Egy nagyon hosszú értekezleten voltam túl. Az irodámban ültem, miközben kinéztem az ablakon. A délutáni nap már lemenőben volt. A kék színű égboltot, átvette a narancssárga szín, miközben a felhők egymás után sorakoztak. A nap lassan, de eltünt a horizonton, miközben végig néztem a naplementét. Elmosolyodtam, miközben a kislányom fényképét nézegettem a telefonomon. Olyan ártatlan. Olyan törékeny, pici szíve van. Szeretetre, és odafigyelésre van szüksége, és ő a világ legboldogabb kislánya. Benne van, Elena szépsége, és az én természetem. Sokszor megfordúlt a fejemben, hogy Lia lett a szerelmünk gyümölcse. Ő az élő példa arra, hogy két ember milyen csodákra is képes. A kislányom Elenára, és rám hasonlít. Ez a legnagyobb kincs, amit kaphattam az élettől. Két embert szeretek a legjobban. Elenát, és Liát. Családapa vagyok. Az én feladatom az, hogy példát mutassak, hogy kitartsak, és vigyázzak arra a két nőre akit a világon a legjobban szeretek. Ez a két nő az én családom.

A tarkómat maszíroztam, miközben Elena nevére rányomtam, és a fülemhez emeltem a telefonomat. Az ablakon át néztem a panorámát, de Elena nem vette fel a telefont. Kinyomtam a hivást, és a szememet dörzsöltem a csuklómmal, Elena pedig azonnal visszahívott.

- Kicsim! - szóltam bele.

- Christian! - mondta hangosan.

- Elena!? - kelltem fel a székemből.

- Christian! - sírt Elena. - Lia leesett a lépcsőről - mondta, én pedig szorosan lehunytam a szememet, hogy a sokk miatt összetudjam szedni magam.

Megtámaszkodtam az asztalon, és a szívemre tettem a kezemet.

- Tessék?! - ráztam meg a fejemet, miközben magamhoz vettem az öltönyömet.

- Nem vészes! Csak beütötte a fejét. Megcsúszott, miközben a parkba mentünk volna! - sírt tovább.

- Ez épp elég nagy baj! - tettem le a telefonomat, majd kifutottam az irodámból, lefutottam a lépcsőn, és kimentem a cég elé. Beszálltam az autóba, és a könnyeimet törölgettem, miközben hazafelé siettem.

Fél óra alatt értem haza, ami azt jelentette, hogy feltéptem a lakásom ajtaját, és a szememmel Liát kerestem, aki a kanapén ült, és sirt.

- Életem! - térdeltem le elé, miközben a kezembe vettem az arcocskáját. - Mutasd magad szerelmem - vettem el a halántékáról a rongyot, ami enyhén véres volt a halántékán tátongó heg miatt.

- Bibis vagyok apuci! - sírt, miközben hozzám bújt.

- Szerelmem! - vettem magamhoz, majd Elenára néztem, és megpusziltam a fejét. - A korházba kell mennünk. - suttogtam, Lia pedig elkezdtett kapálozni.

- Én nem megyek korházba apa! - nézett a szemembe.

- Muszáj angyalkám - mondta Elena, miközben magához vette a táskáját.

- De, félek a doktorbácsitól - motyogta Lia, miközben a szobájába siettem, és a kezébe adtam a nyusziját.

Szerencsére, nem történt nagy baj. A csuklójára panaszkodott, hogy az fáj neki, ezért gondolom megütötte azt.

- Amikor kisfiú voltam, énis féltem a doktorbácsitól - töröltem le a könnyeit. - De a doktorbácsi segít nekünk abban, hogy jobban érezzük magunkat szerelmem - pusziltam meg az arcát, miközben a borostámat piszkálta.

- De...de... - szipogott.

- De? - kérdeztem. - Mondjad angyalkám. Én meghallgatlak - gyönyörködtem a kiányomban, miközben Elena szaggatottan kifújta magát.

Elena nagyon megijedt. Remegett a keze, és nem volt ura önmagának.

- De...- nézett Elenára, aki elmosolyodott. - Jó apuci! - bújt a nyakamhoz, miközben beszívtam az illatát.

- Apa nagyon büszke rád angyalom - simogattam a hátát, majd lementünk a lépcsőn, és átadtam Elenának Liát, és beültek hátra. - Mindjárt ott vagyunk kicsim - indítottam be az autót, miközben Elena, Lia arcát simogatta.

- Nem lesz baj Lia - sttogta. - Ügyes lány vagy már pamacs - suttogta, miközben feszűlten kifújtam magam. Kész! Biztos, hogy fogytam öt kilót.

- Nemis vagyok nagy lány! - ellenkezett Lia, mire felnevettem.

A korházban megvizsgálták Liát, aki ijedten ült az ágyon, miközben az orvos a kezében tartott egy vatta pamacsot, és fertőtlenítőszert.

- Egy kicsit csípni fog pici lány! - mosolygott az orvos, Lia pedig lehunyta a szemét, majd lefertőtlenítette a lányom halántékán tátongó heget.

Majd kapott rá, egy pici fehér ragtapaszt, ami összehúzta a sebet, és bekötötte a kicsi csuklóját. - Kész is vagyunk! - mosolygott az orvos.

- Tényleg? - vigyorgott Lia. - Nagy lány vagyok mami! - tárta szét a karját.

- Nagy bizony! - mosolygott Elena, miközben megköszöntük a segítséget.

