Az egész házat átjárta a dübörgő zene. Egyesek már a sárga földig leitták magukat, mások Nicki Minajt imitálva mozogtak a táncparketten. A párok egymás szájába mászva töltötték az estét, a vendégszobák funkciójáról meg már ne is beszéljünk.
Láttam Nathant Mirával, látszólag elég jól elvoltak. Ezek szerint tök feleslegesen játszottuk a szerelmes hónapokig, ha végülis úgyis összejöttek. Az egésznek egy eredménye lett: engem tönkretett.
Blanca valahol éppen egy fiúval volt. Őszintén rémelem, lesz valami abból a szikrából, ami már egy ideje pattog közöttük.
Sóhajtottam egyet, majd az emelet felé vettem az irányt. Találtam egy üres vendégszobát, amin átvágva egy érkélyen találtam magam. Úgy döntöttem, egyenlőre itt a helyen. A távolból néztem a város fényeit. Olyan igazságtalan, hogy Nathan miatt kell lemondanom Nathanról. Nem is az zavarna, hogy sosem leszünk egy lár, hanem az, hogy még a barátságunknak is annyi. Annyi gyönyörű pillanaton mentünk keresztül, nem adhatom fel az egészet. És tudom, hogy nem játszotta meg az egész kapcsolatunkat, mert ennyire igazinak tűnő csókot nem lehet megjátszani, és sokszor túlzásba is esett. Olyan jeleneteket rendezett, amikre nem lett volna szükség, mert anélkül is mindnenki beveszi, hogy járunk.
Életemben először fogalmazódott meg a fejemben, hogy mi van, ha ő is szeretett. Vagy talán még mindig szeret.
Elővettem a telefonom, megnyitottam Nate chatjét, és írtam neki.

„Lehetünk még barátok?” -gépeltem.

Nem ez a végső célom, de haladjunk egyesével a lépcsőn.
Egyszer csak hatalmasat csapódott a vendégszoba ajtaja. Hátrafordultam, és két hevesen smároló egyént láttam, akik az ágyba estek. Innen már nem jutok ki az akciójuk előtt, szóval inkább behúztam az erkélyajtót, majd a város felé fordultam, és megkerestem a táskámban a fülhallgatómat, bedugtam a telefonomba, és a lehető leghangosabbra vettem a hangerőt, hogy legalább a hangélménytől megfosztsam magam.
Négy és fél dallal később kinyílt az erkélyajtó, és egy félmeztelen srác jelent meg mellettem, a frászt hozva rám. Őt is legalább annyira meglepte az ottlétem, mert megakadt a zsebéből kiemelt öngyújtó út közben.
-Mióta vagy itt? -kérdezte Liam. A kusza hajszálaiból és itt-ott piros foltos felsőtestéből következtetve ő jobban élvezte az elmúlt pár percet, mint én.
-Éppen elég ideje -ködösítettem. -Nem igaz, hogy nem fagysz meg -futattam rajta végig a tekintetem. Nem hiszem, hogy egy boxer annyira fűtt.
-Fűtt a szerelem -gyújtott rá.
-Akkor hol van a csajod? Még az ágyban? -bólintottam a fejemmel a szoba felé.
-Milyen csajom? -ráncolta a szemöldökét, én pedig elkerekedett szemekkel néztem rá. -Ja, hogy ő -esett le neki. -Nem rá gondoltam -rázta a fejét.
-Szörnyű vagy -akadtam ki.
-Talán -vont vállat. -Cigit? -kérdezte, mikor eszébe jutott, hogy meg sem kínált.
-Nem, kösz. Tudod, én veled ellentétben tisztelem annyira a sportomat, hogy nem gyújtok rá -magyaráztam.
-Kicsit más tészta egy gimis kosárcsapatban játszani, meg olyan magas szinten hokizni, mint te -indokolt szerinte logikusan.
-Jók vagytok, te is tudod.
-Tudom, hisz' én vagyok a csapatkapitány.
-Épp ezért nem kéne cigizned -forgattam a szememet.
-Nagyon ritkán cigizek -védte magát.
-Oh, szóval csak az egyéjszakásaid után? -csettintettem, mintha mindent értenék.
-Mondom ritkán, nem minden hétvégén kétszer -állt még neki feljebb.
-Jézusom, Collins, ezt inkább hagyjuk -akadtam ki, és a távozás mezejére léptem.
-Várj, Webster! -szólt utánam a srác, én pedig kíváncsian fordultam felé. -Veled nem egyéjszakásoznék -közölte, nekem pedig leesett az állam.
-Oh, köszönöm! -mosolyodtam el erőltetetetten. -Megtisztelő érzés annak a csajnak lenni, akivel még Liam Collins sem feküdne le -forgattam a szemeimet. -Jót tesz az önbizalmamnak -motyogtam már csak magam elé, mert nem akartam, hogy elbízza magát.
-Félreértessz -mondta. -Nathan miatt nem mennék bele veled egy egyéjszakásba. Tudod, a csapat miatt. Nem fekszem le csak úgy a csapattársam exével -magyarázta.
-Ez egyre jobb -fontam kereszbe a kezeimet magam előtt. -Ez miatt ne aggódj, Collins, az egész csak egy kamu-kapcsolat volt -ismertem be, Liam pedig tágra nyílt szemekkel bámult rám, majd csak hosszú másodpercek múlva szólalt meg.
-Szóval az egészet csak megjátszottátok? -kérdezte csodálkozva. Belekortyoltam az italomba.
-Igen. Az összes szó, az összes mosoly, az összes nevetés, az összes érintés, az összes csók, az összes fotó. Mind egy-egy kis hazugság volt ahhoz, hogy összeálljon az egész -bólintottam.
-De miért?
-Le akart pattintani valakit -feleltem.
-Mirát, ugye? -rakta össze a dolgokat.
-Én ezt nem mondtam -ráztam a fejem.
-Őt, tudom -bizonygatta a maga igazát.
-Ne mondd el senkinek! -kértem.
-Megőrzöm a titkodat -ígértem. Köszönetképpen biccentettem egyet, majd tényleg ott hagytam. Írtam Evelynnek és Blancának, hogy készíthetik a jegyemet, mert elvesztették a fogadást.

