Louis

Csendes hetek, a Harryvel töltött órák egy nyugodt körülményt teremtettek körülöttem. Igaz nem hagytam el a lakást, de nem is volt rá szükség, hiszen nem történt semmi olyan, ami felzaklatott volna. Olyan vihar előtti csendnek mondanám, de igyekeztem ezt az érzést addig mellőzni amíg csak lehet.

Ismét hétvége közeledik. Ez nemcsak Harry hanem Molly társaságát, és közös főzés jelentett, mert bizony befogott minket is. Egyik ilyen alkalommal megkértem, hogy készítse el azt a rizses desszertet.

— Jó, de akkor itt leszel mellettem és figyeled, hogyan készítem. - mondta kérésemre.

Én pedig úgy néztem minden mozdulatát mintha az életem mulott volna rajta. Még Harry is magába unatkozott a nappali kanapéján, de okom volt rá, hogy megtanuljam a desszert készítését. Molli még azt is megtette, hogy lépésről lépésre leírta nekem a folyamatot, amit én gondosan a zsebembe rejtettem. Nem mondtam, de rájött meg akarom egyedül is próbálni.

— Harry az eper szirupos át szereti. - súgja és meg is nézi van-e a szekrényben, mosolya elárulta, hogy van.

A desszertet kétszer álltam neki elkészíteni, de csak a másodikat találtam alkalmasnak arra, hogy Harrynek elé tegyem, miután megettük az aznapi ebédünket, mert még előző este elkészítettem és szerencsére nem vette észre.

— Ez nagyon finom és pont az epres ízesítésű a kedvencem. Köszönöm. - lelkendezett mikor megette.

— Meg akartalak lépni a kedvenceddel. Azt hiszem sikerült.

— Köszönöm kócos barátom. Jól esett ez a meglepi. Remélem még sokat fogsz nekem ilyet készíteni.

— Ha lehet minden nap elkészítem neked csak engedjék.

Az utolsó szavak az eddigi vidám hangulatunkat teljesen elsöpörte. Harry széket otthagyva az enyém mögé lép.

— Bízz a keresztapámban. Nem fogja hagyni, hogy olyan ítélet szülessen, amilyet nem akarunk.

— Tudom, hogy ő a bíró. Az ő szava szent de mégis félek attól a naptól.

— Mondd el mitől félsz?

Székemről felállva most én fogom meg az őcsuklóját és húzom magam után a nappaliba. Ott akartam beszélgetni vele. Egymás mellé ültünk le és bizony nem ellenkeztem, amikor Harry karjait éreztem meg magam körül

— Itt minden olyan nyugodt. Ti, akik körülöttem vagytok jót akartok, jót tesztek velem. Itt azt érzem biztonságban vagyok minden rossztól. De ha meglesz a tárgyalás időpontja, az azt jelenti elvesztem mindezt és újra azok közelében leszek, akik elvették tőlem egy rendes élet lehetőségét és újra az leszek, aki korábban voltam.

— Ez nem lesz igaz, ott leszünk melletted és biztosan nem fogják a többieket köztük az apádat a közeledbe engedni.

— De ott lesznek és ez elég lesz, hogy amit eddig tettetek velem akkor azonnal romba dőljön.

— Louis ne hajt, hogy csak a jelenlétükkel legyőzzenek. Sokkal erősebb vagy mint hiszed.

— Szeretném elhinni magamról de nem megy. Tudod, én szinte csak rettegtem amikor otthon voltam. Nem múlt el nap, hogy ne ordítozott volna velem az apám. Semmi nem volt jó neki, és amikor a haverjai ott voltak sokkal rosszabb volt. Ugráltatott, folyton piáért küldött, de egyszer nem mondta vehetek magamnak is valamit. Igaz legtöbbet a szobában voltam, de reszkettem mikor jön be valamelyikőjük az ajtómon és főleg miért. Trevor többször is ott volt. Jól tudta, hogy meleg vagyok. Eleinte csak beszélgetett velem, jópofizott, de később egyre erőszakosabb lett. Ha nem tettem amit akart bizony órákig sajgott az arcom a pofontól, amit adott, aminek a párjával fenyegetve, szinte parancsolt mit tegyek meg vele. Igen ott a pincében is erőszakoskodott, veled zsarolt, mert tudta mennyire óvlak téged. Soha olyat nem csinált még velem mint akkor.

— Boo, nem kell elmondanod. Láttam a következményeit, a csuklódon a kötél okozta csíkot, láttam milyen zaklatott vagy és bár még nagyon nem tudtam, de gondoltam mit művel veled mire kényszerít.

