Apám leparkolt a Kaliforniai lakása elött, ott ahol én felnőttem. Az ablakon keresztűl néztem, a sárga házat, és a vörös színnel diszített cserepeket. A fehér garázsajtó elött állította le a kocsit, miközben nehezen felsóhajtottam.

- Azért késtem az esküvőről, mert Tinának gondjai voltak! - néztem rá. Úgy gondoltam, hogy ennyi magyarázatott érdemel.

- Nem gondoltam volna, hogy egy kutyával jösz el rá - rázta meg a fejét, miközben a kormányt piszkálta. - Sajnálom fiam - mondta hallkan. - Itt vagy! Felnőtt férfi lettél, magad mögött hagytad a múltat. Gondolom sok minden történt veled azóta - nézett rám.
Megráztam a fejemet.

- Lett egy barátnőm. Két évig jártunk. Minden reggel kávéval várt engem. Jó volt. De elvárta tőlem azt, hogy feleségűl vegyem. De én nem szerettem őt anyira.

- Anyira mint Elenát? - szorította meg a vállamat.

- Hát...- köszörűltem meg a torkomat. - Ő jelenti számomra a világot. Meg a lányunk - sütöttem le a szememet. - Hasonlít rám - tettem a szívemre a kezemet.

- Végig néztem azt, ahogy felcsperedik. Tudod, hogy hányszor kérdezet az apja felől? - bólintott. - Mindennap. Minden egyes nap azt kérdezte, hogy neki hol van az apukája - nézett rám szomorúan. Megdörzsöltem a szememet a csuklómmal, és a fejemet ráztam.

- Egy gyáva alak voltam
A büntudatom pedig felemésztett! - sóhajtottam. - Más nőt dugtam, miközben a kislányom anyját szerettem. Hiába volt ott a baleset miatt történt amnézia. Akkor már apa voltam. Egy apa pedig nem érhet hozzá egy másik nőhöz - piszkáltam az ingem szélét. - Szörnyű ember vagyok apa!

- Csak összevoltál zavarodva. - rázta meg a fejét. - Az életben előfordúlnak nehézségek. De idővel szerintem mindent meglehet oldani! - szállt ki a kocsiból, én pedig követtem őt.

- Elena utál engem apa! - támaszkodtam rá a kocsira.

- Azért utál, mert a világon a legjobban szeret téged. Haragszik rád - nyitotta ki az ajtót, én pedig hevesen dobogó szivvel sétáltam be a házba az apám után.

Ezer éve, hogy itt jártam. Levettem a cipőmet, és levettem a kabátomat. A kanapé mellé léptem, miközben szinte szellemként láttam magunkat. Láttam magamat, és Elenát az első napon amikor találkoztunk. Szinte lassított felvételben láttam azt, ahogy utánam fut mert elvettem a könyvét. Láttam azt, ahogy mérgesen rám néz, én pedig mosolyogtam rajta. Ott voltunk a kanapén, és filmet néztünk. Minden emlék a nyakamba zúdult és az emlékeim nem tüntek el a szemem elől. - Minden oké? - nézett rám apám, miközben a kanapé szélébe kapaszkodtam.

- Nemigazán - sétáltam előre, majd megfogtam a korlátot és lassan felsétáltam a lépcsőn. Megálltam a szobám ajtaja elött, ami bevolt csukva. Rátettem a kilincsre a kezemet, miközben beléptem a szobába. A szoba úgy volt, ahogy én így hagytam. Csak a folytogató emlékek maradtak a falak közt. Semmi más. Az ágyra néztem, ahol láttam magamat, miközben Elena felhozza nekem a reggelit. - Jóreggelt! - szinte visszhangzott a fülemben a mézédes hangja, miközben mosolyogva fogadtam el a reggelit. Láttam magunkat a szekrényemnél, miközben átadtam neki a karácsonyi ajándékát. Őt láttam mindenhol. A nőt, akit szeretek. - Tünj el az életemből!! - kiabáltam, majd egy mozdulattal lesöpörtem a kupáimat, és az emlékeimet a padlóra, ami hangos törés kiséretében széttőrtek a földön. Evától kapott névtáblám is szilánkokban hevert a padlón, miközben apám futott be a szobába, és elképedve nézett a földre. Mellém állt, megragadta a tarkómat, és magához húzott miközben a fejemet fogta, majd puszit nyomott a homlokomra.

