Híres emberek akik az LGBTQ+ közösségbe tartoztak
Hello mindenki! Követem a világ eseményeit, és sajnos manapság látok olyan szintű homofób tevékenységeket és megnyilvánulásokat, hogy elgondolkodok azon, hogy iszok a szentelt vízből. (Apropó! Ki shippeli rajtam kívül Dúró Dórát Budaházy Eddával?)
Szóval ma összegyűjtöttem pár embert akik színesítették a világunkat, és talán nem is tudtuk/tudták róluk hogy más vagy esetleg több kapura játszottak.
(FELHÍVOM MINDENKI FIGYELMÉT, HOGY NEM ÁLL SZÁNDÉKOMBAN MEGBÁNTANI AZ LGBTQ+ KÖZÖSSÉGET! HISZEN ÉN IS UGYANÚGY A TAJGA VAGYOK! A CIKK CSUPÁN ISMERETTERJESZRÉSI CÉLBÓL KÉSZÜL!)
Leonardo Da Vinci
Leonardo Da Vinci köztudottan nyílt meleg volt, mindenki tudta, hogy együtt élt egy férfival. Egyébként az egyház, sem a hatóság nem tehetett ellene semmit, hiszen a kutatásai nagyban hozzájárultak a világ fejlődéséhez.
Alan Turing
Alan Turing brit matematikus volt, a modern számítógép-tudomány egyik atyja. Az algoritmus és a számítógépes adatfeldolgozás hivatalos koncepciójának kidolgozásában is élen járt. A második világháború alatt sikeres erőfeszítéseket tett a náci rejtjelkódok feltörésére.
Freddie Mercury
Freddie Mercury a Queennel örökre megváltoztatta a rockzenét. 1991-es halála hatalmas figyelmet generált az AIDS elleni küzdelemre.
Laverne Cox
Az Orange Is the New Black szereplője volt az első transznemű, aki a Time címlapjára került, ő volt az első transznemű, akit Emmy-díjra jelöltek, illetve az első transznemű, aki egy sorozatban transzneműt alakított transzneműként.
Yves Saint Laurent
A divattervező 1966-ban mutatta be a Le Smokingot, amely a klasszikus férfiszmoking inspirálta női ruhadarab volt. Instant klasszikussá vált a női szmoking.
Marlene Dietrich
A német színésznőnek ugyan volt férje, de Marlene Dietrich nyíltan biszexuális volt. Politikai kiállása a hitleri náci ideológia ellen sok elismerést szerzett számára. 1947-ben megkapta a civilek által elérhető legmagasabb amerikai kitüntetést, a Medal of Freedomot, 1950-ben pedig a Francia Becsületrend lovagja lett.
Gianni Versace
A híres olasz divattervező volt az, aki a divatból igazán popkultúrát csinált, megváltoztatta azt, ahogyan a divatról beszélünk.
Sally Ride
Sally Ride volt 1983-ban az első amerikai nő, aki az űrben járt. Nőként a harmadik volt, aki kijutott a világűrbe.
Florence Nightingale
Florence Nightingale a modern nővérképzés és a betegellátás reformjának elindítója. Emellett a bizonyítékokon alapuló orvoslás egyik úttörője, ő alkalmazott először statisztikai megközelítést a betegápolás hatékonyságának elemzésére. Úgy vélte, hogy mindenkinek joga van az alapvető méltósághoz és a megfelelő ellátáshoz. Négy kérője is volt, de egy levélben felfedte, hogy egyetlen nőt szeretett csak szerelemmel.
Faludy György
1953-ban feleségül vette Szegő Zsuzsanna újságírót, akivel már letartóztatása előtt kapcsolatban állt. 1963-ban felesége meghalt.
1966-ban Máltán ismerkedett meg a nála 28 évvel fiatalabb amerikai fiatalemberrel, Eric Johnsonnal, akivel ezután 36 éven keresztül éltek élettársi kapcsolatban. Bár soha nem titkolta biszexualitását, egy 2002-es tévés interjú, melyben erről vall, mégis csak halála után, 2006-ban került adásba.
