Sosem gondolkoztam azon, hogy milyen lesz az, amikor végleg elkell engednem őt. Az éjszaka pakoltam és próbáltam elterelni azokat a gondolataimat amik Christian körül forogtak.
Ó Christian! Szerelmem! Néha az embernek olyan dolgot kell tennie, amit egész életében bánni fog. Anyával nem maradhattunk Kaliforniában.
Életem legszebb pillanata volt az, amikor megismertem Christiant. A szerelmünk többet ért mindennél. Olyan erős szálak kötik össze a szívünket, hogy ezt a szálat, soha senki nem tépheti szét. Ezt éreztem Christiannal. Minden lépésem egyre nehezebb lett miután bepakoltam az autó csomagtartójába. Egy olyan embert készültem elhagyni aki nekem a világot jelentette. Christian Benett volt az. Ő volt az a férfi aki nem csak megkapta, de meg is érdemelte a szívemet. Ő volt az aki tisztán tudott szeretni. Neki tiszta makulátlan szíve van.

Anya be ült az autóba, én pedig sóhajtva utána.

- Elena! Várj! - kiabált utánam, én pedig lehunyt szemmel megfordultam és Christian könnyes szemébe pillantottam. A maradás és menés közt álltam.

- Nekem ez nem megy! Én nem tudok embereket elengedni! - néztem fel rá. Szomorú mosollyal az arcán megrázta a fejét.

- Otthon gondolj rám néha! - lépett elém és átadta a hófehér mezét. A mellkasomhoz szorítottam és bólintottam.

- Ne csajozz be Christian! - mondtam sírva.

- Nem fogok. Nem fogok - karolta át a nyakamat és szorosan magához húzott. Az ujjaim közé gyűrtem a pólóját és mélyen beszívtam az illatát. - Tudtam, hogy nehéz lesz de...ennyire - suttogta a fülembe én pedig megsimítottam a haját.

- Mennem kell életem - suttogtam, majd lassan eltolt magától és megsimította a hajamat. Nagyokat pislogott a könnyei pedig patakokban folytak végig az arcán.

- Eddig minden porcikámmal védtelek és mindentől óvtalak. De most...- sóhajtotta. - Végleg kiengedlek a védelmező karjaim közűl. Bízva abban, hogy nem fogok egész hátra lévő életem során ez miatt szenvedni - rázta meg a fejét. Ekkor végleg kiléptem a karjai közül.

- Szeretni foglak. Nem számít, hogy távol vagy tőlem! - néztem rá. Remegő kezekkel beletúrt a hajába és megrázta a fejét.

- Ha most nem mész el félek attól, hogy nem leszek képes arra, hogy elengedjelek - lépett hátra pár lépést. - Kérlek....csak menj - nézte a földet én pedig nehezen beültem a kocsiba.

- Christian! - szóltam utána. Megtorpant és megfordult, hogy a szemembe tudjon nézni. - Mostohatesók örökre!

- Mostohatesók? - nevette el magát szomorúan. - Meg egy kis extra - tette zsebre az egyik kezét és könnyes szemmel intett nekem.

Becsuktam magam mögött az ajtót, utoljára vissza néztem arra a férfira akit szeretek, majd anyukám kikanyarodott az útra és végleg elhagytuk Kaliforniát, vele együtt pedig őt is. Az ölemben pihentettem Christian mezét és anyukámat néztem, aki letörölte a könnyes szemét.

- Sajnálom azt ami Daniellel történt. Igazad volt - suttogtam. - Ő tényleg nem hagyta annyiban. Ezt megtanultam - mondtam, anyukám pedig megszorította a kezemet.

- Csak két hónap volt szívem - rázta meg a fejét. - Nekem az számít, hogy te velem vagy! - simította meg az arcomat. Ekkor szomorúan elmosolyodtam.

- De te megint szomorú vagy! - mondtam, miközben anyukám görcsösen szorította a kormányt.

- Majd jól leszünk. Jól mondom? - kérdezte, miközben az arcomhoz nyomtam Christian mezét, de váratlanul kiesett abból egy össze hajtott papír csúszott ki belőle.
A szemöldökömet ráncoltam és a kezeim közé vettem. Előre pillantottam, majd kikapcsoltam az biztonságiövemet.

- Hátra ülök! - másztam hátra, majd remegő kezekkel nyitottam ki azt a levelet amit Christian írt nekem. Egy pillanatra lehunytam a szemem, hogy lelkileg feltudjak készülni arra amit a lapon találok.

Éngyönyörű Elenám!

