Letelt az egy hónap, szóval elvileg visszamehetek dolgozni, bár terepre még hat hétig nem mehetek (az orvos meghoszabította).

- Emily! - ugrott a nyakamba azonnal Joan. - Ezer éve nem nem láttalak, csajszi! Hogy érzed magad?

- Egész jól. - mosolyogtam rá.

- És akkor véglegesen visszajössz?

- Igen, de terepre még nem mehetek másfél hónapig.

- Akkor itt maradsz addig velem. Nem baj az. - veregette meg a karomat. - Na, és Rickyvel meg veled mi van? Grace mesélt egy-két dolgot...

- Hát... - húztam mosolyra a számat. - Megvagyunk.

- Mármint, úgy érted, együtt?

- Igen, de egyenlőre ne híreszteld.

- Úristen! - sikított fel. - Kiposztolhatom a Facebookra?

- Jézusom, Joan, nem! - kaptam ki a kezéből a telefont.

- Gratulálok, Em! Feldobtad a napom! - sikítozott, én pedig odébb rángattam, mert mindenki minket bámult.

- Nyugodj már le! Nem házasodtunk össze, vagy ilyesmi! És nincs kedvem mások előtt magyarázkodni.

- Ki tudja még?

- Te, Amy, Grace, Matt, a húgom, és nagyjából ennyi.

- Sarah?

- Persze, nyilván. - fortyantam fel. - Majd csak úgy felhívom, hogy "szia, Sarah, az a helyzet, hogy el kéne mondanom valamit...".

- Azt is tudja, hogy Amy és Matt...

- De nem azért, mert Amy és Matt azt akarták, hogy tudja, hanem mert Grace sokszor elég óvatlan.

- De előbb-utóbb meg fogja tudni...

- Akkor előbb-utóbb megtudja. - zártam le a témát.

********

- Szia. - Ricky összekulcsolta az ujjainkat, majd közelebb hajolt.

- Ugye tudod, hogy itt megláthatnak? - suttogtam.

- Miért, baj az? - érintette össze ajkainkat, én pedig óvatosan eltoltam magamtól.

- Ezt majd meló után.

- Átjöhetsz hozzám. Ott senki se fog megzavarni minket. - mondta halkan, miközben ujjával köröket rajzolt a kézfejemre.

- Nem arról volt szó, hogy valamikor anyukáddal kell vacsoráznom? - támasztottam ki a mellkasát, hogy ne hajoljon közelebb.

- Azt lehet holnap is.

- Kettesben lenni is lehet holnap.

- Értelek, Zöldfül, az anyámmal és az öcsémmel akarsz lógni. Tudod, azt hittem, jobb társaságnak találod a hálószobát és engem..

- Itt kamerák vannak, te perverz! - bújtam ki ölelő karja közül.

- Gondold át az ajánlatot! - kacsintott rám, majd előreengedett az ajtónál. - Hölgyem.

- Kicsit túlzásba viszed a hősszerelmest. - forgattam a szemem mosolyogva.

*********

- Van egy ügyünk, srácok. - jelent meg komor tekintettel Joan.

- Mi a baj? - emeltem fel a fejem Ricky válláról.

- Ricky, ennek nem fogsz örülni.

- Mi a baj? - ismételte meg a kérdésemet.

- Inkább gyertek, és nézzétek meg a saját szemetekkel.

Követtük Joan-t, aki kivetítt nekünk egy videót.

- Ez a felvétel a tegnapi történteket rögzítette Párizsban. Az ott. - mutatott Joan egy kapucnis illetően. - Emlékeztek még Elisa Carpenterre a Rathaway-ügyből?

- Persze. De ő börtönben ül.

- Talán mégsem. Öt perce beszéltem a megyei börtönnel, ahol azt állítják, hogy Elisa leütötte az őröket, és elsétált.

- Azt meg hogyan csinálta?

- Gyanítom, hogy segítségül hívta valamelyik haverját a maffiából.

- De miért várt volna ennyi időt? - ráncoltam a szemöldököm. - Több, mint egy évet ült a sitten.

