Hevesen dobogó szívvel ácsorogtam Elena, Malibu - i lakása ajtaja elött. Egész reggel, az miatt izzadt a tenyerem, hogy elengedi e a lányomat velem.
Amikor kopogtam, egy perc után nyílt a bejárati ajtó, és Eva nézett rám.

- Hogy vagy Christian? - kérdezte.

- Megvagyok - tettem zsebre a kezemet. - A kislányomat szeretném elvinni. Ebédre haza hozom! - adtam a tudtára, Eva pedig felsóhajtott.

- Christian...- kezdte, de feltettem a kezem, jelezve, hogy ne is folytassa. A munkám miatt, néha elég határozott tudok lenni. Néha talán tulságosan is.

- Én vagyok az édesapja. Anyira van jogom hozzá mint az anyjának. Itt nincs olyan, hogy csak az anyjánál van. Szüksége van rám, és a szeretetemre! - tettem a szívemre a kezemet, miközben bólintott.

- Én értem, de ez nem rajtam múlik - rázta meg a fejét, miközben Lia futott felém egy rózsaszín hátitáskával a hátán.

- Apuci! - sikította boldogan, majd lehajoltam hozzá, felvettem őt, és megkönnyebűlve magamhoz öleltem.

- Életem értelme! - simogattam a haját.

- A mami elengedett! - karolta át a tarkómat, és összeérintettük az arcunkat.

- Akkor már megyünk is, mielött meggondolná magát a mami - léptem hátra egy lépcsőfokot.

- Ebéd elött legyen itthon! - hallotam Elena hangját, én pedig boldogan megindúltam a kocsim felé. Liát beültettem hátra, a gyerekülésbe, biztonságosan bekötöttem őt, és beűltem a kormány mögé.

- Izgulok apa! - vigyorgott rám. Hátra fordúltam hozzá, miközben megtámasztottam magam az ülésen.

- Én még annál is jobban - vigyorogtam. - A program után, lesz kedved megenni egy fagyit?

- Hát...- mondta, miközben a fehér nyusziját fogta a kezében, aminek a nyakát egy rózsaszin pöttyös nyakkendő díszített. - A mami nem szereti ha sok fagyit eszek - nézett rám. - Megfájdúl tőle a torkom - mutatott a pici ujjával a torkára.

- Ha megfájdúl, akkor megfájdúl! A maminak kell igazat adnom - kötöttem be magamat, majd beindítottam az autót, kikanyarodtam az útra, és megindúltam a kisállat kiállítás felé. Ezt a programot, egy plakáton láttam, amikor egyszer boltba mentem. Rengeteg kisállat lesz, amiket meglehet simogatni.

Az apám hívott, ezért a fejemet rázva kitettem a telefonomat a tartóra, egy gombnyomással fogadtam a hívást, miközben kihangosítottam. Vezetés közben tilos telefonálni! Énis sokszor elkövetem ezt a hibát.

- Mondjad apa! Ép vezetek - indekszeltem el, és figyelmesen felhajtottam az autópályára.

- A szőnyegem!! Ne!! - kiabálta mérgesen. - Luna! Ül! - ordította.
A szemöldökömet ráncoltam, miközben Lia kuncogott.

- Ki az a Luna? - kérdeztem.

- Fiam! Neveld meg a kutyádat! Hempereg a szőnyegen! - kiabálta, miközben a fejemet rázva felnevettem.

- Tina megvan nevelve. Arról én nem tehetek, hogy nem hallgat rád! - pillantottam a lányomra, aki mosolyogva nézte az autópályát.

- Jó! De mit csináljak vele? - kérdezte. - Tina! Köpd ki a papucsomat! Mondom add ide! - lihegte apám, miközben valószínűleg Tinát kergette a házban.

- Ha kergeted, attól roszabb lesz. Megfog ijedni és akkor...- haraptam be a szám szélét.

- Á! Csak ezt ne! Ne guggolj le!! - kiabálta, én pedig hangosan nevettem. Tina valószinűleg elintézte a dolgát.

