Harry

Zaklatottan ébredtem. Bugyuta álmok nem hagytak pihenni. Még a párnák között vagyok és próbálok emlékezni rájuk, de csak foszlányok vannak meg, és egy hang, ami a bocsanatomért esedezik. Hol, mikor miért az ott maradt az éjszakába. Igyekeztem nem mutatni, de a szemfüles Molly észrevette.

- Mi a baj nagy fiú?

- Nem is tudom. Sok marhaságot álmodhattam össze.

- Megesik az emberrel néha. Menj, sétálj a kertbe. Szellőztesd ki a fejed. Túl sok gondolat rekedt meg odabent.

- Az lehet. Egy finom tejszínhabos kakaó szerintem kezdeti gyógyír szerepét betöltheti.

- Ülj csak le. Pár perc és elkészül, és olyan pohárba teszem, amit ki is vihetsz magaddal.

- Köszönöm. Te egy igazi házi tündér vagy.

Igaza volt Mollynak. A friss levegő, a finom kakaó valóban jó tett. A hátsó kertben egy hintaszékbe telepedve igyekeztem kiüríteni a fejemet. Arra azért ügyeltem, hogy a kócosom ki ne szökjön. Már csak a rá való gondolás is mosolyt csalt arcomra. Nagyon hiányzik. Paul figyelmeztetett, hogy Gregtől ne is kérjek semmit, mert ha ő úgy gondolja, akár a futásomat is megtilthatja. Így maradt a naponta csak pár pillanatig tartó nézzük egymást. Minden nap azt a pillanatot várom, amikor végre magamra vehetem a futó cuccokat, megkapom a szokásos vizeket Mollytól, és az autó robog a futópálya felé. Órákra nézve még van pár óra addig. Szememet lehunyva igyekeztem ellazulni.

Még pár perc, még két saroknyi és pillanatokra végre láthatom. Amint megállt az autó már nyitnám is az ajtót, de időben észbe kaptam. Megvártam, amíg Greg kinyitja azt, majd türtőztetve magamat szállok ki. Rögtön a megszokott irányába nézek, de a fa törzsének kívül nem látok mást. Ijedten nézek körül, de nem látom sehol, de nem is maradhatok kint, hogy várják rá. A pálya irányába indultam, még egyszer visszapillantottam, de ő nem volt ott. Három mondat kattogott a fejembe. A miért nincs ott, és a Hol lehet? Ugye nincs semmi baja? A mondatokat ismételgettem, hátha választ kapok rá, miközben a köröket róttam. A pálya egy fás részénél jártam, amikor hangoskodásra lettem figyelmes, de abban a pillanatban hallom az oly régen hallott egyedi hangot.

- Harry, gyere ide. Itt biztonságban leszel.

Azonnal arra futottam, és már öleltem is magamhoz. Éreztem ölelő karjait magam körül, de azonnal egy rongyot is az orrom előtt. Kezdek kábulni, de kócos szavai "Bocsáss meg nekem" még eljutottak az egyre nagyobb bódulaton keresztül. Karjai szorítása az én gyengülésimmel ellentétben erősödött. Tette és szavai ő nem akarta ezt sugallták. Utolsó amire emlékszem, fejemet vállgödrébe ejtem.

Louis

Végre újra itt van a közelében. Igaz rács válasz el tőle, mert apám bezárta egy elkerített részre. A kulcsot, ami a zárta nyitja egy helységben lévő szekrény tetején van. Nem nyúlhatok hozzá. Ez volt a sokadik feltétele annak, hogy mellette lehetek. Apámat a siker, hogy a gazdagság záloga a kezében van engedékennyé tette ugyan, de tudom, hogy az ő szabályai szerint kell játszanom, amit Harry biztonságáért meg teszek. Nézem, ahogy az altató szer miatt még mindig mozdulatlanul fekszik. Tudom mérges lesz rám, ha felfogja mi történt vele, de az sem fog érdekelni. Én itt leszek, ha a hátát fogom látni egész idő alatt. Gondját viselem, mert ezt is magamra vállaltam. Igaz felügyelet is kaptunk.

Mozgolódás hallatszott a rács másik oldaláról, mire azonnal ott termettem. Néztem, ahogy még kábultan, forgatja a fejét. Ijedten ül fel.

- Hol vagyok? – kérdezi.

- Apám elrabolt. – suttogom, de meghallja szavaimat, mert rám néz.