- Pontosan 18 hónapot. - javított ki Joan. - Elképzelhető, hogy a barátjának ennyi ideig tartott megszervezni a szöktetést.

- És ez az ügy miért engem zavar a leginkább? - szólalt meg Ricky, aki eddig csöndben gondolkozott.

- Ez még nem minden. Elisa azóta két embert ölt meg Párizsban, és ki nem találnátok, hogy ki utalt át neki rengeteg pénzt a bérgyilkosi melóért.

- Nyögd ki, Joan, nincs időnk játszadozni. - dörrent rá Matt.

- Sir Francis Loyd. - mondta ki Joan, mire mindannyiunkban megállt az ütő.

- És.. Ez biztos? - kérdezte kissé rekedten Ricky.

- Egészen biztos. Beszéltem egy belsős emberünkkel az angol CIA-nél, aki megerősítette, hogy Loyd-nak nem egy elszámolnivalója van a franciákkal, illetve jó kapcsolatot ápol Elisa apjával, és véletlenül még azt is megemlítette, hogy sokat telefonál egy 'dögös csaj' hangú illetővel, akit Miss Elisabeth-nek szólít.

- És most mit csinálunk? - érdeklődött Grace.

- Mit csinálhatnánk? Irány Párizs!

*******

- Jól vagy? - érdeklődtem Rickytől már a repülőn ülve.

- Igen, asszem. - fordult felém, és próbált összeszedni valami mosolygás szerűt.

- Mondd, mi a baj.

- Megígértem Raulnak, hogy elkapom Loyd-ot. Amikor legutóbb bent jártam nála, megkérdezte, hogy állok. Nem akarom megint elcseszni. - temette a tenyerébe az arcát.

- Nem fogod.

- Honnan tudod? - vonta fel a szemöldökét, de a szája sarkában mosoly bujkált.

- Bízom benned.

- Köszönöm, Zöldfül, hogy vagy nekem.

- Ne köszönd. - szorítottam meg a kezét. - Ez természetes.

- Rendben, srácok, fejezzétek be az enyelgést, mert meló van. - döntötte hátra az ülést Grace, és fürkészően nézett ránk a napszemüveglencséje mögött rejtőző kék szemével.

- Nem enyelegtünk. - forgattam a szemem.

- De fogtátok egymás kezét. Rátok is az vonatkozik, mint ami Amy-re és Mattre: nincs nyálcsorgatás társaságban.

- Igenis, főnök! - pacsizott le vele Ricky, majd rám vigyorgott. - Semmi baj, Zöldfül, majd bepótoljuk.

Újabb szemforgatást kapott tőlem.

- Térjünk az ügyre. - fordult hátra Amy is. - Ricky, mondj el mindent, amit tudsz Loyd-ról. Hogy milyen ember, hogy milyen katona, mennyire tapasztalt, mik a szándékai, meddig képes elmenni.

- Nem igazán ismerem jól Loyd-ot. - túrt a hajába Ricky. - Életemben összesen kétszer találkoztam vele, mind a kétszer még gyerek voltam. Egyszer tizenkét éves koromban; apám meghívta az egész egységet hozzánk vacsorára. A második alkalom tizenhat éves koromban történt, amikor egyedül kóboroltam az utcákon, Loyd-ot vádolva mindenért, dühösen és sértetten, elmentem hozzá. A házához. Becsöngettem, és a képébe vágtam mindent. Hogy az apám miatta halt meg. Nem tudta, ki vagyok, de nem is érdekelte. Az arcomba csapta az ajtót, és elküldött. Azóta nem találkoztunk, szóval nem hiszem, hogy emlékezne rám.

- Tudnál valamit mondani... a személyiségéről?

- Okos és tapasztalt. Nem bízik senkiben. Katona volt. Manipulatív, nagyon könnyen hálózza be az embereket. Alapos, minden apró részletre gondosan ügyel. Elhivatott.

- Mik a szándékai, tervei? Mennyi mindent képes beáldozni?

