Suhannak az árnyak,
De az egyik hibádzik:
Megbotlik, sikoltás, várnak.
Vár mindegyik arra az egyre,
De az nem mozdul, sápadt,
Fehér mint a fal
Hajjaj,
Nem lesz jó, egy másik árny már bágyadt.
Fránya
Erdő, gyökerek,
Fenyők, tűlevelek!
A fekete alakok suhanása
Elapad, rínak most mind.
A fenyves őket körülöleli, akár egy gyermeket a gyermek kabátja.
Talán ma,
Végleg megsemmisülnek
A bosszantó sötét lények?
Téves!
Az egyik életben van még,
Elpusztult társait őrzi hegykén.
Vagy szomorún'?
Most bánaton, bún
Túltesz. Büszke, hogy nem ő az egyik halott.
Csapot-papot
Ott hagy,
Elszalad.
Nyakába veszi bakacsin lábait,
Még a hold sem találja már e fenyves árnyait.