- Hopp Tina! - néztem a kutyámra, aki beugrott a kocsim hátsóülésére, és becsuktam rá az ajtót.

A csomagtartóba betettem a bőröndömet, és beültem a kormány mögé. Megigazítottam a visszapillantó tükröt, és Tinára néztem. - Most megmutatom neked Kaliforniát! - simogattam meg a fejét, Tina pedig izgatottan vakkantot egyett. - De ne éld bele magad. Csak egy napra megyünk - indítottam be a kocsimat, bekapcsoltam az övet, és kikanyarodtam a főútra. Gázt adtam, és a szememre nyomtam a napszemüvegemet. Lehúztam az ablakot, kényelmesen kitettem a karomat, és bekapcsoltam a rádiót. De nem olyan zene ment ami a hangulatomhoz illet, ezért kikapcsoltam, és helyette Tina lihegését hallgattam.

Egy órán át utaztunk, de amikor leparkoltam a Kaliforniai lakásom elött, a kormányt feszűlten megmarkoltam, és a szám szélébe haraptam.

Aznap, amikor eljöttem innen, a ház már üres volt. Elena, minden ruhát, és tárgyat elvitt a Malibu - i lakásba. Szorúlt szívvel gondoltam vissza arra a nőre, akit én szeretek. Három, hosszú év után, még mindig szeretem Elenát. A hibái, és a tettei ellenére.
De muszáj volt elmennem.

A gondolatmenetemet, Tina ugatása szakította meg. Ekkor hírtelen előre mászott az ölembe, majd kiugrott az ablakon, és egy mókus után futott, aki ijedten mászott fel a hatalmas tölgyfára. -Tina! - kiabáltam, miközben kiszálltam az autóból, és becsuktam az ajtót. Tina, a két hátsó lábára állt, és próbált felugrani a fára, hátra utoléri az ijedt mókust. - Nyitva hagyom az ajtót! - szóltam neki, majd kivettem a bőröndömet, megálltam a lakásom elött, elfordítottam a kulcsot a zárban, és beléptem a lépcsőházba.

Nyitva hagytam az ajtót, mert Tina bárhova utánam szokott jönni. Felsóhajtottam a fuldokló emlékek miatt, majd beléptem a lakásomba, de az üresség olyan szinten szíven ütött, hogy elengedtem a bőröndömet. A függönyök, koszosak voltak. A falakat pókhálók díszítették. A padló nem volt olyan fényes, mert nem takarított senki. A teljes üresség tátongott a falak közt, ami mégjobban nyomasztotta bennem a magányt. Láttam magunkat a kanapén, ahogy nevetve eszünk. Láttam Elenát, a konyhában, ahogy a reggelimet készíti. Látom a mosolyát, és a gyönyörű szemeit.
Emlékek.

Oly sok van belőlük.
Megálltam a kislányom szobája elött, ami üresen tátongott.
Végig vittem a kezemet, a rózsaszín falakon, majd lerogytam a küszöbre, és a hajamba markolva, engedtem, hogy a könnyeim szabad úton távozzanak. Mindennap eszembe jut az, hogy a lányom minden bizonnyal már nem baba. Hanem, egy gyönyörű, három éves kislány. Próbáltam nem arra gondolni, hogy az esküvőn újra láthatom őt. Igazából, nem tudom, hogy mi lesz az esküvőn. Hülye az, aki azt mondja, hogy a férfiak nem sirnak.

Tappancs motoszkálást hallotam, ezért tudtam, hogy Tina megtalált.
Felém futott, majd hírtelen letette az ölembe, a döglött mókust. - Mi a fasz?! - borzongtam meg, majd lelöktem magamról, a mókus pedig véresen feküdt a padló közepén. - Mégis, hogy kaptad el? - tettem fel a kérdést, Tina pedig leűlt, és prüszkölt egyett. Ő így szokott velem beszélgetni. - Okéé! Akkor ezt most...- fogtam meg a mókus farkát, majd kinyitottam egy ablakot, és kidobtam a járdára. De nem figyeltem, és pont egy járókelő elé esett le, aki hangosan sikított. Becsuktam az ablakot, és Tinára néztem. - Kiskorodban nem voltál ilyen - sétáltam a bőröndömhöz, rátettem a kanapéra, és kinyitottam. Kivettem azokat a ruhákat, amiket az esküvőre fogok felvenni.

Esküvő...
A szó, ami miatt hevesebben ver a szívem. Az, ami nekem nem sikerűlt. Az, amit elrontottam.
Igaza volt Elenának. A szívem mélyén tudtam, hogy nem szabad őt megcsalnom. Mégis, hibákat, hibára halmoztam. Mert akkor az számított helyesnek.

A sötétkék ingemet, felakasztottam egy fogasra, és feltettem a karnisra. Nem szándékoztam bemenni abba a szobába, ahol mi olyan sok időt töltöttünk együtt. Volt, egy különleges, hófehér öltönyöm, visszafogott fekete gombokkal, amit megfogtam, és szintén felakasztottam a karnisra.
Ehez pedig a sötétkék elegáns nadrágom társult. A kezembe vettem a törülközőmet, és a tusfürdőmet, majd a fürdőszoba felé sétáltam. - Több mókust hozni nem ér! - szóltam Tinának, és beléptem a fürdőszobába.

