Sötét, hideg, üres helységben ébredtem. A levegőben dohány szagát éreztem, az egész hely kietlennek tűnt, mintha évek óta nem járt volna itt senki.

Elraboltak. - nyilalt belém a felismerés, és a hátamon hideg borzongás futott végig.

A zsebembe nyúltam. Ha el is raboltak, nem az volt a céljuk, hogy itt tartsanak. Nálam volt a fegyverem, a mobilom, a zseblámpám és a tárcám is.

Lépteket hallottam. Felpattantam, és futni kezdtem a sötétben a kijáratnak vélt ajtó felé.

Lövések dördültek. Elhajoltam, és vakon lőni kezdtem a sötétbe. A kiáltás azt jelentette, hogy eltaláltam.

Nem vártam meg, hogy segítséget hívjon, kirohantam az épületből, és meg se álltam a következő forgalmas utcáig. A Fifth Avenue közelében voltam. Viszont telefonálnom kellett.

*******

- Mondja el még egyszer mit látott, Turner ügynök.

Ijesztő volt a kihallgatóban ülni úgy, hogy nem a megszokott oldalon ültem. Nem értettem, miért nem lehet egy kávé mellett kényelmesen megbeszélni, miért kell ebbe a szobába menni.

- Éppen hazamentem, az ajtóm előtt álltam, amikor leütöttek. Egy sötét helységben ébredtem fel. Nem vették el semmim, nálam volt a tárcám, a fegyverem, a telefonom, a kulcsaim. Nem tudtam körülnézni, mert valaki megérkezett. Lőni kezdett rám, én pedig visszalőttem. Eltaláltam. Nem várhattam sokáig, nem tudtam, milyen súlyosan találtam el, nem várhattam meg, hogy segítséget hívjon. Elfutottam. A Fifth Avenue közelében kötöttem ki, onnan hívtam a társamat. - ismételtem meg a történetet.

- Honnan tudja, hol eltalálta? - hajolt közelebb az ijesztő szövetségi ügynök, aki erős akcentussal beszélt. Ausztrálnak gondoltam.

- Felüvöltött. Persze, lehet, hogy csak szimulált de ezt akkor nem tudtam ellenőrizni.

- Mit gondol, miért rabolták el?

- Fogalmam sincs. - tártam szét a karom. - A munkám során sok ellenséget szereztem.

- Van önnek valakivel személyes problémája?

- Nem tudok róla.

- Mit csinált ön tegnap, mielőtt hazament?

- Dolgoztam, éppen egy ügy lezárása után voltam. Haza akartam menni.

- A szüleivel én?

- Igen, velük, és a testvéreimmel.

- Ön kiskorú, Turner ügynök. - mondta az ausztrál szövetségi ügynök. Ez így nagyon rosszul hangzott. Igaz, hogy még nem töltöttem be a huszonegyet, de már csak fél év kellett hozzá.

- Igen. - feleltem szenvtelen arckifejezéssel.

- Miért dolgozik ilyen fiatalon hírszerzőként? Miért nem ment el pincérnőnek, vagy eladónak? Miért nem vállalt munkát a kimaradt egy évben?

- Kaptam egy lehetőséget, amivel éltem. - válaszoltam. Matt megtanította, hogy mindig meg kell őriznünk a hideg vérünket.

- Van önnek rokona a CIA-nél?

- Erre a kérdésre nem vagyok köteles válaszolni. - mondtam kifejezéstelenül. - Egyébként megtalálja az aktámban.

A szövi felvonta magasan ívelt, sötét szemöldökét.

- Értem. Szeretném, ha a közeljövőben megvizsgálná önt egy pszichológus.

Nem vagyok elme roggyant! - háborodtam fel majdnem, de az utolsó pillanatban visszafogtam magam.

- Köszönöm a beszélgetést, Turner ügynök. Még találkozunk. - biccentett, és kiment az ajtón.

*******

- Ki ez az ügynök, és kinek képzeli magát? - morgolódtam, amikor visszamentem az irodába. - Még csak nem is amerikai.

- Zöldfül...- kezdte óvatosan Ricky. - Ő Jayden Gilles. Ő az Ausztrál Hírszerzés vezetője.

- És mégis mit keres az Államokban? És miért szaglászik az én ügyem körül?