- Jó takarítást apa! - mondtam.

- Gyere ide te szarcsimbók! - kiabálta az apám, én pedig nevetve kinyomtam a hívást.

Tinát én neveltem. Kizárólag csak nekem fogad szót. Egy fiatal kislány, ezért még elég félős. Nyilván megijedt apám hangjától, és félelmében pedig...poty. Egyébként, a világ legokosabb kutyája. A fél gatyám is ráment, de kaptam mellé törzskönyvet is.

- Hihi! Papi vicces volt! - kuncogott Lia. Ekkor megköszörűltem a torkomat.

- A mama veletek van, a papa megpedig Kaliforniában. Miért angyalom?

- Hmm, mert a mama segít anyának. Ha anya nincs otthon, akkor főz és takarít.

- Oh! Értem bogaram! - parkoltam le a hatalmas bevásárló központ elött, aminek a legfelső szintjén tartják a kisállat kiállítást.

- Juhé kisállatok!! - mondta Lia, miközben boldogan kivettem őt a kocsiból, és megfogtam a kezét, amit soha nem engedek el. Lezártam a kocsimat, és bementünk a bevásárló központba. Felléptünk a mozgólépcsőre, miközben Lia melettem sétált, de olyan alacsonyan volt, hogy inkább leguggoltam elé, majd magamhoz vettem, így velem egy magas volt. - Apuci erős! - karolta át a tarkómat, miközben összeérintettük az orrunkat.

- Jajh de cukik! Hmm, jó pasi!,- nézett rám egy szőke hajú nő, miközben a barátnőjével elsétáltak melettünk. Lia a szemembe nézett, majd megrántotta a vállát.

- Dettó! - adtam neki egy pacsit, majd követtem az ember tömeget. A jegyárusnál, vettem két darab jegyet, majd Lia kezét fogtam aki nevetve húzott maga után.

- Nézzük meg a nyuszikat!! - kiabálta, miközben megkerestük a nyuszikat és mosolyogva megálltunk felettük. A nagy ketrecben hófehér, barna foltos, és fekete foltos pici nyuszik ugráltak. Lia letérdelt mellém, és csillogó szemekkel nézte a pici nyuszikat. Az egyik nyuszi a ketrec széléhez ugrált, Lia pedig bedugta az ujját a pici résen, és megsimizte a nyuszi orrát. - Hihi! Puha nyuszi! - nézett rám, miközben elolvastam a táblát.

Közönséges Törpenyúl Simogatás, megengedett.

- Megszeretnél fogni egyet? - mosolyogtam, miközben elolvastam az árát is.

- Igen apa!! - mondta izgatottan, miközben kivettem a legkisebb nyuszit a ketrecből.

- Add a tenyered angyalom - néztem Liára, aki előre nyújtotta a két tenyerét, én pedig beletettem a pici nyuszit. Lia nevetett, miközben a nyuszi Lia tenyerét szaglászta. Az orra, barna foltban díszelgett, ehez társúlt az egyik füle ami szintén barna volt. A szőre többi része, pedig hófehér volt.

- Hihi. Nagyon tetszik apa! - ült le, miközben az ölébe tette a kölyök nyuszit, és azt simogatta.

Ekkor oldalra pillantottam, és eszembe jutott egy emlék. Egy kedves emlék. Egy emlékem arról a napról, amikor megkaptam Csuszit. Ragaszkodtam ahoz a kígyóhoz. Ahogy ő is hozzám.

- Örülök, hogy tetszik angyalom - simogattam a haját, miközben egy szervező sétált el melettünk. - Elnézést! Tudna pár dolgot mondani, erről a nyusziról? - néztem a kislányom ölében fekvő foltos szépségre.

- A gyerekek nagy kedvence! Ő egy Törpe nyuszi. Kisebb az átlagnál, és nagyon szelídek. Szeretik a nyúltápot, és az uborkát. Szénát, és forgácsot szokás a ketrecbe tenni, és boldogok is lesznek!

