(Veronika szemszöge)

Már csak pár nap van hátra és újra minden a régi kerékvágásba lendül. A családommal, anyával, apával és Lissy-vel, vagyis a 7 éves kishúgommal nyaralni mentünk az őszi szünetben. De sajnos hamar elteltek ezek a szép napok, ugyanis nemsokára visszautazunk Párizsba, a szülővárosomba. Nemsokára újra elkezdődik a suli, találkozok a rég nem látott barátaimmal, végigülöm az unalmasabbnál-unalmasabb órákat és mehetek haza.

- Lissy, megvannak a babáid? – kérdezte anya kissé gondterheltem. Ma fogunk visszamenni Párizsba. Nagyon izgulok.

- Igen anya! – válaszolta a húgom

- Drágám, a fésűt hova raktad? – faggatta anyát a kócos hajú apukám

- Még a fiókban van. Ha megfésülködtél tedd be a nagytáskába szívem.

- Apu, utoljára nálad volt a telefonom. Hová raktad? – kerestem eszeveszetten a drágalátos telefonomat.

- A töltőn van kicsim. – válaszolta apu

- Veronika, hová tetted a játékaim?!? – üvöltötte a fülembe a hugim

- Már betettem a táskádba. – szólalt meg anyu a fél-füllel hallott kérdésre

- Oké anyu. – felelte a már meg-nyugodt Lissy

- Mindenki volt már mosdóban? – kérdezte anya az egész családot

- Igen! – felelte majdnem egyszerre a család többi tagja

- Akkor indulhatunk?

- Igen anyuci.

- Persze drágám.

- Nyomás! – feleltem boldogan a kérdésre

Betettük a kocsiba a cuccainkat, beültünk és apa máris vezetni kezdett hazafelé.

- Szívem, ugye itt van a GPS?

- Várjál. Mindjárt megnézem. Aha! Itt van.

- Szuper! – felelte megkönnyebbülve apa

Eltartott egy pár órát, amíg hazaértünk, de megjöttünk és ennek kifejezetten örültem. Nagyi már tárt karokkal várt minket és egy nagy tál, forró húslevessel.

- Nagyi! – szaladt a karjai közé Lissy, olyan nagy lendülettel, hogy majdnem felborította.

- Kis unokám. Milyen volt a nyaralás? – kérdezte kíváncsian nagyi

- Szuper volt! Nekem nagyon tetszett. – felelte vidáman Lissy

- És hol van az én másik unokám?

- Itt van előtted nagyi! – mondtam mosolyogva az arcába

Ezzel engem is megölelt és egy puszit nyomott az orcámra.

- Na és a felnőttek?

Erre anya és apa is felé indultak. Anyát is megpuszilta majd apa átölelte.

- És mit főztél nekünk? – kérdezték anyáék éhesen – Már korog a gyomrunk.

- Finom húslevest, a kedvenceteket.

- Nyammi! Én két adaggal kérek! – mondta nagy étvággyal a kishúgom

- Annyit eszel, amennyit akarsz Lissy. Bőven főztem ebédet.

- Na, hát akkor menjünk enni!

Ezzel a mondattal mindenki egyetértett. Miközben ebédeltünk, mindent elmeséltünk a nagyinak, ő pedig figyelmesen hallgatta. Ebéd után megmutattuk neki azt a sok-sok képet, amit készítettünk. Egyik jobb volt, mint a másik. Estefelé nagyi hazament, majd miután kipakoltunk, mindenki ment a maga dolgára. Anya és apa már hamar ágyba mentek és beszélgettek, Lissy a szobájában játszott, én pedig felhívtam Marinettet és Alyat, a legjobb barátnőimet, majd késő estig beszélgettünk. Szerencsére a szüleim megengedték, hogy holnap elmenjek Marinetthez, mert holnap vasárnap. Így is lett. Ebéd után elindultam, a park felé vettem az irányt, majd megláttam egy szobrot. Katicát és Fekete Macskát ábrázolta.

- De rég láttam már ezt a szobrot. – mondtam magamban – Katica és Macska igazi hősök. Úgy szeretnék olyan lenni, mint ők! Egy hős. Aki Párizst védi. De miket is gondolsz te? Belőled hős? Lehetetlen. – ekkor rápillantottam az órámra és már délután kettő múlt. – A francba! El fogok késni. – ugyanis kettőre beszéltük meg a találkát. Rohantam a pékség felé, majd egy kis idő után ott is termettem. Benyitottam, majd elkezdett csilingelni az ajtó, ahogy kinyitottam, majd megláttam Marinette szüleit.

- Jó napot! Marinettet hol találom?

- Fent van Alyaval együtt. Milyen volt a nyaralás?

- Szuper. Nagyon élveztem. Akkor megyek Marinette szobájába.

- Menj csak.

Felértem majd felnyitottam, ahol mosolyogva vártak már rám.

- Kislány, egy kicsit elkéstél. – monda mosolyogva Alya

- Csak a park felé vettem az irányt és ott nézegettem a szobrot. – jegyeztem meg egy kicsit idegesen

- De akkor is ideértél. – felelte Marinette

- Hát, igyekeztem.

- És milyen volt a nyaralás? Minden részletet hallani akarok. Na, jó nem mindet, de az izgiket igen. – faggatott Alya

Erre el kezdtem mesélni miket csináltunk, néhány képet is megmutattam a telómról és csak úgy szállt az idő

- Képzeljétek egyszer Lissy mérges lett rám és tudjátok mit csinált?

- Nem. – felelték egyszerre

- Összefirkálta filccel a Jagged Stones plakátomat. Ördögszarvakat rajzolt neki, fekete fogat, vámpírfogat, szempillákat és kunkori bajuszt. Kellett jó pár óra mire sikerült lemosni.