- Zöldfül, ez nem egészen csak a te ügyed. Fennáll a valószínűsége, hogy a meghackelésednek köze van az elrablásodhoz. Nem azért raboltak el, mert akarnak valamit tőled. Hanem mert tesztelni akarták, mennyire vagy harcképes. Egy teljesen ismeretlen hacker vitte ezt véghez, valószínűleg nagyon fiatal. Gerald Jones-nak dolgozhat, akiről már meséltünk neked. Ez nem Jones dolga, Eddie szólt volna arról. - magyarázta Ricky. - Ezt az ügyet neked kell megoldanod. Igazad volt, ez a te ügyed, Zöldfül. Ennek te vagy a főszereplője, csak te tudod megcsinálni. Innen, az irodából viszont nem tudod megtenni. - Lassan kezdtem rájönni, mire akar kilyukadni. - Sarah, sőt még a nagyfőnök is jóvá hagyta. Zöldfül, be kell épülnöd Jones-hoz ahhoz, hogy tudd, ki áll az egész mögött.

- Szóval nincs választásom. - biccentettem.

- Ez neked fontos. Ha nem oldod, soha nem fog békén hagyni. - mondta Ricky, és tudtam, hogy azért mondja, mert már vele is történt ilyesmi.

- Értem. - sóhajtottam. - Tehát nincs választásom.

*******

Fülhallgatóval a fülemben ültem a szobámban, és gondolkodtam. Megszemléltem az otthonom minden szegletét, és arra gondoltam, hogy talán soha többé nem fogom látni. Talán soha többé nem ülhetek a szobámban a kedvenc dalaimat hallgatva, a világon elmélkedni. Ilyenkor rájövök, mennyire is meg kell becsülni azt, amink van. Hogy élünk. A családot, a barátokat, a szerelmet, a boldogságot. Milyen apróságokon akadunk fenn, amikor meg kellene becsülnünk azt, amink van. Meg kellene ölelnünk a szeretteinket minden nap, és kihasználnunk minden percet, amit velük tölthetünk, mert soha nem tudhatjuk, mikor jön el az az idő, amikor nem lesz holnap. Akár a következő percben, akár évtizedek múlva, de sose tudhatjuk, és minden másodpercünket ki kell használnunk. Mindet.

Arcomon könnyek csorogtak végig; azon gondolkodva, hogy mi lenne a szeretteimmel, ha nem élnék. Mit éreznének, én mit éreznék, ha ők nem lennének.

Hosszú, szomorú gondolatmenetemet egy telefonhívás szakította meg.

- Tessék, Emily Turner.

- Zöldfül? - A vonal túlsó végén Ricky hangja hallatszott, elég gyengén, és a vonal szakadozott. - Hallasz?

- Igen. Hol vagy? - kérdeztem, és következő pillanatban kitisztult a hang.

- A metróval jöttem. - lihegte. - Szar volt a térerő. Hogy vagy?

- Remekül. - ironizáltam, de ő ezt nem érezte.

- Klassz. Ide kéne jönnöd, van egy ügyünk, ami elég bonyolult és elvonná a figyelmed. - mondta.

- Oké, megyek.

******

Késve érkeztem a tetthelyre, ami valahol Queens egy eldugott kis utcájában volt.

- Mi történt? - kérdeztem.

- Az áldozat ismeretlen, ötven körüli férfi, a boncolás után többet tudnak mondani. - mondta Amy. - Nincs nála igazolvány, vagy bármi, ami azonosíthatná, és az ujjlenyomata sincs a rendszerben. Nem tudjuk, mit kereshetett is.

- A halál okát tudjuk már?

- Tompa tárgy által okozott trauma, leütötték. Ezenkívül külsérelmi okok akadnak bőven, egy késsel többször megvágták a tarkója mentén. Többhetes sérülések láthatók az alkarján és a vádliján. Doki a boncolás után többet tud mondani.

******

- Azonosítottam a hullát! - érkezett meg boldogan ugrálva Joan. - A neve James Ferrer, fogorvos. Manhattan-ben élt a feleségével, és a kamasz lányával. Sarah azt mondta, hogy Ricky és Emily menjen el hozzájuk és közöljék velük a hírt.