Délután kettőkor arra keltem, hogy valaki a fülembe ordít.
-Menj a francba! -fordultam a másik oldalamra. Az ablakon beszűrődött a napfény egyenesen a képembe, és a fejem is szétment.
-Kelj már fel -noszogatott tovább az ébresztőm.
-Dave? -hunyorogtam, majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy a szomszédunkat látom, összeráncoltam a szemöldököm. -Mit keresel itt?
-Téged -vágta rá.
-Akkor várj még egy pár órácskát, és utána megtalálhatsz -motyogtam, és visszatemettem az arcom a párnámba.
-Csak néhány perc -alkudozott.
-Rendben -sóhajtottam. -Mit akarsz? -ültem fel.
-Ismered őt? -mutatott egy eléggé elmosódott fotót a telefonján. Bármennyire is rossz minőségű volt a fénykép, simán felismertem rajta Emilyt, az egyik évfolyamtársamat. Különösebb kapcsolatunk nincs egymással, ha elmegyünk egymás mellett, köszönünk, de nagyjából ennyivel ki is merül az érintkezésünk egymással.
-Igen -bólintottam.
-És esetleg egy nevet tudsz mondani, hogy megkereshessem? -kérte Dave.
-Miért?
-Tudod, tegnap, vagyis inkább már ma jól elvoltunk a buliban -ismerte be.
-Ugye nem...? -vontam fel a szemöldökömet gyanakodva.
-Nem, dehogy -vágta rá Dave. -Voltak korlátok. Csak mondj egy nevet, és már megyek is.
-Emily Diamond.
-Te vagy a legjobb -ölelt meg gyorsan Dave, majd már távozott is, de még utána kiabalátam.
-David! -ordítottam, mire fél lábbal visszalépett a szobámba.
-Jössz eggyel -mosolyogtam rá.
-Most mondtam, hogy te vagy a legjobb, nem elég? -forgatta a szemeit.
-Biztos, hogy nem -ellenkeztem, majd visszafeküdtem aludni.