Egy órán keresztűl folyattam magamra a meleg vizet. Miután végeztem, a derekam köré tekertem a törülközőmet, és kisétáltam Tinához, aki a kanapé elött feküdt. Beszárítottam a hajamat, majd kevés hajlakkot fújtam rá. Rengeteget változtam.
A csuklómra tettem a karórámat, és levettem magamról a törülközőt. - Mit kíváncsiskodsz? - néztem Tinára, miközben magamra vettem a boxeremet. Megpacskoltam a hasát, és felhúztam magamra a nadrágomat
Az ingemet összegomboltam, és felvettem az öltönyömet. A kezembe vettem a parfümömet, amit a nyakamra fújtam, majd az öltönyöm rejtett zsebébe tettem az ajándékomat. Úgy néztem ki, mint egy gazdag köcsög.

A fejemet ráztam, és az ujjaim közt pörgettem a kulcsomat. - Megyünk az esküvőre! - néztem Tinára, aki a fülét hegyezte, de nem mozdult. - Tina! Fél óránk van odaérni! - néztem az órámra, Tina pedig vakkantott egyett. Ekkor jutott eszembe, hogy mi a baja. - Ne haragudj. Azt sem tudom, hogy hol áll a fejem - tettem le elé egy tányér vizet. Tina azt megitta, majd ő volt az, aki legelöszőr elhagyta a lakásomat. - A kocsinál várj meg! - szóltam rá, de eltudom képzelni azt, hogy egy újabb mókust hajkurászik. Megálltam a kocsim melett, mélyen beleszívtam a friss, tavaszias időbe, és szaggatotan felsóhajtottam. Ezt nem tudom elkerűlni!

Fél órán belűl újra ott leszek.
Ott, ahonnan gyáván elmenekűltem.

________________________ 🦋

A szobámban ültem, a fésülködős szekrényem elött, kihúztam a fiókját, és összeszorúlt szívvel vettem az ujjaim közé, a gyűrűmet. Azt a gyűrűt, amit tőle kaptam. Egyszer megpróbáltam azt, hogy a tengerbe dobom. De nem volt elég bátorságom hozzá. Ez az egyetlen olyan dolog, amitől soha nem válnék meg. Néha, mégis úgy érzem, hogy hiba volt megtartanom. Minden percben eszembe jut az, hogy ő vajon most mit csinál? Most hol van? Messze van tőlem? Az érdekesség pedig az, hogy még megsem érdemli azt, hogy rá gondoljak. Fájt a szívem. Így a harag beszélt belőlem.

Az a férfi, akit én szerettem, egy másik nőt érintett. Ez kinek ne fájna? De elmúlt. Talán elmúlt, de az nem azt jelenti, hogy nem fáj.
Mert fáj. Csak talán, már nem anyira. Viszatettem a gyűrűt a helyére, és a falra rögzített tükröm felé pillantottam.

Lia, a tükör elött ácsorgott, és a gyöngy nyakláncomat nézegette ami a nyakában csillogott. A hófehér cipőmben topogott, amibe kétszer belefért a pici lába. A világ, legaranyosabb látványát nyújtotta.

- Szép vagyok anya? - nézett rám. - Ugye csini vagyok? - topogott felém ügyetlenűl.

- Gyönyörű vagy pamacs! - simítottam meg a hófehér, térdig érő ruháját, amit piros pöttyök díszítettek. A keskeny derekán, egy fekete masnyi díszelgett. A hosszú, sötét haját, lófarokba kötöttem neki. Nagyon aranyos volt. A világ leggyönyörűbb kislánya.

- Teis mami! - ölelt magához. - Szeretlek anya! - nézett fel rám.

- Énis szeretlek angyalom! - mosolyogtam, és megfogtam a kosarat, ami tele volt fehér virágokkal. - Megyünk a mamához a templomba? - mosolyogtam.

- Igeen!! - futott az ajtó felé, de mielött elmentünk volna, ráadtam a saját cipőcskéjét.

Tizenkét órakkor kezdődik az esküvő, Liával pedig tizenegy órára már a templom kertjében ácsorogtunk. Mindent megbeszéltünk amit kelett. Anya, után, Lia fog sétálni az oltárhoz, miközben a virágokat szorja majd. A fényképezőgép, ott díszelgett a nyakamban, hogy minden percet megörökítsek.

Dél elött fél órával, egyre többen sétáltak be a templomba, hogy elfoglalják a helyüket. Sok embert felismertem, és köszöntem is nekik. Megjegyezték azt, hogy milyen szép kislányom van. Rengeteg ismerős arc. Rokonok, munkatársak, és barátok sétáltak be a templomba, hogy anyukámat, és Daniel - t ünnepeljék.

Ekkor az ég felé néztem, és szorosan lehunytam a szememet.

Egy kicsit büntudatom van, hogy apukámnak ezt látnia kell. Ha itt lenne, tudom, hogy sok jót kívánna anyának. De anyukám esküvője akkor volt szép, amikor apával házasodtak össze.

Tizenkettő óra elött, miután már mindenki elfoglalta a helyét, besétáltam az ajtón, és megálltam a második sorban, Lukas melett. Halk zene szólt, miközben feszűlten markolásztam a táskámat, és Daniel - t néztem, aki tetőtől talpig elegánsan állt az oltár elött. Találkozott a tekintetünk, és elmosolyodott.

- Kíváncsi vagyok a menyasszonyra - suttogta Lukas. A füléhez hajoltam.

- Anya gyönyörű lett! - suttogtam.

- De tudod, hogy mi érdekel még ennél is jobban?

- Nem - suttogtam.

- Az, hogy vajon ő eljön e - mondta, én pedig a mellkasomra tettem a tenyeremet.

Tudom, hogy kiről beszélt. A zene hangosabb lett, ezzel jelezte azt, hogy a menyasszony bármelyik pillanatban besétálhat középen, mögötte Liával.