Harry.

A nappaliban ülök már egy ideje. Apámat várom, hogy haza érjen. Onnantól, hogy elindult velem a kocsi, Louist pedig Paul apám saját autója felé vezető semmit nem tudok. Szerettem volna híreket hallani, mi történik a barátommal, de a telefon órák óta néma. Amint túl éltem Molly szeretettel és aggódással teli ölelését, megbizonyosodott róla nem esett bajom, azonnal kezébe vette felettem az irányítást. Fürdőbe parancsolt, majd könnyű vacsorát készített. Jól esett minden falat, de az aggódás ott bujkált minden légvételembe. Röviden elmeséltem neki a történéseket, de kicsikart egy hosszabb, minden részletre kiterjedő beszámolót is az elkövetkező napokban.

Most is itt ül mellettem. Igaz bóbiskol, de nem mozdul mellőlem. Az óra éjjel 2 órát mutatott, amikor végre apám és Paul beléptek a nappaliba. Azonnal apa ölelő kajaiba landoltam, és hagytam magam ölelni. Éreztem neki is fontos ez a pillanat.

- Szeretlek apa. Mindvégig tudtam, hogy újra az ölelő karjaid között fogsz tartani.

- Én pedig az, hogy addig nem nyugszom, amíg az ölelő karjaim közt nem tudlak.

Ebben a percben minden haragszom az apámra gondolat messze űződött. Sírtunk mindketten, de nem érdekelt, pedig tudtuk, hogy Paul és Molly is a helységben vannak.

Miután elégnek tartottuk az ölelkezést, apa leült a kanapéra intett, hogy menjek én is mellé.

- Harry, tudom nem csak engem vártál haza, hanem a híreket is.

- Apa nem tagadom, igen tudni akarom mi történt, de a közelséged mindennél fontosabb volt. Amikor nem voltál velem is folyton hiányoztál, még ha oly sokat csak telefonon beszéltünk is.

- Ahogy a tied nekem. – mondta, és úgy, mint amikor igazi kis gyerek voltam beletúrt a hajamba. - Paul, használja azt a telefont.

Kicsit értetlenül néztem apámra, majd a testőre, aki telefonján éppen hívást indított. Egy mosoly suhant át arcán, amikor meghallotta a vonal túloldalán levőt.

- Várj, van itt valaki, aki meg akar bizonyosodni, hogy hogy vagy.

Paul nyújtja felém a telefont, amit remegő kézzel veszek el. Híreket akartam, de hogy tőle tudom meg, azt remélni sem mertem.

- Louis? – szólok bele.

- Én vagyok. – hallom a suttogó választ. – Jól vagyok Harry.

- Biztos? – kérdezem.

- Igen is és nem is. Egy idegen lakásban vagyok, lábamon egy szerkezettel, ami, ha a bejárati ajtó közelébe megyek rendőröket szabadít a nyakamra. Éhes és szomjas vagyok, de nem merek elmozdulni innen, ahová lerogytam, amint magam maradtam, mert félek, hogy csak egy illúzió az egész és azonnal szerte foszlik.

- Várj várj. Azt akarod mondani, hogy házi őrizetben vagy?

- Azt hiszem ezt mondták. Édesapád és a testőr ide hoztak, majd magamra hagytak. Paul azt ígérte holnap reggel visszajön.

- Ha azt ígérte így is fog tenni. – nézek az említettre. - Most figyelj rám. Nézz körül, majd mond el mit látsz.

- Egy lakásban vagyok egy szép helyen. Azt hiszem a folyosón lehetek. Látok egy ronda rajzot a falon, egy még rondább keretben.

- Jó ne is folytasd. Tudom hol vagy!

- Hogyan?

- Mert azt a képet én készítettem. Szóval az én lakásomban vagy.

- Pillanat most, hogy jobban megnézem azt a képet egy művészi alkotás.

- Lou, ezt minden reggel mond majd el a képnek, mert az előbb nagyon megsértetted. – mondom neki, miközben mosolygok. - Most pedig higgy nekem, nem fog eltűnni az, ami körülvesz. Szóval állj fel körbe vezetlek a lakásban.

Vártam pár pillanatot. Tudtam teszi, amit kérek tőle.

- Itt állok a képed előtt. Tényleg kezd tetszeni.

- A művészi képem mellet elhaladva a konyhában jutsz. Itt találsz enni és innivalót. Onnan nyílik a nappali.

- Itt vagyok. Ez hatalmas és meseszép.

- Tudom. – mondom miközben elképzelem, ahogy a nappali közepén áll és körbe néz. - Lou. Egy barna ajtó mögött találod a fürdőt. Megtalálsz ott mindent, amire szükséged lehet. Bármit használhatsz. Van egy tengerkék váci új köntös, az mostantól a tiéd.

- Köszönöm.

- És az utolsó ajtó pedig a hálószobát rejti. Kérlek ott pihenj. Tudom nem ilyen dolgokhoz vagy szokva, de ha édesapám kérésemet teljesítve segített neked, oda vitt, akkor használd ki a lakás adta lehetőségeket. Rendben?

