Este fél nyolc volt. Soha nem éreztem magam még ennyire feszűltnek. Végig néztem, a hófehér blézeremen, és a fehér kosztümnadrágomon, majd megsimítottam a nyakamban csillogó nyakláncot. A hajamat, elegáns kontyba kötöttem, majd bólintottam.

Csak egy vacsora! Három év után egy vacsora. Vajon mit tervezett?
Biztos valami puccos helyre visz el, hogy villogtassa a vagyonát.

- Meseszép vagy mami! - sétált mögém Lia.

- Köszönöm angyalom! - guggoltam le elé.

- Apa teljesen el lesz ájulva! - vigyorgott, mire felsóhajtottam.

- Lia, mi csak együtt eszünk.

- Tudom mami! De a végén megint egymásba fogtok szeretni! - mosolygott, miközben csengettek. - Itt van apuci! - sikította, majd lefutott a lépcsőn, és kinyitotta az apukájának az ajtót, miközben hallotam, hogy köszöntek egymásnak. Utoljára, végig néztem magamon, majd a kezembe vettem a kék csillogós kistáskámat, és lassan lesétáltam a lépcsőn. A korlátot fogtam, miközben megálltam az utolsó lépcsőfokon, és egyszerre néztünk egymásra. Christian pupillája kitágúlt, miközben lassan végig nézett rajtam. Elképesztően festett ma. A haját, elegánsan belőtte. Egy fehér ing volt rajta, amit a fekete nadrágjába tűrt be. Az inget pedig, egy szürke, elegáns zakó takarta el. Lesétáltam a lépcsőn, és zavartan elmosolyodtam.

- Gyönyörűszép vagy - suttogta, miközben kivette a kezét a zsebéből. Leguggoltam Lia elé és megpusziltam az arcát.

- Mama, és papa nemsokára jönni fognak. Viselkedj jól. Oké?

- Én mikor nem viselkedtem jól mami?- kérdezte kuncogva.

- Jóéjt angyalom! - mondta Christian.

- Érezzétek jól magatokat! - tólt ki Lia az ajtón, majd becsukta mögöttünk azt. Utána az ablakból nézett minket, miközben a kicsi kezével összemaszatolta az üveget. Christian felnevetett, miközben a kocsihoz sétáltunk. A táskámat szorongattam, és a szemöldökömet ráncoltam.

- És, hova viszel ma este? - kérdeztem hallkan.

- Meglepetés! - nyitotta ki elöttem az ajtót, majd felsóhajtottam.

- Csak Lia miatt mondtam igent a vacsorára! - sóhajtottam, miközben beültem a kocsijába, és becsukta az ajtómat. Előlröl megkerűlte a kocsit, és beült a kormány mögé.

- De igent mondtál. Csak ez számít! - indította be az autót, bekötötte magát, és ügyesen kikanyarodott az útra. - Szeretném ha ma este nem veszekednénk! - mondta, miközben vezetett. Felvontam a szemöldökömet, és a fejemet ráztam.

- Ez úgysem lesz egy igazi randi - mondtam hallkan.

- Pedig szívem, lelkem benne van - mondta hallkan, mire ránéztem.

- Nem étterembe megyünk? - kérdeztem, miközben felkanyarodott az autópályára. Megrántotta a vállát, majd óvatos mosolyra húzta a száját. Végig néztem a gyönyörű férfin, majd elmosolyodtam.

Az autópályát ellepték az autók, amik egymás melett hajtottak, mintha sietnének valahova. Lámpák, és benzínkutak világították meg az autópálya szélét, amik melett sorjában haladtunk el. Tíz perc elteltével hajtott le Christian az autópályáról, majd egy elhagyatott, homokos útra fordúlt fel. Az autó zögykölődött, miközben a sötét utat néztem. - Hova hoztál engem? - néztem rá. - Egy dzsungelbe?

- Hálátlan vagy! - vigyorodott el.