Harmadszorra írom ezt a levelet. Valahogy nem tudom rávenni magam arra, hogy végleg elengedjelek. Sok mindent szeretnék mondani! Azt sem tudom, hogy hol kezdjem. Gyönyörű, mosolygós Elenám! Szeretlek. A szó szoros értelmében. Beléd szerettem. A hangodba. Az illatodba. A személyiségedbe. Tudod, hogy milyen egy szerelmes férfi? Mi is csak a rózsaszín felhőket látjuk. De a mi történetünk nem úgy íródott meg, hogy örökkön örökké. El kell, hogy engedjelek. Muszáj mert ha nem teszem meg, akkor nem hiszem, hogy valaha képes leszek arra, hogy megtegyem. Te megérdemled azt, hogy szeressenek. Elena! Hatalmas szíved van és olyan okos vagy, hogy csak pislogtam és bambultam. Utána pedig szerelmes lettem. Te megérdemelsz egy második esélyt. Ne ragadj le. Kérlek lépj túl. Lépj túl és ismerj meg más embereket. Barátkozz és mosolyogj kicsim mert megérdemled azt, hogy boldog legyél. Ha ezt a levelet olvasod, akkor tényleg vége. Ami kettőnk közt volt. Az...az maga volt a mennyország. Könnyes szemmel írom ezeket a sorokat mert tudom, hogy nem fogok még egy ilyen lányt találni mint te. Nem tudom, hogy képes leszek - e újra a szerelemre. A szerelem magától jön. Megtanultam. Rengeteg dolgot tanultam meg amiben te segítettél gyönyörű Elenám! Ez miatt pedig nem lehetek elég hálás. Az üzenetem végéhez értem. Hát, talán ettől féltem a legjobban. Igaz a mondás. Akit szeretsz azt engedd el. Egész éjszaka a levél felett ültem de végül azt írtam le amit gondoltam. Ezek szívből jövő szavak. Most pedig elkell, hogy köszönjek. Folytatnom kell.
Tudom, hogy semmi nem lesz olyan mint rég. Tudom, hogy mindig téged foglak keresni a tekintetemmel. Bízni fogok abban, hogy egyszer csak leszökkensz a lépcsőn mint egy angyal és hozzám bújsz...de az a fájó igazság, hogy ilyen nem lesz többé. Mosolyogj szerelmem!
Elena! Most már mindent tudsz, szorítsd magadhoz a pólót és temesd bele az arcod. Szívd be az illatát ha úgy könnyebb lesz neked. Hiszen félig ott vagyok veled. Szeretlek nagyon szeretlek!

Malibu

Két hónap telt el. Két hónap a költözés óta. Azt hiszem, hogy idővel jobban leszek. Hosszú heteken keresztül nem léptem ki a házból.
Jó volt újra itthon lenni a parton a családi házban amit még a nagyiék hagytak ránk. A ház ugyan már régi és a zöld fal is omladozott már, a helyét pedig átvette a szürkevakolat de ha kiülök a teraszon tátongó hintaágyra, a tenger néz vissza rám. A tornácon béke honolt. Alattunk zöld növények kúsztak fel a ház hátsó falán. Ez a ház mégis a szívemhez tartozott. Malibuban rég nem látott tél uralkodott. A tenger csak félig fagyott be. Az enyhe nap cirógató sugarai próbálták felolvasztani a jégtakarót de nem jártak sikerrel. A hosszú homokos part üres volt. Anyukám a házban főzött, én pedig magamra vettem egy vastag kötött pulcsit és egy lapot kerestem. Kiültem a hűvös délelőtti időre és a kezembe vettem a tollamat. Tudtam, hogy mit kell írnom. Azt is tudtam, hogy kinek. Erőltettem magamra egy mosolyt, és leírtam az első mondatot amit a szívem diktált.

Szerelmem! Christian!

