Sziasztok! Ma van a nagy nap. Ugyanis pont ma tudom elmondani a következő mondatot: Már kerek 4 hónapja ismerem a miraculoust és ez nagy nap a számomra! Bocsi, hogy ennyit késtem ezzel a résszel, de ismeritek a sulit. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek az új rész, de mielőtt nekikezdenék a mesélésbe, köszönetet szeretnék mondani egy nagyon kedves, segítőkész írónak, kinek neve nem más mint SeilFanni. Nagyon sokat neki köszönhetek, ugyanis ő a kritikusom, segített kijavítani a hibáimat, támaszkodhattam rá és most is. Szóval nagyon köszike. Most pedig elérkeztünk, egy bizonyos pillanathoz. Befejezem a mondandómat és belekezdek az igazi történetbe. Jó szórakozást!

Nagy kíváncsisággal kinyitom a dobozkát, majd egy lélegzetelállító pillanat történik. Egy másodpercig látok egy kitűzőt, de az eltűnik, mert egy fényes gömb jelenik meg. Felvesz egy formát, ami nem is tudom, mire hasonlít. Egyre jobban kirajzolódnak a körvonalai. „Egy kolibri? De nem lehet az, mert ennek a valaminek nagyobb a feje és anélkül repül, hogy használná a szárnyait. Ez vajon micsoda?" Egy kicsit hátrébb mentem, mert egy picit megijedtem.

- Ez meg...? K-k-ki, vagy, m-mi vagy t-te? – Majd bambán nézek rá. Érzem, hogy nagyon értelmes fejet vágok. Erre el kezd kuncogni ez a valami.

- A nevem Cocco és egy kwami vagyok. Nem kell félned tőlem, nem bántalak.

- Te tudsz beszélni?!?

-Már hogyne tudnék Veronika!

- A nevemet is tudod??????? – nézek rá kikerekedett szemekkel

- Csak tudok egy pár dolgot a kiválasztottról – teszi hozzá.

- Kiválasztott?! – most már bebizonyosodott, hogy tisztára megbolondultam.

- Te kiválasztott lettél, mert segítesz embereken, ezért szuperhős lehet belőled. Ha felteszed ezt a kitűzőt és azt mondod „Cocco, szárnyakat bonts!", akkor egy kolibri-szuperhős leszel.

- Szuperhős?! Ez csúcs! Mintha megvalósították volna a legnagyobb álmom.

- Nem is mondasz annyira nagy butaságot – erre megint el kezd kuncogni, amire mosolyognom kell.

- Szóval, ha szuperhős leszel, tudsz majd szuper-gyorsan repülni, sokkal erősebb leszel, mint most, de meg kell küzdened az akumatizált emberekkel. Katica és Macska segíteni fognak – de mielőtt folytatná, belevágok a szavába.

- Társak leszünk Katicával és Macskával? Szuper! – örvendezek, úgy, hogy majd kiugrok a bőrömből

- Igen azok lesztek. Gondolom, róluk nem kell semmit se mondani.

- Mindent tudok róluk. Csak azt nem kik ők a maszk nélkül – válaszoltam mosolyogva, önelégülten. – És mi a fegyverem?

- Éppen erre akartam rátérni. Két bumeráng. A méretüket is tudják változtatni és könnyem el lehet hajítani. Bárhová is dobod, bármekkora erővel, mindig visszajönnek.

- Egy kicsit furcsa, viszont nagyon jól hangzik. De kitalálom, én se lehetek örökké szuperhős igaz?

- Úgy bizony. Te is lemerülsz egy idő után. Miután felhasználod a titkos képességedet, 5 percen belül újra önmagad leszel.

- És akkor mi is a titkos képességem?

- Mozgatni tudsz tárgyat, élőlényt, de nem sokáig. Erősen gondolsz arra, amit mozgatni szeretnél, majd kimondod „Mozgatás!", és máris tudod mozgatni, de amint elengeded, nem tudod többet irányítani. (Éljen a szóismétlés! Nézzétek el pls)

- Értem. Van még valami?

- A legfontosabb: nem mondhatod el senkinek hogy szuperhős vagy!