- Mert nem tudom azt, hogy hova viszel! - néztem, a megvilágított keskeny utat. - Tudod, igazából nemis tudom azt, hogy miért mondtam neked igent - motyogtam, miközben Christian leparkolt a homokos tengerparton. De a szám elé tettem a kezemet, miközben a parthoz közel, egy kivilágított hajó díszelgett a viz felszínén. A kisebb hajó fedélzetének a korlátját, színes égősorok, és üvegbe tett, gyeryták világították meg. A fedélzeten volt egy két fős asztal.

- Cipőket le! - mondta, majd követtem a példáját, levettem a cipőmet és kiszálltam utána a kocsiból. - Egész nap ezt csináltam - nézett rám, miközben megálltunk, a kivilágított hajó elött.

- Ezt mind te csináltad? - suttogtam, miközben felsétáltunk a pici hídra, ami a hajóra vitt. Christian felhúzta a horgonyt, így a hajó lassan beljebb sodródott. Végig simítottam a korlátot, miközben az elém táruló sötét tengert néztem. Beleszimatoltam az esti éjszakába, és leültem az asztalhoz. - Ez...tökéletes - ráncoltam a szemöldökömet, miközben Christian felhozta a hajó szobájából a tálaló fedőket, ami alatt két darab vacsora lapult.

- Én magam készítettem, mielött érted mentem volna. Ezért még meleg. Tudod, hogy nem vagyok valami nagy szakács, de ezt mindenki megtudja csinálni - tette le elém a tányért, majd egy elegáns mozdulattal felemelte a tálaló fedőt. A szám elé tettem a kezemet, és felnevettem.

- Kukoricás rizs, és rántottsajt, rántotthússal! - mondtam hallkan.

- Bizony! - ült le velem szembe. Az asztal közepén négy darab gyertya égett, ami megvilágította Christian arcát.

- Ez olyan mint a mennyország! - néztem körbe, miközben a part felé pillantottam. A hajó teljes egészében kivolt világítva, lila, fehér, és arany színű égőkkel. A hajón halk, lassú zene szólt, ami beszinesítette az éjszakát.

- És még lesz jobb is! - mondta, majd kivett az asztal alól egy üveg pezsgőt.

- Jaj! Csak ezt ne! - nevettem fel hallkan, miközben megkóstoltam a húst. Nagyon finom volt.

- Ezt megérdemeljük. Engedd el magad! - nyitotta fel a pezsgőt, ami nagy robbanás szerűen kilökte a dugót. Christian megfogta a poharamat, és öntött bele pezsgőt, így tett a saját poharába is.

- Neked ma még vezetned kell! - szóltam rá. Bólintott, miközben felemelte a poharat.

- Lehet - nézett a szemembe. - De, azt akarom, hogy ezen az éjszakán felejtsük el a sok gondot, és a hibákat. Ez a pár óra legyen olyan, mintha nem lennének a múltban hibáink! - biccentett, majd a szemembe nézett, én pedig lassan bólintottam.

- Legyen! - emeltem fel a poharat, majd koccintottunk, és megkostóltuk a pezsgőt. Finom volt. - Minden tiszteletem a szakácsé! - jegyeztem meg.

- Ugyan - bólintott mosolyogva, miközben a háttérben szólt a zene. - Ezen kívűl még tudok, bundáskenyeret is készíteni.

- Jól tudom! - mondtam hallkan, miközben szomorúan lesütötte a szemét. Ismételten ittam a pezsgőből, és addig jutottunk el, míg nem Christian másodszorra töltötte újra a poharakat. De ekkor már más volt a hangulat. Biztos, hogy ez jó ötlet volt nekünk!? - Várj! - nevettem fel. - Azt mondod, hogy azért késtél az esküvőről, mert a kutyádnak dolga akadt? - takartam el a szememet nevetve.

- Ne is mond! - gombolta ki az inget a nyakánál. - A pláne pedig az, hogy egyáltalán nem siette el - tette fel a mutatóujját.

- De mégis...- nevettem. - Hogy kerűlt az oltárhoz? - néztem rá, miközben a harmadik pohár pezsgőn voltunk túl.

- Volt egy macska. Tudod...- támaszkodott rá az asztalra. - Megijedt a macska, és hopp!

- És hopp! - ráztam meg a fejemet nevetve.