- Kérhetek tőled valamit? - kérdeztem.

- Bármit fiam - mondta, miközben az üres terráriumra pillantottam. Tudtam azt, hogy apám eladta Csuszit.

- Hozd ide a kislányomat - néztem a szemébe. Ekkor, a fejét rázta sóhajtva - Kérlek! - töröltem le a könnyes szememet.

- Majd kitalálok valamit! - tette a vállamra a kezét.

Ebéd után, apám elment Liáért, én pedig a kanapén ültem, és az önéletrajzomat nézegettem. Minden egyes sort, és mondatot átolvastam. A legjobb munkát kaphatnám ezzel a lapokkal. Nem tervezek vissza menni San Fransisco - ba. Úgy érzem, hogy nekem itt van dolgom. Itt közelebb lehetek Elenához, és a kislányomhoz.

- Apucii! - futott be Lia az ajtón, én pedig levettem a szemüvegemet, és az asztalra tettem.

- Életem, kicsim! - mondtam, miközben Lia felmászott hozzám a kanapéra, és az ölembe ült, majd szorosan átölelt. - Hianyoztál bogaram! - karoltam át a pici hátát, és beleszimatoltam a barna hajába.

- Teis hiányoztál nekem apa - mondta, miközben össze érintettük az orrunkat.

- Édes istenem...- mondtam lehunyt szemmel, miközben megint magamhoz öleltem a kislányomat. - Nagyon nagyon szeretlek! - néztem a zöld szemébe.

- Énis téged apa! - ült le mellém, miközben levettem a lábáról a rózsaszín cipőcskéjét, és letettem a kanapé mellé.

- Hogy vagy angyalom? - simogattam a hosszú haját.

- Hát, szomorú vagyok - fogta a kezemet.

- Szomorú? - telt meg könnyel a szemem.

- Anya egész nap a szobájában van. És mindig sír. Nagyon szomorú - bigyesztette le a száját, miközben megpusziltam a homlokát.

- Aanyukád most nincsen jól kicsim - ráztam meg a fejemet szomorúan.

- Este beszokott jönni hozzám, hogy esti mesét olvasson nekem. De alig beszélt - sütötte le a szemét.

Erőltettem magamra egy mosolyt, és a szép hullámos haját simogattam.

- Tiszta apád vagy - mosolyogtam büszkén.

- Hol van a kutyus ? - kérdezte.

- Tinára gondolsz?

- A vicces kutyusra! - ült rá a combomra.

- Nos! - simogattam a hátát. - Most nincs itt, de megoldható az, hogy itt legyen...- kuncogtam, és egyenesen az apámra néztem, aki pislogás nélkűl meredt rám majd feltette a kezét.

- Biztos, hogy nem! Én nem tudom kezelni azt a kutyát!

- A lakásomon van! - dobtam neki a kocsim kulcsát, majd káromkodott egyett, és kilépett az ajtón.

- Juhé! Kutyi! - nevetett Lia, én pedig a hasát csikiztem. - Ne apa! Ez csikis! - nevetett, miközben az ölemben vihogott.

- Angyalom...- néztem rá. - A mami most hol dolgozik? - kérdeztem.

- Hm! Egy hatalmas cégnél! - tárta szét a karját.

- És ez a cég messze van tőletek?

- Nem apuci! Közel van!

- Értem bogaram - pusziltam meg az arcát.

