Louis.

A testőr nem oly régen hagyott magamra, de jelezte később még visszatér a nap folyamán. Kaptam friss pék sütit, és megmutatta hogyan kell a mikrót használni, így lett egy forró habos kakaóm is. Itt vagyok lassan 20 évesen, apám miatt házi őrizetben egy csodaszép lakásban, és csak suttogva merem bevallani még magamnak is, hogy életem legfinomabb reggelijét ettem.

A testőr olyan kérdezz feleleket játszott velem. Amit meg akart tudni azt megkérdezte, én pedig válaszoltam. Egyszerű mégis szokatlan kérdések. Eddig senki nem akarta tudni a méreteimet, Paul előszőr mégis erre volt kíváncsi. Csak akkor tudtam válaszolni amikor beszaladtam a szobába és megnéztem a jelzést az egyetlen, rajtam levő ruhában, ami kivételesen se kicsi nem volt, és lógni sem lógott rajtam. Ezeket egy papírra feljegyezte. Mellé írta a láb méretemet is. Nem mertem kérdezni, de sejtettem hamarosan új ruháim lesznek. Idejét nem tudom az esti köntösön kívül mikor kaptam új ruhát. Most hamarosan igen. Egy újabb dolog, amiért hálásnak kell majd mennem. Kérnem kell egy noteszt, amiben feljegyezhetem mi mindenért kell hálásnak lennem. Szerintem ha így haladunk nem lesz rövid a lista.

Reggel nagyon megijedtem, amikor zajokat hallottam az ajtó felől, de most, amikor ismét hallom már csak kíváncsian tekintek ki a nappaliból. Látom a testőrt, de ajtó záródó hangja még nem hallatszódott. Ki jött még vele? A kíváncsiság mozdulásra késztetett, de mire a folyosóra értem, egy csinos ruhába bújtatott, oly nagyon hiányzott úrifiú állt velem szemben.

- Mond, hogy engem is vártál? – kérdezte, de a válaszomat meg se várva szorított magához.

- Téged nem csak várni foglak, hanem várlak is a nap minden percében. – mondom, amikor végre szóhoz jutottam.

- Ajánlom is neked kócos kis barátom, de tudd szívesen vállalnám itt melletted a házi őrizet.

- Ne akard Harry, nagyon unalmas tud lenni, és nagyon lassan telik az idő.

- Louis, apám gazdagsága igazából maga ez a tény, de onnan nagy könyörgések árán időnként ki lehet jutni. Innen pedig nem. Szerencsére most a könyörgés részt kihagyhattam.

- Édesapád most engedékeny, de ne használd ki.

A nappali és a folyosó találkozásánál álltunk. Tudtam hallotta szavaimat, de tekintetem valószínűleg elárult.

- Nem fogom. Ha nem engedne, hogy ide jöjjenek is hálás lennék neki.

- Mindketten hálásak lehetünk. Igen, te jöhetsz, én pedig itt vagyok. Ezzel mindkettőnknek teljesíti titkos kívánságát. Mert tudd, ha börtönbe kellett volna mennem, azt nem éltem volna túl. Pedig végig tudtam, hogy ez vár majd rám.

- Kócos, ezt felejtsd el. Itt vagy. Itt is maradsz.

- Remélem úrifiú.

A testőr lépteit hallva felé fordultunk mindketten.

- Louis a kései ébreded az asztalon. Utána egy kis megbeszélni valóm lenne veletek.

- Rendben Paul. Én a nappaliban leszek. Lou menj egyél meg mindent. Molly készítette. Jó étvágyat.

- Köszönöm. – bólintottam, majd a konyha felé indultam.

Na igen. Ha a reggelire életem legfinomabb jelzőt használtam, most a látvány és a kellemes illat, ami fogadott szavak helyett könnyeket csalt szemeimbe. Egy 3 fogásos ebéd várt az asztalon. Óvatosan ültem az asztalhoz, és egy nagyot szippantottam az asztal körüli illatfelhőből.

Ínycsiklandozó. Emlékeimben is feleslegesnek találtam a kutakodást, hogy éreztem-e valaha ilyet. Lassan emeltem fel a kanalat, majd a gőzölgő levesbe merítettem. Ha egyedül lettem volna kiélveztem volna minden egyes falatot. Várnak rám, így iparkodva, de jólesően ettem meg majdnem mindent. A desszertet azt későbbre hagytam.