- Gyönyörű vagy ha nevetsz - mondta hallkan, miközben a fejemet fogtam.

- Túl sokat ittam! - suttogtam. - De, ez a macskás sztori, jó! Nagyon jó!

- Rég éreztem magam ennyire boldognak.

- Miért, most az vagy? - ásítottam.

- Miután megittunk egy üveg pezsgőt...- mutatta meg, majd visszatette a padlóra. - Igy már igen - mondta, mire a szemöldökömet ráncoltam.

- De ugye nem sodródunk túlságosan távol? - mutattam a tengerpart felé.

- Nem. Levagyunk, izé...mi is az a szó! - túrt a hajába. - Horgonyozva. Az! Levagyunk horgonyozva - biccentett, miközben bólintottam.

- Pisilnem kell. Hol van a vécé?

- Bent! - mutatott hátra.

- Akkor én most... - mutattam a hátam mögé.

- Menj csak - dörzsölte meg a szemét, majd felkapcsoltam a villanyt, és elsétáltam egy francia ágy melett, majd magamra csuktam az ajtót. Miután végeztem, megmostam a kezemet, és kiléptem a fürdőszobából. Christian pedig a szobában állt. - Tényleg utálsz? - kérdezte.

- Ó nem! - tettem fel a mutatóujjamat. - Imádlak. Az arcodat. Azt a cuki kis borostádat. Meg, meg az anyajegyedet! - álltam elé, majd meggyöntöltem az arcát. - A baba pofidat! - pacskoltam meg az arcát.

- A fenekedet! - mondta, majd a fenekembe markolva, magához húzott. A vállába kapaszkodtam, és megtartottam magam.

- Ó jaj! Ácsi! Ácsi! - tettem fel a kezem. - Részegek vagyunk....- mondtam, de Christian rég a nyakamat csókolta végig. - Ez nagyon jó! - sóhajtottam vággyal a hangomban.

_________________________ 🦋

Nem voltam ura önmagamnak. Tudtam azt, hogy hibát követek el. Az alkohol teljesen elvette az eszemet, és színesen láttam mindent. Tudom, hogy nem szabadhatott volna a falnak nyomnom a meztelen testét. Azt is tudtam, hogy nem csókolhattam volna végig a mellét, a hasát és a combjait. Hibát követtem el. Azt is tudtam, hogy nem szabadhatott volna a testét megtartva beléhatolnom. De megtettem! Nemis akárhogy! Részegen! Tudtam, hogy nem kelett volna ledöntenem őt az ágyra, és nem kelett volna magamévá tennem. Nem szabadhatott volna elvesznem a forróságban és a szűk érintésben, miközben alattam nyögött. Egymásé lettünk ezen az éjszakán. Végűl pedig, tudtam azt, hogy nagy hibát követek el azzal, hogy belé élveztem. A fogamzásgátló ellenére amit szedet, tudtam, hogy hibákat, hibákra halmoztunk ezen az egyetlen egy éjszakán.

Másnap reggel, arra kelltem fel, hogy a hasamon aludtam. A puha takaró, melegítette a meztelen testemet, miközben a fájó fejemet fogtam. Amikor megfordúltam a szemem kikerekedett, és a szám elé tettem a kezemet. Elena feküdt melettem, a padlón pedig a ruháink hevertek. A pokolba! A jó büdös pokolba! Felültem az ágyon, miközben a boxeremhez sétáltam, amit felvettem. Az inegemet is magamra vettem, ekkor ébredt fel Elena. Nyöszörögve a kócos haját simította, majd végig nézett magán, és hatalmasat sikított. A takarót szorosan magára húzta.

- Christian! - kiabálta. - Mi történt?! - nézett rám mérgesen. A falnak dőltem, és a fejemet fogtam.

- Nem látszik? - kérdeztem józanul.

- Te szemét állat! Rohadék! - dobott nekem egy vázát az éjjeliszekrényről.

- Elena! - kiabáltam. - Elena elég! - fogtam le a kezét.

- Ne érj hozzám! - lökött el. - Kihasználtál! Részeg voltam, te pedig kaptál az alkalmon! - takarta el magát a paplannal, miközben összeszedte a ruháit.

