Sophie szemszöge

- Biztos megleszel? - kérdezi már harmadjára a kocsiban ülve Noah, mert megérkeztünk.

- Menj nyugodtan, ez neked nagyon fontos szóval, nem maradhatsz csak miattam!

- Tényleg sajnálom Picur, de anya hívott és Alice...

- Noah...- fogom meg kezét. - Menj, és intézd amit kell! Légy ott, hiszen a húgodnak, és anyukádnak is szüksége van rád. Majd vissza megyek busszal!

- De tegnap...

- Majd megyek busszal - fogom meg arcát biztatóan.

- Kérlek hívj ha bármi van! Rendben?

- Hívlak! Ígérem - mosolygok majd kiszállok a kocsiból. Elindulok a régi kávézó felé, és a mosolyomat el sem tudnám rejteni. Ez az a hely ahol felnőttem. Ahol apa, és Dylen széppé tették a gyerekkorom, mármint amennyit lehettet. Mindig ide jártunk enni, itt készítik a város legfinomabb kávéját, és a kedvencemet... a fahéjas almás pitét. A parkolóból kiérve már látom hogy telt ház van. Ahogy az ajtó elé érek a telefonom csörögni kezd, vidáman veszem elő a telefont, de ahelyett hogy felvenném, csak meredten nézek a képernyőre. Ez... nem az apa száma. Újra... egy privát szám. Lehalkítom a rezgő mobilt, majd levegőt veszek és benyitok. Semmi sem ronthajta el a mai napot.

- Sophie! - sétál elém apa.

- Szia apa! - ölelem át.

- Mikor érkeztél? Busszal jöttél? Hogy érzed magad? - fogja meg vállam mosolyogva majd arcom kezdi fürkészni.

- Ohh... - nevetem el magam a sok kérdés hallatán. - Jól vagyok apa... most érkeztem egy pár perce. Tudod... az egyik barátom hozott ide.

- Ez nagyon kedves tőle, és ő hol van? - néz túl rajtam.

- Ő... most elment! Van egy kis dolga! - vigyorgok rá, majd próbálom beljebb tolni az ajtóból.

- Gyere üljünk le. Már rendeltem neked!

- Köszi!

- Sophie... - állunk meg asztal előtt ahol az a bizinyos nő ül. - Szeretném neked bemutatni Emilyt! - mosolyog apa, majd a nő feláll, és hirtelen átölel.

- Örülök hogy megismerhetlek! Apukád nagyon sokat mesélt rólad! - eddig nagyon kedvesnek tűnik. Meg kell hagyni csinos és szép is. Természetes, göndör barna haj, zöld szemek, olyan százhatvan magas.

- Én is örülök! - ülök le velük szemben.

- És milyen az egyetem? - kérdezi Emily.

- Hát... nagyon jó! - vigyorgok kínosan. - Kicsit nehéz de megbírkozom vele. Apa, és Dylen mindent megtettek azért hogy erre az egyetemre bekerüljek, szóval minden áron elerem a célom!

- Tudod Bogyó... azért ez nem csak a mi érdemünk. Ha te nem dolgozol olyan keményen akkor hiábavaló lenne minden! - mosolyog rám. Igen.. ebben igaza van. Éjt napallá téve tanultam.

- És Emily... te neked mi a munkád? Hogyan ismerkedtetek meg apával?

- Én könyvelőként dolgozom, és apukád éppen a céghez jött valamit elintézni, amikor szépen egymásba botlottunk - nevet apára, aki azonnal zavarba jön. - Tudod... - teszi kezét szája elé mintha suttogni akarna. - apukád azonnal elhívott kávézni, és igen mondtam! - vigyorog, mire apa is felnevet.

- Tipikus, szerelem első látásra! - nézek apára gúnyosan.

- Tessék a rendelés! - jelenik meg előttünk a már jól ismert Calra néni. - A hölgynek egy cappuccino, Adam-nek a latte, és Sophie... - mosolyog majd elém csúsztatja a frissen sült pitét. Az illatától már most elájulok. - Hogy vagy drágám? Jól megy a suli?