— Köszönöm. - bújtam még jobban a karjai közé biztonságot keresve. - Tudod ezt most mondom el először bárkinek is. Bitos vagyok benne, hogy apám tudott arról mit művel velem a barátja. Soha nem tett semmit, szerintem még biztatta is, hogy még több szenvedést okozzon nekem. Most már érted miért rettegek attól a naptól. Nem is az ítélettől félek, hanem, hogy újra látni fogom őket.

Eddig tartottam magam, de most már az eddig visszatartott zokogás kitört belőlem.

— Zokogj csak Boo. Itt vagyok veled.

Szavai jól estek, ölelő karjai magam körül tudva éreztem vigyázz rám. A zokogás kimeríthetett és azt hiszem el is aludhattam, mert Harry telefonjának csengése riasztott meg. Simogató kezei igaz nyugtatta, bár a beszélgetés nem hallottam éreztem izmai megfeszülnek.

— Louis Paul volt az. Két óra múlva itt lesznek papával és jelezte, hogy egy ügyvédet is hoz magával.

— Ez azt jelenti megvan a tárgyalás időpontja.

— Nem tudom, de valószínűleg igen. Az ügyvéd pedig gondolom téged fog védeni és azér jön, hogy elmondja mi lesz majd az egész menete.

— Akkor ha nemi, de lesz mellettem valaki.

— Igen hamarosan itt lesznek. Azt hiszem...

— Tudom Illik rendesen fogadni őket. - folyton belé a szót. - Te maradj itt,10 perc és itt leszek ismét.

A mosdóba indultam először. Tükör egy piros szemű fiút mutatott, aki élete talán legnehezebb napjai előtt áll. Vettem pár mély levegőt, majd gondolatban szavakat formáltam meg.

~ Nem hagyom magam legyőzni. Nem tehettem meg Harryvel és a többiekkel, hogy felesleges legyen az elmúlt hetek munkája, amit értem tettek. Nem adom meg magam apámnak és a bandájának. Nem uralkodhatnak többet felettem.~

Egy ideig még nézem a tükörképemet, ahogy az elsuttogott szavak a magabiztosság szikráját lobbantják fel, mely egy félünk mosolyt csalt az arcomra. Tudom nem lesz könnyű menet, de én kerülök ki győztesen, igaz segítséggel, de győztese.

Harry

Ismét ketten maradtunk. Az a fiú, aki iránt szívem még mindig hihetetlen érzéseket táplál a fotelban ül. Érzem, most egyedül akar lenni, de nem akar egyedül maradni. Apa is az ügyvéd az imént mentek el. A középkorú férfi kedves ember benyomását keltette, és azonnal elnyerte a bizalmamat is. Louis is hasonlót érez iránta, hiszen férfi a bizalmát kérte, amit úgy látom megkapott. Tényszerűen elmondta, felvázolta mire számítson, mi lesz a tárgyalásom. Lehet nem is kell vallomás tennie, csak ott kell hogy legyen. Ez talán a jobbik rossz dolog, de nem tehetünk ellene semmit. Szerencsére én is ott lehetek, ez némi vigaszt nyújt majd a kócosnak.

— Harry. - szólal meg hosszú percek hallgatása után. - Nem akarok egyedül maradni. Szerinted ha Pault megkérem itt marad velem éjszakára?

— Miért pont Paul? Engem nem is akarsz magad mellett tudni?

— De, csak téged nem mertelek kérni mert az elutasítást nehezen viselném el.

— Akkor közlöm vele, velem kell beérned társaságként. Reggel nyolcig az én társaságomat kell eltűrni. Itt alszom a kanapén te pedig bent.

— Valóban itt maradsz velem? - kérdezi hitetlenkedve, de bólogatásom és vigyorom után látom kezdi elhinni. - A mosolyod és a gödröcskék igazzá teszik a hihetetlennek tűnő szavaidat.

— Szóval mit fogunk csinálni 10 órási takarodóig? Mert ugye pihenni is kell a holnapi nap előtt.

— Egy kicsit a közösséged lenne most igazán szükségem.

— Rendben. Vacsora után gyors zuhany és utána a szokott módon beszélgetünk.

— Úgy jó lesz, de vacsorát most lehet kihagyom.

— Nem nem. Eszel velem egy keveset. A reggelit azt kihagyhato,d az ellen nem fogok ágálni, de muszáj lesz akkor is egy energia bombát magadba erőltetned.

— Rendben Harry így lesz, mert tudom, hogy jót akarsz, de el is fogadod azt, amit én szeretnék.

— Ezt hívják kompromisszumnak.

— Igen most már nem csak tudom, tapasztalnom is mit jelent a szó valódi jelentése.

A kanapén fekszem, Louis a kényelmes ágyon remélem alszik. Megígérte, hiszen szüksége van a pihenésre. Holnapi nap nehéz lesz neki, de ez mindannyiunkra igaz. Látszott a kócosan, hogy csak az én kedvemért vacsorázik, hangulata is sokat változott egyre csendesebb lett. Tudtam a közelségem fontosabb volt minden szónál. Bármennyire szerettem volna ismét gyakorolni, elmélyíteni a szájra puszit, nem éreztem helyénvalónak. Egy orrára adott puszival kívántam neki jó éjszakát. Magamban azért fohászkodtam, hogy ezt holnap is megtudjam tenni, és akkor nem csak nózipuszit fog kapni tőlem. Hallgatom a falióra másodperc mutatójának kattogását. Sok sok gondolat jár a fejemben természetesen a holnapi nappal kapcsolatban. Bevallom félek, féltem Louis. Nem akarom még csak egy kis időre sem elveszíteni.

Telefonom ébresztője jelzi reggel 6.00 van. Nem tudom mikor aludhattam el, de nem érzem, hogy kipihentem volna magam. Igaz ki tud ilyen helyzetben pihenni? Álmosan nézek szét, amikor tekintettem megakat egy pokrócon, aminek két szeme van. Engem figyel. Mikor jött ki Lou a szobából?

— Louis miért vagy itt? Az ágyadban lenne a helyed és aludnod kellene még.

— Harry nagyon félek. Alig aludtam és inkább kijöttem ide. Igyekeztem szellemként mozogni. Nem akartalak felkelteni, ami sikerült. Azt, hogy csak melletted lehetek is nyugtatott kicsit. Ne haragudj ezért.

— Jól van. - mondom felkelve az ágyról és úgy, ahogy van felemelem és viszem be a szobába, óvatosan teszem le az ágyra. - Itt maradok melletted. Ha nem is alszol, de mégis kényelmesebb mint a fotel.

— Köszönöm a törődésedet.

— Ezért vannak a barátok azt hiszem.

Meg akartam igazítani a plédet rajta de egyrészét fogta, így nem tudtam. Olyan érzésem van mintha ölelne valamit, de nem akarja, hogy lássam.

— Tudod mennyire irigylem azt a macit, amit én hoztam társnak a másiknak?

Rémülten néz rám majd félénken elmosolyodik.

— Igen tudom, hogy ott a takaró alatt öleled magadhoz. Ezért irigylem, mert olyan közel van hozzád, ahogy én még nem lehetek.

— Egyszer leszel, de kérlek várj a megfelelő pillanatra.

— Hajlandó vagyok, hiszen megéri várni, hogy az ölelésedet érezhessem. Van egy óránk hogy készülődni kezdjünk.

— Szeretném ha már vége lenne mai napnak. Szeretném már tudni mi lesz az ítélet.

— Ennek csak órák kérdése. - mondom.

— Hosszú, lassan teli órák kérdése Harry.

— Igaz, de bizakodással teli legyenek. Hallod kócos barátom?

— Hallom úrifiú, bizakodással teli lesznek.

Csendben feküdtünk a nagyágyon. A Louis pokróc gombócból lassan egy kényelmesen fekvő fiú lett. Fokozatosan bújt elő a takaró alól és egy félénk mosoly jelent meg az arcán, amikor megmutatta a macit, amit magához szorít. Nem tudtam de nem is akartam megállni, hogy ne öleljem magamhoz. Karomat feje alá csúsztattam és közelebb húztam magamhoz. Ő a macit ölelte én pedig őt.

— Minden rendben lesz suttogom. Minden rendben lesz.

A szavakat mindkettőnknek szántam hiszen a félelem szülte gombóc kezd kialakulni bennem is.

Mire Paul az ígért időben megjelent már túl voltunk a reggeli teendőinket. Én még nem, de lou az alkalomhoz illő, erre az alkalomra kiválasztott ruházatban járkált fel alá. Paul ezt látva szólni akart rá, de könyörögve néztem rá hagyja most. Bólintással jelezte megértett.

Gyorsan magamra vettem az öltönyt, amit Molly küldött és Lou mellé léptem. Vállát megfogva kanapéhoz vezettem, oda leültettem én pedig mellé ültem.

— Nyugalom Kócos barátom.

— Nem megy úrifiú. Nagyon félek.

— Tudom. - suttogom és letörlöm az első könnycseppet, ami kiszökik szeméből.

Paul már nyújtja is nekem a zsebkendőt, hogy legyen mivel letörölni a többit.

Üdvözlet kedves olvasó. Ez lenne a tárgyalás előtti utolsó órák eseménye.  Köszönöm, hogy ismét, ha csak virtuálisan, de találkozhattunk. Millió puszi. 😚 Moncsi.