Harry

Lassan egy hete, hogy az új asztalon a szobám ékessége.

Az újonnan szerzett mások számára csak egy egyszerű, nekem igen is egy csodaszép bútordarabnak tűnő melletti széken ülök, de felső testem és a karomon az asztal lapján van. Fejemet karjaimon nyugtatom. Élvezem a friss fa illatát, ami bár belengi az egész szobát, de ilyen közelről meg intenzívebb. Lehunyom szemeimet, és a Kócos ismételgettet.

"Érezd azt a szeretetet, amit a mester bele csempészett készítése közben. "

Nem csak érezni, hanem még is akarom tapasztalni. Közelről. Tudom Molly és Bob is szeretnék, de én többre vágyom. Olyanról, akit én is viszont szerethetek úgy, ahogy szeretnék. Úgy olyan baráti szeretettel.

Most érzem igazán, hogy mennyire magányos vagyok. Most, amikor a sors az utamba sodort valakit, aki naponta vállalja, hogy a testőreim átmotozzák mielőtt a közelembe engedik. Az órára nézve, ami nem más, mint egy több ezer dolláros darab, látom, hogy alig három óra és ismét együtt róhatjuk a köröket. Gyorsan egy házi dolgozat megírásába kezdek. Muszáj jól teljesítenem, mint magántanuló. Apám kijelentette fizeti a magán egyetemet is, de ahhoz megfelelően kell teljesítenem a középiskolát. Ami egyenlő a tiszta kitűnő bizonyítvánnyal. Már csak unalom űzés gyanánt is tanultam. Nem okozott gondot.

A szokott időben a bejáratnál álltam teljes futó felszerelésben, izgatottan. Újra mellettem lehet Louis, az elnyúzott futó cipőjében, a viseltes póló rövidnadrág kombóban. Emlékszem az első alkalommal szégyellte magát öltözéke miatt, de amikor azt mondtam, hogy szívesen cserélnék vele, egy "nem hiszem én azt úrifiú „mondattal meg is iramodott, és kellett egy kör mire utol értem. Neki nem mondtam, be meglépett a gyorsasága. Mára is egy kihajtjuk magunkat volt betervezne. Molly egy üveg vizet nyomott a kezembe, de a fülembe súgta, hogy a táskámba ott van a párja is, amit Louisnak szánt. A gesztus egy gyors arcára adott cuppanós puszit váltott ki belőlem. Sajnos ez a jókedven addig a pillanatig tartott, amíg Paul mellett meg nem jelent a biztonságiak főnöke.

- Indulás te futó bolond kölyök. – szólt majd indult is, mi pedig szótlanul követtük

- Harry, ma egyedül fogsz a pályán lenni. Ne haragísd magasra Greget. Majd én beszélek a fiúval.

- Köszönöm. Mond meg neki, hogy sajnálom, hogy nem lehet újra mellettem.

- Ő is hidd el. Ha végeztél nagy valószínűleg itt lesz a közelben. Keresd majd a tekinteteddel.

- Mond meg neki, legyen ott, ahol eddig. Ott megtalálom majd.

A pálya mellett a kocsiból kiszállva én csak egy pillanatra néztem Louisra, és fordultam a pálya irányába. Paul egy biztató, egyben nyugtató vállveregetéssel köszönt el, és indult a csalódott fiú felé.

A csalódottság miatti állapotom olyan adrenalin löketet adott, hogy megállás nélkül rólam a köröket. Azt vettem csak észre, hogy Paul előttem áll és egyenesen a karjaiba rohanok.

- Elég lesz mára. – mondja és érzem elengedhetem magam, mert erősen tart. – Ülj le és lassan igyál. A fiú vár téged.

Elvettem a felém nyújtott vizes palackot.

- Ne haragudj, de muszály volt. – ittam a kérésnek megfelelő módon.

- Tudom, de nem szabad tönkre tenni magad.

Percekig ültem a pálya mellett, lassan elfogyasztja a vizet. Légzésem rendeződött.

- Louis azt üzeni, hogy a szokott helyen megtalálod.

- Paul, hiányzik az a kócos üstök mellőlem.

- Lesztek még egymás közelében, csak légy türelmes. Most, ha lehet ne haragítsd magadra a főnököt. Nem lenne jó, ha megtiltaná a futásodat. Louis itt lesz mindig. Ezt pedig megígértette velem, hogy megmondom neked. Szóval okosan Nagyfiú. Ő látni akar.

