Louis.

Paul jelezte indulunk kell. Szólt, hogy Harry másik autóban fog utazni.

— Akkor most kell elbúcsúzunk egymástól. - mondom és nézek is Harry felé, aki már tárja is szét a kezeit. Hozzá bújva szívom be az illatát.

— Nyugi kócos. Rendben lesz minden. - suttogj a fülembe, majd eltol magától, de csak annyira, hogy a nyakában lévő nyakláncot le akassza, és az enyémbe tegye. - Ezt most odaadom neked. Még ma vissza kell adnod pontosan ugyanitt.

— Szeretném Harry.

— Én tudom Louis. - mondja biztatásként, majd az ajtó felé fordít.

— Induljunk fiúk. - mondja Paul, és már lépett is, hogy ki kódolja az ajtó melletti szerkezetet, de azt most magánál is tartja.

Egymás mellett álltunk Harryvel, amikor be kódolja a lakást. Most látom először azt a mozdulatsort, aminek hangját minden alkalommal amikor egyedül maradtam bent hallottam. Szótlanul lépkedtünk, én a fejemet lehajtottam, mert nem akartam látni Harry fájdalmasan aggódó tekintetét, na meg azért, hogy ő se lássa az én rettegő tekintetemet. A parkolóba két autó állt. Ugyanazok, amik Harry kiszabadításakkor is ott voltak. Harry a terepjáróhoz ment, én pedig Paul kíséretében másik autóhoz igyekeztem. Kísérőm mellém ült.

— Louis figyelj most rám. Igaz ezt a beszélgetést későbbre szántam, de azt hiszem most van itt az ideje. - mondja, de kérdő tekintetem láttán azonnal folytatja. - Magam sem tudom mi lesz a mai nap végeredménye. Remélem az, amit mindannyian szeretnénk. Egy dolgot tudok. Szeretnék melletted lenni, támaszod, az akire számíthatsz. Az a felnőtt akarok lenni, aki gondoskodik rólad.

— Olyan rendes normális fogadott fiaként akar gondoskodni rólam?

— Igen Louis. Tudom nem jó az időzítés, mert ez nem olyan dolog, amit csak úgy eldönt az ember hogy akarja-e, de azt akartam, hogy tudd, nem leszel egyedül.

— Paul köszönöm. Tudom nem a vér szerinti apám, de igen szeretném ha az lenne. Kérem vigyázzon rám úgy, ahogy egy igazi apa tenni a fiával.

— Úgy fogok. Idővel úgy fogok.

— Kérem ettől a perctől.

— Rendben ha ezt szeretnéd, de tudd

— Nem. Az, akinek a nevét viselem nem az apám, nem tudom annak tekinteni. Akit annak tekintek ettől a pillanattól az maga Paul. Szóval  érezzem, hogy új apám van, aki elfogad, aki mellettem áll.

Látom Paulon a hezitálást, de végül magához húz, megölel és még egy puszit is ad homlokomra.

— Köszönöm apa. - suttogom és el sem merem mondani mit érzek most.

— Kaptál egy újabb indokot, hogy bátran álld a mai napot.

— Az eddigiek mellett ez is sokat segít, az a tudat, hogy lesz mellettem valaki, akihez tanácsért fordulhatok ha szükségem lesz rá.

— Melletted leszek mindig .

Most én bújok hozzá. Mindig tudtam, hogy kedvel mert azt érzékeltette nem is egyszer, dehogy már akkor olyan fiaként tekintett, az bizony meglepett, de egyben olyan erős érzést is jelentett, hogy már tényleg le kell győzze a félelmemet.

Az út hátralévő részét szótlanul töltöttük, szótlanul mentünk be a bíróság épületbe, miután autóval a belső udvarra értünk. Itt egy szobába vezetett a mellénk adott egyenruhas, ahol már az ügyvéd várt minket.

— Jó napot. - köszöntem illendően.

— Magának is. Nyugalom Louis.

— Bárcsak azt mondhatnám hogy az vagyok ,de akkor hazudnék. Rettenetesen félek, de erőt adnak, akik mellettem vannak.

Tekintetemmel Paul kerestem és a bólintással kicsit megnyugtatott. Kezemmel megérintettem a láncot, amit Harry akasztott a nyakamba.

— Innen már csak hárman mehetünk. Paul kérem menjen, keressen meg a Stylest családot. A nagy tárgyalóterem előtt megtalálja őket.