- Mit mondtál? - áll fel, kezével a rácsba kapaszkodva.

- Apám elrabolt, hogy temérdek pénzt kérjen érted, a szabadságosért cserébe.

- Hogyan? És te segítettél neki?

Nem válaszoltam, csak fejemet lehajtottam.

- A válasz nem adása igent jelent. Ugye?

Csak bólogattam.

- Bocsáss meg nekem. Bocsáss meg nekem. – suttogom, de nem merem felemelni fejem, nem merek a szemébe nézni.

- Nem, nem, nem. Ezt soha nem fogom. De tudom, hogy apám sem fog kegyelmezni senkinek.

- Remélem minél hamarabb ki jutsz innen.

- Itt sem kellene lennem. – mondja csalódottan, és mindkét tenyerével a rácsra csapott.

Ijedtemben hatra ugrottam. Az eddig visszatartott könnyeim most eleredtek. Fejemet felemelve néztem rá, de a haragos tekintete belém folytotta a kimondani készült szavakat, csupán egy sóhaj hagyta el ajkaimat. Tudtam hiába minden szó, és amikor az ágy felé hátrált éreztem a csalódottságát. Hosszú percekig csak ült az agy szélén, arcát kezébe temetve, majd cipőjét le rúgva magáról hányat feküdt az ágyon. Karját szemei elé teszi. Elzárkózik előlem. Megérdemeltem. Azt azért tudatom kell vele, hogy a történtek ellenére itt leszek, hogy vigyázzák rá.

- Harry. Tudd itt leszek veled. Gondoskodni fogok rólad. Akkor is, ha most a pokolba kívánsz is.

A válaszban nem reménykedve álltam és néztem őt. Hosszú percekig kapaszkodtam a rácsba. Eszem tudta most hagyjam békén, de szívem nem akart, hogy mozduljak mellőle. Most, mikor egy karnyújtásnyira, de ismeretségünk óta a legtávolabb. Némán álltam, és csak akkor léptem el onnan, amikor a fal felé fordult, de akkor is csak annyira, hogy hátamat a rácsnak döntve a földre üljek. Nehéz órák, talán napok előtt állunk, de a következmények tudatában fogom végig csinálni.

Egy nyikorgó hang riasztott meg, mire azonnal felugrottam. Harryre pillantottam, aki ijedtében a sarokba menekül. Az ajtóban apám állt, egy zsákkal a kezében.

- Nesze ez a tied. – jön egészen közel és a kezembe nyomja a nehéz zsákot. – Milyen apa lennék, ha hagynám, hogy a földön aludj. Most pedig nézzem csak a madárkámat. – szól, miközben a kulcsot emeli le a szekrény tetőjéről.

Amint kinyitódik a rács én azonnal be slisszolok apám mellett, és Harry mellé lépek.

- Azt mondtad nem fogod bántani.

- Nem áll szándékomban. Persze, ha úgy viselkedik, ahogy kell. Mint mondtam a gazdaságunk záloga. Már meg is kapta az apja a feltételeimet tartalmazó iratot. Most várunk.

- Meddig? – kérdezem óvatosan nehogy feldühítsem.

- Ez az apjától függ. Remélem érsz neki annyit, amennyit kerek.

Harryt figyelem. Fél, de ezt igyekszik nem mutatni.

- Kimehetek innen? – szólal meg.

- Csak a mosdóig. Azt is naponta háromszor, és kísérővel. – szólalok meg azért én, hogy apám tudja, állom a szavamat.

- Akkor menjünk most.

Apámra néztem, mire bólintott.

- Induljunk Harry. Most apám lesz a kísérőnk.

Lassan folyamatosan apámat nézve araszol az agy széléig, majd felhúzza cipőjét. Felállva vár, míg szabaddá válik előtt az út. A csuklóját megfogom, de elrántja a kezét. A mozdulatot megismétlem, de most könyörgő tekintettel nézek rá. Egy bólintással jeleztem a köszönetemet, amikor másodjára már az ujjaimat a csuklója köré vonhattam.

Apámat követve jutottunk a számomra ismeretlen ház lakrészebe. Egy szorítását érzek a vállamnál, amire megállok és felé fordulok.

- Louis, ne csinálj butaságot.

- Nem fogok apám.

Minden erőmmel igyekeztem, hogy ne remegjen a hangom.

- Na menjetek. A klotyó arra van. – mutat a folyosó végénél levő ajtó felé.

