A hétvége csendben telt, szinte el is röppent és ismét az iskolapadban ültem. A családom nem tud a kis incidensemről az öreggel, mert megkértem Bakugout, hogy ne szóljon róla.  Bár most is, ha eszembe jutnak a disznószemei, vagy a széles, ijesztő vigyora, vagy a krumpli orra, tehát igazából konkrétan a céklavörös arca, akkor a hasam görcsbe rándul. De mindenesetre rávettem Bakugout, hogy maradjon csendben róla, akkor is, ha nehéz volt. A mai reggel az iskolapadban viszont fontosabb. Ugyanis az egész osztály együtt remegett, tök mindegy mennyire utáljuk egymást. Ma egész nap hősképzés lesz, mármint előbb volt egy ofőnk, mindegy, ráadásul ma jöttek meg a hősruháink is! Kayama-sensei lépett a terembe, mögötte All Might-tal, aki hosszú ideje csontváz formájában van. Az elrablós incidens óta. 

- Jó reggelt, gyerekek! Mint tudjátok ma jöttek meg a jelmezeitek, úgyhogy nem is szaporítanám a szót. Vegyétek fel, aztán nyomás az udvarra.- mosolygott, mire az osztály egyszerre lépett oda, és próbálta megkaparintani sajátját. -Oh, ez a fiatalság!- olvadozott Kayama-sensei. Én az utolsók között szereztem meg a jelmezem, így rohannom kellett az öltözőbe. Arisa-chan pont mellettem viharzott ki. Gyorsan felvettem a saját hősruhám és kirohantam. Elkezdtek vezetni minket a helyszínre addig beszélgettünk.

- Az én hősruhám elég egyszerű.- nevetett fel. Egy egyszerűbb türkizkék-fehér kezeslábast viselt, a bátyám osztályában lévő Uraraka-senpaihoz hasonló kék maszkkal. -A fejemen lévő füleimet körbe ölelő fém a fülemmel együtt mozog, de egy gomb megnyomással elkezdi begyűjteni a hanghullámokat, ha kell. A farkamon végig vezető fém csík, ami vele együtt mozog egy könnyű, de kemény ovális gömbszerűségbe vezet, ami a farkam végét öleli körbe, ezzel felerősítve a csapásaimat vele. A kezem lévő kesztyűn vannak lyukak így elő tudom hívni a karmaimat. Ugyanez a lábamon, csak ott alul előhívható rugók vannak, hogy könnyebben ugorjak magasabbra.- mosolygott Arisa-chan.

- Wow, nekem nem ilyen összetett.- nevettem fel. Az én ruhám egy vörös, acélbetétes csizmából,fekete farmerből, egy övből, rajta egy vörös N betűvel, egy vörös, fém szálas blúz, fekete ujjakkal, majd egy fekete maszkból áll. A maszk olyan, mint a bátyám osztályában Asui-senpaié.- Semmi különleges nincs rajta, egy gombon kívül.- mosolyodtam el, rámutatva az N betűn lévő gombra.- Ennek hatására a lábfejemről eltűnik a cipő, úgymond visszahúzódik, a pólóm ujja pedig szétválik, így könnyebben meg tudok érinteni másokat. -mondtam mosolyogva.

- Csúcs! És neked Ame-kun?- pillantott esős pajtásunkra. Egy sárga esőkabátot viselt, ami annyira szemébe lógott, hogy nem volt szükség maszkra. De így is világított két sárga szeme. Emellett fekete nadrág és gumicsizma volt rajta. Vagy annak nézett ki.

- Semmi különös. Acélbetétes bakancs, ami nem ázik át. Ez a legkülönlegesebb benne.- vont vállat. Pár pillanatig csak pislogtunk, majd elnevettük magunkat. A következő pillanatban valaki megsimította a fejemet. Oldalra fordítottam a fejemet.

- Yo!- vigyorgott a szőke gyerek. Meglepetten pislogtam.

- Kaminari?- lepődtem meg. A hős ruhájában volt és izzadt. Volt rajta pár "karcolás".

- Most lett vége a mi óránknak. Todoroki és Midoriya kicsinált. -sóhajtott fel, majd felragyogott az arca.- De most lyukas óránk lesz! Nektek most lesz hősképzésetek?- vigyorgottt, mire izgatottan bólogatni kezdett. -Csúcs! Majd lehet benézek!- kacsintott, mire elnevettem magam.

- Kaede!- lépett mellém Eijirou.- Most lesz hősképzésetek igaz? Mindent bele! Csak férfiasan!- vigyorgott, mire mellettem Arisa-chan elnevette magát. 

- Oi, Szaros hajú. Később beszélj a Deszkával!- morrant rá Bakugou, mire unottan megforgattam a szememet.

- Mindjárt megyek! Figyelj, tudom, hogy nyerni fogsz! De ne kockáztasd az életed érte! Ígérd meg!

- Nem háborúba megyek, hanem órára.- forgattam meg a szemem.

