Reggeli után, anya átjött hozzánk, így csak ketten voltunk és a pici Lia.

- Gyönyörű vagy! - játszott vele anya a kanapén, én pedig mosolyogva néztem őket a konyhából. Lia gőgicsélését hallgattam és köszönetet mondtam istennek, hogy ilyen gyönyörű kislánnyal áldott meg engem. Szépsége mamának! - mosolygott anya. - Alszik eleget?

- Hát éjszaka néha felszokott kelni. Akkor inkább Christian megy át hozzá és elaltatja őt.

- Milyen apa? - mosolygott.

- Szerinted? - kérdeztem vissza. - Tökéletes! A legjobb apa a világon! - mondtam szerelmesen.

- Most már nem furcsa - ráncolta a szemöldökét.

- Az, hogy a párod fia az élettársam? - kortyoltam bele a kávémba. - Néha eszembe jut az, hogy a mostohabátyám. De tudod nem érdekel! - mondtam boldogan. - Mert a gyermekem édesapja! - ráztam meg a fejemet.

- De tudod, hogy mivel nem vagyok még mindig kibékülve? - kérdezte.

- Talán tudom! - nevettem fel.

- Az a kígyó, mindenhol ott van. Éjszaka tudod, hogy mire keltem fel? - nézett rám.

- Nem? - kérdeztem vissza.

- Az a kígyó az ágyamban volt. Daniel nyakában aludt. Tudod, hogy megijedtem?! - borzongott meg.

- Daniel mit szólt hozzá? - húztam el az ajkamat.

- Megijedt. Nem mert megmozdulni. Csuszinak elvileg hiányzik Christian - bólintott anya.
Megráztam a fejemet.

- Ide nem jöhet. Egy kisbaba mellé kizárt! Nem engedem! - ráztam meg a fejemet.

- Akkor? - mosolygott. - Sütünk mézes kekszet?

- Persze! - nyitottam ki a füzetemet, amiben a receptek voltak, és végig vezettem rajta az ujjamat. - Van minden itthon, úgyhogy akár kezdhetjük is. Christian imádni fogja! - fogtam a nyakláncomat a tenyerembe.

- Ma is dolgozik? - kérdezte anya.

- Igen - sóhajtottam. - Este nyolc óráig. De abból a szempontból örülök, hogy tetszik neki a munka. Szereti csinálni. Meg hát, minden luxust megkap a tulajdonos fiaként. Saját irodája van, és még kávét is visznek neki! - mosolyogtam.

- Az apjára ütött - mondta anya, miközben kivettem egy műanyag tálat a mézes tésztának. Először szárazon összekevertem a hozzávalókat, utána hozzáadtam kanállal a kimért mézet, és kicsit megolvasztott margarint, majd összekevertem, és egy szép rugalmas tésztát kaptam. - Jó illata van! - suttogta anya, miután Liát elaltatta.

- Igen! - néztem fel rá. - Nem kapcsolod be a rádiót? - pillantottam a hűtő tetején levő rádióra. - Olyan csend van - tettem félre a tálat, hogy a tésztát pihentetni hagyjam.

- De! - mondta, majd bekapcsolta a rádiót, a rádióban pedig felcsendült a 7 Years Old című zeneszám.

Miközben kinyújtottam a tésztát, anya a formákat szedte elő. – Emberke vagy szívecske? - nézett rám. Ekkor Christianra gondoltam.

- Szívecske. De egyébként mindkettő jó - választottam három részre a kinyújtott tésztából, anya pedig elkezdte őket kiszaggatni.

- Hm! Finom lesz a - tette rá őket a sütőlemezre, amit sütőpapírral béleltem ki.

- Ne is mond! - mosolyogtam, miközben a sütőt beállítottam 180°C- ra. Közben a rádióban megszólalt az időjárás jelentés, amit hangosabbra vettem.

- Az autópályán hatalmas a torlódás. Az autópálya több szakaszát is jég borítja az esti hideg idő miatt. Veszélyesen csúszik! Aki teheti, kerülje el a szakaszokat, aki meg azon jár, annak odafigyelést, és óvatos vezetést kívánunk! A továbbiakban pedig következzen egy lassú szám, Beyoncétól!

- Nagyon hideg van este! - jegyezte meg anya.

- Mínusz fokok voltak tegnap is! - tettem a szívemre a kezemet, miközben betettem az első tepsit a sütőbe.

