A zenedoboz magába zár,
Nem tudom, miért maradok az álnok csapda karmaiban.
Tulajdonképpen akkor senki;
Ha én nem tudom, más sem.
Talán a csapda is unja.
Unja már, hogy csak forgok körbe-körbe, valahányszor az kinyílik.
De mégis ott vagyok neki.
Testben.
Igazából a támogatást szerintem ő sem belőlem szerzi.
Jogosan.
A bizalom luxus.
Komoran
Nézek fel, a beszűrődő fényt érzékelve.
Ismét megcsodálhatom a külvilágot.
A külvilágot, melyre nekem sosem tellett,
Így csak nézni nézhetem.
Ha elindulnék,
Könnyűszerrel szabadulhatnék,
De nem tudok.
Képtelen vagyok mást tenni,
Így csak forgok, forgok, forgok.
Körbe-körbe, míg bele nem szédülök,
És amikor már az is bekövetkezett,
Csak forgok tovább.
Mert a zenedobozhoz vagyok láncolva.
Ott vagyok neki,
Mert nem lehetek máshol.
Táncolok, mert nem tehetek mást.
És ha kilépnék most óvó falai közül,
Megmenekülnék.
Talán.
(Talán, és ez a talán is olyan gyenge mint egy újszülott fejéből kikukucskáló lágy hajszál. )
De nem teszem, mert akkor engem kidobnak, mint használhatatlan bábut.
A dobozból kiszedik a különféle fogaskerekeket s újrahasznosítják.
Talán.
De csak talán, mert az ember lusta állat,
Mely kiselejtez mindent, mi árthat.
Vagy, mi rossz.
Mi elromlott, megromlott, eltört, szétszakadt:
Mi használhatatlan.
És az lennék én is, ha elmenekülnék most.
Használhatatlan, és talán magam sem tudnám hasznosítani a hirtelen rám zúduló szabadságot.
Addig a kevés ideig, míg az tart.
Ha lesz egyáltalán, mert elképzelésem sincs, hogy milyen lehet.
Vagyis van.
De az más, mert az minden csak te nem.
Az elképzelésem megtestesíti a lehetetlent,
A nélküled való létezést.
Ez is egy csapda, mint a zenedoboz,
És már azt sem tudom ki vagyok.
Mert valahogy másra emlékszem.
Legalábbis azt hiszem.
Volt egy idő, amikor zenéltél és én táncoltam.
Aztán jött az ember, s ők néztek, te zenéltél, de mindig ugyanazt,
Én meg egy mozdulatsort ismételtem folytonosan.
Most már egyek vagyunk.
Talán.
Talán, talán, talán.
Ez a talán is egy talány, melyet nem tudok megfejteni.
Nélküled nem, és ez olyan szinten zavar, mint az, amikor téged elhangolnak.
Sőt, jobban, mert már alig tudom mi az, hogy zavar, hogy irritál, mert elvetted tőlem.