Amikor kinyitottam a szemem, egy szobában ébredtem. Amikor megpillantottam a plafont, eszembe jutott az, ami Christiannal történt. Eszembe jutott, hogy leállt a szíve, és az, hogy az orvosok hosszú percekig küzdöttek az életéért, de reménytelenűl. Amikor oldalra pillantottam, anya nézett rám. Megfogta a kezem, és megsimította az arcomat.

- Szia - suttogta könnyes szemmel.

- Christian? - suttogtam. Anya nem válaszolt, csak lesütötte a szemét.
Ekkor, felpattantam az ágyból, kiléptem a szobából, és az intenzív osztályra sétáltam. Megálltam Christian ablaka előtt, és a szemem megtelt könnyel. Ott volt. Épségben volt. Az apja mellette ült egy széken, és a kezét fogta. Anya mellém állt és bólintott.

- Christian élni akart - nézett le rám. – Érted és Liáért - fogta meg a kezem. Az ablakra tettem a tenyerem.

- Jól vagy - suttogtam. - Velem maradsz. Itt maradsz velünk - suttogtam, és anyára pillantottam. - Hol van Lia?! Hol a lányom?

- Az egyik kedves nővérke elvitte őt a baba osztályra. Játszik vele meg beszél hozzá - tette a vállamra a kezét.

- Oké. Azt hiszem, hogy egy darabig jó, ha ott van - suttogtam, és a hajamba túrtam. - Mennyi az idő?

- Reggel hat óra. Két órát aludtál a nyugtató miatt - bólintott.

Ekkor szaggatottan kifújtam magam és Christiant néztem.

- Olyan nyugodt. Annyira mozdulatlan. Még mindig alig fogom fel, hogy mi történt vele.

- Miattad akart élni. Érezte itt bent - tette anya a szívére a tenyerét. - Olyan erős kapocs van köztetek, amit az igaz szerelem tart össze.

- Igen - mondtam, miközben kijött az apja a szobából. Lehúzta magáról a maszkot, és rám pillantott.

- Mindenki nyugodjon le a picsába, jól van, de én most beveszek egy nyugtatót! Sőt! Szerintem duplázok! Az lesz a legjobb! - tette fel a kezét, és elsétált a recepció felé.

Anyával ekkor összenéztünk.

- Őt is megrázták a történtek. Nyilván az miatt ilyen furcsa - ráncolta a szemöldökét. - Te jól vagy?

- Nem. Csak jobban - fontam magam előtt össze a karomat. - Megkeresem a baba osztályt. Szégyellem magam, amiért itt hagytam Liát, de ez a huszonnégy óra, tényleg ember megpróbáltató volt - mondtam, majd elkezdtem sétálni a folyosón, és követtem a baba táblát. A baba osztályon levő fotocellás ajtó, kinyílt előttem, én pedig a kislányomhoz sétáltam, akihez egy fiatal nővér beszélt.

- Megjött anya! - mosolygott, Lia pedig gőgicsélt.

- Nem lehetek elég hálás érte! - vettem magamhoz Liát, aki kuncogva engem nézett. - Jól van apa. Velünk marad, angyalom - pusziltam bele a fejébe.

- Nagyon jó baba. Megvizsgáltam az alatt az idő alatt amíg itt volt - mondta a nővérke. - De a kötelező legelső oltását, lassan megkéne kapnia - jegyezte meg. Összeszedtem magam, és bólintottam.

- Igen! Tudok róla. Köszönöm szépen! - keltem fel a szőnyegről, és kisétáltam Liával a baba osztályról.

Reggel nyolc órakor, Christian anyukája sétált be a korházba, és Christian ablaka elött sírt. Köszöntöttük egymást, és váltottunk pár szót. Daniel csak biccentett neki, és megszorította a volt párja vállát, hogy legyen erős, de nem kommunikáltak egymással.

- Édes fiam! - suttogta az anyukája sírva.

- A nehezén már túl van - bólintottam fáradtan.

- Hogy történt? Csak a híradóban láttam, de azonnal ide rohantam! - rázta meg a fejét.

- Baleset volt. Egy autó megcsúszott. De Christian már jól van - erőltettem magamra egy mosolyt.

- De miért van bekötve a feje? - kérdezte.

- Fogalmam sincs - ráztam meg a fejem.

- Semmi nem történik ok nélkül - mondta.

