- Koncentrálj, Zöldfül! Ha egy seggfej le akar ütni, nem mondhatod azt, hogy "bocs, éppen izom lázam van, gyere vissza holnap"! Ez nem így működik! Lehet, hogy egy ütésen múlik az életed.

Ismét támadtam, de könnyen hárította és ismét mindkét vállam a földön volt.

Ricky felvonta a szemöldökét.

- Szedd össze magad, Zöldfül! Ismét meghaltál.

Már három órája ezt csináltam. Verekedtem Rickyvel, aki tanított, hogyan ne haljak meg éles küzdelemben.

- Tarthatunk szünetet? - kérdeztem lihegve. Hanyatt feküdtem a padlón.

- Ameddig nem érdemled meg, nem. - közölte Ricky.

Ütöttem és rúgtam. Egy pillanatra megtántorodott, én pedig kihasználtam az alkalmat. A földre löktem a fiút, majd ráültem a mellkasára, hogy ne tudjon felkelni.

Ricky a levegőt kapkodva elvigyorodott.

- Szép volt, Zöldfül. Megérdemelsz egy szünetet.

- Köszönöm, tanár úr. - tisztelegtem, de továbbra is rajta ültem.

- Hé! - háborodott fel. - Leszállnál rólam?

- Nem. - vigyorogtam és élveztem, hogy kivételesen nem én vagyok alul.

- Zöldfül! - figyelmeztetett, de én nem hallgattam rá. Pedig kellett volna.

A következő pillanatban Ricky egyenesen lerúgott magáról.

- Muszáj volt? - kérdeztem nevetve.

- Ühüm. - bólintott mosolyogva.

- És most mit fogok tanulni?

- Lőni. - közölte Ricky. - De Amytől. Ő nagy célzó a csapatban.

Így, húsz perccel később egy sonkás szendviccsel és egy forró csokival a kezemben vártam Amyre, aki még a Central Parkban volt Grace-szel és Mattel. Unalmamban úgy döntöttem, felhívom Willt.

- Szia, hugi. - üdvözölt a telefonban. - Mizu?

- Van ügy. - közöltem izgatottan.

- Mi?

- Valami idióta bombát robbantott a Central Parkban, Amy, Grace, Matt és Adam éppen megnézik a tetthelyet. Én Rickyvel edzettem egész délelőtt, most pedig Amyre várok, hogy elkezdhessem a lövőtanfolyamot.

- Hű. - nevetett fel a bátyám a vonal másik végén. - Egy napja vagy ott, Em.

- Tudom. - sóhajtottam. - Na, szia, Will, itt jön Amy.

- Szia, hugi.

Amy összeráncolt szemöldökkel sétált felém.

- Kivel beszéltél?

- A bátyámmal.

- Nem is tudtam, hogy van bátyád. - mondta.

- Kettő is van. - vontam meg a vállam. - És egy húgom.

- Hű. Jó sokan vagytok. - bólintott, majd előszedett két fegyvert és töltényeket.

- Mióta dolgozol itt? - kérdeztem.

Amy sóhajtott.

- 17 évesek voltunk, amikor a szüleink meghaltak. Még nem voltunk nagykorúak és árvaházba vagy nevelőszülőkhöz kerültünk volna. Sarah talált ránk. Aztán végül itt kötöttünk ki. - tárta szét a karját.

Éreztem, hogy hiányzik egy történet-szál, de nem akartam bolygatni a témát.

- És most lövöldözünk? - kérdeztem szerencsétlenül.

Amy megforgatta a szemét.

- Megmutatom, mit kell elérned.

Elővett egy pisztolyt, majd tett bele lövedéket. Gesztenyebarna haját oldalra söpörte, felvette a fülvédőt és a védőszemüveget. Előre szegezte a fegyvert, majd lőtt.

Legalább ötöt, és mind telibe talált.