- Bármit. Őszintén szólva, bármit. Hagyta, hogy több szakasztársa komolyan megsérüljön, illetve az apám meg is halt még két emberrel együtt. Hogy mik a szándékai? Nem tudom. Ha odaérünk, ott talán könnyebb lesz megállapítani.

- A brit CIA-t mennyire tartja a markában?

- Teljesen. Az orruknál fogva vezeti azokat az embereket, miközben ők továbbra sem tudják, hogy mit csinálnak. Viszont Loyd ügyesen csinálja, mindig háttérben marad. Ő a britek szemében egy úriember, akinek a célja a nép védelme.

- Istenem, ez rémes. - dünnyögte Joan. - És mégis mivel fogjuk megfogni? Azt mondtad, még soha nem tudtak semmit rábizonyítani.

- Akkor mi lehetünk az elsők. - tárta szét a karját Grace.

- A pénz a számláján nem bizonyít semmit? - érdeklődtem.

- Ugyan, Emily. - csóválta a fejét Matt. - Loyd nem elég hülye ahhoz, hogy visszakövethető legyen a pénz mozgása. Mondhatja azt, hogy egy jólelkű rokontól van a pénz; senkit sem fog érdekelni.

- Akkor lényegében sehogy sem állunk. - sóhajtottam.

- Dehogynem. Tudjuk, hogy hol tartózkodik Elisa, és hamarosan azt is megtudjuk, kik az áldozatok. És akkor már könnyebb lesz kapcsolatot találni. - magyarázta Amy.

*******

- Helló. Én Grace Parker ügynök vagyok, ők ott Deckers, Turner, Parker és Taylor. A főnököm küldött egy üzenetet, hogy érkezünk.

- Á. A "titkos nemzetbiztonsági ügy, amiben a rendőrség nem vehet részt"? - gúnyolódott a nyomozó. - Kérnék egy jelvényt, egy igazolvány és egy aláírást, hogy átvették az ügyet. Parancsoljon, hölgyem. - nyomta Grace kezébe az iratot, aki aláfirkantotta, majd megmutatta a személyiét és a jelvényét.

- Köszönöm. Jó munkát. - morgott, és odébb állt.

- Az áldozat neve Jennifer Cobelly. - olvasta Amy. - Született 1988. július 17-én, egy bankban dolgozott irattárosként.

- Hát, ő nem volt francia, az tuti.

- Bizony nem. Ohióban született, de amerikai-francia kettős állampolgár.

- Itt van a címe is. Átnézhetjük a lakását is. 

- Elvágták a torkát, ehhez nem kell doki. - nézegettem a holttestet. 

- Fel kell keresnünk a párizsi kollégákat, ehhez már nincs hatáskörünk. - sóhajtott Grace. - Oké. Emily és én elmegyünk a francia CIA ügynökségre, Ricky és Matt elmegy a lány lakására, Amy pedig...Amy elmegy a munkahelyére. 

- És miért is te találod ki, hogy mit csinálunk? - fonta össze a karját Ricky. 

- Sarah azt mondta, ő nem tud velünk jönni, és addig engem hatalmazott meg vezetőnek. Nem mondta? 

- Öhm...Nem. - szóltam őszintén. - Igazából nem is találkoztam vele egy ideje. 

- Sarah egy bonyolult ügyön dolgozik, és azt szeretné, ha nem ütnénk bele az orrunkat. - világosított fel Matt. - Senki sem látta másfél hete. 

- És..ez nem ad okot némi aggodalomra? - ráncoltam a szemöldököm. 

- Nézd, Em, Sarah nagylány, és tud magára vigyázni. Ha baj lenne, szólna. - nyugtatott Matt. 

- Akkor ne vesztegessük az időnket, srácok! Munkára! 

******

Miután Grace és én végre valahára bejutottunk a párizsi hírszerzés épületébe, azonnal megrohamoztak minket. 

- Üdvözlöm önöket Párizsban! A nevem Jade Blanc ügynök, én vagyok itt a helyi vezető. - nyújtott kezet a minket fogadó nő. 

- Grace Parker. 

