- Tudtam, hogy kisfiú lesz - fogta meg a kezem Christian. - Éreztem! Itt bent! - tette a tenyerét a szívére, én pedig hozzá bújtam. Olyan boldog voltam, hogy szavakkal nem tudtam kifejteni azt, hogy. Csak mosolyogni tudtam. A tudat, hogy egy apró élet növekszik bennem mindent megváltoztatott. Eltűnt az a kislány, aki egykor voltam. Céltudatosabb és magabiztosabb lettem Christian mellett. Lelkileg és fizikailag is felkészültem a nagybetűs életre. Tudtam, hogy nemcsak magamról, hanem a babánkról is gondoskodnom kell. Ezért életmódot váltottam. Lassan ment, hiszen nagyon rossz hangulatingadozásaim voltak. Reggelente hánytam és nagyon sok normális reggelit nem ettem meg. Jobban kívántam az undorító kajákat és olykor ideges vagy érzékeny voltam. Emellett megtanultam felnőni és kezelni a nehéz helyzeteket. Elkezdtem ismerkedni az anyaság gondolatával és a babavilággal. Újságokat és katalógusokat néztem az interneten. Néha felírtam magamnak egy – két gondolatot, amit jónak láttam megjegyezni, esetleg megtanulni. Az anyagiakkal volt egy kis gondunk. Christian pénzt kap a tanulmányi eredményéért, de nem eleget. Ezért a terhességem elején, amikor a harmadik hétben voltam, elvállaltam egy eladói munkát a sarki boltban. A háztól tíz perc sétára van. Megígértem Christiannak, hogy csak addig fogok ott dolgozni amíg én jónak látom. De emellett természetesen anya is segít nekem, amit nem tudok elégszer meghálálni. Ma délután négy órakor végeztem az élelmiszerboltban, utána pedig elmentünk hasi ultrahangra, ahol kiderült, hogy Christiannak bizony igaza volt.

- Boldog a kisfiad - tettem a tenyerem az enyhén domború hasamra. Christian is így tett, majd lassan megsimította. Átöleltük a babánkat, akit mindennél jobban szerettünk.

- Nagyon vigyázok rátok! - puszilta meg a homlokom, majd lehajolt a hasamhoz és nyomott rá egy pici puszit. Az ötödik hónap végén jártam. Nem hiszem el, hogy ilyen gyorsan eltelt az idő. Mintha csak tegnap kezdtem volna el dolgozni az élelmiszerüzletben. A pici baba pont úgy helyezkedett a vizsgálat során, hogy az orvos megtudta nézni, hogy kislány, vagy kisfiú - e. Christianon is láttam a változást. Megváltozott. Egy életre szóló felelőséget vállalt magára azzal, hogy hűséget fogadott. Az ő korában kevés fiú hűséges. De Christiannak két személyisége van. A fiú, aki soha nem fog felnőni, és van a férfi aki mellettem és a babánk mellett maradt. Kevés egyetemista ugrik fejest a nagybetűs életbe, pedig az egyetemtől kezdődik igazán az élet. Istenem! Én is egyetemre járnék, ha édesapám betegsége miatt nem hagytam volna félbe a tanulmányaimat. Ha nem hagytam volna abba, akkor teljesülne az álmom és elhelyezkedhetnék egy hatalmas cégnél. Talán egyszer így történik!

- Pici kisfiam...- suttogta lehunyt szemmel. Még mindig boldogsággal árasztott el a tudat, hogy ennyire szereti a babát. A kezdetektől fogva szereti őt, szerelembe esett a magzattal, ami bennem növekszik. Innen tudtam, hogy nagyszerű apa lesz Christianból. Christian számtalanszor bizonyított már nekem. Mindig mellettem volt, amikor szükségem volt rá, és támogatott, amikor magam alatt voltam. Talán azért, mert úgy érzi, hogy velem működne ez az örökké együtt dolog. - Szeretnéd látni?

