A kollégiumban két, újdonsült moderátorommal, Arisa-channal és Ame-kunnal böngésztük a kommenteket, plusz én az emailéjeimet(?). Nyújtózkodtam egyet, miközben frissítettem az oldalt. Egy új levél érkezett, mire rákattintottam.

Kedves Kirishima Kaede!

Azért írunk önnek, hogy meghívjuk a mostani hónap huszadik napján megrendezett Videós találkozóra, melynek keretei között a nézők és a videósok találkozhatnak, beszélgethetnek, emellett különböző programokban vehetnek részt. Amennyiben visszajelez nekünk, hogy részt venne írja meg mennyi kísérőt, avagy vendéget hozna magával. Részleteket a visszajelzés után küldünk!

Előre is köszönjük, várjuk mihamarabbi válaszát!

Tisztelettel:

Hirohashi Run, főszervező

Miután elolvastam a levelet elővettem a mobilom. Ráírtam Eijirou-ra, hogy ha van kedve kérdezze meg az osztálytársait is akár, hogy tudok szerezni jegyet. Utána hátra fordultam.

- Oi, van kedvetek eljönni a Videós találkozóra huszadikán? -kérdezte két barátomra nézve. Ők egyöntetűen igent mondtak mosolyogva. Arisa-chan be is zsongott. Kopogtak az ajtómon. Különös, az osztály többi tagja békén szokott minket hagyni, legalábbis a kollégiumban. Baisho-kun és barátja Doi-kun nyitott be.- Hát ti meg?- kérdeztem a két pironkodó fiút nézve. Úgy néztek ki kicsit, mint Jasper és Horace a 101 kiskutyából. Míg Baisho-kun elég nyurga, addig Doi-kun elég alacsony. Nálam körülbelül egy fél vagy egy centiméterrel magasabb. Ráadásul a szikár Baisho-kunhoz képest ő elég vaskos. Akkora a bicepsze, mint nekem a két combom együtt. Tehát eléggé ki van gyúrva. Emellett hajában a zöld minden árnyalata megtalálható, a zöld szemeit képes bármely irányba mozgatni, akár külön is és úgy is látja. Bár az utóbbin nem kéne meglepődni, mert a képessége Kaméleon. Tehát bármire képes, amire egy kaméleon. Hosszú a nyelve, és ragadós. Képes megváltoztatni a bőre, szeme, haja, mindene színét. A hősruhája is ezért ilyen.

- Khmm... szóval, véletlen mikor mentünk el az ajtód előtt meghallottuk, hogy a találkozóról van szó és, hogy tudsz szerezni jegyeket és, mivel mi is el szeretnénk menni, ezért reménykedtünk, hogy esetleg...- makogtak. Elmosolyodtam, majd közbevágtam. 

- Szerzek nektek jegyet. -sóhajtottam, mire rám néztek csillogó szemekkel. Elnevettem magam. -Ez nem olyan nagy ügy.- mosolyogtam, mire elnézett Doi-kun.

- De ez így olyan, mintha kihasználnánk. -motyogta.

- Dehogyis, rendben van.- huppantam vissza a géphez és elkezdtem írni a válasz levelet. Közben megnéztem a telefonom. Eijirou válaszolt. Húsz jegy kell. Húzós. Remélem nagylelkű kedvükben vannak.

Kedves Hirohashi Run-san!

Örömmel fogadom el a meghívást és alig várom, hogy megtudjam a programokat és, hogy nekem hol kell szerepelni. Huszonnégy jegyet szeretnék kérni, amennyiben nem probléma. Várom az információkat, remélem mihamarabb megkapom.

Még egyszer köszönöm, várom a további üzeneteket!

Hálás tisztelettel:

Kirishima Kaede

Rányomtam a küldésre, majd az ajtóban toporgó két srácra néztem. Felhúztam fél szemöldököm.

- Mi az?- kérdeztem érdeklődve. Doi-kun halántékáról egy verejtékcsepp esett a padlómra.

- Figyelj, te lehet nem érzed annak, de mi úgy érezzük kihasználunk, úgyhogy mit tudnánk adni cserébe?- kérdezte Baisho-kun feszengve. Kifújtam egy tincset a szememből. Elgondolkodtam, majd felragyogott a szemem.