- És hogy tudtad azonosítani? - ráncoltam a szemöldököm. - Doki megállapította, hogy fogorvos volt, én pedig körülnéztem, kik Manhattan-ben a menő fogorvosok.

- Küldd a címet, odamegyünk. - mondta Ricky.

Ferrer-ék háza nem volt messze.

- Jó napot, Mrs. Ferrer. - szólt Ricky, és felmutattuk a jelvényünket. - A férje miatt jöttünk.

- Mi történt vele? - érdeklődött az asszony gyanútlanul.

- Meggyilkolták. - közölte szenvtelenül Ricky.

- Úristen! - kapta a szájához a kezét Mrs. Ferrer.

- Fogadja őszinte részvétünket. - mondtam, mivel Ricky ezt a részt rendszerint ki szokta hagyni.

- Beszélhetnénk önnel? - kérdezte Ricky, Mrs. Ferrer pedig betessékelt minket a házba.

- Volt a férjének ellensége, vagy bárki, aki ártani akart volna neki? - tette fel Ricky a szokásos kérdéseket.

Mrs. Ferrer megrázta a fejét.

- Nem hiszem... James rendes ember volt, mindenki szerette.

- Nem viselkedett mostanában furcsán?

- Nem, olyan volt, mint máskor. - A nő megtörölte a szemét.

- Köszönjük, Mrs. Ferrer. - állt fel Ricky.

Ajtónyitódást hallottam.

- Úristen, a lányom az. - suttogta remegve az asszony.

- Anya? - hallottunk egy lányhangot.

A lány belépett a szobába. Tizenöt éves lehetett, hosszú, vasalt barna hajjal, kék szemekkel és fekete keretes szemüveggel. Egyszerű öltözéket viselt, és ahogy ránéztem, valahogy magamat láttam benne. A hajszínen kívül minden egyéb stimmelt. Tizenöt évesen én is vasaltam a hajam, hordtam a szemüvegem, nem használtam sok sminket és egyszerű ruhákat hordtam.

- Sophie, ők itt Turner ügynök és Deckers ügynök, a hírszerzéstől jöttek.

- CIA? - kérdezte, és szemeiben némi érdeklődés tükröződött.

- Nem jó hírekkel jöttünk. - kezdtem óvatosan, majd Ricky-re néztem, hagyva, hogy ő fejezze be.

- Sophie, az édesapádat meggyilkolták. - szólt Ricky gyengéden. Minden gyilkosságnál, amikor ezt a pár szót ki kellet mondania, most először éreztem némi érzelmet a hangjában.

Sophie a szája elé kapta a kezét, akárcsak az anyja tette, amikor elmondtuk neki. Arcán könnyek csorogtak végig.

- Hogy? Miért? - A lány a szemét törölgette.

- Tudsz bárkiről, akinek érdekében állt volna megölni az apádat? Jó kapcsolatban voltatok? - kérdeztem.

Sophie remegve bólintott.

Ricky leült mellé.

- Tudom, mit érzel. - suttogta. - Pont ennyi idős voltam, amikor elvesztettem az apámat. Azokban az időkben reménytelennek éreztem az életem, féltem az emlékek hatásától. Nem szabad hagynod, hogy hülyeséget csinálj. Mindig őrizd meg a hidegvéred, és gondolj arra, hogy az anyukádnak szüksége van rád!

Ricky hatással van az emberekre. Van valami megmagyarázhatatlan benne, ami mindig megnyugtat.

*******

- Zöldfül.

A szobában járkáltam fel-alá, képtelen voltam megnyugodni.

- Zöldfül. - ismételte Ricky. - Ülj le és nyugodj meg!

- Nem, nem fogok! Most tudtam meg, hogy Sarah megvette a repülőjegyet és elkészíttette az alteregómat, hogy beeépülhessek! Holnap után indul a gép! Én még nem vagyok felkészülve erre!

- Zöldfül, két hét múlva pont ugyanúgy nem lennél felkészülve. Erre nem lehet felkészülni!

- Te voltál már komolyan beépülve? - néztem rá könnyes szemmel.

Ricky bólintott.

- És sikeres volt?

- Ezt nem mondanám. - szisszent fel.

- Lisa? - kérdeztem halkan.

Ricky megrázta a fejét.

- Az előző társam.