- Itt is vagyok. – léptem be a nappaliba, ahol mindketten rám várták, és ismét a menedékként használt fotelben helyezkedtem el. – Köszönöm az ételt. Nagyon finom volt. Add át a készítőjének.

- Szívesen átadom, ha haza értem. Paul figyelünk rád.

- Rendben. Harry, Louis. A helyzetet tudjátok, ezt nem részletezett. Ami fontos. Mr. Stylist bizonyos mértékben szabad kezet adott.

- Ez mit jelent? – hallom meg Harryt.

- Az egyik, hogy most itt teheted fel ezt a kérdést. Szóval magammal hozhatlak. Lesz, amikor Molly is velünk tart. Van, amit ő fog itt a házban csinálni, de a lakást Louis neked kell rendbe tartanod. A házi őrizet bejárónőt nem tartalmaz.

- Nem is várhatom el. Megcsinálok magam körül mindent. Csak tudjam mi az, amihez nyúlhatok.

- Amire szükséged van. Az egész lakás a rendelkezésedre áll, de azt látom, ezt te nem igényled. Alakítsd ki magadnak egy rendszert. Előző nap egyeztetni fogunk mikor fogok jönni, mert nem leszek itt állandóan.

- Egyetlen kérésem lehet? – szólalok meg halkan és a testőr bólintása után folytattam. - Szeretnék egy olyan füzetet, amiben jegyzetelhetek. Oly sok gondolat, kérdés jut eszembe, de mire ide ér Paul elfelejtem.

- Máris hozom. – ugrott fel Harry, és a fal mellett álló komód felé indult. – Most már tudom miért őrizgettem.

Kíváncsian néztem utána. Tudatosan nyúlt a középső fiókba, majd a felső fiókot kihúzva tűntek el ujjai. A fotelba vissza ülve a csillogó kék fedelű noteszt kinyitva írni kezdett a magával hozott fenyő zöld színű tollal. Ténykedését befejezve nyújtotta azokat felém.

- Ez mostantól a tied. Ebbe bármit feljegyezhetsz.

- Köszönöm Harry. – simítok végig a szemem színével megegyező fedelet, és kíváncsian lapozom bele, hogy lássam mit írt. – Louis Tomlinson tulajdona, ne fájjon rá senki foga. – olvastam a nekem szánt szavakat.

- Harry, szerintem keress egy iskolai füzetet, mert kis barátunk egy betűt nem fog írni abba, amit most adtál neki.

- Igazad van Paul. Hozok egy csúnya füzetet.

Oly annyira a kapott notesz okozta sokk hatása alá kerültem, hogy el is felejtette pillanatokra, hogy nem vagyok egyedül. Hallottam, hogy szavak hangzanak el körülöttem, de a csúnya füzet meghallása hozta vissza gondolataimat.

- Bocsánat, de sokszor néztem a bolt kirakatában az ilyen szép dolgokat. Arról álmodoztam, hogy egyszer nekem is lesz. Nagy becsben fogom tartani. A csúnya füzetet használni fogom.

- Rendben. Írd össze, amit tudni szeretnél. Most pedig figyeljetek rám. Mr. Staylis rendelkezésemre bocsátott egy bizonyos összeget, amit Louis rád kell költeni. A méreteidet már megbeszéltük, gondold át mire lenne szükséged. Tudom mit akarsz mondani, de azt a választ nem fogadom el. Harryvel átbeszélitek, felírjátok. A listát holnap ide adod. Ne feledd, bírósági megjelenésed is lesz.

- Értem. Eleget teszek a kérésnek álcázott parancsnak.

- Louis. Itt csak a házi őrizet, a jelző és a zárt ajtó az, ami hivatalos, ami parancs. A többi olyan érted van, és valóban kérések.

- Köszönöm. Hozzá kell szoknom, mert eddig csak parancs létezett számomra. Hosszú időnek kell, hogy elteljen, mire az agyam leáll erről.

- Most már értelek. Figyelembe fogom venni ezt. Szóval most egy időre magatokra maradtok. Tegyétek azt, amit kértem.

- Igenis Kapitány. – szólal meg Harry, én csak bólintottam.

- Fiúk, bízom bennetek. Harry téged ismerlek, Louis, te a kialakult helyzetből hozd ki a jót.

- Így lesz. – néztem a felálló férfire. – Paul. Köszönöm.

