Harry.

Végre itt vagyunk pár 100 m-re attól a helytől ahol lassan kezdődik Louis eddigi életének legfontosabb pillanata. Tudja, hogy itt vagyunk. Direkt egy látványos színű na jó baba rózsaszín öltönyt vettem fel, hogy még ilyen távolságból is észrevehető legyek és tudja tényleg itt vagyok mellette. Az üzenet váltásunk rá a bizonyíték, hogy tervem bevált. Paul is itt maradt velem, egy testőrt civilben közelebb küldtünk így meg lesz örökítve minden pillanat.

Most, amíg a kócosomra, mert bizony nekem az maradt várok, eszembe jut oly sok dolog az elmúlt időről. Egy fának dőlve gondolataim vissza visszatérnek az elmúlt pár év történéseire. Szépek boldogak, de akadtak fájdalmasan is. Louis soha hozta elő a targyalást, amiben őt szerencsére már korán felmentették, de nem úszta meg a további személyes részvételét, ahol az apjára nem kevés évnyi büntetést szabtak ki. Napokig szótlanul volt begubózott a szobájába. Paullal tudtuk hagyni kell, de soha nem maradt egyedül. Ott voltunk a közelben, de távol, hogy egyedül lehessen. A hálás pillanatásaira, amikor megköszönte szavak nélkül az elmúlt napokat. Azt mondta, sikerült feldolgoznia a történteket, amit mi elhittük, de tudtára adtuk, ha mégis beszélni akar rendelkezésére állunk.

A hír miszerint Louis főiskolás lett nagyon boldoggá tett, de amikor kiderült az iskola egy másik városban van közel 1 órás autóútra kicsit elszontyolodtam. Ezt egy ideig el tudtam titkolni de végülis rájött,hogy mi bánt.

- Harry nem leszek olyan messze. Apa elhoz, amikor csak tudsz jönni.

- De te ott kollégista leszel!

- Nem. Bérlünk egy lakást, amihez tudtuk te magad is ragaszkodni fogsz, és oda bármikor jöhetsz.

- Na jó így már kicsit jobban hangzik, de tudd, ott fogok lógni a nyakadon.

- Hidd el nem fogok panaszkodni. - ölelt magához.

Ez a beszélgetés a tetőtéri lakrészében történt, amit olyan esztétikusan, de nagyon modernül rendeztünk be, bevallom, magam is megirigyeltem tőle. Mint minden komoly beszélgetést ezt is egy heves csókcsatával tettünk hivatalossá. Igen, a kezdeti ügyetlen csókunkat a gyakorlás miatt, amit igencsak szerettük csinálni jobban és jobban ment. Az elején igen csak figyelnie kellett Louisnak mert én ugye elfelejtettem levegőt venni és ha rajtam múlik bizony fulladásig is gyakoroltam volna. Kócos képes volt megtanulni hogyan kell reagálni, mit kell tenni esetleg ha elájul valaki az oxigénhiány miatt. Szerencsére egyszer sem kellett gyakorlatban alkalmaznia az ott tanultakat.

Jófiú módjára vártam haza, amikor csak tehettem. Akadt, amikor szótlanul ültünk egymás mellett, mert az aznapi előadások nagyon megviselték. A szak, amit egy év múlva én magam is elkezdtem magántanulóként elsajátítani, mert csak így tehettem meg nehéz, embert próbáló volt. Az előadások, az esettanulmányok, néha személyes beszámolók mind megviseltek bennünket. Sokszor kerültünk miatta mély pontra, mégse jutott eszünkbe egyikünknek sem más szakot választani.

Tudtam a barátai vigyáznak rá ha én nem vagyok vele, de soha nem adott okot ahogy én sem az érzelmeink megváltozására. Szerettük egymást szerelmesek vagyunk és leszünk egymásba, amíg csak élünk.

Mindig tudtam hogy apám vagyona egyszer az enyém lesz, de amikor apa egy birtokunk egyedüli tulajdonosává tett, hogy sokáig titkolt vágyunkat megvalósíthassuk az a nap felejthetetlen volt. A tervezés, szervezés bizony igaz segítséggel de a miénk volt. A Menedék olyan lett amilyennek mi álmodtuk. Megható pillanat volt amikor kulcsot a kezünkbe vehetjük. Kettesben jártuk végig a házat, a birtok minden szegletét zugát, és a hinta kipróbálása az maga volt a csoda. Rövid időre elfeledve mindent újra gyerekként élveztük a hinta adta szabadságot, fiatal felnőttként ugyan úgy élveztük, mint a kicsik a játszótéren. Lou könnyes szemmel bújt hozzám és a köszönömöt mantrázta. Nem kellett többet mondania hiszen tudtam mennyi gondolat, mennyi ki nem mondott szó van ebben az egyben.