- Szerezzetek nekem kakaós csigát!- adtam ki az utasítást, majd értetlenkedve vállat vontak és elrohantak.

- Minek neked csiga?- kérdezte szemöldök ráncolva Ame-kun.

- Mert finom?- kérdeztem vissza, mintha egyértelmű lenne. Megforgattam a szemem, majd csináltam velük egy képet a telefonommal. A képen én mosolygok a székemben ülve, egyik kezemben a telefonnal, másikkal béke jelet mutatva. Mögöttem Arisa-chan nevet, miközben a macskafarkán lévő csengőt birizgálta, szigorúan ujjaiból pisztolyt formálva, mert észrevette, hogy fotózok. Mögötte Ame-kun ördögvillát mutatva mosolyog szelíden a kamerába. A képet beállítottam háttérképnek, majd mosolyogva kikapcsoltam a készüléket. Közben a fiúk berobogtak és átadták a kakaós csigát, melyet rögtön elfogyasztottam. Utána a fiúk végül leültek az ágyamra és maradtak még. Röhögtünk kicsit, majd mivel besötétedett elmentek a saját szobájukba. 

Tudni kell, hogy nálunk miután besötétedett teljes csend van általában, mert a fiúk elvannak csendben magukban, vagy csak chat-elnek egymással. Így páran lefekszenek aludni a némaságban, így nekünk is külön kell válnunk. Ennek az az oka, hogy szörnyű az osztály közösség. A legtöbben a hírnévért akarnak hősök lenni, meg a pénzért, nem azért, hogy jót tegyenek másokon és ez meg is látszik. Így ahelyett, hogy közösen hülyéskednénk, beszélgetnénk, nagy részt, ha találkozunk egymást marjuk, és kerüljük egymást. 

Leültem az ablakpárkányra, így nem kellett lámpát kapcsolnom, mert a Hold gyönyörűen megvilágította a könyvem lapjait. Felkoppintottam a könyvjelzőnél a A harcos szerelmét, majd olvasni kezdtem. A történet egy kolostorhoz hasonló helyről szól, ahova az árva vagy cserevész fiúbabákat szállítják, ott pedig harcosokká nevelik őket. A kolostor egyik fontos szabálya, hogy a harcosoknak egyedül kell maradniuk életük végéig. Ám főszereplőnk beleszeret egy nemes lányba. Hasonlít a Rómeó és Júliához, azzal a különbséggel, hogy nem fulladsz nyálba.

A szobámban csak a halk lélegzetemet és a papír súrlódását lehetett hallani. A főszereplő éppen forrófejűsége által egy heves harcba keveredett ismét, mikor nem kellett volna, amiből ismét a szelíd nemes lány rángatta ki. Az ajkaim kicsit elnyíltak miközben az apró betűket figyeltem. Teljesen kiragadott ebből a világból. Már nem éreztem a hideg ablakperemet, se a hűvös padlót, vagy a lábamat csiklandozó függönyt. Már nem a holdfényt éreztem, hanem a forró napsütést. A csendes, tiszta szobámból egy poros, koszos, de annál elevenebb piactérre kerültem, ahol emberek tolongtak és egy fiú ugrott neki a másik ifjúnak. Pengék csengését hallottam nyugtató némaság helyett. Elmosolyodtam a békességben, amit éreztem, hiába zajlott előttem a harc. Hirtelen a párharcot egy narancssárgás fény világította meg, mint az egész piacteret. Kiábrándultam az álomképből, ahogy a könyv lapjait megvilágította a fény. Kipattantak a szemeim, ahogy a hatalmas robbanást meghallottam az ablak mögül. Akkora sípolást  hallottam, hogy a fülemhez kaptam. Borzalmasan megfájdult tőle a fejem. Kinéztem az ablakon, és a rohanó Kaminarit láttam, akit Bakugou az utána repült, mögötte futott Iida-senpai és Sero. Ismét szikrák pattogtak a kezében így a fülemhez kaptam. Már majdnem az ablakomnál voltak. 