- Köszönöm! - bólintottam, miközben azt hiszem, hogy a kislányom beleszeretet ebbe a mozgó puha nyuszóba. - Anya mennyire lenne mérges, ha haza vinnénk?

Lia arca kivirúlt, a szeme pedig felcsillant.

- Nagyon! - kuncogott, miközben a kasszához sétáltunk, Lia pedig tartotta a kezei közt a picike, pamacs farkú nyuszit. Az eladó, készített egy karton dobozt, amibe tett szénát, és kisebb lyukakat csinált a tetejére. Beletette a nyuszit, miközben fizettem, Lia pedig boldogan sétált melettem, miközben a lifthez mentünk. - Köszönöm apuci - szorongatta a kezemet, miközben a dobozt fogtam.

- Nagyon szívesen angyalom! - mondtam. - Hogy fogod őt hívni?

- Hm, nem tudom. Mondjuk Csini!

- Csini? - kérdeztem vissza. - Csini a pici nyúl - sétáltunk a kocsim felé. - Furcsa, de tetszik. Legyen ez a neve angyalom! - ültettem be őt a kocsiba, és egész úton beszélgettünk, Lia pedig a nyuszit simogatta.

Elenáék házához közel, bementünk egy kisállat boltba ahol vettünk, egy kisebb ketrecet, szénát, nyuszitápot és itatót. Emellé pedig forgácsot is.
B

ankkártyámat használtam, mert annyi pénz nem volt nálam. De nekem minden egyes pillanat megérte. A lányom mosolyáért nekem ez megérte. Ha ő boldog, akkor énis az vagyok.

Ebből a kislányból soha nem lesz elég! Nekem van a legédesebb, és a leggyönyörűbb kislányom a világon!

__________________________ 🦋

Mivel, Lia elment Christian - al, egész nap nyugtalan voltam. Mert nem tudtam, hogy mit csinálnak, vagy hogy hol vannak.

Egy kicsit szégyeltem magam, miközben átléptem a temető vaskapuján. Feszűlten szorongattam a kezemben a nagy csokorvirágot, és apukámhoz sétáltam. Leguggoltam a márványkő mellé, és letettem a két hófehér galamb mellé, a fehér vázába a csokor virágot. Sirva végig simítottam az, aranyozott betűkkel írt nevén, majd megráztam a fejemet. - Tudom, hogy már rég jöttem hozzád - suttogtam, miközben a képét memorizáltam amit a márványkőre véstek. - Ne haragudj rám apa. Az eltelt négy év, az nagyon sok volt. Sok...itt bent - tettem a fájó szívemre a kezemet. - Bárcsak itt lennél még melettem. Olyan jó lenne, ha csak egy percre is de magamhoz ölelhetnélek - suttogtam, miközben a könnyeimet töröltem. - Óriási nagy ürességet hagytál magad után apa. Ha választhatnék, mindent vissza csinálnék. Másképp élnék.- sütöttem le a szememet. - De te mindig ott voltál nekem. Szerettél, és óvtál engem - mondtam, majd a fejemet ráztam és erőltettem magamra egy mosolyt. - Van egy gyönyörű kislányom. És szerelmes is vagyok. Szerelmes vagyok a gyermekem édesapjába.- simogattam a fehér galambokat. - Ha itt lennél, egyszerűen imádnád Liát. Ő olyan...tökéletes, és tiszta a lelkiismerete. A világ legszebb ajándéka - bólintottam. - És ott van Christian. Az életem értelme! Hatalmas szivfájdalmakon mentünk keresztűl apa! - folytattam hallkan. - Ő a világ legjobb apukája. De vannak hibái. Tudom, hogy mit mondanál! Azt, hogy hibáikkal együtt szeretjük a szeretteinket. De ő olyan dolgot tett, ami nagyon fájt - suttogtam, majd elhasogattam a gondolataimat. - Hiányzól anyának. Mindennap gondol rád, és mindennap mosolyog. Végre boldog! De...nekem hiányzól a legjobban apa. - sóhajtottam. - Hat év után, még mindig nem tünt el a fájdalom, amit az elvesztésed okozott nekem. És nemis fog. Mert te mindig itt leszel nekem! Figyelsz rám. Én nem látlak, de tudom, hogy te vigyázól rám, és fentről mosolyogsz. - Fejeztem be hallkan, és lassan felálltam miközben kifújtam az orromat.