- Köszönöm Calra néni, nagyon jól vagyok, és igen jól megy a suli! Ön hogy van?

- Nagyon jól kincsem! - bólogat szerényen. - Ha valamire még szükségetek van csak szóljatok! - mosolyog majd elsétal. Eddig minden szuper... remélem Noah is jól van. Vajon mi történhet a csáladjával?

Noah szemszöge

Ezt nem hiszem el! Már megint be csavarodott! Egyáltalán, hogyan engedhetik neki hogy még ott dolgozzon? Ügyvéd... egy ilyen agresszív ember? Fel nem foghatom. Olyan gyorsan vezetek ahogy csak tudok.

Már a ház előtt is lehet hallani ahogy apa ordibál. Berohanok azonnal.

- Ha tetszik ha nem elviszem Alice-t! - indul meg az emelet felé ahol szobája található.

- Elegem van belőled Dave! Megmondtam neked hogy nem ronthatsz csak így ránk! - áll apám elé anya, mire ez a seggfej félre löki őt.

- Nem viszed te sehová se Alice-t! - állok meg a lépcső elején mire felém fordul.

- Nahát nahát... - nevet ki gúnyosan. - Miért mit fogsz tenni? Megversz?

- Talán... - döntöm oldalra fejem, mire ő tovább nevet. - Nincs jogod ezt tenni velünk! Anyával! Egyáltalán fel tudod fogni hogy mit csinálsz? Még tárgyalás sem volt! Elegem van belőled! - sétálok fel a lépcsőn, majd teljes testközelben állok meg vele szemben. - Ha nem takarodsz el innen, hívom a rendőrséget! Megértetted?

- Te kis mocsok... - néz mélyen szemeimbe. - Ezt még nagyon megbánod! - indul el lefelé a lépcsőn.

- Meglátjuk ki jár rosszul a végén! - kiáltok utána, de vissza sem néz.

- Anya jól vagy? - rohanok hozzá mert a lépcsőn ülve sír.

- Én jól vagyok! De... Alice...majdnem elvitte!

- Azt soha sem hagynám! - fogom kezeim közé arcát. - Nézz rám anya! Megígérem! Oké?

- Oké... - sóhajt, majd átölelem.

- Mi... mi volt ez a zaj? - fordulok a hang felé, mire Alice ki totyog a szobájából, szemeit dörzsölgetve.

- Kicsim... - törli meg szemeit anya, majd fel akar állni.

- Hagyd csak anya... nem akarom hogy így lásson! Majd én intézem - mosolygok rá, anya pedig bólint, majd elindul lefelé.

- Szia Picur! - emelem fel. Picur... tényleg így szolítottam?

- Bátyus... - vigyorog rám. - Tudod... már nagyon hiányoztál!

- Képzeld... te is nekem! - ölelem magamhoz kicsi testét.

- Noah?

- Hmmm? ‐ nézek rá.

- Éhes vagyok! Enni szeretnék!

- Ohh... és mit szeretnél enni?

- Hmm... azt hiszem palacsintát!

- Akkor irány a konyha! - veszem játékosan nyakamba, majd elindulok a konyha felé. Emlékeztet valakire... aki mindig éhes ha velem van. Soha nem hagynám hogy az a féreg elvegye tőlünk Alice-t! Soha...

Sophie szemszöge

- Én majd visszaviszlek kincsem!

- Apa nem kell! Megyek busszal!

- Biztos hogy nem!

- De igen! Inkább vidd haza Emilyt, én megleszek egyedül is!

- De...

- Nincs de! Indulok is... jól éreztem magam veletek! Kár hogy Dylen-nek, ma próbája volt, de... - fordulok Emily felé. - Örülök hogy megismerhettelek. Majd ismételjük meg!

- Én is örülök hogy megismertelek! - ölel magához Emily.

- Vigyázz magadra Bogyó! Ha visszaértél hívj fel! - ölel át ő is, végül elindulok.

Egy óra gyaloglás szuper lesz...