- Ahogy én is őt.

- Akkor iránt az autó. Ha lehet meg egy ilyen őrült futást nem akarok látni tőled.

- Nem fogsz. Ezt én ígérem meg neked.

Paul kezét nyújtotta, és felsegített. Remegő lábakkal indultam a kijárat felé. Bár a kocsi felé vettem az irányt, de tekintetem már a fa tövében ülő fiút kereste. A hangokra felkapta a fejét és egy mosollyal jelezte, hogy láthat ismét, de ahogy én sem ő sem örült a távolság miatt.

Molly megértően fogadta zárkózott viselkedésemet. Nem erőltette a vacsorát, de olyan anyai ellenőrzésre bejött, miután jó éjt kívántam neki. A piros selyem takaró alól kukucskáltam ki, és jólesett, amikor ágyam mellé guggolva arcokra tette kezét.

- Harry, ne bánkódj, mert nem fogsz tudni pihenni.

- Annyira hiányzott. Greg miért nem lehet kicsit engedékenyebb?

- Ő csak a munkáját végzi. Paul elmondta mi volt. Biz a fiúba. Ő ott lesz a közeledben.

- Ezt ígérte, de magam mellett akarom tudni, ha csak arra az egy órára is.

Egy könnycsepp jelent meg szemem sarkában. Molly ezt észrevette és finoman letörölni.

- Köszönöm, hogy te itt vagy mellettem.

- El se tudnék más helyet képzelni magamnak már. Fiatal ember, akik körülötted vannak szeretnek téged. Lehet nem úgy mutatóját ezt ki, ahogyan te szeretnéd látni, de a szeretetük a tettükben van. Még Greg is szeret, hiszen a biztonságod fontos neki.

- Tudom Molly, de akkor is.

- Harry, a szeretetnek több formája van. És hidd el, mindenki szeret, csak mindenki a feladatának megfelelően.

- Mert engem csak szeretni lehet.

- Igen téged csak szeretni lehet, és kell is, mert igényled.

- Köszönöm, hogy tudod mikor mire van szükségem.

- Ismerlek, és most a lelked volt szeretetre éhes.

A lelkem, ami végre talált egy társat magának, de apám gazdagsága, a nagy féltése, óvatossága elszakított mellőlem.

- Kócos tarts ki. Leszünk mi meg egymás mellett.

Louis

Már tizedik napja, hogy a pályáról a parancsot teljesítve bánatosan kullogok a többiek után. El kell hagyni azt a helyet, ahol szabadnak érzem magam. A szokásos fához megyek, hogy ismét, mint eddig mindig végéig nézem, ahogy a Harryt hozó autó ideér. Nézem ahogy az gorilla kinyitotta a hátsó ajtót, hogy kiszállhasson az érkező. A fiú azonnal keres a tekintetével. Bánatos mosollyal nyugtázta, ma is ott vagyok, és már indul is a pálya felé, hogy magányosan rója a köröket.

A fa tövében telepszem, és várom, hogy teljen az idő. Csend lett körülöttem. Körbenézek olyan terepszemle módon, de ezt is hamar megunva inkább az egymás melletti futásra tereltem gondolataimat. A versenyünkre, amit rendeztünk, a flakon vízre, amit kaptam tőle. Gondolataimból ismét mozgolódás szakít ki. Letelt az idő, és perceken belül ismét megjelenik Harry. Ismét úgy állok, hogy azonnal észrevehető legyek. Lassan lépked a kocsi felé, majd a kocsinak dől, természetesen úgy, lásson inni kezd. Ezt időhúzásra szánja, de nekem jól esik. Amikor elfogyott a vize a palackot elemei, de a másik kezével már kezdi is azt a bizonyos mozdulatot, ami olyan, mint a szalutálás, de nálunk közös köszöntés féle lett. Én is utánoztam a mozdulatot. Láttam egy mosoly félét, és bár messze voltunk tudtam a köszönömöt tátogta, majd gyors mozdulattal kinyitotta a kocsi ajtaját és erőteljesen csaptak be maga után.

Amint a kocsi már eltűnt a szemem előtt, bár nem szívesen, de haza indultam. Igyekeztem minél halkabban bejutni a házba. Ez csak álom maradt, mert apám a nappali asztalon kívüli még meglévő fotelben terjeszkedett. Az egész helység bűzlött a pia szagától. Amint meglátott szavak nélkül intett, hogy menjek oda hozzá. Belül rettegve, de, kifelé nyugodtságot színlelve lépek elé.

