Szorít, de nem tehetek mást, csak hagyom magam fojtani, míg szívem le nem áll s ebben a hatalmas kavalkádban már nincsenek hangok, szótagok, szavak, mondatok, csak én és a káosz, csak én és a megbánás, csak én és te s mindez fáj, mar, öl, széttép, míg teljesen el nem hervadok, mi nincs messze, mert napról napra élek, míg a tempó maga mögött nem hagy, a meg nem álló szenvedély mögött hátramaradok s itt ragadok egyedül, a hamis, ígéretlen békében.