Erre mind a ketten el kezdtek nevetni, majd én is bekapcsolódtam. Már a földön fetrengtünk a röhögő-görcs miatt és nem értettük miért nevetünk ennyire. Tisztára bolondok vagyunk.

Miután elmúlt a röhögő-görcs, Alya feltett egy furcsa kérdést.

- Lányok! Szerintetek ki lehet Katica és Macska az álarc mögött?

Marinettel az élen egy furcsa, érthetetlen fejet vágtunk, hirtelen zavarba jött, nem értettük miért. Majd én törtem meg a csöndet.

- Nem tudom Alya. Miért? Van egy elképzelésed?

- Igazából még nincs, csak tudni szeretném, ti mit gondoltok. De bele fogok kezdeni a nyomozásba és addig nem hagyom abba, amíg ki nem találtam kik ők. Mit szóltok?

Már éppen szóra nyitottam a számat, de Marinette megelőzött.

- Szerintem ez nem olyan jó ötlet. Mi van akkor, ha nem akarják? – felelte Marinette

- Hát még nem tudom, de annyira örülnék, ha megtudnám. Csak én.

- De kérlek Alya most erről nem szeretnék beszélni.

- Rendben Mari.

Olyan gyorsan repül az idő, ha jól szórakozol. Beszéltünk még a fiúkról, Adrienről, a suliról, Alya blogjáról és még sok, csajos dolgokról. Már este hat és haza kellene mennem. Elköszöntem a barátnőimtől, Marinette szüleitől, majd kiléptem a pékség ajtaján. Ismét a park fele vettem az irányt. Megálltam a szobornál, leültem az előtte lévő padra, majd elmerültem a gondolataimban. Milyen jó volt beszélgetni velük. És annyira szeretnék olyan lenni, mint Katica és Macska, vagyis szuperhős. Ránéztem az órámra, ami már 18:08-at mutatott.

- De sok időt töltöttem itt! Indulok haza.

Ezzel elindultam, majd pár perc alatt hazaértem. Hát ennek a napnak is vége! Holnap meg suli. Jaj de nincs sok kedvem hozzá! Megvacsoráztam, majd később mentem is az ágyba aludni.

Reggel az ébresztőre keltem fel.

- Kicsim, a telefonod már 20 perce csörög. – monda anya lentről, a konyhából

A suli 9-kor kezdődik. – Jaj, már háromnegyed kilenc?!? – mondtam magamnak, majd kikapcsoltam az ébresztőt. Rohantam reggelizni, aztán irány a fürdőszoba! Addig, amíg fogat mostam, felöltöztem, megfésülködtem, anya elkészítette a tízóraimat. Nyomtam az arcára egy puszit, majd elindultam. Ránéztem az órámra 8:57 volt, de az időre figyeltem és nem a körülöttem forgó világra. Ekkor véletlenül belém futott egy velem egyidősnek látszó lány.

- Bocsánat, nem akartam – vette föl a leesett cuccomat

- Semmi baj. – nyugtattam azt a lányt

- Új vagyok itt és nem tudom, merre van a gimi. Tudnál segíteni?

- Én is oda tartok. Hányadikos vagy?

- Tízedikes.

- Akkor te lehetsz az új osztálytársam. Az osztályfőnökünk mondta, az őszi szünet után jön egy új lány az osztályba.

- Hát igen. Nemrég költöztünk ide a családommal.

- Gyere velem. Együtt mehetnénk a gimibe. És amúgy mi a neved?

- Szonja. A tiéd?

- Veronika.

- Szupi. Veronika, ha nem bánnád, melléd ülhetek?

- Persze. Eddig senki nem ült mellettem.

Ezzel ölelkeztünk, majd addigra oda is értünk a gimihez. Megláttam Marinettet és Alyat a lépcsőnél, odaszaladtam hozzájuk, majd bemutattam nekik Szonját. Elindultunk be a termünkbe, helyet foglaltunk majd elkezdődött a tanítás. Kémia, töri, matek, tesi, irodalom, föci, nyelvtan. Délután elkértem Szonja telefonszámát, ő meg az enyémet. Majd elindultunk együtt ugyanabba az irányba. Kiderült, hogy csak pár utcával arrébb lakik. Majd egyszer csak „kettészakadtunk", mert ő jobbra, én balra mentem. Elköszöntünk, majd mindketten mentünk a magunk útjára. A hazaúton, láttam, ahogy egy öregember megbotlik, majd gyorsan a segítségére siettem. Felsegítettem, megköszönte, majd továbbálltam. Ugyanis akkor még fogalmam sem volt mi fog velem történni. Jó tett helyében jót várj! Hazaértem. Anyu már várt az ebéddel.

- Szia, kicsim. Gyere ebédelni. – köszönt anya nagy lelkesedéssel

- Megyek egy pillanat. – letettem a cuccomat, kezet mostam majd leültem a konyhaasztalhoz. – Mi az ebéd?

- Még a húsleves tegnapról. A nagyi egy seregnyire főzhetett. – nevetett fel anya, majd tálalta a levest. Megebédeltünk, majd mentem fel a szobámba. – Köszi, az ebédet!

Felmentem, becsuktam magam mögött az ajtót, majd befeküdtem az ágyba. Amikor felkeltem, neki akartam látni a házinak, de egy kis doboz volt az asztalomon, ami foglalta a helyet, amire házimat tettem volna. Egy ékszerdoboznak tűnt, egy csodaszép festménnyel rajta. A doboz alapja fekete volt, a minta piros. Nagy kíváncsisággal kinyitottam majd egy lélegzetelállító pillanat történt...