Kinyitottam az ablakom, hogy megállítsam azt az idegbeteget. Csupasz lábamat átvetettem a párkányon, majd a másikat. A kezeimmel a párkányt fogva a lábaimat a közeli fa ágaira lendítettem, majd gyorsan elkaptam két ágat a kezemmel és felhúztam  magam. Végig másztam a fán, majd mikor végre kijutottam majdnem a lombozatból, láttam, hogy velem egy magasságban repül Bakugou. Gyorsan kimásztam a lombozatból, mire ő meglepődve hasított tovább felém. Telibe kapott, mire ő az ágra esett én pedig le a fáról. Félájultan zuhantam, mikor elkapta a kezemet. Megcsúszott a kezem az övéből, mire egy pillanatra aggódást láttam a szemében, majd ismét a morgós Bakugou volt.

- OI, MOZDULJATOK MÁR MEG!- mondta, ár két kézzel fogott. Iida-senpai fogta meg a talajtól másfél méterre lógó lábaimat, majd letett a földre. 

- Köszönöm!- sóhajtottam megkönnyebbülten, miközben Bakugou leakrobatikázta magát.

- OI, MI A FRANCOT CSINÁLTÁL ODAFENT, DESZKA!?- üvöltött, mire idegesen rákaptam a fejem.

- Oh, nehogy már neked álljon feljebb, Bakagou!- emeltem fel a hangom, ami nem csak őt, de Kaminarit és Serot is.- Üvöltözöl és robbantgatsz itt kint, mint egy bolond terrorista, felkeltve az osztálytársaimat, nekem migrént okozva, majd telibe versz ezzel,- mutattam az egész lényére.- ami miatt, majdnem agyrázkódást kaptam, ha nem kaptam már attól, amilyen erővel nekem jöttél! Egyáltalán mi a fenét csináltok!?- akadtam ki, mire Kaminari elpillantott. Sero lépett elő.

- Röviden-tömören Kaminari idióta volt, mire Bakugou bepöccent és most itt vagyunk. -sóhajtott.

- És, hogy hogy nem Eijirou próbálta megállítani ezt?- mutattam mögém a szőkére.

- Mivel Kirishima a beteg barátnőjével van, aki elkapott egy vírust. -mondta egyszerűen a szikszalag könyökű.

- Várj!- szólalt meg Kaminari.- A te osztálytársaid már alszanak?

- Pár, mármint mindenki a szobájában van.

- Miért nem lógtok együtt?- kérdezte. Ezúttal én pillantottam el.

- Nálunk nem szokás.- motyogtam, mire összenéztek.

- Kirishima-kun-san.- szólalt meg Iida-senpai.- Ha szeretnél átjöhetsz hozzánk.- mosolygott. Értetlenkedve néztem fel.

- Épp Activity-zünk. Ha van kedved csatlakozz!- karolt át egyszerre Kaminari és Sero. Elnevettem magam, majd belementem. Négyen mentünk át hozzájuk. Megismertem az egész osztályt, majd beszálltam a Mina-Sero csapatba, így már mindenkinél hárman voltunk, mivel se Eijirou, se Todoroki-senpai nem játszott. Mi lettünk a harmadikok. Majd utána filmet néztünk. Közben szinte mindenki vagy elment aludni, vagy ott aludt el. Mina és Sero egymásnak dőlve aludt, Uraraka-senpai és Tsuyu-chan(, aki megkért, hogy hívjam így) egymáson aludtak el. Mármint Tsuyu-chan Uraraka-senpai ölébe dőlt, aki álmában a lány hátára dőlt. Én már homályosan láttam és majdnem elaludtam, mikor valaki a felemelt. Nem láttam ki az, csak lógtam a vállán. Kint megcsapott a hideg, de nem bírtam kinyitni a szemeimet. Olyan volt, mintha a szemhéjam ólomból lenne. Letettek a hideg földre, majd újra felemeltek. Ezúttal a karjaim a nyaka mögött, a hátánál össze volt kulcsolva, mint a lábaim a derekánál. Egyik kezével szorosan fogta a derekamat. Éreztem, hogy miközben mozgott megfeszült pár izma, majd betoppantunk egy szobába. Pihe-puha ágyba helyezett, majd betakart. Kisimított pár hajtincset a szememből, majd elhagyta a szobát. Ugyanolyan némán, ahogy jött. Csak az ablak csukódását lehetett hallani.

***************************************************************************************

Meghoztam a mai részt!

Ha tetszett nyomj egy csillagot, és függetlenül attól, hogy tetszett e írj kommentet!

Sayonara!

W23.