- Rendben Harry. Köszönöm, hogy a történtek ellenére is védelmeztél.

- Te is ezt tetted velem, kicsit más körülmények között ez igaz, de tudtam, ha a kócos mellettem van, nem bánthat senki.

A vonal másik végén csend, majd egy sóhaj hallatszott.

- Félek egyedül. – szólalt meg végül.

- Lou, nem vagy egyedül, hiszen az együtt töltött idő emléke veled van. Ez legyen most elég. Most pedig elköszönök. Menj vacsorázni, utána fürdő, majd élvezd a hatalmas ágyam adta kényelmet.

- Tudunk még beszélni?

- Ez most másokon fog múlni, de szerintem lesz rá alkalmunk.

Tekintetemmel apámat és Pault néztem. Az utóbbi egy kacsintással jelzett nekem.

- Várok türelmesen. – hallom a szavakat, de a félelem mellett bizonytalanság, a vágyakozás is ott bujkált.

- Azt fogom tenni én is. Ne feledd, ott, ahol most vagy biztonságban vagy.

- Édesapád is ezt mondta. Hiszek nektek. Pihenj te is Harry. Szükséged van erre neked is.

- Most már fog sikerülni, de csak akkor, ha tudom te is ezt fogod tenni hamarosan.

- Egy gyors vacsi, mert éhes vagyok nagyon, egy kiadós zuhany után, mert koszosnak is érzem magam az lesz a legfontosabb.

- Rendben Louis. Ne feledd, ha teljes valómban nem is, de gondolatban ott vagyok veled.

- Köszönök mindent.

- Nincs mit. – mondom, pedig tisztában vagyok vele mi az, amit megköszön. – Aludj jól.

- Jó éjszakát. – suttogja.

Én teszem le a telefont, majd nyújtottam is Paul felé.

- Köszönöm.

Egy megkönnyebbült sóhajjal és fáradt tekintettel néztem rá.

- Ugye vigyázol rá?

- Harry. Édesapád adott neki egy lehetőséget. Engem megbízott a vele való törődéssel. A többi rajta múlik.

- Élni fog vele, de tudom nem lesz egyszerű az elején. Mióta eljöttetek onnan, azóta nem mert elmozdulni onnan, ahol láttátok. Félt, hogy csak illúzió az, ami körülötte van.

- Fiam ügyesen megoldottad, illetve feloldottak a félelmét, de ígértél neki valamit. – tette immár sokadjára az elmúlt percek alatt vállamra a kezét.

- Igen. Megyek már aludni. Apa, köszönöm.

Már az ajtóban voltam Molly mellett, amikor apám szavait, amit a testőr felé intézett meghallottam. Mosolyogva lépkedtem a szobám felé. Hagytam, hogy Molly anyáskodjon felettem, és meg a jó ejt puszit is mosolyogva tűrtem, pedig tudja, már rég leszoktam róla.

- Kócos, holnap ismét melletted leszek. – suttogom lehunyt szemekkel, majd hallottam, ahogy a szobám ajtaja bezáródik, és hagyom, hogy a fáradság legyőzőn.

Molly egy 3 fogasos kései ebéddel fogadott a konyhában, amikor több mint 12 órát aludtam egyhuzamban.

- Paul üzeni este hatra legyél útra készen.

- Az leszek. Molly, kérlek az elém tett ételnek a felét csomagolt be. Szeretném elvinni Louisnak.

- Nézd csak fiatal ember. – mutat az asszony egy kis asztal felé. – A barátod adagja már útra készen. Szóval ezt mind neked kell megenned. – mutat az előttem levő mennyiségre.

- Rendben. Igaz kaptam enni rendesen, de azt hiszem az étvágyamra egy ideig nem lesz panaszod.

- Remélem is Harry. Kérj bármit, elkészítem neked.

- Azt, amit eddig, csak úgy, hogy jusson egy fővel többnek. Ennyit kérek csak. Tudom, ha nem is frissiben, de órák múlva is ízleni fog annak, aki kapja.

- Bár nem mondhatok semmit, de azt elárulhatom, sokszor fogja az én főztömet enni a kis védenced.

Tudtam hiába is kérdeznem a részletekről nem mondana többet. Ezt is csak azért, hogy egyek végre. Hozzá is kezdtem nagy megelégedésére.

És igen, megettem mindent. Nem is gondoltam, hogy ennyire éhes vagyok, de Molly csillogó szeme is megérte, hogy jól lakjak.

Volt meg két órám Paul által mondott időig. Igyekeztem hasznosan eltölteni. Ismét hosszú perceket töltöttem a fürdőben. Persze fogságom alatt is rendszeresen tisztálkodhattam, de a saját fürdő az teljesen más. Az, hogy saját ruhát vehetek végre magamra ez is jó érzés. Persze nem elfeledve, hogy azt, hogy ezt élvezhettem mellőznöm kell kócos barátom jelenlétét.

Ismét köszönöm a perceidet, amit soraimmal olvasásával töltötték. Puszi.