- Emily Turner. 

- Úgy tudom, önöket a legutóbbi kettős-gyilkosság érdekli Jennifer Cobelly és Rose Bertrand ügyében, akit feltételezésünk szerint egy bizonyos Elisabeth Carpenter nevű bérgyilkos követte el, akinek börtönben kéne lennie az Államokban. - fürkészett minket a szemüvege mögül mélyen ülő sötétkék szemével. 

- Ott is volt, egészen 36 órával ezelőttig. - védekezett Grace. 

- És az a 36 óra elég volt neki, hogy Párizsba repüljön és meggyilkoljon két embert. Felteszem, ez nem a szökés közben pattant ki a fejéből. - méregetett minket. 

- Van egy sejtésünk, hogy ki bérelhette fel. - jegyeztem meg óvatosan, mire kaptam Grace-től egy "fogd be"-pillantást, én pedig visszaüzentem egy "tudom, mit csinálokˇ-kal. 

Jade Blanc összefonta a mellkasa előtt a karját és várakozóan nézett rám. 

- Most nem mondanám meg, hogy kiről van szó. - folytattam. - Ha megvádoljuk, abból komoly nemzetközi botrány kerekedhet, és nincs elég bizonyítékunk. Dolgozzunk össze, és akkor mindketten megkaphatjuk, amit akarunk, 

A nő megadóan sóhajtott. 

- Ezt ennél könnyebben is előadhatta volna, nem kellett volna a plusz szöveg.

Elmosolyodtam, és kezet fogtunk. 

********

- Nos, ki mit tudott meg? 

A számunkra bérelt szállásunkon ültünk, mindannyian kifáradva. 

- Jennifer lakása arról árulkodik, hogy nagyjából egy teljesen átlagos harminc éves nő életét élte. Nem volt férje, és gyerekei, de gondjai se. Látszólag jól élt. - mondta Matt. 

- És hol van a csavar? - érdeklődött Grace. 

- Ott, hogy mindez csak a látszat. - kezdte titokzatosan Ricky. - Találtunk a lakásban drogokat, főleg heroint, illetve egy block 17-es revolvert és egy táskányi készpénzt dollárban. A csaj nem volt kispályás, az tuti. 

- Amy? 

- A munkatársai szerint magának való és zárkózott volt. Nem sokat beszélt, de jól végezte a munkáját. 

- Hogy egy jó hírt is mondhassak; a francia CIA beleegyezett, hogy közösen dolgozzunk. - szólt Grace ásítva. - Nem akarunk aludni? 

- Te aludhatsz, én egész éjjel hackelni fogok. - közölte Joan, aki eddig ne igazán szólt bele a beszélgetésbe.

- Kit törsz fel? 

- Loyd gépével próbálkoztam, de az nem ment, ezért beérem Elisáéval, akkor hátha tudni fogjuk, hol van. 

- Jó munkát, Jo, de én inkább alszom. - ásítottam. -Melyik ágy szabad? 

- Sajnos csak egyszemélyesek vannak, ezért külön alszunk, Zöldfül. - áll fel Ricky, majd egy puszit nyomott a homlokomra. - Jó éjt mindenkinek, nekem nincs energiám gondolkozni.De nektek sok sikert. 

- Én maradok. - dörzsölte meg a szemét Amy, és körbefordult. - Ki kér még kávét? 

- Jól van, maradok. - sóhajtottam. 

- Rám ne számítsatok.- oldalazott el Matt, valószínűleg a hálószobába. 

- Oké. Úgyis hülyeségeket álmodnék. - ült vissza Grace is. - Gyerünk, Amy, jöhet az a kávé. Tejszínhabbal. 

- Fejenként körülbelül ötöt. - mértem végig a társaságunkat. 

- Hajnali kettő múlt, biztos, hogy fenn akartok maradni? - érdeklődött Joan. 

- Nem.- jelentettem ki őszintén, majd elnevettem magam. - Hányszor maradtunk már fenn egész éjjel egy ügy miatt? Kibírjuk, ugye? 