- Oh... rendben – mondom lecsüggedt fejjel, mert mindenképpen el akartam mesélni ezt Szonjának. – Vigyázni fogok.

- Miután visszaváltozol, adnod kell málnát, mert azzal visszanyerem az erőmet.

- Fú, de jó hogy van a kertünkben egy csomó málna ültetvény – feleltem megkönnyebbülve.

- Kicsim, kivel beszélgetsz? – szól föl hozzám anyu, mire nagyon megijedtem

- Ömm... csak... Szonjával... tudod az új barátnőmmel - feleltem hadarva, de végül is kinyögtem.

- Ennyi lenne. Ha akarod, most rögtön kipróbálhatod.

- Igen! Megmondom anyának, hogy alszom, és nem fogják észrevenni, hogy nem vagyok a szobámban – rövid bólintás volt a válasz. – Anya, alszom egy kicsit, mert nagyon elfáradtam.

- Rendben drágám, pihenj csak, nem fogunk zavarni.

- Mit is kell mondanom?

-Szárnyakat bonts!

- Okés. Cocco, szárnyakat bonts! – Erre valahogyan belement a kitűzőbe és érzem egy kellemes bizsergést, ami az egész testemen „végigszalad". Érzek magamon egy maszkot, majd a szokásos ruhámat felváltja valamilyen egybe-részes ruha, amin zöld, kék, lila és még sorolhatnám, milyen színű tollak vannak. Az orrom egy kicsit hosszabb, csúcsosabb lett, de nem zavart, a karomról hosszú tollak lógnak le. Van egy lábszárig érő szoknyaszerűségem, ami a derekamról lóg le, amit szintén szebbnél-szebb tollak díszítenek. A barnás-szőkés hajam helyett, lilás-rózsaszínes, kékes-zöldes, barnás-szőkés színű dús hajtincseket látok a tükörben. Nekem nagyon tetszik a kinézetem. Újra megnézem magam a tükörben.

Kinyitom az ablakomat, majd a szélére állok. Ugrok, de nem zuhanok, ugyanis olyan gyorsan mozgatom a karjaimat, mint az igazi kolibrik. Megpróbálok előre fele repülni, erre már az Eiffel toronynál találom magam.

- Úgy látszik, kicsit lazábban kell csinálnom – nevetek a mondatomon, miközben a torony egyik drótjában kapaszkodok meg. Elrugaszkodok onnan, majd óvatosabban kezdek repülni előre.

- Sikerült! Megy, mint a karikacsapás – Keresek egy olyan háztetőt, amire le tudok ülni és elmerülni a gondolataimban. Találok egy erre alkalmas helyet. Leülök és gondolkodóra fogom. Teljesen elmerülök bennük, a szuperhősködésre, a másik életemre, Coccora és minden másra gondolok, ami ezekhez kapcsolódik. Hirtelen egy kéz ábrándít ki ezekből, ami a vállamon helyezkedik el, majd hirtelena karjánál fogva a földre terítem gazdáját, csak akkor veszem észre, ki az.

- Macska! Ne haragudj! Én csak... gondolkodtam és... megijesztettél... - keresem szavakat a mentségemre.

- Semmi baj – nyugtat meg. – Már megszoktam. Amúgy új vagy itt?

- Igen, majd veled és Katicával társak leszünk.

- Szuper! És hogy-hogy ismersz?

- Ki ne ismerne? – felelem nevetve, erre ő is csatlakozott

- Megtudhatnám a neved? – Kérdezi kíváncsian a smaragdzöld-szemű. Olyan ismerős az a szempár valahonnan! De honnan?

- A nevem... a nevem... hát... ezen még nem gondolkoztam... - fél perc elmerengés után felkiáltottam: – Kolibri!

- Passzol. Amúgy mit csinálsz itt?

- Csak jöttem kipróbálni magam szuperhősként, gondolkodni, nézelődni és átélni a boldogságot, hogy nem vagy átlagos. Különleges vagy, más, mint a többiek. Kiemelkedsz a tömegből, felnéznek rád. Ismered ezt az érzést? – mondom a költőt elő-ásva magamból

- Igen. Pontosan tudom, mit érzel. Hidd el, tudom.