- Ez nem kérdés! - mosolyogtam, majd felálltam a kanapéról és hálószobánk mellett található ajtóhoz sétáltunk.

- Az előző bérlő kacatokat tárolt benne, de most egy üres szoba lett belőle - nyitott be egy világos szobába, ami pont megfelelő méretű volt egy baba számára. - Erre a szobára gondoltam! - állt mögém és hátulról átkarolt engem. - Mit szólsz hozzá? - támasztotta az állát a vállamra.

- Ez tökéletes. A fal lehetne kék színű szűrke csíkokkal díszítve - mutattam az ablak mellé. Christian bólintott.

- A plafonra pedig festhetnénk bárányokat és felhőket - fogta meg a kezem. - Istenem! Annyira örülök ennek a babának, Elena! - térdelt le elém, majd feltűrte a pólóm szélét és megpuszilta a hasam. - Apa nagyon vár már téged! - suttogta, miközben a hasamra tettem a tenyerem.
De ekkor éreztem valamit...

- Te jó ég! Christian! Érezted ezt?! - fogtam meg a kezét és oda tettem, ahol a baba rúgott egyet.

- Éreztem! - telt meg könnyel a szeme. - Elena érzem őt! - puszilta meg a homlokom, majd valaki hosszasan megnyomta a csengőt.

- Vendégeket várunk?

- De nem mára! - rázta meg a fejét. - Holnapra megbeszéltük, hogy tartunk egy kisebb bulit. Mi a faszt keresnek itt? - sétált az ajtóhoz, amit kinyitott maga előtt. Nyolc egyetemihallgató ácsorgott az ajtóban, söröket és alkoholos üvegeket tartva a kezükben.

- Csá haver! - röhögtek, majd bejöttek a házba.

- Jól nézel ki, Elena! - pillantott felém Asher. - Gratulálok a babához! Vigyázzatok egymásra! - veregette meg a vállamat. – Nagyon szép pár vagytok! Kevés férfi köteleződik el ebben a korban! Becsüld meg Christiant.

- Haver! Még mindig dögös a csajod! - ült le egy srác a kanapéra, a lábát pedig feltette az üvegasztalra.

- Christian egy szóra...- suttogtam, miközben ezek az állatok elindítottak valami dübörgő zenét - Küld el őket! Szétfogják szedni a házat!

- Elküldeném őket, de nem tehetem! Ők sajnos a barátaim ... - csukta be a bejárati ajtót, miután belépett rajta egy szőke hajú lány is. De alig akartam hinni a szememnek. Ez a lány az, akivel Christian kavart egy ideig. Akivel egyszer találkoztam a Kaliforniai házban is. Akit előre engedtem a fürdőszobába. De mit keres itt?

- Klassz lakás Christian! - dobta hátra a hosszú haját, majd a kezét nyújtotta felém. - Az ex barátnő. Bár már úgyis találkoztunk! - vigyorgott.
Az arcomról lefagyott a mosoly.

- Ezer éves történet vagy! – pillantott rá Christian, miközben az egyik haverja az asztalon...táncolt. - Most azonnal szállj le onnan mert nyakon baszlak! - sétált el tőlem, én pedig ott maradtam a szőke hajú ex barátnővel. A hasamra tettem a kezem mert a baba rúgott egyet, de a lány meglepődött, amikor megpillantotta azt, hogy domború a hasam. Valamiért féltettem a babát, és azt akartam, hogy Christian is mellettem legyen.

- Oh! De édes! Csak nem babát vártok? - pislogott nagyokat. - Megfoghatom? - lépett felém, de Christian gyorsabb volt.

- Nem! - mondta ki, és magával szembe fordított. Védte a babát, és óvott engem is. Ekkor Christiant félre hívtam beszélgetni. Magyarázatot vártam arról, hogy miért van itt a voltbarátnője.