***

Már a nap is lement, és találtam egy közelebbi buszvárót a belvárosban, ami végig visz az egyetemig, így nem kell átszállnom. Emily igazán kedves, úgy látom elég jól kijönnek apával. Remélem így is marad. Kijár neki a boldogság annyi rossz után. Most jut eszembe! Ma szombat és holnap egész nap tanulnom kell, mivel hétfőn és kedden is dolgozatom lesz. Ohh mi ez? Nyúlok a tasámba mert rezeg. El is felejtettem hogy le volt némítva. Ohh basszus! Noah vagy harmincszor hívott.
Gyorsan fel is hívom, de hiába mert nem veszi fel. Írok neki egy üzenetet inkább, és amikor elkezdeném le irni amit akarok, kapok egy üzenetet.

Ismeretlen: Már nagyon várom hogy találkozzunk!

Ez meg mi? Ez nem Noah! Még egy újabb üzenet.

Ismeretlen: Jól áll ez a kék ruha!

Hogy... mi? Honnan tudja hogy kék ruha van rajtam? Valaki megfigyel engem... ebben a pillanatban is! Azonnal körbe nézek de alig látok a sok kocsi miatt. A túl oldalra nézek, ahol csak ugyan hemzsegnek az emberek. Még egy üzenet.

Ismeretlen: Mit szólnál hozzá, ha buszozás helyett velem jönnél?

Nah jó most már elegem van! Úgy érzem mindjárt megfulladok a bennem lévő félelemtől. Ki lehet az ki játszik velem? Felállok majd kilépek a busz vároból hogy jobban körbe tudjak nézni! Újabb, és újabb üzenetekkel bombáz.

Ismeretlen: Látlak édesem! Most nem menekülhetsz el! Tudom hogy egyedül vagy! Látlak hülye ribanc! LÁTLÁK! LÁTLAK! LÁTLAK!

Egy pillantra leejtem a telefont a sok üzenet miatt. Majd amikor felveszem látok egy alakot... azt az alakot amelyiket... tegnap! Ugyanolyan, csak most kapucni van rajta. Az arca egyáltalán nem látszik! Egyre közelebb, és közelebb jön. A lámpa hamarosan zöldre vált, ő pedig a többi ember közé vegyülve próbál átjutni az én oldalamra. Egy perc... egy perc és itt van a busz! Egyetlen percen múlna hogy elrabolnak, vagy megölnek? Mit tegyek fussak el, vagy várjak? Rohanjak be a tőlem nem messze lévő pékségbe, vagy várjak?

- Picur! - fordulok a hang irányába majd kezem felemelve ütni készülök, de az a másik kéz megállít. - Én vagyok az! - szólal meg újra, majd amikor kinyitom szemeim rájövök hogy Noah az.

- Noah! - nézek rá rémülten, és azonnal nyakába ugrom.

- Jól vagy? - néz rám értetlenül.

- Honnan tudtad hogy itt vagyok?

- Útban idefelé láttalak meg, csak le kelett parkolnom ezért gyalog jöttem idáig.

- A lámpa! Már réges rég átváltott! És a busz... most ment el...

- Sophie minden rendben? - néz rám újra ezúttal a kezem is megfogja. Az a sok üzenet, és a hívások.... most mit tegyek? Nem terheltem meg ennyi mindennel! Van elég gondja a szülei miatt is, nem tehetem ezt vele! Én... én majd kideritem egyedül!

- Én csak... azt hittem láttam valamit, de szerintem a fáradtságtól képzelődöm!

- Biztos jól vagy Picur? Mi történt?

- Csak már fáradt vagyok, ennyi az egész. Örülök hogy itt vagy! - mosolygok rá mire átölel.

- Én is örülök hogy el tudtam jönni érted! Nem örültem volna ha egyedül kell visszajönnöd!

- Akkor indulhatunk? - nézek fel rá karjaiból.

- Persze - kulcsolja össze kezét enyémmel, majd ahogy elindulunk még egyszer kétszer hátra nézek. - És milyen volt a találkozó?