Christian négy napja fekszik az intenzívosztályon. A nyakmerevítőt leszedték a nyakáról, és a gépekről is lekapcsolták őt. Csak a fejét kötötték át egyszer, de az orvosok azt mondták, hogy megnyugodhatunk. Az öltözőben megmostam a kezem, kaptam egy kék korházi ruhát, és egy fehér maszkot. Besétáltam Christian szobájába, és leültem az ágya melletti székre. Egy darabig néztem őt, majd megfogtam a kezét, és nyomtam egy puszit a kézfejére.

- Szerelmem - suttogtam a kezét simogatva. - Most mélyen alszol. De itt vagyok. Itt vagyok és vigyázok rád, életem - simogattam a kezét, majd megsimítottam a mellkasát. - Olyan hírtelen történt minden. Fel sem fogtam, életem. Ez a négy nap alatt, csak százszor estem össze - ráztam meg a fejem, és bólintottam. - Azt mondták az orvosok, hogy túl vagy mindenen. Most már rajtad múlik, hogy mikor ébredsz fel. És ha felébredsz, én itt leszek. Én leszek az első ember, akit megfogsz látni - suttogtam mosolyogva. Végig néztem az arcán, és szomorúan elmosolyodtam. A szeme alatt levő seb, már elhalványult. A szép nyakát már nem takarta a merevítő. A dús szempilláit néztem, majd végig néztem a borosta fedte gyönyörű arcán. Olyan férfias és ártatlan volt. Nem érdemelte ezt meg. - Nagyon jóképű vagy. Még mindig gyönyörű vagy - pusziltam meg a karját, és megsimítottam az arcát. - Minden rendbe fog jönni. Most már érzem. Boldogok leszünk, kicsim - suttogtam mosolyogva.

Egy hét után az orvosok megtudták állapítani azt, hogy Christian bármelyik pillanatban felébredhet. Liával pedig izgatottan vártuk. Liának már nagyon hiányzott az apukája. Daniel, és én elmentünk, és hoztunk Christiannak ruhákat. A táskát betettük a szobája szekrényébe, és becsuktuk azt. Azon a napon eljöttek hozzá a barátai, akik kintről nézték Christiant. Asher még virágot is hozott neki.
Kedves volt tőle. A haverjai egész nap itt voltak, és Christiant figyelték. De este már muszáj volt hazamenniük.

- Kösz, hogy jöttetek - mosolyogtam Asherre.

- Amint kinyitja a szemét, írj nekem! - simította meg a vállamat.

- Mindenképpen! - bólintottam.

- Kitartást hercegnő! Apa bármikor felébredhet! - simította meg Asher, Lia kezét és eltűntek a folyosó végén.

- Apa jól van! - mosolyogtam. - Jól van! - pusziltam meg a fejecskéjét.

Másnap reggel nyolc órakor megállt mellettünk a főorvos.

- Mr. Benett? - pillantott Christian apjára.

- Igen? - kérdezte Daniel.

- Kérem, hogy jöjjön velem! - indult el a folyosón, Daniel pedig az orvos után sétált és beléptek a legközelebbi irodába.

- Én bemegyek Christianhoz - adtam át Liát anyának.

- Menj csak kicsim.

Benyitottam a szobába és megpusziltam Christian homlokát.
Levették a fejéről a kötést, így teljes egészében láthattam őt. - Ideje lenne ébredni kicsim - húztam egy kicsit el a függönyt. Majdnem egy hete altatásban volt. Tényleg vártam már azt, hogy magához térjen. Amikor a folyosó felé pillantottam, Daniel vissza sétált anyához, és a fejét fogta.
A szemöldökömet ráncoltam. Daniel hevesen artikulálva beszélt anyához, aki a szája elé tette a kezét. Megijedtem, mert Daniel nagyon felvolt zaklatva. Nem értettem, hogy mi történt. Mindketten rám pillantottak, és kiakartam menni, hogy megkérdezzem, hogy mi a baj, de Christian keze megmozdult. A szám elé tettem a kezem, majd néztem, hogy lassan kinyitja az igézően zöld szemét. Letöröltem egy könnycseppemet és Christian arcát fürkésztem, aki a plafon felé pillantott. - Szia - suttogtam hallkan.

Christian a szemöldökét ráncolta, majd rám pillantott. Az arcomat fürkészte, utána ismételten a plafon felé pillantott.

- Szia - mondta hallkan.

- Jól vagy. Úristen, kicsim...- mosolyogtam, és megint megfogtam a kezét, de azt elvette, és felém pillantott. A szemembe nézett, és a következőt mondta.

- Hol van az apám? - suttogta, miközben kicsiket pislogott.

- A folyosón van - válaszoltam, mire összeráncolta a szemöldökét.

- És te ki vagy? - kérdezte hírtelen.