Hamar megtanultunk gondoskodni magunkról, de soha nem mondunk ellent, amikor Molli bírtokba vette kicsim konyhánkat, vagy amikor Paul egy hadseregnek való kaja adaggal érkezett.

Nyilvánosan soha nem mutatkoztunk együtt sem az iskolában sem pedig a lakás környékén. Ez olyan íratlan szabály volt, amit magunknak alkottunk meg, de nem volt egy panasz szavunk miatta. Az együtt töltött idő kárpótolt minket. Volt egy állandó sofőrünk, de Paul az, aki továbbra is a testőtöm maradt. Havonta vettük birtokba az első közös éjszakánk helyszínét, ami jó előre lefoglaltunk. Már személyes barátként tekintenek minket és mi is így voltunk a személyzettel. Az apró ajándékok ezek ellenére sem maradnak el.

A Menedék is a lakhelyünkkül szolgált, amikor csak tehettük ott voltunk, részt vettünk az ott folyó munkában. Emlékszem az első kimentett és oda helyzet testvérekre. A két kicsi, akik szinte tükörképei voltak egymásnak azonnal Louisra ragadtak, amint megpillantották. Mindkettőnket azonnal kézen fogtak és húztak be a nappaliként működő hatalmas helységbe, de annak közepén megállva mindketten a sarok felé mutattak. Már ismertük a gyerekek történetét, tudtunk az idősebb testvérről, annak visszahúzódó viselkedéséről. Louis rám nézett és én bólintottam. Ő a két kicsivel kifelé indult, míg én   sarokban gubbasztó fiúfelé közeledtem.

- Szia. - guggolok le elé kezemet felé nyújtva, de vissza is veszem azonnal, mikor rémülten átölelő magát.

- Hagyjon kérem magamra - suttogja.

- Olyan indokot mondasz amit el tudok fogadni, akkor megteszem.

Csend vett körül minket, mert nem érkezett válasz. Úgy döntöttem, hogy nem hagyom magára, de egy kis teret hagyva leültem szembe vele. Csendben figyeltem, ahogy enyhül a szorításra maga körül, majd kezeit ismét az ölébe ejti. Nem néz fel rám, de tudom tudja, hogy ott vagyok.

- Már ebédelte, a vacsora még messze van,  tehát nincs miért elmozdulnom mert tudom ezt akarja.

- Ez nem jó válasz, nem fogadom el.

Ismét néma csend hosszú percekig.

- Bepanaszolom a hely tulajának hogy az egyik alkalmazott nem fogadja el a viselkedésemet. Eddig mindenki megtette ezt.

- Már megtetted, de tud mindkét tulajdonost a szeretné, hogy ne a sarokban gubbasz, hanem kezdj el élni végre ne csak létezni.  Ezt a helyet azért hoztuk létre, hogy itt ne féljen, ne rettegjen senki. Évekkel korábban már megígértem valakinek, hogy többet senki nem fogja bántani.

- Elhitte? - jött az alig hallható kérdés.

- Igen olyannyira, hogy együtt alapítottuk ezt a helyet. A helyet ahol más is elhiheti ezt.

Tekintetét lassan rám emelte. Egy csodálatos, igaz most könnyes barna szempár nézett rám.

- Igazad beszélsz?

- A választ tőle is megkaphatod, ő állt mögöttem és ha jól sejtem két kis szőkeséget tart a karjaiban.

- Pont ezt látom én is. Az öcsémet már megnyerte magának.

- Meg osztozunk rajtatok. Én téged akarlak megnyerni, de csak ha te is akarod. Szeretnék a barátod lenni, ahogyan ő is. Szeretnénk együtt megvívni veled a harcok a boldogsághoz vezető úton.

- Nekem hosszú lesz.

- Legyen akármilyen hosszú melletted leszünk. Lehet nem személyesen, hiszen tanulmányaink most még elszólítanak minket, de a ház minden dolgozója azért van itt, hogy segítsenek.

- Segítetek nekem is?

- Igen. Bízd magad Harryre, tudja mire van szükséged, de tudd ő az enyém csak kölcsönbe adom neked.

Figyeltem a fiút végig és Louis szavai egy mosolykezdeményezést varázsoltak ajkaira.

- Az a két szőke kis majom pedig az enyémek. Szóval ők is csak kölcsönbe vannak nálad.

- Akkor ezt meg is beszéltük. Harry a vacsoránál várunk benneteket.

- Ott leszünk Louis ígértem meg és csak akkor szólaltam meg ismét amikor az ajtót hallottam záródni és tudtam egyedül vagyunk. - gyere Scott hagyd hogy széttörj, én pedig nem hagyom, hogy a darabjait széthulljanak. Ott leszek, hogy szép lassan újra összeforrjanak és lassan elhidd te is értékes vagy.