- Jön a kutyus! - sikította.

- Jön bizony! - sóhajtottam.

Miután, apám beengedte a házba Tinát, Tina egyből felugrott hozzánk a kanapéra, de én a másik felemre ültettem Liát.

- A kanapé! A drága kanapém! - fogta a fejét az apám. - Mindenhol kutyaszőr van! Ááá!! - toporzékolt az ajtóban ácsorogva. A lányomra pillantottam, aki elkezdett nevetni.

- A papa mérges! - kuncogott.

- Tina! Le! - mutattam a padlóra, Tina pedig leült velem szemben a földre, és nagy szemekkel rám nézett. - Jó kutyus! - simogattam meg a fejét, de miközben csóvált, a farkával fellökött egy kicsi kerámia vázát.

- Ne!! A vázám!! - futott hozzánk az apám, és a kezébe vette azt a csúnya kis antik vázát. - Rossz kutya! - nézett Tinára, aki lefeküdt a földre, majd a mancsával eltakarta a szemét. Felnevettem, majd Lia letérdelt Tina mellé, és a pici kezével a fejét simogatta.

- Hihi! Jó Tina. Szép kutyus!

- Szép bizony! - mondtam.

A továbbiakban, lefényképeztem a kislányomat, és kitettem őt háttérképnek. Gyönyörű lett.

__________________________ 🦋

A szobámban feküdtem reggel, és egy könyvet olvastam. A telefonom rezgése csapta meg a fülemet. A kezembe vettem a telefonomat, és elolvastam a hívó fél nevét. A főnököm hívott. Négy nap telt el, amióta haza jöttem a korházból. Akkor hívtam fel Amanda - t, hogy a héten nem tudok bemenni. De az ő szava többet ér mint az enyém.

- Szépnapot Amanda! - szóltam bele a telefonba.

- Elena! Bocsánat, amiért ilyen korán reggel zavarlak!

- Nem zavarsz, mond csak! - ráztam meg a fejemet.

- Tudom Elena, hogy kivetted egész hétre a szabadságodat. De ma fontos értekezlet lesz a cégnél. Muszáj lenne bejönnöd! - mondta kedvesen.

- Értem! Ott leszek!

- Nagyon kedves vagy! Akkor majd találkozunk délután!

- További szép napot neked! - tettem le a telefont, majd felsóhajtottam. - Nem hagynak békén - suttogtam az ablakomat nézve, miközben a szikrázóan sütő nap sugarai beszürődötek a felületén. Eltakartam a szememet, miközben nyílt az ajtó, és Lia futott be rajta.

- Szia anya! - ugrott fel az ágyamra, én pedig nevetve megfogtam őt, felhúztam a takarót és engedtem, hogy befeküdjön mellém.

- Életem! - pusziltam meg a homlokát, miközben a haját simogattam. - Hogy aludtál?

- Nagyon jól anyuci - bújt hozzám közel.

- Finom volt a papával a tegnapi fagyi? - mosolyogtam.

- Fagyi? - nézett rám. - Nem ettem fagyit anya! - rázta meg a fejét.

- A papa azt mondta, hogy fagyizni mentek! - ráncoltam a szemöldökömet.

- Upszi! - tette a pici szája elé a kis kezecskéjét.

- Akkor hol voltatok angyalom? - húztam fel a szemöldökömet roszat sejtve.

- Apánál! - kuncogott.

- Az apádnál?! - emeltem fel a hangomat, miközben Lia szeme megtelt könnyel. - Ne haragudj életem - öleltem magamhoz. - Ne haragudj...- suttogtam könnyes szemmel.

- Anyira szeretem apucit. Tegnap csinált nekem melegszendvicset. És nézett velem sellős mesét. De elaluldt rajta. Ezért betakartam őt! - mesélt boldogan, miközben elárasztott engem a kinzó büntudat. A világ legroszabb embere vagyok, amiért eltiltom a lányomat az apukájától. De nem akarom azt, hogy Liának is fájdalmat okozzon, mint nekem.