Majdnem két hónap telt el. Két hónap nélküled. Azért nehéz ezt a levelet megírnom mert a legnagyobb próbálkozások ellenére sem vagyok jobban. Soha nem leszek jobban, mert nyomott hagytál a szívemben. Egy akkora űrt, amit nem tudok begyógyítani. Te lennél az egyetlen, az egyetlen gyógyítom. Sokat olvastam és filmet is néztem. Rajzoltam és festettem.
De minden ecsetvonás közben remegett a kezem. Nem tudok már úgy festeni mint régen. Talán a hiányod miatt. A teraszon ülök. A hideg ellenére is úgy érzem, hogy az őszinte szavak felmelegítenek engem. Nem vagyok szomorú. Nem vagyok bánatos. Mert amit irántad érzek az nagyon erős. Erősebb bármi másnál. Idegenek voltunk, utána pedig megismertelek, és beléd szerettem. Beléd szerettem mert megmutattad az igazi Christiant. Ha ezt a levelet olvasod, kérlek ne legyél szomorú. Minden úgy történt, ahogy történnie kellett. Mindennek oka van. A napokban jöttem rá igazán arra, hogy milyen ha egy olyan embert szeretünk aki viszont szeret minket. Felfoghatatlanul jó érzés. De nem vagy mellettem. Minden éjszaka a pólódban alszom. Azzal az emlékkel amit magammal hoztam. Ha egyszer belépsz a szobámba, akkor nézz a párna alá. Ott hagytam egy pólót a számodra. De érzem, hogy már megtaláltad. Nem tudom, hogy hogyan lesz tovább. Itt most minden olyan nyugodt és magányos. Küzdők az érzelmeimmel és az üreséggel ami rám telepedett. De jól leszek.
Ne kérdezd, hogy mikor. Én magam sem tudom a választ. Lehet, hogy soha nem is fogom megtudni. De nem bánkódom. Mert minden egyes pillanat megérte amit veled töltöttem. Minden mosoly és nevetés azért volt, mert mi összetartozzunk. De így kellett lennie. Ezt pedig elfogadom.
Most pedig leteszem a tollamat és befejezem az írást mert az életnek mennie kell tovább. Megtanultam. Te voltál a lecke Christian.
Te voltál az élő példa arra, hogy létezik szerelem. Te tanítottál meg élni. Nem eresztettél el. Emlékszel arra amikor találkoztunk?
Amikor elvittél a házibuliba? Amikor szidtál? Emlékszel az érintésekre és a gyenge csókokra? Emlékszel arra amikor megtaláltuk egymás szívét? Ez vagy Christian. Az ember aki megtanított igazán élni. Ez miatt pedig örök hála életem. Az utolsó pár sorokat könnyes szemmel írom le mert tudom, hogy így lett vége. Szeretlek! Időbe fog telni a gyógyulás. De tudom, hogy te is ezt akarod. Azt, hogy tovább lépjünk. Elengedlek Christian! Vigyázz magadra Kaliforniában! Vigyázz Csuszira mert te vagy a legjobb ember akit kaphatott az az állat. A legfontosabb pedig az, hogy hidd el, különleges fiú vagy.

Egy héttel később sem javult a hangulatom a szobámban ültem és néztem ki az ablakon. A hűvös szél fújta a fák ágait. Az ég szürke volt és barátságtalan. Hideg volt kint. A hangulatom pedig egyenlő volt egy holtéval. Amikor anya kopogott az ajtómon letöröltem a könnyes szememet.

- Gyere - mondtam. Anyukám bedugta a fejét, szomorúan elmosolyodott és leült mellém az ágyra. Kinézett az ablakon de sajnos az én szobám ablaka nem a partra nézett. Hanem a sok fára, és egy keskeny bevásárlóutcára.

- Hogy vagy angyalom? - simította hátra a hajamat.

Megráztam a fejemet, és megrántottam a vállamat.

- Jól leszek - suttogtam. - De jó újra itthon. Hiányzott a szobám!

Anya bólintott, és a félig kész festményemre pillantott.
A partot ábrázolta. A hullámokat szépen megcsináltam, de a homokos parttal már gondok voltak.

- Nagyon szép lesz. Mindenképpen fejezd be - szorította meg a kezemet.

Ekkor felsóhajtottam.

- Mostanában nem megy a festés. Remeg a kezem - rántottam meg a vállamat.

- Nos! Akkor gyere. Készültem neked egy meglepetéssel! - fogta meg a kezemet.

- Nincs hozzá kedvem anya!

- Ennek örülni fogsz - húzott ki a szobából, majd a konyhába vezetett. - Tádááám!! - tárta szét a karját, és megálltunk a pulton díszelgő gyümölcstorta előtt. Nagyon szeretem a gyümölcs tortát. Főleg ha csokis piskótával van készítve, anya saját receptje szerint. De még a torta sem tudott felvidítani. Erőltettem magamra egy mosolyt.

- Aranyos vagy anya. Később eszek belőle! - léptem egyet hátra, de ekkor hírtelen valaki a szememre tette a tenyerét. A szívem pedig majd kiugrott a helyéről.

- Megkaptam a leveledet. Ilyen könnyen azért nem fogsz lerázni - suttogta egy hang, én pedig megpördültem a tengelyem körűl.
És akkor történt az, hogy két hosszú hónap után, Christiannal találtam szembe magamat.

- Úristen! Igazi vagy! Itt vagy! – sikítottam és a nyakába vetettem magamat.