- Már fél éve Asherrel jár! - túrt a hajába. – Ígérem, hogy nem maradnak sokáig.

- Nem örülök nekik!

- Jól fognak viselkedni! - mondta, miközben kintről nagy csattanást hallottunk. - Állatok! - rontott ki Christian a szobából, majd megállt a nappali közepén. - Josh! Tedd le azt a kurva portörlőt! - vette ki a kezéből a színes tárgyat.

- Totál bevan állva!

- Megint szívsz? - lepődött meg.

- Nem! - mondta Josh. - Vagyis de! - karolta át a nyakam. - Cuki vagy tubicám.

- Ha egy haja szála is meggörbül akkor lenyúlok a torkodon, és kitépem a gigádat! - lépett mellém Christian, és ellökte Josht, aki papagájokról kezdett el beszélni.

- Mindig is védelmező típus volt - pillantott rám a lány.

- Őt minek hoztad? - nézett Ásherre, Christian.

- Mert jönni akart!

- Ugyan fiúk! Inkább rendelek pizzát! - emelte a füléhez a telefonját, miközben Christiannal besétáltunk a konyhába, hogy kivigyünk poharakat. Jobban örültem volna annak, ha a mai délutánt, kettesben töltjük, de elkell fogadnom Christian barátait. Még akkor is, ha olyanok, mint az állatok.

- Egyébként kedvesek! - jegyeztem meg, miközben a kezembe vettem három darab üvegpoharat.

- Tényleg azok, csak idióták - puszilta meg a homlokom. - Lizzievel pedig ne törődj. Szeret keresztbe tenni másoknak. Nem is tudod, hogy mikre képes! Régen mindenkire féltékeny volt, amikor együtt voltunk. Ő egy eszes csaj, de nem ismer határokat!

- Meddig voltatok együtt?

- A gimiben ismertem meg. Három évig jártunk - bólintott, nekem pedig kitágult a pupillám.

- Hűha! Az sok! - próbáltam túlkiabálni a hangos zenét, de a többiek valószínűleg már szétszedték a nappalit. Amikor kiléptünk a nappaliba, megcsapott minket alkohol és a cigaretta szaga, ezért én hátráltam pár lépést. Christian pedig kinyitotta az ablakot, Asher pedig beleivott a sörbe.

- Haver! Lazulj már el! Túl merev vagy!

- Adom! - kiabálta egy srác, aki pattogatott kukoricát evett. Christian kérdőn pillantott felé.

- Ismerlek? - rázta meg a fejét.

- Én csak követtem a hangzavart - rántotta meg a vállát.

- Kifelé! - ragadta meg az idegen srác vállát, és kitolta őt az ajtón.

- Lehetne, hogy...- kezdte a küszöbön ácsorogva.

- Vidd a kukoricádat is! - dobta utána Christian a barna zacskót, és becsukta az ajtót - Ma nem fogunk pihenni.

- Úgy beszélsz, mint egy öregember! - jegyezte meg Lizzie.

Christian felvonta a szemöldökét.

- Ha valami nem tetszik akkor ott az ajtó! Csukd is be magad után - mutatott a bejárat felé.

- Te hagyod, hogy így beszéljen velem?! - kapkodta a fejét Lizzie.

- Bocs Szivi! De igaza van! - mondta Asher.

- Arrgh! - dobbantott Lizzie a lábával.

- Ha ennek vége akkor, elmesélem a fiamnak, hogy mennyire szereti őt az apukája - nézett rám Christian, miközben a konyhában voltunk. Banánt ettem, amit Christian felvágott nekem egy kis tányérra.

- Már alig várja a kisfiad - mondtam hallkan. - Szereti a hangod. - mondtam őszintén. Christian a pocakomra tette a kezét.

- Én pedig titeket.

- Megjött a pizza! - kiabálták, én pedig bólintottam.

- Lemegyek érte. Addig is szívok friss levegőt! Jót fog tenni! - mondtam, miközben Christian átadta a kártyáját.