2002 júliusában vette feleségül Kovács Fannyt, aki 65 évvel volt fiatalabb nála. A párt a halál választotta el egymástól.
Habsburg Rudolf
Egy jóslat következtében sosem házasodott meg, amely szerint fia fogja letaszítani a trónjáról, ágyasaitól viszont több gyermeke is született. Emellett férfiakkal is folytatott szexuális viszonyt, köztük udvari kamarásával, Wolfgang von Rumpffal.
Kölcsey Ferenc
Kölcsey Ferenc férfiakhoz írt szerelmes leveleket. Mivel tényleg nem tudott egy konkrét címkét ragasztani a költő orientációjára, Nyáry mindig úgy fogalmazott, hogy Kölcsey szerelmet érzett egy férfi iránt – azonban kiemelte, hogy a mai napig nincs információnk arra nézve, hogy volt-e egyáltalán Kölcseynek beteljesült szerelme. Nyáry kiemeli, hogy az irodalomtörténészek mindig ódzkodtak a témától (például a Szemere Pálhoz fűződő viszonyát, noha sokkal bensőségesebbként írták le, mégsem írták le soha úgy, hogy Kölcsey szerelmes volt a barátjába).
Ady Endre
A 27 éves Ady Endre 1904-ben szerelme, Diósiné Brüll Adél után költözött Párizsba, évekig hármasban éltek együtt a pár lakásában Lédával és annak homoszexuális férjével, Diósi Ödönnel. A szerző szerint a férjnek, Dodónak megkönnyebbülés volt Ady érkezése, akit hamar meg is kedvelt, színházba vagy mulatóba mindig hármasban jártak.
Brüll Adél 1898-ban, rövid ismeretség után ment férjhez Diósi Ödönhöz, aki az írás szerint meglehetősen kalandos életű kereskedő volt.
Hans Christian Andersen
Hát igen, a világhíres meseíró, aki egész életében csak egy nőt szeretett igazán és egész életében magányos volt, némelyik meséjébe szexuális bizonytalanságát rejtette el.
Soha nem élt aktív szexuális életet, soha sem nősült meg, de helyettük voltak biszexuális hajlamai. Nagyon romantikusan, gyakran írt erotikától már-már lángoló kigyulladni készülő leveleket fiatal férfiaknak.
George Gordon Byorn
A 19. század kiemelkedő romantikus költője. Először még úgy festett a hölgyeket kedveli, első felnőttkori szexuális vágyainak tárgya Mary Chaworth volt. Csakhogy a nőci visszautasította. Ezután 1803-ban visszatérve Harrowba, élénk levelezésbe kezdett néhány közeli barátjával és diáktársával. Legjobb barátja John FitzGibbon volt, Clare második Earlje. Lényeg, ami lényeg, jóformán majdnem minden ilyen közeli barátjába szerelmes volt és érzelemdús, kitárulkozó leveleket írt nekik.
Szapphó
A szenvedély költőnőjeként ismert, lírai verselése sodró lendületű, sokat írt a vágy lélekrengető erejéről. Nőkhöz írt szenvedélyes verseivel utólag emblematikus személlyé vált, így a nők közötti szerelmet a modern korban Leszbosz szigetéről nevezték el, innen ered a '' kifejezés.
II. Eduárd angol király
Nem tudni, Eduárd és Cronwall grófja közt közeli barátság, vagy homoszexuális kapcsolat volt-e, de a gróf száműzetése után ugyanilyen szoros kapcsolatokat alakított ki más férfiakkal is.
Marie Antoinette
Franciaőrszág királynéjának és férjének viszonya nem volt éppen álomkapcsolat. A királynőnek épp ezért több szeretője is volt, több nővel is párkapcsolatba került.
William Shakespeare
Shakespeare élvezte az életet férfiakkal és nőkkel is. Biszexuális lehetett. Írásaiban gyakran felfedezhetőek hajlamai a karakterek tulajdonságaiban. Például Mercutio a Rómeó és Júliában. Van egy jelenet, ahol Mercutio szájon csókolja Rómeót.