- Hű. - néztem rá elismerően. - Rickynek igaza van. A lövésben te vagy a legprofibb.

Amy elpirult, mint mindig, amikor dicsérték.

- Kösz. De azért a többiek se panaszkodhatnak.

A lövés egy nehéz dolog. Főleg ha annyi célzó múltad van, mint nekem. Vagyis semmi.

Amy sóhajtva rakta el a töltényeket.

- Holnap folytatjuk.

Értetlenül meredtem rá.

- De még van idő!

- Van idő, Emily, de most más dolgod van. Ideje hogy lelátogass a boncterembe. - vigyorgott.

Eltátottam a számat.

- De... De, Amy! Az egy boncterem! Elájulok, ha valódi hullát látok!

Amy megvonta a vállát.

- Tizenkettő voltam, amikor először láttam halott embert. Nem ájultam el.

Elkerekedett a szemem.

- Tizenkét éves korodban nem kaptál sokkot egy holttesttől!?

- Nos, Emily, húzz a boncterembe!

Még életemben nem féltem ennyire semmitől. A tudat, hogy valódi holttesteket fogok látni...

Csigalassúsággal vánszorogtam le.

A terem ajtaja előtt megálltam.

Dr. Andrew Oliver, korboncnok. - állt a táblán.

Kopogtam, de mivel nem érkezett válasz, benyitottam.

Minden fehér volt, és úgy nézett ki, ahogy a filmekben. Tizennégy holttest feküdt a boncasztalokon. Testük fehér lepedővel volt betakarva, de így is kilátszott alóla a boncolás jellegzetes varrásai. Óvatosan közelebb léptem az első áldozathoz. Harminc körül lehetett. Az arca szinte felismerhetetlenné vált a robbanástól. Volt tizenhétnek tűnő lány, hatvan körüli nagyszülő, egyetemista korú srác. Bele se mertem gondolni, mit éreznék, ha az én egyik családtagom feküdne itt.

- Ugye milyen szörnyű lehet a családjaiknak? - kérdezte egy hang mögöttem.

Akkorát ugrottam, hogy kis híján felborítottam az egyik boncasztalt. Dr. Oliver volt az. Negyvenöt körüli lehetett, magas, 180-185 centi között. Sötét haja és szeme volt. Álla enyhén borostás. Fehér orvosi köpeny volt rajta, de kilógott alóla a sportcipő. Nem viselt szemüveget.

- Dr. Oliver! - hápogtam. - Nagyon rám ijesztett!

- Csak Doki. - legyintett. - Életben először láttál hullát? - bökött a boncasztal felé.

- Igen. - bólintottam. - Annyira nem is ijesztőek.

- Hát persze, hogy nem! A fél életemet velük töltöm.

Pislogtam párat, de nem reagáltam.

- Honnan jöttél? - érdeklődött.

- Brooklynból. - feleltem.

- Tehát nem jöttél messzire. - állapította meg.

- Miért, van aki messziről jött? - kíváncsiskodtam.

- Matt. - mondta.

Ezen meglepődtem. Matt törzsgyökeres New York-inak tűnik.

- Honnan jött? - ráncoltam a szemöldököm.

- Matt Bostonban született, de Cambridge-ben nőtt fel. A szülei gazdag vállalkozók voltak, a nagynénje nevelte fel. Amikor 16 éves volt, a szüleit meggyilkolták. Az FBI vezette a nyomozást, de beszállt az ATF és a CIA is. Matt befejezte a középiskolát és idejött.

- Meglett a gyilkos? - kérdeztem.

Doki széttárta a karját.

- Ezt kérdezd meg Mattől.

- Értem. - dünnyögtem.

Úgy néz ki, itt egyedül nekem van normális élettörténetem. Mindenkinek halott szülők, hosszú akták és rajtam kívül mindenkinek van priusza. Még Amynek, a híres jókislánynak is. Egyszer bevitték fegyveres rablásért. Matt és Ricky listáján szerepelt testi sertés, gyilkossági kísérlet, rablás, zsarolás.

Kiléptem az aktákból és úgy döntöttem, hogy hasznosítom magam. Grace mellé léptem, aki sebesen gépelt.

Akták voltak megnyitva, többnyire kigyúrt, tetovált, ijesztő alakok voltak rajta. És mind orosz volt.

- Mit csinálsz? - kérdeztem.

Grace összerezzent és kapkodva lépett ki.

- Semmit! - vágta rá, mint aki rosszat csinált.

Összeráncoltam a szemöldököm.

- Orosz bűnözők? Grace, mit művelsz?

Mély levegőt vett, majd körülnézett.

- Ne itt. - ragadta meg a karom, majd a WC-be vitt.

- Miért pont a vécé? - néztem körbe.

Grace a falnak döntötte a hátát.

- Nincsenek kamerák.

- Értem.

Hosszú ideig kínos csend volt köztünk, majd végül én törtem meg.

- Miért nézegeted orosz bűnözők aktáit?

Grace lehunyta a szemét.

- Amy nem mondta el, igaz? - kérdezte rekedt hangon.

Megráztam a fejem.

- Nem.

Grace sóhajtott.

- A szüleinket az orosz maffia miatt ölték meg. Sosem találták meg a maffia főnököt, így Amy és én magánnyomozásba kezdtünk. Nem voltunk túl óvatosak. A zsaruk elkaptak minket. Sarah ránk talált és kihozott minket onnan. Itt ragadtunk. - bámult körbe.

Nem szóltam egy szót sem, de tudtam, hogy Grace érti.

- Nemrég abbahagytuk a kutatást. - folytatta. - Szinte beleőrültünk.

- Én... Sajnálom. - mondtam hatalmas gombóccal a torkomban.

Grace megrázta a fejét.

- Nem kell. Megszoktuk. - bámult a tükörbe. Csapzott világosbarna hajjal keretezett arca nézett vissza rá. Kék szemei szomorúan csillogtak.

- Nem gondoltam volna, hogy itt mindenkinek ilyen háttere van. - sóhajtottam. - Kezdem nagyon szerencsésnek érezni magam.

Grace szomorúan elmosolyodott.

- Nem csak neked volt is ilyen élettörténeted. Lisának is az volt.

Megdermedtem. Akárhányszor Lisa szóba került, kényelmetlenül éreztem magam.

- Mi történt vele? - bukott ki belőlem, de szinte azonnal visszaszívtam volna.

- Én... - kezdtem zavartan.

- Semmiség. - legyintett Grace. - Lisát lelőtték. A mentő túl későn ért oda... Ricky végig nézte a társa halálát.

Behunyta a szemét, látszott rajta, hogy fájdalmas emléket idéz fel.

- Sosem fogja kiheverni. De talán te segíthetsz rajta.

******

- Nem akarsz róla beszélni, igaz? - dőltem a falnak.

Ricky idegesen járkált fel-alá.

- Nem, nem akarok. Grace elmondta, ugye?

- Igen. - nyeltem egyet. - Nagyon sajnálom.

- Igen, tudom, ezt már mondtad. De attól még nem lesz jobb. A társam meghalt. A barátom meghalt.

Úgy döntöttem, inkább nem mondok semmit, úgyis csak feldühíteném. Dave egyszer azt mondta, mindig meg kell várni, ameddig a másik kezd el beszélni. Most is ez történt.

- Tudod, Lisa jó ember volt. Nem ezt érdemelte.

Ricky behunyta a szemét.

- Ott voltam. A kezeim között halt meg. Egy mesterlövész szíven lőtte. Esélye sem volt.

- Sajnálom, hogy nem ismertem. - mondtam halkan.

- Kedvelted volna. - mosolyodott el.

- Mindenki ezt mondja.

- Na, Zöldfül, vége az emlékidézésnek, fogd meg azt a pisztolyt és lőj!