- Ohh, hát nagyon szuper volt! Emily egy nagyon kedves nő, én örülök nekik nagyon. És... ‐ kezdem. Nem nagyon tartozik rám mi történik a csáladjával, de azért úgy érzem még kell kérdeznem. - Nálatok mi a helyzet? Mármint nagyon sietve mentél el...

- A szokásos... az apám már megint el akarta vinni a kishúgomat!

- Azta! De... azt mondtad egy hónap múlva lesz csak tárgyalás!

- Igen, így van! Csak az a féreg ezt nem bírja felfogni! Tudod... nagyon úgy érzem hogy az a képzelet beli korsó a fejemben... lassan már túlcsordúl. És nem tudom meddig bírja még. Néha úgy érzem... hogy már elkezdett repedezni, és a sok düh és aggódás áradatként fogja elborítani az elmém. Nem tudom meddig bírom még...

- Noah... - állunk meg egy pillantra majd lábujjhegyen állva megcsókolom, mire ő karjaiba zár. - Az... lehetetlen hogy te teljesen elveszítsd az eszed. Én itt leszek, és támogatlak majd mindenben. Ígérem... - mosolygok rá biztatóan, erre ő újra megcsókol.

- Fogalmam nincs hol voltál eddig... - fogja meg arcom majd erősen megölel, de úgy hogy lábaim már a levegőben vannak. Melette leszek, hiszen szüksége van rá... viszont arra nincs, hogy még az én problémáimmal is zaklassam.

***

- Aludj velem! - szorít magához a szobám előtt.

- Tegnap is veled aludtam! - döntöm oldalra fejem játékosan.

- És? Aludj ma is... már az a fura ha egyedül alszom.

- Jó éjt Noah! - puszilom arcon, és be akarom zárni az ajtóm, de ő még előtte megcsókol.

- Jó éjt Picur! - mosolyog majd elmegy.

Oké akkor lezuhanyzom, és megyek aludni. Mielőtt lefekszem még írok apának, mert kiment a fejemből, és úgy látom már többször is hívott. Bebújok az ágyamban, és amilyen fáradt vagyok úgy érzem hamar elalszom majd.

Két órával később...

Nem! Ez nem lehet! Két órája csak forgólodom! Miért nem tudok aludni? Aludni akarok... de valami hiányzik... vagy valaki. Át kellene mennem hozzá? Igen, igen megyek! Felállok majd lassan kiosonok a szobámból ne hogy Abby-t felébresszem, majd sikeresen kijutok a lányok kollégiumából. Pedig ilyenkor még a tanárokat lehet látni, és ezt onnan tudom hogy mikor bulizunk akkor mindig kint őrködnek, meg amúgy is általában. De ez nem is fontos most. Fel osonok az emeletre, majd kopogni szeretnék amikor kinyílik előttem az ajtó. Tágra nyílt szemekkel nézek a félmeztelen kócos hajú fiúra, aki igen csak megdöbbenve néz rám.

- Cuki ez a pizsama... főleg a kis egyszarvúak rajta! - néz rajtam végíg, mivel... nos elég rövid a nadrágom.

- Hová mész? ‐ kérdezem piros arccal.

- Ezt én is kérdezhetném Picur! - dől az ajtónak összefonott karokkal. Milyen izmosak a karjai... Azta!

- Én... én nem tudtam elaludni! - piszkálom köremeim.

- Ohh... már értem! - vigyorog rám. - Nem tudsz nélkülem aludni!

- Nem erről van szó! Én csak... gondoltam megnézem hátha fent vagy! - válaszolom mire kinevet, és közel húz magához. Kezeim a mellkasára huppannak.

- Nem tudsz átverni Picur... tudom hogy nem tudsz nélkülem aludni!

- Te viszont annak ellenére hogy velem akartál aludni... úgy látom egész jól aludtál! - nézek rá szúrós tekinettel.

- Lemegyek inni... azután jövök Picur! - enged el majd elsétál melettem.

-Mire vissza érsz... bizonyára már aludni fogok! - kiáltok utána, de nem szól csak nevet... Seggfej! Egy... dögös seggfej...