Ennyit tudtam kimondani. Kezeimet szemem elé kaptam, hogy a kibuggyanó könnyeimet elrejtésem. Egy kéz enyhe szorítását éreztem a vállamon. Tudtam Paul biztat ily módon. Halottam az ajtó záródását, de nem mertem előbújnia kezem takarásból. A néma csendben szipogásom hallatszott. Nem mertem mozdulni. Vártam, hogy Harry törje meg a csendet. Végül megtette. Hallom, ahogy megmozdul. Érzem, ahogy a fotelt, amit előző este törzs helyemmé avattam megmozdul, majd meleg ujjak érintek az enyémeket.

- Hé, kócos barátom. Ne bújj el előlem. – kezdte elemelni a kezemet.

- Harry. Te nem haragszol rám? – kérdeztem, de nem mértem kinyitni szemeimet.

- Már Nem, mert amikor tegnap őszinte választ adtál, azt a kicsiny haragszom is elpárolgott belőlem.

- Te olyan jó ember vagy Urifiú. Meg sem érdemlem ezt az egészet.

- Lou. Figyelj rám. – hallom a hangot, de még csukott szemmel vagyok. – Kérlek nyisd ki a szemed.

- Kinyitom, de még nem tudok a szemembe nézni.

- Jó, akkor ide ülök a fotel karfájára. – mondja és teszi is azt és kezét a vállamra helyezi. – Örülök, hogy itt vagy.

- Én is. Bűnöző létem ellenére is így bántok vele. Olyan hihetetlen.

- Lou, te nem vagy bűnöző. Apád kényszerített, hogy ezt tedd. A bíró is így láthatta, ha ezt a döntést hozta meg. Semmissé nem teheti, de az ítélete olyan, ami bár korlátok közé zárt, de szabad lehetsz.

- Olyat adott nekem, amim eddig nem volt. Olyan érzéseket, amit eddig csak melletted éreztem. Magát szégyellő, falak közé bezárva, de mégis szabad lehetek.

- Remélem a szégyenlősséget hamar leküzdőd.

- Adj időt hozzá. Azon fogok dolgozni az elkövetkező időben. Látni szeretném a csillogó szemeidet, hiszen olyan szépek, a mosolyodat a gödröcskékkel, amit akkor láttam, amikor hagytam magam legyőzni a futópályán.

- Kapsz időt, mert én is látni akarom a világ legszebb kék szemeit, amik nem könnyáztatva néznek rám.

A szavak ismét könnyeket csaltak szemembe. Harry felé fordultam.

- Harry, ölelj meg úgy, mint este, mielőtt szétválasztottak minket. Ölelj, hogy karjaid oltalmában összetörhessek, de a közelséged azonnal össze is ragaszthassa darabjaimat.

Harry azonnal felpattant. Most ő fonta csuklóm köré ujjait. Felhúzott maga elé. Karjait kitárta, hogy én azok között menedékre leljek. Mellkasához bújtam, és amint karjait magam körül éreztem, engedtem a belső vágyamnak, és az eddig bennem levő összes érzelem egy zokogás formájában tört utat magának. Szinte éreztem, hogy darabokra hullók, de a karok nem engedtek szétesni, így a lelkem azonnal kezdett is összefogni.

Nem tudom mennyi idő telt el. Nem tudom mit gondolhat a karjaival védelmező fiú rólam, de ha ezeket a perceket nem most élem meg, talán nem tudok arra az útra lépni, amit kérnek tőlem. Tőlem a mihaszna kölyöktől, aki eddig rettegésben élt, és most kapott egy új életet, melynek kapuját, igaz segítséggel, de átléptem.

- Köszönöm. – suttogom, és mozgolódásomra enged a szorításból, így felnézhetek rá. – Köszönöm, köszönöm.

- Én köszönöm a bizalmadat. Azt, hogy rám merted bízni magad.

- Tudtam nem engedsz el, hogy a darabjaim széthulljanak.

- Időt spóroltam meg magamnak, és azt hiszem a korábbi vágyam így hamarabb teljesülhet. Én tudok várni, de teljesítem a tiedet.

Egy gödröcskés mosoly jelent meg az arcán, amit nekem szánt. Nekem, hogy jobb kedvem legyen.

- Harry, köszönöm a mosolyodat. Nem is emlékszem rá, hogy valaha ölelt engem valaki olyan szeretettel, ahogyan az imént te tetted.

