Húsvéti különkiadás
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Nemcsak Christian, de Lia is akarta azt, hogy a tengerparti házban töltsük a húsvétot. Erre én sem mondhattam nemet. Mint egy nagy család, úgy indúltunk el autóval Malibuba. Christian örömére, még megkértem őt, hogy a főutcai SuperMarket elött álljon meg. Mindenképpen megszerettem volna nézni azt, hogy van e még sonka. Az utolsót vittem el.

- A mami szerencsés volt! - mosolygott Lia, mellette a majdnem a három éves fiunk játszott egy kicsi játék autóval a gyerek ülésben ücsörögve.

- Játszol hercegem? Szép az autó? - fordultam Cameron felé, aki nagy szemekkel, és kicsit nyálas szájjal nézett ránk.

- Igh...igen! - vigyorgott boldogan.

- Mondtam már, hogy imádom ezeket a gyerekeket? - indította el Christian az autót. A tarkóját simogattam, és felsóhajtottam.

- Látod azt, hogy a két mostohatestvér milyen jó szülő? - poénkodtam vigyorogva.

- Elena! Elena! És a régi szép idők! - indekszelt fel az autópályára.

- Soha nem fogom elfelejteni őket! - néztem meg Lia egyik Barbie babáját, és mosolyogva vissza adtam neki.

- Te nem szeretnél Barbie babázni? - Lia , Cameron kezébe adott egy babát, aki kérdőn fogta a kezecskéjében.

- Nekem van brrrr...- játszott a műanyag autóval. - Brrrr...- a cuki szája egy kicsit nyálas lett, ahogy középen a szabad ülésen játszott.

- Amint Malibuba érünk, az apátok nagyon megfog titteket gyöntölni ám - húzta le Christian résnyire az ablakot.

- Készüljetek fel! - mosolyogtam.

- Apa! Ne! Engedj el! - Lia próbált kapálózni, miközben Christian a tengerparton ácsorogva magához vette, és megpuszilgatta.

- Értem én! Nagy lány vagy már! - tette fel a kezét, miközben Lia kezét fogva a bejárati ajtóhoz sétált.

- Mit csinálsz? - sétált hozzám Cameron. Egy kicsit előre hajoltam, és megpusziltam a fejét.

- Anya sonkát fog sütni angyalkám - suttogtam hallkan. - Mit csinálsz? - szemezgettem a sötétkék szempárral.

- Azt a pókemberes mesét olvasom amit apa vett nekem - ekkor elfutott és felült a kanapéra. Az olvasásra azt értette, hogy "nézegetem a képeket, és oda képzelem magam a mesébe." Milyen aranyos.

- Hamarosan kész a reggeli! - kiabáltam ki a szúnyoghálós ajtón.

Este kilenc órakkor az ágyban feküdtem, és Christian felé fordúltam, aki felhúzta magára a boxert. Végig nézett a meztelen testemen, és magához húzott.

- Egy dolog biztos, hogy nem változott - simogatta az arcomat.

- Teljesen igazad van - simogattam a mellkasát, és a sarokban pihenő zacskóra pillantottam. - Megvárjuk amíg elalszanak?

- Szerintem igen. És akkor eldughatnánk a parton a homokba a csokikat.

- Úgy, hogy csak a teteje látszódik ki a homokból - csókoltam meg lassan. Magára húzott, és az arcomra tette a kezét.

- Emlékszek arra, amikor legelöször találkoztunk?

- Hm...- mosolyogtam. - Olyan régen volt már! - húztam össze a szemem, de a reakciója láttán elmosolyodtam. - Persze, hogy emlékszek. Mindenre emlékszek!

Késő éjszaka, amikor a gyerekek aludtak, Christiannal kimentünk a partra egy zseblámpával a kezünkben. A becsomagolt csokikat úgy tettük a friss hüvös homokba, hogy a tojások csúcsa, és a csoki nyuszik füle kilátszódott. Így összesen nyolc darab csokit rejtettünk el.

Másnap reggel, Christiannal besétáltunk a gyerekek szobájába.

- Rád ütöt! - mutattam Cameronra, aki úgy aludt mintha repülni akarna. A két keze a feje mellett, a lábát terpeszben hagyta.

- Én azért nem így alszok! - kérte ki magának Christian, és kinyitotta az egyik ablakot bukóra.

- Mit csináltok? - ásította Lia.

- Kicsim, képzeld el, hogy volt itt a húsvéti nyuszi - vigyorogtam.

- Ugyan ezt játszottátok el a Mikulással is - feküdt a hasára. A hosszú hullámos fekete haja szétterült a hátán, miközben tanácstalanúl néztem Christianra.

- De...tényleg itt volt! Kint a parton!

- Ne hazudj apuci - szuszogta, mire Christian rám nézett.

- Ez azért van mert elbasztad a Mikulást! - böktem meg a vállát.

- Hát, én azért kíváncsi vagyok rá! - Lia felült, és hátra söpörte a haját. - Gyere velem apuci! - fogta meg Christian kezét, aki kérdőn felém fordúlt.

- Jössz anyuci? - kérdezte, miközben Cameron is felébredt.

- Mégis hogy magyarázzuk meg a lábnyomokat? - suttogtam félig sírva.

Nagyon klassz húsvétunk volt.
Főleg, hogy a tenger elvitt egy darab csokit. Természetesen Christiant hibáztattam, aki bánatában már elsírta magát. Jó szülök vagyunk, de az ilyenekben nemigazán jeleskedünk.

Tipikus Benet család.
De azért Kellemes Húsvétot mindenkinek!