- Hány társad volt? - kerekedett el a szemem.

- Te vagy a harmadik. Tizennyolc voltam, meggondolatlan és tapasztalatlan. Ő segített talpra állni. Együtt voltunk beépülve, én túléltem... de ő nem.

- Sajnálom. - suttogtam.

Nem tudtam, hány szomorú történetet fogok még hallani tőle.

- Meg fogod tudni csinálni. - előre hajolt, megszorította a kezemet. - Én tudom.

*******

- Tudom, ki ölte meg James Ferrert! - ugrált izgatottan Joan. Nagyon elemében volt ma.

- Ki? - néztem rá fáradtan.

- Franklin Sedders! - vágta rá büszkén.

- És ő ki?

- Az áldozat unokatestvére, és ezt hallgassátok! - Joan megvárta, hogy mindenki rá figyeljen, majd folytatta. - Franklin sokkal lógott Jamesnek, de nem tudta megadni a tartozásait. James megzsarolta, hogy elmondja a családjának, hogy súlyos szerencsejáték függőségben szenved, és sikmasztással szerez pénzt, hogy meg tudjanak élni. Franklin nem tudott volna fizetni, és ilyenkor az egyetlen módszer megölni a zsarolót. Behozatom - A lány elrohant.

- Mi van Joannel? - ráncoltam a homlokom.

- Randija lesz Valentin nap. - mondta sóhajtva Grace. - Napok óta ezt hallgatom.

- Kivel?

- Valami srác, Joan és ő mindig ugyanabba a kávézóba reggeliznek. Joan eddig csak stírölte, de pár napja a srác odaült hozzá, beszélgetni kezdtek, és a srác randira hívta. - fejezte be Grace Joan szerelmi életének kitárgyalását.

- Jót tesz neki. - állapítottam meg.

- Mindenkinek jót tesz. - szólt Amy maga elé meredve, én pedig lesütöttem a szemem.

Nekem nincs szerelmi életem. Greggel szakítottunk. Nem, nem azért, mert nem számolt be dolgokról, őszintén szólva nem is érdekelt, ki hívta annyiszor. Egyszerűen nem műkődött köztünk. Nem volt köztünk elé "kémia".

- Franklin bevallotta, vádalkut kötöttünk! - érkezett meg Joan.

- Szuper. - bólintottam összeszorult torokkal, még mindig az előző témán agyalva.

- Akkor én megyek. - állt fel Amy. - Matt, jössz?

Így, hogy megtudták, mindenki eddig is tisztában volt a kettőjük kapcsolatával, nem kellett tovább titkolózniuk. Persze megtiltottuk nekik a nyilvános smárolást.

- Hát akkor én is megyek. - tápászkodott fel Grace is. - Az unokahúgom esküvőjéhez sekédkezek. Amy-t meg hagyom romantikázni.

- Te? - kérdeztem Rickyt.

- Még maradok. Mész?

Sóhajtottam.

- Be kell pakolnom, holnapután indul a gépem.

- Már be se jössz ide előtte?

Megráztam a fejem.

Ricky ellökte magát a faltól és felém lépett.

- Akkor... mielőtt elmennél. - szólt, és az ajkait az enyéimre tapasztotta.

Rövid, dühös, érzelemmentes csók volt, annyira ledöbbenten, hogy reagálni se volt időm.

Azután szó nélkül otthagyott a folyosón.

- Egy pillanat...! Ricky! - kiabáltam utána.

Nem fordult vissza.

Folytatása következik...

Boldog Valentin napot, srácok! :)
Most kicsit beleéltem magam a szerelmes szerepbe (mármint Emily szerepébe), és most vigyorgok, mint egy hülye. Egyébként a Valentin napról annyit, hogy egyedül a matek füzetemnek vallottam szerelmet, mivel jelképesen odarajzoltam a dátum alá egy szívet. Részvétem azoknak, akik hozzám hasonlóan otthon ülve egyedül, romantikus filmekkel, csokival és depis zenék hallgatásával töltik ezt a napot. Ááá, én már előre fangörcsöltem ettől a jelenttől, és végre eljutottam odáig, hogy leírhassam. #REMILY #REMILIYSHIPPER #REMILYFORLIFE

" And I'm yours..."
- Ella Henderson - Yours

❤Eszti❤