Ehnáton
Az ókori társadalmak általában toleránsan kezelték a különböző nemi identitásokat. Könnyen meglehet, hogy Egyiptom egyik leghíresebb fáraója, Ehnáton, maga is hermafrodita volt. Legalábbis a korabeli ábrázolásokból sokan erre következtetnek. Az uralkodó ugyan a szépséges Nofertitivel élt meghitt házasságban, ám kormányzása negyedik évében teste meglepő változásokon ment át: koponyája egyre jobban eltorzult, karja és bokája elvékonyodott, mellkasa kidomborodott, csípője kiszélesedett, nemi szerve pedig valószínűleg elcsökevényesedett. Ehnáton minden bizonnyal saját vejével folytatott homoszexuális viszonyt, sőt Szemenhkarét még régensnek és társuralkodónak is megtette.
XII. Ptolemaiosz
A leghíresebb egyiptomi királynő, Kleopátra atyját, XII. Ptolemaioszt csak a tánccal és ivászattal egybekötött orgiák vonzották. Szívesen parádézott női ruhában, és nem vetette meg a fiatal férfiak szerelmét. Alattvalóitól a találó 'Fuvolás' becenevet kapta.
Abraham Lincoln
Abraham Lincolnról egy minap megjelent életrajz azt állítja, hogy az Egyesült Államok 16. elnökének erős homoszexuális hajlama volt, s a Mary Todd-dal való viharos házassága előtt és közben intim kapcsolata volt több férfival.A 2003-ban elhunyt C.A. Tripp életrajzi kötetében foglaltak szerint Lincoln négy éven át egy ágyban aludt jó barátjával, Joshua Speed-del. Később pedig ugyanezt tette egyik testőrével, mihelyt felesége nem tartózkodott otthon. Tripp szerint, aki az életrajz megírásához tíz éven át végzett kutatásokat, az Egyesült Államok legendás elnöke főleg a férfiak iránt mutatott szexuális érdeklődést, de azért nőkkel is létesített szexuális kapcsolatot. Az életrajz bírálói ugyanakkor arra utalnak rá, Lincoln (1809-1865) idejében szokásban volt, hogy célszerűségből két férfi egy ágyban aludt, vagy a hideg miatt, vagy azért, mert kevés volt a jó matrac. Lincoln szexuális beállítottságáról különben már évek óta vita folyik, Tripp azonban különösen kendőzetlenül nyúlt a kérdéshez.
Adolf Hitler
Egy frissen megjelent tanulmány szerzője azt állítja Adolf Hitlerről, hogy homoszexuális hajlamai voltak. A "Hitler titka: egy diktátor kettős élete" című könyvben a Führer egykori szeretőitől származó tanúbizonyságokat, valamint az immár fél évszázada terjengő híreket első alkalommal megvilágító történelmi dokumentumokat Lothar Machtan, a brémai egyetem történésze gyűjtötte össze, s tárta a nyilvánosság elé. Lothar Machtan könyvében azt állítja, a Führer számos magas rangú náci vezetőt likvidált, hogy megakadályozza féltve őrzött titkának napvilágra kerülését. Ernst Röhm, az SA vezetője - aki maga is homoszexuális volt - például megpróbálta megzsarolni Hitlert, hogy leleplezi. Machtan bizton állítja, Röhm gyilkosság áldozata lett. A neves történész állítását számos történelmi dokumentumra alapozza, melyekből megtudhatjuk, hogy 1915-ben Hitler a francia fronton szolgált, és évekkel később - de még jóval azelőtt, mielőtt Hitler gyűlölt neve világszerte ismertté vált volna - egyik bajtársa, Hans Mend ezt írta visszaemlékezéseiben: "Aznap éjjel Hitler Schmidllel, az ismert férfiprostituálttal hált." Schmidl - vagy másik nevén Ernst Schmidt - és Hitler éveken át elválaszthatatlan szeretők voltak. (Persze ez csupán spekuláció)
II. Mehmed
Az 1451 – 1481 között uralkodó II. Mehmedet még a velencei követek is rendre szépséges férfi rabszolgákkal próbálták lekenyerezni a tárgyalásaik során. Évekig tartó viszony fűzte a popkultúrában Drakulaként elhíresült havasalföldi fejedelem, Vlad Tepes öccséhez, Szép Raduhoz.
