-Mi??? - Kérdezte Jonathan, de én nem vele foglalkoztam.
-Frederic sajnálom, de muszáj volt figyelmeztetni téged! - mentegetőztem.
-Megígérted, hogy nem mész vissza! - kiabálta Frederic.
-Te is megígérted, hogy vigyázol magadra! - kiabáltam vissza.
-Khm... nagyon... öh.... érdekes hallgatni ahogy... öh... veszekedtek, de beavatnál engem is? - kért meg Jonathan.
-Elmentem, táncoltam Frederickel, elmondtam neki és vissza jöttem. - meséltem el kissé hiányosan a sztorit.
-Ennyi? - kérdezte olyan hangsúllyal mintha tudná, hogy valami fontosat kihagytam. - És a virágot magadnak szedted?
-Igen olyan szép volt. - fűlentettem.
-Óóóó... tényleg? - nézett rám Frederic és elment. Pedig még a csókot se beszéltük meg.
-Bocsi mennem kell ebédelni. - néztem az órámra. - Szia! - köszöntem el.
-Szia! - köszönt el ő is.
Bementem a házba és az iskola kezdetéig ki se mozdultam a szobámból. Sajnos Frederickel se találkoztam.

Reggel elvégeztem a szokásos dolgokat és elindultak a suliba Frederic nélkül. Az osztályteremben leültem a helyemre és csak bámultam ki a fejemből. A zaj azonnal elhalkult amint az osztályfőnök belépett a terembe és nem egyedül egy szőke hajú lány jött be mögötte. Valahonnan ismerősnek tűnt.
-Bemutatom az új osztálytársatokat Ella... - a folytatást már nem hallottam, mert eszembe jutott, hogy hol láttam és ez nagyon megijesztett, ugyanis mi 1808 - ban a bálon találkoztunk. De úgy néz ki nem csak én lepődtem meg hanem Jonathan is. Az óra végén Ella odajött hozzánk. Vagyis Jonathanhoz.
-Szia! Amikor utoljára láttuk egymást egy szó nélkül eltűntél - kezdte mérgesen.
-Ella szia! - mosolyodott el - Azt hittem már nem látlak, de örülök, hogy itt vagy.
-Ő ki? - bökött felém.
-Camille Grand vagyok! - mutatkoztam be. - honnan ismered Jonathant?
-Ő a volt barátnőm. - válaszolt Ella helyett Jonathan.
-Jonathan beszélhetnénk? - kérdeztem.
-Persze. - kisétáltunk a teremből.
-Én láttam Ellát 1808 - ban a bálon. - mondtam el neki.
-Mi??? Az nem lehet akkor már rég hallott lenne. - mondta Jonathan.
-Apa mesélt tárgyakról amik örök életet adnak a viselőjüknek. Valószínűleg Ellánál van az egyik. - mondtam.
-Lehetséges. - állapította meg Jonathan.
-Csak azt kell kideríteni melyik ékszer és honnan szerezte. - gondolkodtam.
-Én láttam rajta egy gyűrűt, karkötőket, fülbevalót. - sorolta.
-Nyakláncot? - kérdeztem.
-Nem utálja a nyakláncokat. - rázta meg a fejét.
-Akkor a gyűrű lesz az. - jelentettem ki. - Ő ölte meg Fredericket. - jöttem rá. Elindultam a térmünk felé.
-Camille most mit akarsz csinálni? - fogott vissza Jonathan.
-Még nem döntöttem el, hogy először megtépem és utána kikaparom a szemét vagy fordítva. - tájékoztattam.
-Itt akarsz balhét csinálni? - ez jogos kérdés volt.
-Igazad van akkor majd 1808 - ban. - mosolyogtam.
Alig vártam már, hogy vége legyen a sulinak és rohanhassak haza, de az órák csiga lassúsággal teltek. Amint kicsengettek az utolsó óráról hazarohantam Jonathannal. Tudtam, hogy ezzel mindent felrugók amit Fredericnek ígértem, de meg kell tennem és remélem amikor vissza jövök ő már nem lesz itt. De vajon tényleg ezt akarom? Már a csók előtt sem voltam biztos benne, de azután még annyira se. Gyerünk Camille koncentrál! Amíg én lepakoltam Jonathan beállította nekem a dátumot miután lediktáltam neki.
-Nemsokára találkozunk. - búcsúzott Jonathan. Megpiszkáltam az órát és elkezdett forogni velem a világ, de még láttam ahogy Frederic engem néz a lépcsőről. Éreztem, hogy megérkeztem 1808 - ba ezért kinyitottam a szemem. Előttem Frederic feküdt a lépcsőrő pedig valaki más nézett rám. A gyilkos.