Leparkoltam a ház elött, kiszálltam a kocsiból, és Christian vadonatúj, sötétkék BMW - je parkolt a ház elött. Ezt nem hiszem el! Anya beengedte őt a lakásomba?! Fortyogva siettem fel a lépcsőn, beléptem az ajtón, és a nappaliba sétáltam, de nem várt látvány fogadott engem. Christian ült a kanapén, az ölében Lia ült, akinek a tenyerében egy pici nyuszi volt. Elöttük volt egy fehér ketrec, amiben volt forgács, egy műanyag tál, abban répa, és uborka darabkák. Összefontam magam elött a karomat, miközben összenéztek, és mosolyogtak.

Édes istenem! Olyan gyönyörűek!
Szeretik egymást!

- Anya! Nézd, hogy mit kaptam apától! - futott hozzám Lia, és biztonságosan a tenyerembe adta a pici nyuszit, ami tényleg nagyon pici volt.

- Nagyon aranyos kicsim! - adtam neki vissza a nyuszit, majd kihúztam magam. - Apának bizonyára sok dolga lesz még ma. Ideje mennie!

Elfogadtam azt, hogy vissza jött Kaliforniába. Azt is elfogadtam, hogy a cégnél dolgozik. De azt nem fogom, hogy bepofátlankodik az otthonomba. Mert nincsen joga hozzá! A hibái, és a történtek után, nincsen hozzá joga.

- Nem! - sétált vissza Lia Christian - hoz, és megfogta a kezét, Christian pedig bosszúsan nézett fel rám. - Azt akarom, hogy apa maradjon! - dobbantott egyett a lábával.

Hallkan felsóhajtottam, és kinyitottam az ajtót.

- Vigyázzni fogunk a nyuszira. Gyönyörű állat! - néztem Christian - ra, aki megigazította a bordó testre feszülős pólóját, majd leguggolt Lia elé. Miközben leguggolt, hátúl kilátszódott a fehér Calvin Klein - es boxere.

- Találkozunk holnap. Rendben? - simogatta meg a haját.

- A szombat a miénk! - emeltem fel a fejemet. - Szombaton szoktunk közös programozni. Vasárnap pedig anyáékkal szokott játszani. - mondtam, miközben Christian rám nézett. A pillantása mindent elárúlt. Szörnyeteg vagyok.

- De én apával szeretnék lenni. Mondjuk, vasárnap este! - vigyorgott Lia.

- Nekem bármikor tökéletes, csak veled legyek életem - döntötte Christian a homlokát, Lia homlokának, és összeérintették az orrukat.

- Szeretlek apa! - mondta Lia.

- Énis szeretlek életem! - mondta Christian, én pedig elfordítottam a fejemet, hogy ne lássák a könnyeimet.

- Apa most elmegy. De találkozunk vasárnap. Eszünk finom sütiket. Mit mondasz rá? - simogatta Lia haját.

Anyira összeillenek. Anyira hasonlítanak. Öszhangban vannak.

- Azt, hogy hurrá! - újongott Lia.

- Vigyázz magadra angyalom.- sétált felém Christian, de egy pillanatra megtorpant elöttem.

Végig néztem a borosta fedte arcán, a vonzó ádámcsutkáján, a mellém ami kirajzolódott a feszes pólója alatt, majd bólintott. - Elakarod tiltani tőlem a kislányomat - suttogta. - De most szólok, hogy nem fog sikerűlni.
Mert nem fogom engedni...- tette az ajtófélfára a kezét, majd kilépett a házból, és lesietett a lépcsőn.

Mérgesen becsuktam az ajtót, és Liát néztem aki egy pici uborkával etette a nyusziját.