívd fel a nagybátyádat! - állok fel az asztaltól, majd Isaac azonnal felhivja.

- Nah? - nézek rá.- A városon kivűl van egy telephely. Azt hittem egy kocsibérlő de nem! Ez egy régi lerakat igazából!- Nem számit csak induljunk végre! - felelem, majd amikor mindenki elindul lefelé, és énis Dylan visszaránt.

- Ha miattad, csak egy hajaszála is meggörbűl a húgomnak,kinyírlak! - suttogja az arcomba! - Jó fejnek tűntél, aki elhitette velem, hogy az életét is odaadná érte, de te ehelyett, inkább ellökted magadtól! Ha bármi baja lesz megöllek! - néz rám elszántan, majd elindul ő is lefelé.Legszívesebben behúztam volna neki, de teljes mértékben igaza van. Bárcsak tudnám hol van, és hogy hogy van.

***

A lerakat helyről elindulva végre tudjuk hogy hová vitte Sophie-t az az állat, mivel telefonszámot és címet is meg kelett adnia ezért mostmár teljesen biztosra tudjuk hogy hová kell mennünk. A kocsiban ülve teljes csend honol, amikor hirtelen Taylor telefonja megcsörren. Pirvát számot ír, ő pedig azonnal felveszi, és kihangositja.

- Hallo?- Apa? Apa te vagy az? - szólal meg Sophie kétségbeesetten. Szinte azonnal lefékezek.

- Sophie én vagyok! Istenem jól vagy kincsem? Hamarosan megtalálunk ne aggódj, mindenki téged keres a rendőrök is! Csak tarts ki kérlek.

- Apa? Apa! - kiált fel hangosan.

- Sophie? Spohie, hallasz? - kapom ki a telefont Taylor kezéből, és Sophie hangja helyett egy férfi gúnyos nevetése csendül fel

.- Nahát nahát... - nevet tovább, mire Taylor vissza veszi tőlem a telefont.

- Ha élve akarod ezt az egészet megúszni, egy újjjal sem fogsz a lányomhoz érni!

- Ugyan Taylor! Én is neveltem őt, tehát valamilyen szinten az én lányom is! És különben is... nem kell aggódnód érte! Én nem fogom bántani... csak az embereim.

- Te faszfej ne merj hozzá érni! - kiáltok a telefonba, mire a többiek próbálnak nyugtatni!

- Ohh a szőke herceg is keresi az elveszett hercegnőt? - nevet fel újra.

- Csak mondd el mit akarsz! Bármit megadok amit csak kérsz, de ne bántsd őt! - kezeli higgadtan továbra is Taylor.

- A börtönbe töltött éveimet vissza tudod adni? - kérdezi, de Taylor nem ad választ. - Igen és így is gondoltam! - kezdi újra Ronald. - De... azt hiszem egy valami lenne ami talán felérne azzal a tíz évvel! - nevet. - A lányod élete! - válaszolja tejesen nyugodtan a férfi mire tágra nyílt szemekkel nézek Taylor-ra, majd azt veszem észre hogy kap egy videót.
A szívem majd kiszakad a helyéről amikor meglátom Sophiet, de amitől elborul az agyam az az, amikor két ismerten férfi karjánál fogva tartja ő pedig térdepelve sikít fel. A szemein is jól látszik mennyit sírt, az arcán pedig véres hegek tűnnek fe alsó ajka pedig fel van szakadva.

- Ne bántsd őt Ronald kérlek! Mit akarsz? Pénzt? Megkapod, csak ne bántsd őt! - néz lányára kétségbeestten, de a vonal a férfi nevetésével megszakad, én pedig erőt veszek magamon, és a gázra lépek. 

Minden az én hibám, minden miattam történt, miattam fogják megöni! Miattam,csak is miattam bántják most is!