Elena, azt hiszi, hogy kihasználtam azt, hogy nem volt magánál. Azt hiszi, hogy direkt itattam le, hogy az enyém legyen.

- Ez nem igaz! - tettem fel a kezemet. - Te is pont annyira akartad mint én! Ebben nincs igazad! - emeltem fel a hangomat.

- Te elélveztél a sebezhetőségemen! - rángatta magára a ruhákat, majd kisietett a fedélzetre, és földhöz vágta az üres pezsgős üveget. - Ez volt a célod mi?! - mutatott a szilánkosra tőrt üvegre. - Gyűlöllek!

- Haza viszlek - mondtam, majd hátat fordítottam neki és a horgonyhoz léptem, amit kiemeltem a vízből. - Szánalmas vagy - indítottam be a motort.

- Mi? - suttogta sírva.

- Itt most nincs olyan, hogy az én hibám. Együtt tettük meg. Mindkettőnk felelősége. Nem csak az enyém! - mondtam, miközben a part felé haladtunk.

- De te vagy a férfi te szemét!

Nálam is van olyan, hogy ami sok az sok! Nálam is van az, hogy tűrök, de utána elszakad a cérna. Most jött el az átkozott pillanat. - Én vagyok a szemét?! - léptem elé. - Elena! Tegnap, hajnalban kelltem fel csak azért, hogy ezt eltudjam készíteni. Reggel hat órától, este nyolc óráig készítettem ezt a kurva hajót! Két órán keresztűl főztem neked, mert azt akartam, hogy minden tökéletes legyen! Az volt! De ittunk! Ez van! Részegek voltunk! Én vagyok a szemét?! Jó! Tudod mit? Belefáradtam Elena! Bármit megteszek, hogy megbocsáss nekem. Egy rohadt vacsorát készítettem, hátra végre megbocsájtasz nekem! Ez nem elég neked?! Tudod mit?! - sétáltam el melette.

- Mit csinálsz ? - suttogta.

Megragadtam az asztalt, és felborítottam. Leszaggattam a fényfűzéreket, és a tengerbe dobtam.

- Ezt érdemled! - mondtam, miközben a hajó kikötött a partra. - Nincs férfi a világon aki a te kéréseidet teljesítené. Mit vársz el tőlem Elena?! Kivagyok készűlve teljesen! Te tényleg nem veszed észre?! - túrtam a hajamba, miközben a könnyeit törölte.

- Kihasználtál az éjszaka folyamán. Nem voltam önmagam.

- Tényleg ezzel jösz? - ráztam meg a fejemet. - Elena! Egy roncs vagyok! Nem veszed észre? - tettem össze a kezemet, miközben a kocsi felé sétáltunk, majd elálltam az útját. - Mit tegyek, hogy megbocsáss nekem? - kérdeztem. - Elena, megteszek bármit, csak legyen ennek vége. Kérlek! Legyen vége, mert én nem bírom. A szívem már nem bírja! - térdeltem le elé, miközben a vörösre sírt szemeit törölgette. Leguggolt elém, a szemembe nézett, és a fejét rázta.

- Még mindig az a férfi vagy, aki voltál. Egy rohadék - suttogta, majd át nézett rajtam, és megindúlt a kocsim felé.

Egy nappal később

A lakásomat néztem, miközben a bőröndöm, és a kézipoggyászom mellettem hevert. Végig néztem az üres lakásomon, és felsóhajtottam, majd leguggoltam Tina elé.

- Irány San Fransisco! - suttogtam, majd megköszörűltem a torkomat. - Megyünk haza Tina! - néztem végig utoljára az üres lakásomon, majd Tinával együtt beszálltunk a kocsiba.

Nem volt uticélom. Nem tudtam, hogy mihez kezdek. Halványan elmosolyodtam, miközben végig néztem a kedves kis házamon, majd elindítottam a kocsit, és elhagytuk Kaliforniát. A szememre nyomtam a napszemüvegemet, és a saját kezem álltal írt sorokra emlékeztem vissza, amit magam után hagytam. Amit elküldtem neki. Amit biztos, hogy most olvassa el.

Drága Elena!

