Üres poharak az ablak mélyfekete sarkán
Kihűlt szivarok hevernek a hamutartó nyelvében
S ahogy a füst száll fel a magasba nagy kábán
Úgy emészt fel minket a kormos sötétség.

Rég elveszett lelkek kenődnek most a falhoz; visszatértek
Rejtőzve az árnyak fátyolos takarásában súgdolóznak,
Majd az elsöprő megbánás elragadja őket.
Lassan kiürül a szoba.