- Lou. Téged bármikor szívesen megölellek.

- Az a bármikor az lehet most is? – kérdeztem, de már éreztem is hátamon karjait.

Az ölelés most más volt, mint percekkel ezelőtt. Az vigyázó, egyben tartó, ez óvó, szeretettel teli. Éveken át tudtam, hogy ki kell tartamon, el kell viselnem az otthoni dolgokat, meg ha olykor az agyam másként akarta is. A titok, amit őrzök, a számos bizonyíték, amit csak én láthatok a harcomat mutatja. Akkor sokszor hittem reménytelennek, most érzem megérte várni és kitartani.

Egy kezet érzek hajamba tűrni.

- Kócos barátom. Egy bizonyos Paul névre hallgató gorilla azzal hagyott magunkra, hogy tegyük, amit kért.

- Nem felejtettem el. - emeltem fel rá tekintetemet.

- Gyere, menjünk a konyhába. Egy üdítő és egy kis nasi mellett megírjuk azt a listát neki.

Bólintottam, és hagytam, hogy a konyha felé fordítson, vállamat el nem engedve vezetett egészen a konyha asztalig.

- Te most ide szépen leülsz. – találtam magam ott, azon a széken, ahol a vacsorát elfogyasztottam. – Gondoltam, hogy ezt választod!

- Miből?

- Mert szemmel akarod tartani az ajtót. Az enyém a szemben lévő hely.

- Akkor te szeretsz háttal lenni az ajtónak.

- Nem, csak nem szeretem, amikor eszem és néznek.

- Én pedig hozza szoktam, hogy az ajtót mindig látnom kell.

A felbukkanó emlékek miatt megborzongtam.

- Lou, itt senki nem fog bántani, senki olyan nem fog ide jönni, akitől félnek kellene.

- Tudom, de így nem foglaltam el a te helyedet. Igaz, ha majd együtt ebédelünk, akkor szembe leszünk egymással, de ígérem nem fogok rád nézni míg eszel.

- Na jó. Hozom az üdítőt és a nasit. Utána lássunk hozzá. Paul itt lesz hamarosan.

Én visszamentem a csúnya füzetért, de magamhoz vettem a Harrytól kapott noteszt és tollat is. Egy ideig kincsként fogom őrizgetni. Az asztalon a kroassan és a narancslé már ott volt. Vissza ültem és Harry most a mellettem lévő székre telepedett. Össze írtuk lista szerűem mindazt, ami egy alap ruhatárban lenni kell. A mennyiségben már vitatkoztunk, hiszen az én mondott darabszámot ő folyton keveselte.

- Harry, van mosógép, amit megtanulok kezelni. Évekig magamra mostam, gyakran másokra is, sokszor kézzel. Ez nem fog nehezemre esni ezek után sem.

- Jó megértettem, de akkor is. Legyen legalább minden napra egy a napi használati dolgokból.

Megadtam magam. Lett 7 pár zoknim, 7 alsógatyám, 7 pólóm. Írtunk olyan szabadidő ruhát. Persze ebből is rögtön négy szettet. Papucsot, egy sportcipőt, bár ezt kétlem, hogy egyhamar hordani is fogom. Harry ragaszkodott legyen olyan utcai ruhám is. Indokként az apja esetleges ide jövetelét hozta fel. Igazat adtam neki. Illik méltó öltözékben fogadni azt, aki megmentett a börtöntől.

- Harry még olyan ruhát nem írtunk, amiben a bíróságra mehetek. Ennek össze állítását szeretném rád bízni. Én nem értek hozza.

- Rendben. Nézzük. Szereted a garbót?

- Igen. Volt egy fekete kötött. Abban éreztem jól magam.

- Akkor írd a többihez. Egy szövetnadrág, valamint egy kényelmes zakóra is szükséged lesz. Az alkalmi cipő ne felejtsd oda írni.

- Megvan. Szerintem ennyi elég is. – sóhajtottam, mert már így is azt gondoltam több ruhám lesz, mint a királynak.

- Egy feltétellel. – mondta, de már állt is fel és a szoba felé igyekezett.

Ismét nem mertem vitatkozni, ezért követtem. A szekrény előtt megállt. Több bontatlan ruhát adott onnan a kezembe. Majd egy fiókból is vett ki pár dolgot.