A mi életünk soha sem volt egyszerű! Úgy kezdődött, ahogy kezdődnie kelett. De nem úgy ért véget, ahogy mi azt szerettük volna. Összetörtünk, és szétestünk. Hibákat, hibákra halmoztunk, amiket nem tudtunk helyre hozni. A szívem mélyén, mindvégig hittem benne. Hittem azt, hogy egy nap megbocsájtasz nekem. Mert hittem azt, hogy szeretsz. Itt tört teljesen össze a szívem. Mert amiben hittem, az nem valósult meg. Utálsz. Ez pedig fáj. Nem menekülök. Nehogy azt hidd! Csak egyszerűen már nem bírom. Ott volt az a férfi, aki a csillagokat is lehozta volna neked. De te megölted! Teljesen! Haza megyek. És új életet kezdek. Kérj a nevemben bocsánatot Liától. Mond meg neki azt, hogy az apukája messzire ment. Akkor talán nem fog annyira fájni neki a távozásom. Elena! Vége! Nem bírtam tovább! Az apró reménysugár is meghalt bennem. Nem tartom magamat rossz embernek. Mert igenis jó ember vagyok!! De, én nem maradok egy olyan helyen, ahol nem látnak szívesen! Ennyi. Végleg befejeztem. Irhatnék neked regényeket, de nem fogok. Mert te tudsz mindent. Néha azért gondolj rám, ott Malibu - ban. Neveld fel a lányomat! Neveld fel, és vigyázz rá! Életem értelmét mostantól fogva rád bízom! És ajánlom, hogy vigyázz rá. Szüksége lesz a szeretetedre. Szeresd a kislányomat helyettem is. De kérlek! Ne hagyd, hogy elfelejtsen! Emlékezzen az apukájára!

Benyitottam a San Fransisco - i lakásom ajtaján, és letettem a bőröndömet a fal mellé. A telefonomon Lia fényképét néztem, majd a szemem elé tettem a kezemet, és elsirtam magamat. - Bocsáss meg apának angyalom! - suttogtam. - Bocsáss meg - mondtam, miközben az ablak felé pillantottam. A nap szikrázóan sütött. Levettem a kapucnis pulcsimat, és letettem a kanapéra. Az ajtóhoz sétáltam, és becsuktam azt.

- Miért vagy szomorú, apa? - szólalt meg egy hang, mire megpördűltem a tengelyem körűl, és szinte lassított felvételben láttam azt, hogy Elena, és Lia felém sétál.

- Lia? - suttogtam teljesen lefagyva.

- És, azt is tudod, hogy nem vagy egyedűl apuci? - sétált felém Lia, mire eddig bírtam. A szemem elé tettem a kezemet, és sírva lerogytam a padlóra. Elena pedig letérdelt elém.

- Mit gondoltál? - törölte le a szememet. - Azt, hogy elengedünk téged? Ha? - nézett sirva a szemembe.

- Életem...- Symítottam meg a haját. - Olyan puha a hajad! - mondtam, majd énis letöröltem a könnyeit.

- Hozzánk tartozol Christian Benet! - suttogta, majd a karjai közé zárt, én pedig hosszú évek után, végre úgy éreztem, hogy minden rendben van.

- Itt vagy! - tettem a szívére a kezemet. - Velem vagy! - fogtam meg az arcát megkönnyebűlten.

- Itt voltam. Maradok, és leszek is - simogatta az arcomat. - Szeretlek.

- Énis szeretlek - szipogtam.

- Én mindvégig tudtam! - ült le Lia közénk. - A családom mostmár teljes. Én mindvégig szurkoltam nektek ám apuci - karolta át a nyakunkat.

Hosszú évek után, újra egy család lettünk. Mi hárman, újra együtt voltunk. Liát öleltem, és Elenát pusziltam, miközben tudtam, hogy sok mindent átkell beszélnünk. Nem tudom, hogy miért jöttek utánam. Talán megtört a jég. Talán az élet végre feladta a leckét, amit nekünk szánt. Talán pedig, adott nekem Elena egy esélyt arra, hogy megmutassam azt, hogy minden ott folytatódik tovább.