Elbeszélgettünk egy kis ideig. Nem is vettem észre, de egy fél órát dumcsiztunk.

- Figyelj Macsek, nekem mennem kell. Gondolom, tudod milyen a suli.

- Persze. Menj csak Madárkám.

- A nevem Kolibri! – Ezt szinte már egy kicsit kiabálom felé, mire csak mosolyogni tud. Az őrületbe kerget azzal a vigyorral.

- Rendben van Kokó! – csak a szememet forgatom.

- Na, szia, Cicus.

- A következő viszont találkozásra! – feláll, majd meghajol előttem, de akkorra már a háztetők fölött repülök, csak visszaintek neki

(Macska/Adrien szemszöge)

„Ez őrület! Van egy új társam! Nagyon hasonlít Katicára. Már most szimpatikus nekem. Olyan ismerős az a mosoly! De honnan?" – beugrok az ablakomon, de gondolkodásomat Plagg megzavarja

- Adnál sajtot? Éhen halok. Meg sem tudok mozdulni! – nyöszörög az ágyamra repülve

- Majd meglátjuk! – egy nagy adag sajtot tolok az orra elé, amitől én majdnem megfulladtam, mielőtt ő egy szempillantás alatt befalta

- Máris jobb – mondta elégedetten – Na, mesélj csak Adrien. Kit is szeretsz valójában? Nem látok be a fejedbe, de ki van írva a homlokodra egy bizonyos szó. Katica vagy Kolibri életed szerelme? – kuncogja a kis kwamim, én csak dühösen nézek rá

- Természetesen ez egyértelmű. Életem szerelme Katica, de Kolibri... ő is nagyon jó fej... jól el lehet vele beszélgetni. Nos... ömm... igazából... fogalmam sincs Plagg.

- Gondoltam! – és már majdnem leesett az ágyamról a nevetés miatt

- Nem vicces! Nem lehet csak úgy röhögni mások szerelmi életén.

- De igen! – erre csak sóhajtok, majd leülök és tanulni kezdek

(Kolibri/Veronika szemszöge)

- Cocco! El sem hiszem! Ez tényleg megtörtént? – üvöltöm izgatottan, majd a számra teszem a kezem – Ez egy kicsit hangos volt.

- Kicsit. De, igen, megtörtént.

Találkoztam Macskával! Személyesen! És a csapatuk része vagyok! Jujj de jó!!!!!!!!!!!!! – sikítozom, miközben majd kiugrok a bőrömből.

- Pontosan. De nem feledkeztél el valamiről?

-Ömm... - 10 másodperc gondolkodás után a fejemre csapok. Rohanok ki a kertbe egy nagy tállal. Pár perc elteltével visszamegyek a szobámba, Cocco-hoz, majd elé teszem a tálat, ami tele van málnával.

- Köszönöm – hálálkodik azon az édes hangján. Mosolyog rám, majd bele kezd a lakmározásba. – Ez isteni. De ezt egy kicsit félretéve nem kéne tanulnod?

- Jaj! – ez már viszont nem boldogság jajgatás – Teljesen elfelejtettem. Jó hogy szóltál.

El kezdem írni a házim, de nem nagyon tudok odafigyelni rá. Inkább Kolibrin és a másik két hősön jár az eszem. Ilyenkor Cocco kiábrándít, majd újra, teljes erőmből el kezdek tanulni, de sosem sikerül. Elkalandozik a gondolatom. Egyre több kérdésem van. De érzem, egy nap, mindenre jut válasz. Már mire észbe kapok, vége van a hétfőnek. Jöhet a következő nap! De hogyan fogom majd megoldani a problémákat, ha közbejön egy akuma-támadás? Majd holnap kiderül...

Megvagyunk. Remélem tetszett. Ha igen a jobb, felső sarokban csillagozással jelöljétek kérlek :) A viszont olvasásra és ne féljetek, már írom a harmadik részt ;)

Puszi: Miraculili <3

Miraculous mindörökké!