- De hogyan?

- Gyere a szobát falai közt magad is tudni fogod.

Feláltam és a kezemet felé nyújtottam. Félve nyújtotta remegő sajátjait, de bizalmát jelezve enyhe olyan belekapaszkodó szorítást éreztem ujjaimon.

- Nem minden érintés bántó szándékú.

- Talán egyszer újra el tudom hinni.

Ezek után a szobája közepén egymással szemben megálltunk. Én csak kitártam karjaimat a többit rábíztam. Hosszú percek kellettek még lassan annyira közel jött, hogy karjaim közé zárhattam. Lassan, semmilyen hirtelen mozdulatot nem tettem, de annyi erőt adtam bele érezze maga körül ölelésemet.

- Ess szét fiú, én pedig ígérem, nem hagyom hogy szét hullj.

- Vigyázol rám?  - kérdezte szipogva,  én pedig egy homlokára adott puszival adtam meg a válaszomat.

Pillanatok alatt a szipogás zokogássá vált és bizony több idő kellett mint Louisnak egykor arra, hogy annyira megnyugodjon, és ismét érthető szavakat tudjon formálni.

- Köszönöm. Tényleg nem hagytál magamra.

- Tudd, hogy később sem foglak fogunk. A menedék otthont, biztonságot nyújt majd nektek. A gyógyulás tempóját magad határozod meg, de ne félj segítséget kérni.

- Sok fájdalmat kell elfelejtenem és a bizalom mint fogalom idegen lett számomra.

- Az első lépést megtetted, hogy a fogalom ismét azt jelentse számodra, amit valóban magába hordoz.

- Köszönöm. A testvéreim szerencsére nem tudják mit kellett átélnem nem is akarom, hogy tudják lehet ezt kérném?

- Természetesen lehet, és késésed tiszteletbe lesz tartva. Annyit elárultak, hogy kicsit beteg vagy és kérted hagyjanak békén míg meggyógyulsz.

- Igen ezt kértem tőlük de az étkezések idejére erőt veszek magamon.

- És ez így lesz továbbra is. Én is Louis is tiszteletben tartjuk kérésedet, nem erőltetünk semmit. Most szünet van a főiskolán, így testvéreidet le foglaljuk. Ugye tudod, hogy neked most egy kiadós alvás lenne igazán szükséged.

- Igen tudom. Azt a két kis majmot biztonságban tudom, akkor talán menni fog.

- Bízd őket ránk. Most van pár nap amit szánj magadra, de ha kellünk tudd megtalálsz minket.

Scott csak némán bólintott majd ágyára ülve magát átkarolva jelezte számomra szeretne egyedül maradni. Nem kérte hagyjam magára,ezért tőle a legtávolabbi pontra ültem le és onnan néztem őt.

Kellettünk még párszor, kérte maradjak mellette míg elalszik, mert talán akkor a biztonságérzet, amit nyújtunk ott létünkkel kitart reggelig.

Mire a szünetünknek vége lett egy kicsit igaz még visszahúzódó, de mások felé nyitott a fiút hogyhattunk ott,és a hírek, ami érkeztek róla mindig egyre bizakodóbbak voltak.

Louis nak egy esettanulmányt kellett egyik beadandójaként megírnia. Nem volt kérdés, hogy a saját életét fogja leírni. Jól tudtam milyen nehéz napoknak nézünk majd elébe, de ígérte, amint kész lesz és megnyugszik kárpótolni fog majd. És ha kárpótlás ilyen lesz mint amikor teljesítette ígéretét, akkor elhatároztam, hogy gyakran fogok azért imádkozni, hogy sokszor kelljen rázós beadandókat írnia. A vacsora amit szervezett maradandó élményeim közé fog tartozni. A már megszokott szállodai szobánkat varázsolta igazi szerelmi fészekké. Olyan nagyon nagyon szerelmi fészekké. Már a vacsora is más volt mint korábban, de az azután lévő órák Már sak rá gondolva is nemcsak az arcomba vezeti a vért a gondolat. A finom vacsora, a rózsával kirakott út a hálóig, a hangulatos fürdő igazi nagyon szerelmes éjszakát ígért. És az is lett. Plusz 2 napot maradtunk, igen kizárólag a szobámban mire állapodtunkat olyanná nyilvánítottuk, hogy külső szemlélő számára már nem feltűnő, hogy mivel és töltöttük el egy romantikusnak indult éjszakát.