Ja, hogy nem említettem volna? Amy felszívódott, így Ricky tanított lőni.

Megragadtam a pisztolyt és a céltábla felé fordítottam. Meghúztam a ravaszt.

A lövés enyhén félrement, de legalább eltaláltam a cél-papír-embert.

- Nem rossz. - nézett Ricky. Nem tudom, hogy csak én képzeltem-e oda vagy tényleg elismerés volt a tekintetében. - Látszik, hogy Amy tanítványa vagy.

Elmosolyodtam.

- Amúgy hol van Amy? - érdeklődtem.

Ricky megvonta a vállát.

- Időnként eltűnik. De a lányok már csak ilyenek. Szeszélyesek. - kacsintott rám, mire én megráztam a fejem és olyan "reménytelen vagy" pillantással jutalmaztam meg.

********

- Ti minden este ezt csináljátok? - néztem végig a szobatársaimon, akik pontosan ugyanazt csinálták, mint eddig minden este. Amy olvasott, Grace zenét hallgatott és orosz maffiózók aktáit nézegette, Anne pedig csetelt.

- Esti rutin. - tárta szét a karját Anne, mivel Amynek nem volt kedve válaszolni, Grace pedig meg sem hallotta a kérdést.

- És mikor alszotok? - érdeklődtem.

- Őőő... Soha? - ült fel Amy.

- Ritkán. - javította ki ikertestvérét Grace, aki úgy tűnik, mégis csak hallotta a kérdést.

- Két havonta egyszer? - tippelt tovább Anne.

- Lányok, komolyan. -néztem rajtuk végig fáradtan. - Nem alszotok el munka közben?

Anne megvonta a vállát.

- Kávé.

- De én már láttam Amyt aludni egy tetthelyen. - kezdte a ciki sztorik mesélését Grace.

- Mi!? - háborodott fel az említett. - Az te voltál, nem én!

- Én is láttalak. - csatlakozott Anne. - A szemedbe húztad a sapkád és úgy tettél, mintha nagyon vizsgálnál valamit.

- Ez most komoly? - fonta össze a karját Amy.

- Csak téged tudunk szivatni, mert Emilyről még nem ismerünk gáz sztorikat. - mondta Anne.

- Tényleg, Emily, mi volt életed legkínosabb élménye? - könyökölt a térdére Grace.

- Grace! - szólt rá Amy.

- Emily?- hajolt előre Anne is.

Amy tehetetlenül dőlt hátra, nekem pedig válaszolnom kellett.

- Őőő...

Adam mentett meg, aki éppen abban a pillanatban lépett be.

- Adam!- szólt rá a társára Grace és megdobta egy párnával. - Ide nem jöhetsz be!

- Srácok, ügy van. - hordozta végig a tekintetét rajtunk.

Sóhajtva feltápászkodtunk, majd követtük Adamet.

- Mit találtál? - kérdezte Amy Joan-t, aki éppen kamerafelvételeket nézett át.

- Ezt. - mondta, majd kivetítette a nagyképernyőre is.

- Jó ég. - tátotta el a száját Grace. - Sarah tudja?

- Még nem, de gyorsan le kell védenem. - kapkodott Joan.

Én nem tudtam, mit kell nézni rajta. Egy harminc körüli pasas volt rajta. Barna haja volt, ennél jobban nem tudtam megnézni.

- Miért, ez ki?

Matt megfordult. Néma párbeszédet folytattak Amyvel, majd belekezdtek a sztoriba.

- Ő itt Travis Wellington. Rendőr, Sarah exbarátja. A Central Parki melletti kamerák felvették, ahogy megnyom tárcsáz egy számot, majd a következő pillanatban volt a robbanás.

- Ühüm. - bólogattam. - És Sarah miért is nem tudatja meg...?

- Mert az exe! - torkolltak le.

- Oké, oké. - emeltem fel a kezem.