- Siess vissza! - nézett a szemembe.

- Mi bajom lehetne?

- Akkor sem tudom elviselni azt, ha öt percnél tovább távol vagy tőlem! – nevette el magát mosolyogva.

Kisétáltam a nappaliba, és magamra húztam a fekete cipőmet. Magamra vettem Christian fehér kapucnis pulcsiját, majd kiléptem az ajtón. Becsuktam magam mögött, és leléptem az első lépcsőfokra, de megtorpantam, mert Lizzie már felhozta a pizzás dobozokat.

- Megelőztelek - állt meg mellettem, miközben a falnak támaszkodtam és kifújtam magamat. Úgy éreztem, hogy muszáj vele beszélnem. Eleve nem éreztem jól magam, nem hiányzott az, hogy Lizzie, Christian házában gyilkos pillantásokkal méregessen engem. Úgy éreztem, hogy ideje tiszta vizet önteni a pohárba. Én nem vagyok haragtartó típus, azt hiszem, hogy Lizzinek sem kéne haragudnia.

- Nem szeretném azt, ha rosszba lennénk - suttogtam magam elé nézve. Lizzie felnevetett. Nem vett engem komolyan. Ezt kitudtam olvasni a kék tekintetéből. Egyenesen utált engem. A tekintete félelmet keltett bennem, de álltam a tekintett. Anyukám egy őszinte, egyenes hátú embernek nevelt engem, ezért kíváncsi voltam arra, hogy mit szeretne nekem mondani.

- Ugyan, Elena! Az egy dolog, hogy még mindig szeretem őt, de veled semmi bajom! - mondta ki, nekem pedig felszaladt a szemöldököm. Mintha egy kést döftek volna a szívembe. Hevesebben dobogott a szívem és izzadt a tenyerem. Nem akartam hinni a fülemnek. Azt hittem, hogy rosszul hallok. Ha igaz az, amit Lizzie mondott, akkor a helyzet bonyolultabbá válik.

- Szereted őt?

- Uhum! - bólintott és közelebb lépett hozzám, miközben én egy lépcsőfokot leléptem. Ez kezdett veszélyesnek tűnni, ezért megfogtam a falat.

- Jó tudni...- suttogtam és ezzel le is zártam volna a beszélgetést.

- Bizony, még mindig szeretem Christiant. Ezért nem engedhetem meg azt, hogy az utamba állj. Már akkor az utamban álltál amikor találkoztunk a fürdőszobánál! - nézett a szemembe és még közelebb lépett, én pedig hátra. De ekkor hírtelen és váratlanul megfogta a kezem, egy erős mozdulattal megfordított, teljes erőből kigáncsolt, én pedig a fejemet védve lezuhantam az első lépcsőfokon a többire pedig már nem emlékszem.

Csak egy pillanat volt az egész. Egy rohadt pillanat. Felsem fogtam épp ésszel azt, ami történt. Nem tudtam magamat védeni. Még csak ellene sem tudtam tenni. Mintha egy röpke másodperc lett volna az egész. Az egyik pillanatról, a másikra történtek a dolgok. Utána pedig egy korházi ágyon ébredtem. Amikor kinyitottam a szemem, homályosan láttam. A szobát ellepte a gyógyszerek erős szaga és a fertőtlenítő kellemetlen illata. A szoba lámpája bevilágította az egész helyiséget, miközben anyukámat pillantottam meg.

- Szia! Szia, kicsim - simította meg a hajam, miközben a hasogató homlokom felé nyúltam.
Semmire nem emlékeztem. Azt viszont tudom, hogy nagyon fájt a fejem.

- Anya....- suttogtam. - Mi történt? Anya halványan elmosolyodott és megpuszilta a fejem.