— Rendben - hallom az újonnan kapott apám hangját. - Louis hamarosan találkozunk ismét.

Csak bólintani tudtam és kezeimet kezdtem tördelni. Ezt meglátva elém lép, kezemet megfogja és elhozza egymástól.

— Harry nem szereti amikor ezt csinálod.

— Tudom - hajtom le a fejemet. - Nagyon nem szereti.

— Azt hittem már elfelejtetted. - mondja mire nemleges ingatom a fejemet, hiszen Harry minden szavára emlékszem. - Akkor ne csináld.

A vállamat fogva kicsit megszorítja jelezve biztoatását, majd elhagyja a szobát.

— Louis jöjjön üljön le, van még egy kis időnk.

— Nem megy. Ideges vagyok nagyon.

— Megértem, de bízom bennem és az igazságszolgáltatásban.

— Nem a bizalommal van a baj, ezt már tegnap is mondtam. Ott lesz ő is. Érzem valami rossz fog történni.

— Nem bánthatja magát, mert az plusz büntetéssel járna, de nem is lesz lehetősége mert messze lesz tőlünk.

— Remélem így lesz.

Megállok az ablak mellett és az égen lévő felhőket figyelem, magamban egy imát mondtam el. Remélem segíteni fog. Percekig így álltam, mikor az ügyvédem vállamat megfogva jelezte indulnom kell. Megfordulva láttam, amint a kísérőm kezébe ott a bilincs. Mély levegőt véve indulok, előre nyújtom remegő kezeimet a férfi felé.

— Ez kötelező. - mondja, míg felhelyezés rám.

— Tudom, hiszen vádlott vagyok egy emberrablási ügyben.

— Bírd ki ezt az időt.

Jólesett, hogy az egyenruhás férfi kötelességét teljesítve, de emberségesen tette azt.

Az üres folyosón haladtunk, mégis hamar elértük azt az ajtót, ami mögött az elkövetkezendő jövőmről döntés születik.

— Rendben van Louis?

— Azt hiszem igen.- feleltem de érzem a hangon nem győzte meg az ügyvédemet.

— Legyünk túl rajta.

Én bólintottam így a kísérőnk kinyitotta az ajtót. Lehajtott fejjel léptem be, de amikor felnéztem azonnal Harry zöld szemeivel találtam szemben magam. Ott ült mellette az édesapja és Paul, aki fiává fogadott. Engem nézett és tekintete biztatóan hatott, egy aprócska mosolyt csalt az arcomra. Előttük egy asztal volt, ami mellé vezettek. A két üres székre helyet foglaltunk és fel nézve pont a bírói asztalt láttam magam előtt. Ez is egy biztató dolog volt.

— Pár perc és kezdődik. - szólt hozzám hajolva a mellettem ülő.

— Bár már vége lenne. Szeretnék már túl lenni ezen az egészen.

— Tudom. Legyen türelmes.

Az ajtó nyitódását hallottam, majd a lépteket, és elfojtott káromkodások jutottak el a fülemig. Hangokat megismertem de nem kerestem a tulajdonosait. Nem akartam látni őket, nem akartam, hogy hatással legyenek rám. A tükörnél tett eskümet mondtam magamban.

A percek a bíró érkezése után hol lassan, hol gyorsan teltek. Én csak ültem össze bilincset kezekkel, amit az asztalon tartottam. Folyamatosan azt néztem, de időnként a bíróra emeltem tekintetemet. Rezzenéstelen arccal, kemény tekintettel hallgatta az esetről, a vizsgálatról szóló beszámolókat. Az írnokok felolvasták a vallomásokat, amit a többiek tettek. Persze mind azt vallotta, hogy apám kényszerítette őket, pedig mind jó szórakozásnak, könnyű pénzszerzési lehetőségnek hitte. Az én vallomásomat az ügyvédem olvasta fel. Sok nap telt el azóta, amikor ezeket a szavakat mondtam az engem ki hallgatóknak, de a mai napon is ezeket mondanám. Miután a vallomásom elhangzott tekintetemet a bíróra emeltem. Tekintetünk találkozott de vonásai nem változtak meg, viszont kezét megmozdította és láttam, hogy egy v betűt mutat, ami ugye a győzelem jele. Szemeimet lehunytam, ezzel jeleztem neki. Igaz csak magamban de a köszönömöt mondogattam.

