Az ötletet azonban nem tudtam megosztani Frederickel, mert anyuék lehívtak vacsorázni. Igyekeztem minénél gyorsabban megenni a vacsorámat, hogy a lehető leghamarabb meg tudjam osztani az ötletemet a szellememmel. De ez nem sikerült, mert anyáék elkezdtek velem beszélni és éreztem, hogy nem mostanában fogok szabadulni.
- Szeretnél holnap elmenni vásárolni? - kérdezte anya.
- Hát az a helyzet, hogy Jonathan elhívott moziba holnapra. Elmehetek? - kérdeztem.
- Persze, akkor majd máskor vásárolunk. - engedett el anyu.
- Várj te ilyen hamar elengeded? - nézett apa felháborodottan anyára - Egyáltalán ki az a Jonathan? Honnan ismered? Melyik Moziba mentek? Mit nézzek? Mióta tetszik neked? Milyen a stílusa? - faggatott apa.
- Jonathant az iskolából ismerem és nem tetszik csak barátok vagyunk. - jelentettem ki.
- Kinek vagy csak a barátja? - kérdezte az akkor megérkező Frederic.
- De azért helyes? - kérdezte anya.
- Igen az. - bólintottam - És azt még nem tudjuk mit nézünk. - néztem apára.
- Milyen a stílusa? - ismételte meg előző kérdését.
- Miért érdekli a stílusa? - kérdezte a szellem, ilyenkor annyira sajnálom, hogy nem szólhatok hozzá, de van egy olyan érzésem, hogy hamarosan úgyis megtudja.
- Normális. - válaszoltam.
- Biztos jól megnézted? - kíváncsiskodott.
- Igen. Teljesen normális. - feleltem.
- Jó, csak nem akarom hogy úgy járj, mint a múltkor. - mondta apa.
- Oké megértem. Beszéljünk másról. - zártam le a témát.
- Ne engem érdekel mi volt múltkor! - mondta Frederic.
- Rendben, de ha megint megjelensz talpig feketébe, fekete körömlakkal és sminkel én nem tudom mit csinálok azzal a fiúval. - jelentette ki apa.
- Miiii??? - csodálkozott a szellem.
- Apa! Megígérted, hogy erről nem beszélünk többet! - akadtam ki.
- Jaj Camille ne legyél ilyen úgy se halja rajtunk kívül senki. - védte meg anya apát.
- És ha mégis? - kérdeztem.
- Nem vagy egy kicsit paranoiás? - kérdezte anya.
- Nem csak elő vigyázatos. - nyugtattam meg anyut.
- Nyugi Camille rajtunk kívül senki sincs itt. - mondta Frederic. Tőlem egy mérges pillantást kapott cserébe.
- Ez a veszély azonban már nem fenyeget, mert Camille már régóta ismeri és még mindig nem változott meg. Ráadásul azt mondta nem is tetszik neki Jonathan. - nyugtatta anya apát.
- Pontosan. - bólintottam.
- És szerintem egy életre megtanulta, ha egy nap ismertség alapján tetszeni akar egy fiúnak ne az öltözködési stílusát utánozza le, mert lehet, hogy véletlen ha teljesen feketébe van valaki öltözve. - mondta bölcsen anyu.
- Csak azt sajnálom, hogy nem láttuk Camille arcát amikor másnap a fiú teljesen színes ruhákba ment. Ő pedig tetőtől talpig feketébe - nevetett apa.
- Azért nem volt olyan vicces! - duzzogtam.
- Tényleg ez törttörtént? - nevetett ki Frederic is.
- Oké én most felmentem szobámba. Ti pedig - néztem a többiekre - komolyodjatok meg!
Bementem a szobámba és becsaptam magam után az ajtót. De ez egy kísértetnek nem akadály. Frederic simán átjött az ajtón.
- Ne haragudj, mert kinevettelek, de nagyon vicces kis történet volt. - mentegetőzött.
- Nem egyáltalán nem volt vicces! - emlékeztem vissza.
- Oké igazad van nem volt vicces. - egyezett bele.
- De most egy fontos dologról akarok veled beszélni. - mondtam.
- Hallgatlak. - nézett rám.
- Van egy ötletem.

***

A parkban várok Jonathanra és közben folyamatosan azt hallgatom, ahogy Frederic sopánkodik.
- Nem. Ez mégse volt jó ötlet. Inkább menyetek moziba. - mondta el már sokadjára.
- Nem, most már késő és te is beleegyeztél! - emlékeztettem.
- De mi van ha nem segít és nem hisz neked és hülyének fog tartani. - sorolta az aggodalmait.
- Akkor az az én bajom lesz, de amúgy muszáj kockáztatni, jól jönne a segítség. És már itt is van. - pillantottam meg - Szia! - köszöntem.
- Szia! Miről akarsz beszélni. - tért egyből a lényegre.
- Mit tudsz a házunk legendájáról? - kérdeztem.
- Miért érdekel? - kérdezett vissza fura arccal.
- Érdekelnek a legendák. - mondtam.
- Csak azt amit mindenki valaki meghalt ott.
- De megölték vagy véletlen volt? - faggattam.
- Szerinted ott voltam?
- Dehogy, de te melyiknek hiszel. - kérdeztem.
- Jaaa... Szerintem lehetséges, hogy rosszul lépett. - felelte.
- Ne már tizenhét éven keresztül mindennap mászkált azon a lépcsőn. - akadtam ki.
- Te kérdezted a véleményem. Lehet, hogy előtte mosták fel és csúszott. - magyarázta. - De mért foglalkozol vele ennyire?
- Azért mert... - néztem Frederickre aki egyet bólintott - Mert én ismerem őt.
- Kit ismersz? - kérdezte.
- A fiút aki meghalt. - mondtam a szemébe nézve.
- Az lehetetlen már vagy 200 éve MEGHALT! - hangsúlyozta ki.
- Nem lehetetlen itt áll most is mellettem. - mosolyogtam Frederickre.
- Szia! - köszönt udvariasan a szellem.
- Köszönt neked. Jonathan bemutatóm neked Frederic Chatelain, ő egy párizsi nemes volt. - mutattam be neki.
- I... itt van? - kérdezte félve.
- Igen, de nem bánt. Ő egy jól nevelt szellem. - magyaráztam.
- Szellem?
- Igen. Szóval mi ki szeretnénk deríteni mi történt. - mondtam.
- Várj és a szellem....
- Frederic. - szóltam közbe.
- Frederic nem tudja mi történt? - faggatott.
- Nem, nem emlékszik semmire. - válaszoltam. - Na akkor segítesz? - kérdeztem. Hosszas gondolkodás után bólintott.
- Benne vagyok!