- Megcsúsztál egy vizes lépcsőházban, és megbotlottál a lábadban. Leestél pár lépcsőfokot. Beütötted a fejed és a csuklód. De a szerencse az volt, hogy nem estél sokat lépcsőfokot - mondta hallkan, miközben a bekötözött csuklómra pillantottam. Ekkor lassan felakartam ülni az ágyon, de anya nem engedte. Rém képek villantak be előttem. Hangokat és illatokat éreztem. Mintha egy film jeleneteit láttam volna magam előtt. Emlékek voltak. Homályos és rossz emlékek.

- Nem...nem csúsztam meg!

- Semmi baj angyalom. Még mindig a nyugtató hatása alatt vagy - mondta, nekem pedig kipattant a szememből az álmoság és anyára pillantottam.

- A babám?! - suttogtam. - Hogy van a babám?! – motyogtam fáradtan.
Ekkor nyílt az ajtó és Christian lépett be rajta. Christian sírt. A szemeit vörösre sírta. Sápadt volt és szomorú. Ekkor ijedten fordultam anya felé. Anya rám pillantott. - Anya, Christian miért sír? Anya ekkor megfogta a kezem.

- Elena, figyelj rám angyalom - fogta meg a kezem, nekem pedig könnybe lábadt a szemem, és a takarómért nyúltam, megfogtam a szélét, de Christian hozzám futott, és lefogta a kezem.

- Elena! Elena! Kicsim! Néz rám - fogta meg az arcom, de én ellöktem magamtól, és ekkor történt az, hogy felemeltem a takarót, és rátettem a két kezemet a hasamra. Christian a szeme elé tette a kezét, a falnak támaszkodott, és lezuhant a földre.

- A babám!? Anya! Nem...nem érzem őt! - kiabáltam sírva. - Hol van a kisbabám!? - töröltem le a szememet.

- Elena....- suttogta anya. - Nagyon megütötte magát életem...- lábadt könnybe a szeme.

- Nem! Nem! - ráztam meg a fejem. - Christian! Mi van a fiammal?! - kiabáltam sírva, Christian pedig a fejét rázta, és a szemét takarta. Letörölte a szemét, letérdelt az ágyam mellé, és megfogta a kezem. - Christian! Mi van a babámmal? - kérdeztem hallkan. Ekkor megrázta a fejét.

- Nem...nem tudták megmenteni - suttogta, én pedig a fejemet fogtam, és engedtem, hogy a kövér könnycseppek végig szántsák az arcomat. - Ssss...- ölelt magához megtörten. - Életem...- suttogta a fülembe hallkan.

- A babámat akarom Christian! Nem érted!? - sírtam hangosan. A fejem fájt, az arcom vörös lett, és nem voltam kész erre. Nem voltam felkészülve az űrre, ami következni fog. Nem voltam felkészülve a fájdalomra...

- Tudom kicsim. Tudom - mondta hallkan és a védelmező karjai közé zárt.

- A pici babám...- tettem a szemem elé a kezem, és darabokra törtünk ott a korházi szobában. Remegtem, reszkettem és a hasamra szorítottam a kezem, de már nem éreztem őt, mert a fiam már nincs többé, ez pedig akkora szívfájdalommal járt, amit eddig még nem éreztem. Megakartam halni és magakartam fulladni. Mindegy volt, de nem tudtam a fiam nélkül létezni. Ő volt a kincs, ő a volt a fény, ami kiegészítette az életünket.

Hajnalban ébredtem fel, miközben Daniel is a szobában volt. Megtörten néztem őket, miközben Christian az apja karjaiban sírt.

- Ezt nem fogom kibírnia apa! Megfogok bolondulni!

- Nyugodj meg fiam. Erősnek kell lenned. Elenának szüksége lesz rád.

- A pici fiam nincs többé, egyszerűen csak nem létezik - temette az arcát a tenyerébe, miközben küzdöttünk a szívfájdalom ellen. De a szívfájdalom erősebb volt. Erősebb volt mindkettőnknél.