- Jó ég. - suttogta Amy riadtan. - Ott jön. Jo, lépj ki!

Joan kapkodva kinyomta a gépet és egy egészen más dokumentumot nyitott meg.

- Valami új infó esetleg...? - lépett felénk.

- Semmi. - rázta a fejét Matt.

Ricky, Adam, Grace, Anne és Amy bólogatva jelezték, hogy igaza van.

- Akkor keresgéljetek tovább. - sóhajtott.

Megfordult, és elindult, amikor pedig hallótávolságon kívül ért, az egész csapat egyszerre lélegzett fel.

- Joan! - fordult vissza Sarah. - Lassú volt a levédésed.

Megfagyott a levegő. Mindenki visszafolytott lélegzettel meredt a főnökére.

- Nem Travis robbantott. - közölte tényként.

Pislogtunk párat.

- Mert...? - érdeklődött Ricky.

- Mert bombabiztos alibije van. A húgommal volt. - mondta fanyalogva.

- A húgoddal? - kerekedett el Adam szeme.

- Nem akarok beszélni róla. - fordult meg és elsietett.

- Sarahnak van húga? - kérdeztem.

- Van. Miután Sarahval szakítottak, Travis a húgával jött össze. - felelte Grace.

- Ühüm. - bólogattam. Túl sok volt a hiányosság, a jég amit nem tudtam erről a csapatról. Talán idővel jobban kiismerem őket.

- Zöldfül! - zökkentett ki a gondolataimból Ricky. - Mennyi kedved van fekvőtámaszozni?

- Egy a kétmilliárdhoz. - közöltem.

Ricky rám meredt.

- Nem kérdés volt.

- Oh, nee! Ez komoly?? Hé, várj már meg! - futottam utána.

******

Ki lehet találni, mit csináltam az elmúlt 90 percben. Ricky jobban kikészít, mint a kúper-tesztek tesiórán.

- Turner! - kiáltott rám egy ügynök, azt hiszem, Evans. Ahogy utánam futott, hosszúra hagyott szőkés tincsei szinte lobogtak a lendülettől.

- Hm? - fordultam vissza.

- Láttad Parkert?

- Melyiket?

- Grace-t.

- Nem. Kellet volna?

Evans pislogott.

- Barátok vagytok, nem?

- De. Szerintem ha Amyt vagy Adamet kérdezed, hamarabb meglesz.

- Oké, kösz. Jó éjt, Turner!

- Jó éjt, Evans!

A szőke fiú megfordult, majd elrohant. Ugyan nem tudom, hogy hajnalban hogy képes rohanni, amikor én majdnem összecsuklottam a fáradságtól.

Az ágyamhoz érve egyszerűen ledőltem, és szinte azonnal elaludtam.

******

Odakint még sötét volt, amikor felébredtem. Nem bírtam aludni, pedig hullafáradt voltam ( jó, inkább hagyom ezeket a hullás hasonlatokat, most, hogy igaza holttestet is láttam).

Átfordultam a másik oldalamra, és Amy agyára esett a pillantásom. Hunyorogtam a sötétben, de így is tisztán láttam, hogy üres.

Talán csak vécére ment, inni, vagy hasonló. De valamiért rossz érzésem volt. Óvatosan felkeltem és lábujjhegyen osonva kiléptem a folyosóra.

Az erkélyek felé vettem az irányt, hátha odament gondolkodni, vagy valami ilyesmi. Ott is volt, csakhogy nem egyedül.

Nem láttam az arcát. Amy a kezét fogta, miközben a vállára hajtotta a fejét. Egyikük sem szólalt meg, tehát esélyem sem volt megtudni, ki is az ismeretlen.

Végül visszamentem a szobába és ismét elaludtam.

Hello guys!
Itt a második fejezet, remélem tetszik! Tippeket kommentbe, hogy szerintetek kivel volt Amy!
További szép napot mindenkinek!

Eszti