- Az élet nehéz angyalkám - suttogtam. - Nagyon nehéz.

- Te nem szereted apát? - bigyesztette le a száját. Ekkor halványan elmosolyodtam.

- Nagyon szeretem az apádat. De anya, most haragszik rá életem - mondtam, majd megcsikiztem a hasát. - Készítünk reggelit manó?

- Igen mami! - futott a konyhába, én pedig könnyes szemmel utána sétáltam.

Ebéd után, begomboltam a blúzomat, és a derekamra húztam a ceruzaszoknyámat, miközben szorosan felfogtam a hajamat. Megigazítottam a karórámat, és kisétáltam a nappaliba, ahol Daniel telefonozott.

- Mondhattad volna azt, hogy az apjához viszed - suttogtam, miközben letettem a táskámat a kanapéra.

- Akkor nem engedted volna őt el - suttogta, miközben anya sütit sütött Liával.

- Töbszőr nem viheted el a lányomat oda! - tettem fel a mutatóujjamat határozottan.

- Akkor ezzel Liának okozol fájdalmat - nézett rám. - Láttam tegnap este őket. Pokolian szeretik egymást. Alig akarta haza engedni a lányát. Hosszú perceken keresztűl a karjai közt tartotta. Úgy tette be Liát a kocsiba, hogy már elaludt az apja karjai közt - rázta meg a fejét, miközben a szemem megtelt könnyel.

Elköszöntem tőlük, és elindúltam a munkába. Tömegközlekedéssel mentem, mert a történtek után nem voltam hajlandó sétálni. Christian Benet felkavarta az életemet azzal, hogy vissza tért Kaliforniába. Tudtam, hogy anyám esküvője szép lesz, de mindent elfog rontani. Christian felborította a nyugodt életemet, amit keservesen összekapartam magamnak a három év alatt. De ő ezt, egy óra alatt szétrombolta.

- Szia Julie! - ültem le a székemre a nagy tárgyalóban a hatalmas hosszú asztal egyik székére miközben köszöntöttem a munkatársamat.

- Szia Elena! - pillantott rám. - Jobban érzed magad? - nézett a szemembe. - Hallotam azt, hogy mi történt - suttogta.

- Jobban vagyok.- Ráncoltam a szemöldökömet, miközben poharak, és kancsók díszelegtek a hosszú asztalon. Percről - percre, mindenki megérkezet, és elfoglalták a helyüket. A főnököm nyitva hagyta az üvegajtót, és leült a szemben levő székre.

- Köszönöm, hogy eljöttetek! - tette le az asztalra a mappáját, miközben feszengve összehúztam a blézeremet magamon. - Én nem húznám az időt, bele is kezdenék! - bólintott. - Megbízást kaptunk egy testvér cégtől, hogy építsünk meg egy magas épületet. - Bólintott, és miután elmondta a magasságot a szemöldökömet ráncoltam.

- Az nem lenne túl magas? - tettem fel a tollamat.

- Igen! - szólt közbe Issac is. - Az nagyon magas épület nem fogja elbírni a széllökéseket! - rázta meg a fejét.

- Pontosan! Ezért kaptunk egy kíváló segítséget! - kellt fel a székből, majd az ajtó felé pillantott. - Parancsoljon! - bólintott, majd mindenki az ajtó felé pillantott, majd szinte lassított felvételben láttam azt, ahogy Christian Benet besétál az irodába, megáll középen, és bólintott. - Hagyj mutassam be a cégünk új vezérigazgatóját, Mr. Christian Benet - et! mutatott Christian - ra, én pedig megfeszűltem a székemen, a pupillám kitágúlt, és nagyot nyelve néztem végig az elegáns, jóképű férfin aki az új igazgatója a cégnek ahol én dolgozok.