- A munka az első. - dünnyögte Grace csukott szemmel. 

- Ahogy mondja. - öltözött fel Amy. - Na, én mentem kávéért.

*******

- Csss. Maradj már csöndben! Még felébrednek. 

Résnyire nyitottam a szemem, majd inkább visszacsuktam a hirtelen fény miatt. 

- Szerinted keltsük fel őket? - hallottam egy suttogást, amit Ricky hangjának azonosítottam be. 

- Amy lerúgja a fejem, ha hozzáérek. - sutyorgott Matt. - Múltkor egyszer álmában fejbe vágott, mert azt hitte, hogy egy sorozatgyilkos vagyok. 

- Srácok... - szólaltam meg erőtlen hangon. 

Halk puffanás hallatszott, ami azt jelentette, hogy nem számítottak arra, hogy ébren vagyok. 

- Em? - kérdezte suttogva Matt. 

- Mi a franc...- ültem fel. Körülnézve nagyon úgy tűnt, hogy nem jutottunk hozzá a kávéhoz, mivel az érintetlenül feküdt mellettem, természetesen kiborulva. Amy fejét az asztalra hajtva aludt, Grace a kanapén, Joan a laptopján, én pedig a földön. 

- Szerintem nem dolgoztatok éjszaka. - jegyezte meg Matt vigyorogva. - Jól aludtál? 

- Álmomban egy kaszás pasi üldözött. - dörzsöltem meg a szemem. - Hány óra? 

- Negyed nyolc. 

- Te jó ég. - Kábának éreztem magam. - Hány órát aludtam? 

- Maximum négyet. Fél három volt, mire Amy visszaért a kávéval, kicsit beszélgettetek, és aztán elcsendesedtetek. 

- Többieket nem kéne felkelteni? - érdeklődtem. 

- Jó reggelt. - ült fel Amy, majd megdobta a nővérét egy könyvvel. - Ébresztő! Joan! 

- Na, munkára.

******

- Üdv! - köszöntött minket Blanc ügynök.

- Ők itt a csapat többi tagja: Deckers, Taylor, és Parker. Ő pedig ott a technikai szakértőnk, Joan Enderson.

- Akkor osszuk meg egymással, hogy mit tudunk az ügyről.

-Maga kezdi. - mondta vigyorogva Ricky, mire Blanc megforgatta a szemét.

- Rendben. A két áldozatban az a közös, hogy mindketten amerikai-francia kettős állampolgárok voltak, és teljesen átlagos életük volt, illetve az, hogy egyikük se volt férjnél, és gyereke sem volt. Jennifer Cobelly irattárosként dolgozott, Rose Bertrand pincérnőként egy kávéházban. Hogy őszintén megmondjam, még semennyire sem jártam utána az ügynek. - vallotta be, és beletúrt szőke hajába. - A kisfiam lázasan fekszik otthon, és semmi kedvem nem volt az ügyhöz. Maguk mit tudnak?

- Mit egyenlőre csak Jennifer Cobelly-vel foglalkoztunk. Jártunk a lakásán, és a munkahelyén, és így lényegesen okosabbak lettünk. - Grace szünetet tartott, hogy felcsigázza Blanc-t. - A lakásán nagy mennyiségű drogot, fegyvert, és készpénzt találtunk. Illetve mindenki azt állította róla, hogy nagyon magának való volt, és nem szívesen állt szóba bárkivel is.

- Ó. A francba. - káromkodta el magát Blanc, és leroskadt egy székre.

- Mi az, valami gond van?

- Hát persze... Hogy nem jöttem rá... - A tenyerébe temette az arcát. - Ez az ügy sokkal komolyabb, mint gondoltam.

******

Sziasztok, srácok! :)
Igen, tudom. Szokás szerint baromi sokat késtem, és tényleg nincs igazán mentségem, egyszerűen elhagyott az ihlet. De! Most már itt van, úgyhogy a következő részt igyekszem hamar hozni.

(most nem írok regényt utószónak :D)

Remélhetőleg hamarosan újra itt,

Eszti