Báthory Zsigmond
Báthory Zsigmond erdélyi fejedem talán az egyetlen személy a magyar történelemből, akinek az orientációja előkerül a középiskolai tanórákon is. Az 1588 – 1602 között (négy részletben) uralkodó erdélyi fejedelem a saját neméhez vonzódott, ezért nem hálták el a házasságot feleségével, Habsburg Mária Krisztierna főhercegnővel. Emiatt a pápa végül felbontotta a házasságukat.
Fun fact: az imént említett I. Rudolf és Báthory Zsigmond egymás kortársai voltak, így a három részre szakadt Magyarország 2/3-át ekkor a saját nemükhöz (is) vonzódó férfiak irányították. III. Murád szultán pedig több mint száz gyereket hozott össze, így ironikus módon épp az azonos nemű szerelmet nem megvető törökök képviselték a heterókat ebben az uralkodói threesome-ban.
Habsburg–Lotaringiai Lajos Viktor
I. Ferenc József magyar király meleg öccse sok fejfájást okozott a Hofburgban. Habsburg–Lotaringiai Lajos Viktor meglehetősen botrányos életet élt, magas rangú tábornokként kikezdett az alárendeltjeivel is, de ha úgy hozta kedve, női ruhában járt az utcákon, vagy más férfiakhoz közeledett egyértelmű módon a fürdőkben. Sissi ki nem állhatta, Ferenc József azonban mindig megvédte.
VIII. Edward
A XX. században VIII. Edward története kavarta a legnagyobb vihart. Azt rebesgették róla, hogy fiatal korában biszexuális nagybátyjával, Lord Mountbattennel is viszonyt kezdett. 1931-ben megismerte élete nagy szerelmét, Wallis Simpsont. A második házasságában élő amerikai nő három évvel később a szeretője lett. Edward annyira ragaszkodott hozzá, hogy inkább az asszonyt választotta, semmint a brit koronát. 1936. december 10-én rádióbeszédben tudatta alattvalóival, hogy magánéletének boldogsága érdekében lemond a trónról. Néhány hónap múlva össze is házasodott kedvesével, és Franciaországban telepedtek le.
Egyik életrajzírójuk, Michael Bloch azonban azt állítja, orvosi bizonyítékok vannak arra, hogy Wallis valójában férfi volt, androgén inszenzitivitási tünetekkel. Ezzel a ritka rendellenességgel született férfiak ugyanis nőies jegyeket viselnek: sírí haj, megnagyobbodott mellek, abnormálisan rövid hüvely, a méh és petefészek hiánya. Edward szerelme valóban nem számított lágy arcú, vonzó nőnek, fiatalon szívesen járt férfiingekben, csokornyakkendőt viselt, és közismert volt frigiditása. Ráadásul 1951-ben azt közölték a sajtóval, hogy az asszony méhét daganat miatt eltávolították. Bloch szerint mindez csak figyelemelterelés volt a valódi problémáról. A hercegi pár az 1940-es években Floridában megismerkedett a milliomos transzvesztita playboyjal, Jimmy Donahue-val, s három esztendeig mindenhová hármasban jártak. Mindenütt csak „elválaszthatatlan édes trióként" emlegették őket. Néhány veszekedés után aztán elváltak az útjaik.
Persze még csak a felszínt kapargatjuk. Számtalan ilyen esetről számolnak be korabeli iratok és modern tanulmányok. Ha van igény rá, talán elkészítek ebből mégegy részt!
További szép napot!
Forrás: https://www.instyle.hu/galeria/17506/180593
https://humenonline.hu/tenyleg-homoszexualis-volt-a-himnusz-szerzoje-kolcsey-ferenc-elete-es-titkai/
https://www.noiportal.hu/szorakozas/ettol-eldobod-az-agyad-10-hihetetlenul-perverz-hiresseg/14763
https://mult-kor.hu/cikk.php?id=11274
https://humenonline.hu/meleg-fejezetek-a-magyar-tortenelembol/
https://interpressmagazin.hu/cikkek/848-homoszexualis__kiralyok_es_kiralynok/
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro