Szívbemarkoló, fojtogató fájdalom
Vesz most körül
E parkban, itt, a fapadon.
A felharsanó kiáltások,
Üdvrivalgások
Zaja eltompul
S a kérlelő, szerelmetes pillantások
Is a homályba vesznek.
Parányi pontként bámulok magam elé,
Ahogy az eddig fel-felzizzenő készülék
Elnémul.
Minden elmosódik,
Csak várom, hogy visszalépjek
Közétek.
De már nem tudok,
Nem is fogok soha.
Elhagytál, mind elhagytatok,
Az a sok éjféli szóváltás,
A pagoda,
A szobád,
Mind hiába.
Belém hasít saját körmöm,
Vajként szeli bőröm felszínét.
Néma sikoltás,
Talán mások hallották,
De ahogy összerándul testem,
Értelmetlen lesz minden
S közben mégis értelmet nyer
Az elejtett szavak, mondatok, betűk.
Minden a tiéd volt, mostmár az enyém,
Az enyém, a tiéd, miénk,
Akárhogy is e kellemetlen érzelmi kiruccanás
Felőled csak egy fabrikált
Tanulság,
Hogy engem oktass,
Talán mást mulattass;
Magadat.