- Ezeket én adom neked. Olyan első kezdő ruha csomag. A listán lévő 1-2 nap mire ideér.

- Köszönettel elfogadom, hiszen csak ez van, amit rajtam látsz.

- Tudom. Ezt már otthon eldöntöttem. A megfelelő pillanatot vártam, hogy előhozakodhassak vele. Nem akartam, hogy tolakodásnak vedd.

Az ágy szélére tettem kezemből új cuccaimat. Egy lépéssel ismét Harry előtt álltam.

- Este édesapádnak azt mondtam elfogadom mindazt, amit értem tesz. Ezt most neked is mondom. Köszönök mindent. Hálámat csak szavakkal, viselkedésemmel tudom kifejezni. Kérlek érd be ennyivel.

- Nem is kell több. Hidd el, én megelégszem az apró dolgokkal.

- Akkor apró dologként itt vagyok én. A nap minden percében várni foglak.

- Nem csak rajtam múlik, de egyetlen alkalmat sem fogok kihagyni, hogy máshol legyek, mint itt.

A szavai olyan jólestek, hogy önkénytelenül még egy lépést tettem felé. Hiába a korkülönbség, ami van köztünk ő volt a magasabb. Így lábujjhegyre állva fogtam kezeim közé arcát.

- Úrifiú. Köszönöm, hogy vagy nekem.

Kimondott szavaimat egy homlok puszival koronáztam meg.

- Kócos barátom. Én vagyok hálás a sorsnak, hogy az utamba sodort. Göröngyös utat választott, akadályokkal teli, de együtt leküzdjük azokat. – ölelt magához.

- Ha mellettem vagy erős tudok lenni.

- Akkor gyere, adok meg valamit, hogy azt érezd mindig melletted vagyok. Én pedig, hogy te én mellettem.

A folyosón hagyott táskájához húzott, és két kendőt vett elő belőle. Egyik óceán kék, a másik smaragdzöld zöld színű.

- Add a kezed. – mondta és én már tartottam is előre a jobb kezemet, és köti is csuklóm köré a zöld selymet. – Legyen ez a kendő barátságunk záloga.

- Legyen ez a kendő barátsásunk záloga. – veszem el a felém nyújtott kék kendőt, amit arra a bal csuklójára kötök, amit oly sokszor fogtam az elmúlt időszakban. – Köszönöm a barátságodat Harry.

- Köszönöm, hogy a barátom vagy.

A csipogó hang a bejárati ajtó azonnali nyitódását jelezte.

- Jó estét fiúk. – lépett is be Paul egy dobozzal a kezébe, amit azonnal el is vettem tőle. - Vidd a konyhába, de akár a hűtőben be is teheted. Többsége oda való.

- Már csinálom is. – indultam a konyhába, de azonnal hallottam, hogy mindketten utánam jönnek.

- Látom a lista is elkészült. – szólalt meg a férfi, amikor mindhárman az asztal mellett ültünk.

- Igen összeírtuk nagy harcok árán. – szólaltam meg.

- No csak. Miért is? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Harry egy egész ruhás szekrényre való ruhát akart a listára íratni velem. Szerencsére sikerült a mennyiségből lefaragnom, meggyőznöm őt.

- Igen azzal, hogy mosni fogsz magadra. – zsörtölődött ezen még most is, de ahogy rá néztem a mosoly és a gödröcskék ott ültek az arcán.

- Harry, tudom nehéz ezt neked megérteni, hiszen más életkörülményeid vannak, mint Louisnak voltak korábban. Természetes, hogy jót akarsz, de ne feledd, neki most sok mindenhez alkalmazkodnia kell.

- Paul köszönöm a megértését. Tudom kimondtam, hogy elfogadok mindent, amit értem tesznek, de itt belül lassabban tudom feldolgozni.

- Tedd saját tempódban. Senki nem sietett. Harry, te pedig csak légy Louis mellett, de helyette ne dönts. Rendben?

- Rendben Paul. Igyekszem.

Paul szavai egy létező, de magam ritkán érzett érzést ébresztették bennem. A törődés érzését, ami égetett. Felpattantam a székről es szinte bemenekültek a nappaliba, és a fotelben kuporogtam. Lábaimat felhúztam, karjaimmal átöleltem, fejemet ráhajtom. Szívem mintha a maratont futottam volna le oly sebesen zakatol a dordáim mögött. 

Szeretettel tőlem nektek.