Az orvos, adott Liának egy Hercegnős matricát, amit mosolyogva nézett a kocsiban.

- Rapunzel! - mondta boldogan, miközben Elena a kezemet szorongatta. Nagyon feszűlt volt, mert megszorította az ujjaimat.

- Semmi baj - mondtam vezetés közben, miközben a visszapillantóból a lányomra néztem.

Este nyolc órára értünk haza. Elena, melegszendvicseket készített, Lia pedig elment fürdeni. Mivel az egyik kezét bekötötték, ez nehéz feladatnak minősűlt, ezért feltűrtem az ingem végét, és beléptem a fürdőszobába. Lia rám nézett, miközben egy gumikacsával játszott ami a habok közt lebegett.

- Fáj a csuklóm apuci - nézett rám, miközben megfogtam a szivacsot, és lelocsoltam a haját vízzel.

- Nagyon bátor kislány voltál - mosolyogtam, miközben a kezembe vettem az eper illatú samponját.

- A mami nagyon sírt. Nagyon megijedt - bigyesztette le a száját.

- Énis megijedtem angyalkám - suttogtam. - Máskor jobban vigyázz Lia! - tettem fel a mutatóujjamat.

- Oki apuci! - mosolygott, miközben megmostam a haját, majd leöblítettem vízzel. - Gyere angyalkám - vettem a kezembe a Micimackós köntösét, miközben felált, és ráterítettem. A hajára tettem egy törülközőt, és kiemeltem őt a kádból.

- Vigyázz mert csúszik! - szóltam rá.

- Te vagy a világ legjobb apukája! - bújt hozzám, miközben magamhoz öleltem.

Amíg Lia a szobájába ment, Elenát kerestem de nem volt a konyhában. Megálltam a hálószobánk elött, ami résnyire nyitva volt. Elena az ágy szélén ült, és sírt.

__________________________ 🦋

Szinte lassított felvételben láttam azt, ahogy a három éves kislányom megcsúszik, és leesik azon az átkozott lépcsőn. Automatikusan a hasamhoz nyúltam, és utána futottam, hogy megvédjem őt.

Későn este az ágy szélén űltem, és a könnyeimet törölgettem. Nagyon megijedtem. Ha Christian nem lett volna itt, akkor biztos, hogy összeesek.

Christian - ra pillantottam, miközben belépett a szobába és becsukta az ajtót. Leguggolt elém, és letörölte a könnyeimet.

- Hé...- suttogta.

- Nagyon megijedtem Christian - néztem a szemébe, miközben a fejét rázta.

- Semmi baj életem - siimogatta a hajamat. - Ez sajnos hozzá tartozik a mindennapokhoz. Nem tudhatjuk, hogy mikor történik meg a baleset.

- Tudom, de...- szipogtam. - Ami régen történt...- suttogtam, miközben szorosan lehunyta a szemét.

Ő is a kisfiúnkra gondol, akit elveszítettünk.

- De Lia jól van - fogta meg a kezemet, majd lefeküdtünk az ágyra, és a hajamat simogatta, miközben a mellkasára hajtottam a fejemet. - Vannak rossz emlékeink - suttogta. - De ezek miatt válunk erőssé! - mondta, a hangja miatt pedig megnyugodtam.

- Elég volt a rosszból Christian - nyúltam az ingje alá, és a hasát simogattam. - Mostantól azt akarom, hogy minden jó legyen - suttogtam, miközben megpuszilta a homlokomat.

- Emlékszel arra amikor Lia megfogant? - suttogta.

- Igen! - hunytam le a szememet. - Egy varázslatos éjszaka volt - szippantottam be az illatát. - Akkor minden tökéletes volt. Boldog voltam, amikor kislányt csináltál nekem - mondtam őszintén.

- Emlékszek, amikor majdnem mindennap baba boltokba mentünk. Olyan izgatott voltam - mondta, miközben a plafont néztem.

- És amikor nem tudtál választani az elefántos, és a rózsaszín cumi között? - cirógattam a hasát.

- Mindkettő tetszet - válaszolta.

- Ezért mindkettőt megvetted - ültem fel az ágyon, miközben felsóhajtottam. - Kérdezhetek valamit? - néztem a zöld szemébe.

- Persze! - simogatta a kezemet.

- Mi lett Lizzie - vel? - tettem fel a kérdést.

Összehúzta a szemét és kifújta magát.

- Miután viszajöttek az emlékeim, eltaszítottam magamtól. Látni sem akartam őt. Nem voltam rá kíváncsi - bólintott. - Miután összevesztünk, egyszer próbálkozott nálam. Akkoriban nagyon fáradt voltam lelkileg. Az apám küldte el. De nagyon durván! Látnod kelett volna! - nevette el magát, majd megköszörűlte a torkát. - Lizzie kihasználta az amnéziámat. És kihasznált engem is - suttogta, mire bólintottam.

- Téged hibáztattalak, Lizzie gonoszsága miatt - mondtam hallkan. - Nem a te hibád volt - piszkáltam a karján levő szőröket.

- Köszönöm! - húzott magához, majd a lábával átkarolt engem, és nevetve rám feküdt.

- Te mamlasz! - nevettem fel, miközben megsimítottam a fenekét.

- Pár napon belűl a feleségem leszel.

- Te pedig a férjem - néztem a szemébe.

Aznap este, Lia átjött a mi szobánkba és hárman aludtunk el.