Amikor Lia elkezdett sírni, letettem a nyújtófát. Ebéd idő volt - Szerintem éhes - néztem anyára, és besiettem Lia szobájába, aki könnyes szemmel sirt. Biztonságosan magamhoz vettem, és leültem egy székre. - Anya mindjárt megetet, kicsim - pusziltam meg a fejét, majd kigomboltam a blúzomat, szabaddá tettem a mellemet, Lia pedig azonnal rácuppant. - Ügyes vagy...- simogattam a hajacskáját, miközben ügyesen evett. Minden egyes pici cuppogása maga volt a mennyország. Letöröltem az apró könnycseppjeit miközben engem nézett szopizás közben. - Egyél kicsim - suttogtam, és felsóhajtottam. - Hiányzik az apád - ráztam meg a fejem. Lia a pici kezét a mellemre tette, és folytatta azt, hogy anyatejet iszik. Beleszerettem a babámba. Nincsen ehhez fogható élmény, mikor valaki a saját babáját eteti.
Christian ezt szereti a legjobban. Szinte elvarázsolja őt az, amikor a lánya szopizik. Christian szereti Liát. Védi őt, olyan erős az apai ösztöne, olyan szinten figyel rá, és elkényezteti őt, hogy Lia nem is kaphatott volna nála jobb apukát. Szeretik egymást. Lia megszokta, hogy Christian megy be hozzá, ha nem akar aludni. De utána mindig elalszik.

- Te mindig hangos baba voltál - nézett rám anya.

- Tényleg? - nevettem fel hallkan.

- Bizony - tette le a kártyákat. - Gyönyörű voltál, de hangod az volt! - rázta meg a fejét nevetve. - De a fürdést azt nagyon imádtad.

- Azt Lia is szereti. Mindig Christian fürdeti őt.

- És ki cserél pelenkát? - nevette el magát.

- Hát, általában csak én - dobtam le a kártyákat az asztalra. - Egyszer kértem meg Christiant, de neki hírtelen havat kellett lapátolnia. Felvette a kabátját, és inkább kiment havat lapátolni. Két órán keresztül azt csinálta. Móresre akartam tanítani, ezért kizártam őt. A következő alkalommal már ő is jött pelenkát cserélni.

- Hogy viselte? - kérdezte anya.

- Szédült - bólintottam. - Komolyan. Fehér volt az arca, és belém kapaszkodott. Ha én nem lettem volna ott, akkor biztos, hogy összeesik - nevettem el magam, anyukám pedig a híradóra pillantott, a mosoly pedig lefagyott az arcáról. - Mi az? - fordultam a tévé felé, hogy hangosabbra tudjam venni.

- Este nyolc órakor horror baleset történt a központ felé tartó autópálya szakaszon. Két autó frontálisan ütközött. A szemtanuk szerint, a fehér BMWben ülő fiatal sofőr nem tudta kivédeni a szembe jövő sávban megcsúszott autót, ezért frontálisan ütköztek. A fehér védtelen BMWt lesodorta a száguldó autó, és frontálisan a szalag korlátnak csapódott, így a szalag korlátot átszakította. A fiatal sofőrt mentőhelikopterrel szállították a korházba, a megcsúszott autó sofőrje pedig a helyszínen eszméletét vesztette!

Szinte lassított felvételben láttam, hogy egy képen egy hófehér BMWt mutattak aminek az eleje roncsolódott, a rendszáma pedig egyezett Christian autójának a számával.

A távirányító kiesett a kezemből, az erőm elhagyott, és leborultam a padlóra. Nem fogtam fel, csak akkor, amikor anya a karomat rángatta, hogy menjünk a korházba.

- Elena! Gyere már! - kiabálta, én pedig síró rohamot kaptam. Tomboltam. Elvesztettem az időérzékemet, a végtagjaimat pedig nem éreztem, Daniel volt az, aki befutott a bejárati ajtón, és megtartott engem.

- Ez nem igaz, ugye nem igaz!? - kaptam a fejemhez.

- Ültesd be Elenát a kocsiba! Én hozom Liát! - kiabálta Daniel könnyes szemmel. Nem fogtam fel, csak azt tudtam, hogy Christiant mentőhelikopterrel szállították a korházba.

Amikor a korház elé értünk, kipattantam a kocsiból velünk együtt pedig Christiant tolták a bejárati ajtó felé az ágyon.

- Húszas éveiben járó férfi! Agyrázkódást szenvedett. Jobb oldalt eltört a bordája és a feje is sérült! - futottak be vele a fotocellás ajtón, én pedig sírva utána.

- Christian!! - kiabáltam a korház folyosóján futva. Daniel volt, az aki lefogott, mert Christiant azonnal a műtőbe tolták. - Ez nem lehet igaz! Csak álmodom!! Ez csak egy rossz álom! - túrtam a hajamba, és sírva sétáltam a lépcsőn, de miután láttam Danielt, hogy sírva a székre zuhan akkor rájöttem arra, hogy ez a valóság.
Szétestem. Teljesen elhagytam magam, a szívem pedig összetört. A valóság pedig kegyetlenül fájhat. Az este további része pedig még hátra volt.