A fiút magam után húzva pár lépéssel ott is voltunk, és zártam is magunkra az ajtót.

- Harry figyelj most rám. Jogosan utálsz, amit megérdemlek, de könyörgőm fogadj szót. – suttogom.

- Pisilhetek végre. Egyedül.

A tekintetében a csalódottságot, haragot láttam. Szégyenkezve fogtam rá a kilincsbe, de igaz nem ránézve szólaltam meg.

- Bocsáts meg nekem.

Esetleges válaszát meg sem várva léptem ki az ajtó elé.

Alig pár perc elteltével ismét apám előtt állunk. Egy szatyrot ad kezembe.

- A vacsorátok. Most indulás vissza.

Mentünk. Harry kezét csak akkor engedtem el, amikor a rácson belülre lépett. A kulcs a szekrény tetején, ketten vagyunk ismét. A szatyrot a székre teszem, majd apám által hozott nagy szák tartalmát a helység közepére öntöm. A szivacsot közvetlen a rács mellé teszem, majd a párnát és a plédet is elrendezem. Harry a rácsba kapaszkodva áll.

Harry

Visszahoztak. Ismét bezártak, mint madarat a kalitkába. Különbség csak annyi, hogy háromszor kiengednek, hogy folyó ügyeimet lerendezzem. Gondolom apám most őrjöng és a kiszabadításomat tervezi. Mert egy biztos, nem hagyja magát zsarolni. Időhúzás gyanánt talán bele megy, de fizetni nem fog.

A kócost nézem, ahogyan a rács mellé teszi a matracot. Szóval igazak a szavak, amiket mondott. Nem hagy magamra. Ez jó, de nem sokat javít az érzésen, a csalódottságon, amit tette miatt érzek. Az előbbi percek egy gyanakvást erősítettek meg bennem, de ez sem lehet indok. Vagy mégis az lehet?

- Gyere egyél. – ül le a rács másik oldalához.

Én a fejemet ingatom, mert némasági fogadalmat tettem magamnak. Nem fogok hozza szólni, de válaszolni sem fogok. Egyedül azt fogom hagyni, hogy a csuklómat fogja, de csak könyörgő tekintet miatt, amivel rám nézett. Az ágyra ülök ezzel jelezve nem fogadom el az ételt.

- Harry kérlek, enned kell! – néz ram, de én nem mozdulok. – Nem akarom, hogy betegen kerülj haza.

Továbbra is mozdulatlan maradok. Végül érintetlenül visszateszi a szendvicset a papírzacskóba. Gondosan, hogy ne szóródjon még a nejlon szatyorba is betekeri.

- A vizet itt hagyom. Vedd csak el nyugodtan, ha kell.

Nézem mozdulatait. Lassan, megfontoltam, hogy ne csapjon zajt tesz mindent.

- Reggelig talán nem jön ide senki. – mondja halkan, de mégis úgy, hogy én is halljam, mert tudja hallom szavait. – Szerintem aludjunk. Akkor gyorsabban telik az idő. Legalább kényelmes fekhelyed van.

Igen, egy ki tudja milyen régi, koszos ágyam van. Érzem a párna és a pléd, amit találtam se ma lett mosva, ha egyáltalán látott mosógépet valaha is. Nézem, ahogy az nekem szánt palackot a rácson belülre teszi. Matricára ülve hátát megint a rácsnak vetve sóhajt egy nagyot, amire felkapom a fejemet.

- Harry, tudom elvesztettem minden bizalmadat, gyűlölsz mert ezt tettem veled. Nem volt más választásom. Jogos minden érzés, amit irántam érzel, mégis azt kérem bocsáss meg nekem. Nem sürgetlek, de remélem még azelőtt lesz, hogy örökre elválnak útjaink.

Szívem már most oda menne hozzá, hogy tudja igén haragszom rá nagyon, de az elrejteni akaró jeleket olvasva tudom tettének okát. Szívemben még mindig az a kócos, akit magam mellett akartam tudni a futópályán, akit barátonként emlegettem. Eszem mégis a távolság megtartását, a haragszom rád-ot parancsolja, és tudom ezt kell most tennem. A szótlanságom, a most nem eszem is ezért van. Együtt működőm vele, hiszen ő is egy áldozat, ahogyan én is. A zsaroljuk meg Mr. Styles-tot projekt szereplői vagyunk.