Csend telepedett a teremre amikor hirtelen az, akinek nevét viselem elkiáltotta magát.

— Látom Styles a semmirekellő mihaszna buzi fiamat megvette a buzi fiának játszópajtásnak.

Azt hiszem itt rombolódott le a védelmi pajzsom, amit oly gondosan építettem a többiek segítségével. Szemeimet könnyek lepték el, szédültem és mire jelezni tudtam volna már estem is le a székről. Távoli hangokat, kiabálást hallottam, de a szégyen okozta gyengeségérzet a hatalmába kerített és nem engedte, hogy kinyissam a szemem. Éreztem, hogy valaki felemel, magához szorít, éreztem, hogy visz valamerre. Erős karok tartottak, tudtam nem fog elejteni. Több különböző hangot hallottam melyek utasításokat tartalmaztak. Nem értettem őket mert csak egy hang zakatolt a fejemben és azok a szavak, amik megsemmisítettek.

Érzem, ahogy le tesz valahová, én azonnal kapok is valami utána, hogy kapaszkodót találjak, de csak a levegőt markolászom.. Fekszem, fejem alá tesznek valami puha dolgot. Valaki kezemnél matat, leveszi a bilincset rólam.

— Louis hallasz? - érkezik egy kérdés, ami eljutott a tudatomig, mire ismét próbálok elérni valamit, amiben kapaszkodhatok. - Mondj valamit.

— Nem akarom többet hallani a hangját.- suttogom.

— Egy ideig nem is fogod, de ha rajtam múlna soha többet.

Paul van mellettem megismertem a hangját és végre érzem, hogy kezemet megfogja.

— Harry itt van?

— Itt vagyok kócos barátom. - simítja végig az arcomat, amibe én belesimulok.

— Ugye ezek után is mellettem maradsz? Ugye nem gyűlölsz meg a történtek miatt?

Szavaimat csukott szemmel mondom, hiszen még nincs merszem a szemükbe nézni.

— Louis ne is merj gondolni arra, hogy magadra hagylak.

— De amiket mondott.

— Louis már nem csak Harry elrablása, fogvatartása a vád. A bíró becsületsértés miatt is vádat emelt ellene.

— Akkor még nincs vége.

— Számára igen Louis. A maga ellen eddig érvényben lévő vád a mai napon megszűnt. Szóval szabad Louis Tomlinson. - mondta az ügyvéd.

A szavak elhangzása után szemeimet kinyitottam azonnal és fel is ültem, ahogy felfogtam az elhangzottakat.

— Ez azt jelenti hogy szabad vagyok?

— Igen azt.

— Nincs hová mennem. - temetem arcomat immár szabad kezeimbe.

— Van Louis. A kocsiban ígértem neked valamit. Szóval ettől a perctől hivatalosan is pártfogásomba veszlek. Persze ha a többieknek nincs ellene kifogása, ellenvetése.

Körbenéztem. Ott volt mindenki, akik az utóbbi időben mellettem volt. Tekintetemmel Harry édesapját kerestem.

— Uram engedi, hogy Paul gondomat viselje? Szeretném őt fogadott apámnak tekinteni.

— Ez csak rajtad múlik fiatalember. A támogatásomat, amiben eddig részed volt továbbra is fenntartom. Ezek után van pár megbeszélni valónk, de azt hiszem ezt egy barátságosabb környezetben könnyebb lenne megejteni.

— Köszönöm a jóságát uram. Paul, legyen velem türelmes.

— Az leszek, de van itt valaki, aki türelmetlenül szeretne kisajátítani magának. Kaptok kerek öt percet. Utána indulunk.

Harryre néztem, majd tekintetemmel követem a távozókat. Az ajtó csukódását követően azonnal álló helyzetben találtam magam és ölelő karok biztonságában leltem végre megnyugvásra.

— Mondtam, hogy rendben lesz minden.

— Mondtad igen. - suttogom, és ismét beszívott Harry illatát. 

Szia itt a soraim mögött.  Örülök neked.  Remélem nem csalódtál a történések miatt. Tudd, egy mondatot oly nehéz volt 2x "kimondani" .  Igen, mert egyszer a kéziratba, mert én szeretek így írni főleg melóhelyem, másodszor, amikor feldiktáltam.  Régóta megvolt gondolatban, de így látni még nekem is rossz érzés.    

Nagy ölelés neked ki még ezt is elolvasod. Millió puszi Moncsi.