Sok kedves emléket is be gyűjtöttünk. A menedék volt akinek tényleg csak átmenetinek bizonyult, mert volt gyermek, akit hiába elhoztak, kiemeltek a családból, rokonok jelezték szeretnének gondoskodni róluk. Persze a gyermek érdekeit figyelembe véve és jogi ügyek elintézése után hamar elkerült tőlünk de, a folyamatos szemmel tartás eredményei, és az időnként megrendezett összejöveteleken tapasztaltak örömmel töltöttek el minket. Scott és az ikrek állandó lakói lettek A Menedéknek, és bizony a nagyfiú akaratossága alatt fejet hajtva " A meg akarok dolgozni azért az ellátásért, amiben részesülünk" elhatározását olyan önkéntes terápiának is elfogadtuk és hatását látva egyenesen jó ötletnek bizonyult. El se akarta hinni amikor jeleztük, hogy 18. születésnapját meg szeretnénk ünnepelni. És bizony hosszú idő után ismét zokogott miközben kis csapatunk az ismert születésnapi dalt énekelte neki. Az ajándék, ami egy mobil telefon volt pedig egy időre, ahogy ő fogalmazott a világ legboldogabb 18 évesévé tette. Az első képet én készítettem róla, ahogy testvéreit tartja ölében, de második képet már Paul készítette hiszen a megmentőivel szeretett volna együtt lenni. Így Louissal mellé állva mosolyogtunk, és amikor az elkészült kép azonnal a háttérkép lett éreztük mennyire megérte A Menedék ötletének pillanatában tett eskünk.

Nehéz pillanat volt, amikor Danielért mentünk. A hír, amit kaptunk róla borzalmas volt. Az orvosok napokig küzdöttek az életéért, de hetek múltán végre elhozhattuk. Tudtuk vele lesz felavatva gyengélkedő részlegünk, mert csak így kaphattunk engedélyt a Menedékbe jöveteléhez, mert minden feltételnek eleget tettünk. Lelkileg felkészülten elindultunk érte de bizonyos sokk,  amiért minket fájó volt. Louis abban a pillanatban amikor meg látta a sápasd, sovány, reszkető fiút maga is reszketve ült le ez asztal melletti székre. Tudtam hamar összeszedi magát ezért a fiúhoz léptem.

- Daniel, itt vagyunk, hogy elvigyünk egy olyan helyre, ahol senki nem fog többet bántani. Oda, ahol a szeretet, a törődés meggyógyít.

- Tényleg van ilyen hely?

- Igen van. Menjünk, hogy saját szemeddel láthasd.

A hitetlenkedő tekintete örökre belém égett, Azt mondtuk hogy már most amikor érte jöttünk is fontos számunkra. A gyengélkedőn töltött napok, no meg Scott állandó jelenléte sokat segített és alig két hét után már a szobájában tölthette minden idejét, igaz szigorú pihenéssel.  Erről az önkéntesként beugró, de annál felelősségteljesebb fiú gondoskodott. Fizikai állapota rohamosan javult. Érzelmileg sokáig csak Scott volt, amit nagyon közel engedett magához. Ők viszont mint kiderült később nagyon is közel. Louissal tudtunk a fiúk másságáról, hiszen állapotok és emiatt lett olyan, ahogyan a menedék falai közé kerültek. Mindkettőjük apja volt, aki olyan átnevelő szándékkal tette tönkre a fiúk életét. Szerencsére csak egy időre de Louissal tudjuk, az akkor szerzett sebek hegei ha Menedék, az ott dolgozók, az egymás iránt bimbózó érzelmek gyógyító hatásúak is, ott maradnak életük végéig.

Nézem a messzebb lévő embert tömeget ahol visz ácsorog illetve élte azon kívül tehát így talán ezekben a percekben át, amit egykor álmodni sem mert. Amikor attól rettegett mi leszel a következő percekben, amikor a bele sulykolt mihaszna kölyök vagy életet volt kénytelen élni. A reményt soha nem hagyta meghalni, és most ez a kicsiny lunk hálálja meg azt a törődést amit kapott. Paul mellém lép és egy képet mutat amit most kapott a telefonjára. Louis éppen a diplomáját veszi át. Az én kócos barátom aki most fel diplomás felnőtt kint a többiek előtt és fogadja igazgató gratulációját.

- Igen Paul neked van egy diplomás fiad -, nekem meg diplomás lett a pasim. Azt hiszem büszkék lehetünk rá.

- Nagyon büszkék Harry. A harcot meg vívta ,a csatát megnyert,  legfőbb vágya teljesült. Bizonyítani akart és sikerült.

Korábbi szavai itt csengenek fülemben. Szavak melyekkel bizonygatta, hogy tanulmányaival tudja meghálálni mindazt a szeretetet, amivel mi voltunk és vagyunk iránta. Hitelen a semmiből szaladó kócos tart felém. Karjaimat kitártam, hogy mellkasom landolhasson, és zokogó, immár diplomás szerelmemet ölelték magamhoz.

Üdvözlet.  Nehezen de ide értem. Köszönöm, hogy itt vagy. Nagy ölelés. Millió puszi.