- Na csicseregj csak szépen apádnak te mihaszna kölyök!

- Ma sem juthattak a közelébe. De megfigyeltem a terepet. Négytestőr van a pálya bejáratánál. Be nem megy vele senki. Ennyi, amit mondani tudok.

Minden erőmmel a remegésemet igyekeztem leplezni, hiszen apám kiszámíthatatlan viselkedése állandó félelmet keltett benne, de készen arra, ha menekülnöm kellene.

- Nem sok, de ez is valami. Most menj, ne is lássalak.

A konyha felé indultam, de apám utánam kiabált.

- Nincs kaja, üres a hűtő.

Egy fordulattal a szobám felé folytattam utamat. Ismét egy éhen maradtam este lesz

Tudom van egy kis csoki a táskám mélyen. Pont az ilyen esetekre tartalékoltam, de a gyomrom ürességet nem fogja megoldani. Hátizsákomat letettem a kopott íróasztalra. Majd, hogy kicsit megnyugodjak a menedékembe bújok. A bejárati ajtó hangos csattantása jelzi, apám elment. Egyedül vagyok, de a félelem nem, hogy elmúlna még jobban körülfon. Nem tudom miért érzem, de hamarosan olyan dolog fog történni, amiben nem akarok részt venni. Már pedig benne vagyunk rendesen. Menekülni akarok, elbújni valahová, messze lenni innen. Gondolataimból hangoskodás hoz vissza, mely lentről hallatszik, majd apám kiáltása.

- Gyere le te semmirekellő.

Tudtam, hogy ezt nem sok jót jelent. Ha nem megyek le, akkor ő jön, de azt nem úszom meg. Már éppen felálltam, amikor kivágódik a szobám ajtaja, és egy általam leggyűlöltebb ember lép be rajta.

- Szépségem, apad hívat.

- Hallottam. Indulok is. – mondom, de nem ránézve az ajtóban állóra.

Magamat összehúzva igyekszem minél hamarabb kijutni a szobámból, de karomat elkapva közel hajolt hozzám.

- Ne menekülj, mert úgy sem tudsz. – mondta, persze úgy, hogy csak én hallottam, és lapát tenyerével a fenekemre csapott.

Ledermedve álltam pár másodpercig, majd alig hallhatóan szólaltam meg.

- Apám vár, engedj.

A rettegés ott volt minden levegő vételemben. A nappaliban apám haverjai mind ott voltak. Persze a sör ott virított a kezükben. Csak reméltem, hogy nem apám vette.

- Itt vagyok. Miért kellet ide jönnöm?

- Azért, hogy elmondjam, apád hamarosan gazdag lesz. Holnap este kezemben lesz a gazdagságom záloga. Megvan a te feladatod.

Tudtam, hogy Harry elrablása a téma. Rettegtem ettől a pillanattól.

- És mi lenne az? – tudakoltam a legmagabiztosabba hangomon.

- Amikor jelt adok te magad mellé csalod a madárkát. A többi a mi dolgunk.

- Rendben apám.

- Ki nem teheted a lábad a lakásból mostantól, holnap pedig azt teszed, amit mondok. Megértetted?

- Igen, megértettem. Visszamehettek a szobámba?

- Menj, de légy jó fiú! – figyelmeztetett apám az ő szokásos gúnyos modorával.

Fel akartam osonni, de egy kar utánam kapott.

- Nélkülem sehova se szépségem. – suttogta az általam gyűlölt pasas.

- Majd én felkísérlek, és vigyázok rád el ne hagyd a házat. El játszadozunk egy kicsit.

Tudtam mit akar. Azt is, hogy én nem akarom azt, de gyenge vagyok, hogy küzdenek ellene. Reszketve, mint a nyárfalevél lépkedtem egyik lépcsőfokról a másikra. Amint a szobám ajtajához értünk még egy gyenge tiltakozást megpróbáltam.

- Nem akarom Trevor. – suttogtam.

- Az engem egy cseppet sem érdekel. De ha ellenkezel csak neked lesz rosszabb. Ugye azt végképp nem akarod szépségem?

Könnyes szemmel ingattam a fejem, mert azt, hogy erőszakosabb legyen a szokásosnál, azt nem bírnám ki. Remegő kézzel nyúltam a kilincs felé.

- Majd én kinyitom szépségem.