- Oh, te nem láttad a mi első ilyen meccseinket. Midoriya órákra elájult. 

- De nálunk, nincsen robbantós hü...

- Ígérd meg!- ragadta meg a vállaimat.- Kérlek.

- Legyen. Megígérem.

- Gyere már! El kell intéznünk valamit a lyukas órában!- rántotta el idegbetegen testvéremet Bakugou.

- Ne már, meg akarom nézni, hogy teljesít, Bakubro!- nyafogott a bátyám. Bakubou erre morgott valamit, amit nem értettem, de utána hallottam egy kérdést, amit értettem.

- Tényleg Bakugou, egy ideje meg akartam kérdezni. Mi az a jel a nyakad mellett? Lett egy tetkód vagy mi?- érdeklődött Kaminari, mire egy pillanatra megtorpantam, majd siettem az órámra.

Párosokra osztottak minket. Én az E csapatban voltam Baisho-kunnal voltam. Hálát adtam neki, mert ő még elviselhető volt. Vékony volt, és baromi magas, nem volt rajta sok izom. Szemei rózsaszínes-piros, és sötétkék haja oldalt fel volt borotválva. Hős ruhája egész egyszerű volt. Egy sötétkék nadrág és póló, egy ciánkék acélbetétes bakanccsal, egy babakék köpennyel és maszkkal, ami szemüvegnek nézett ki. Piros üvege volt. Baisho-kun képessége a lézer volt így nem értettem, miért van rajta üveg. 

Arisa-chan és Ame-kun egymás ellen voltak, ami azért is volt érdekes, mert a társaik kiütötték egymást, így magukra maradtak. Ame-kun esőfelhővel támadta, ami villámlott, mire Arisa-chan kirohant alóla, majd egy pillanat alatt eltűnt Ame szeme előtt, mert a plafonra került, onnan a farkán lévő fémmel fejbe vágta Amét, aki egy időre elbódult, Majd még pont időben hatalmas széllel gomoly felhőt tett Arisa elé, ami így visszafújta a lányt. Ez így ment egy ideig, míg végül Ame nyert. Arisa-chan duzzogva ült le mellém. Haja kócos volt, és pihegett, de próbálta elnyomni... amitől jobban pihegett.

A vége felé kerültünk sorra, amikor is kifejezetten örültem, hogy a bátyámék nem értek ide. Megkönnyebbülve felsóhajtottam, majd megnéztem kik ellen leszünk. Nagao gonosz vigyorra húzta a száját, amikor elképedtem. Kuga vérben forgó szemekkel figyelt minket.

Baisho-kun mellém lépett. -Csináljuk ki őket!- mosolygott, mire én is elmosolyodtam.- De azért próbálj nem hátráltatni, kis csaj.- lökött oldalba, mire kis híján elnevettem magam. Hősöknek lettünk beosztva.

Mikor beléptünk a nagy, több emeletes épületbe... nem történt semmi. Nyugodtan sétálgathattunk a folyosókon. Én már el is tévedtem és, ahogy láttam Baisho se tudta nagyon merre járunk éppen. Mikor elegem lett egy használhatatlan lifthez léptem. Ugrálva megpróbáltam elérni a kismutatót felette, sikertelenül. Két kezet éreztem a derekamon, majd hirtelen felemeltek. Lenéztem. Baisho-kun állt alattam, a karjai remegtek. Gyorsan hozzáértem a mutatóhoz.

- Mutasd meg melyik emeleten vannak!- hadartam el, mire a fiú majdnem elejtve letett. A kis mutató elmozdult, majd megmutatta.- A nyolcadikon. Remek.- forgattam a szemem, majd Baisho-kunnal rohanni kezdtünk. Mire felértünk kicsit ki voltunk fulladva, de mentünk tovább, egészen két szárnyú ajtóhoz. Egymásra néztünk, majd belöktük az ajtót. Egyből hatalmas füst felhőbe kerültünk, mire köhögni kezdtünk. Egy pillanatom volt meghallani a jobbomról közeledő üvöltést, de még pont időben.- Vigyázz!- kiáltottam, majd elugrottam, de Baisho-kun nem volt ilyen szerencsés. Kuga kalapácsa fájdalmasan csapódott neki teljes erőből. Baisho-kun kirepült a füstből és a falnak csapódott, de állva maradt. A szemüvegéből egy pillanat alatt eltűnt az üveg, mire lézert küldött Kugára. Ők ketten harcolni kezdtek, én pedig gyorsan köhögve és könnyezve elkezdtem a bomba felé haladni, mikor is egy adag füst hatalmas nyomással csapódott a hátamba, mire elestem, felkeltem a padlóról és megfordultam, hogy szembe nézzek Nagaoval, de pofon vágott, olyan erővel, hogy a fejem elfordult. Mikor visszafordultam felé, már nem volt ott, helyette hátba rúgtak. A földre estem.

- Szánalmas.- vigyorodott el, mikor felnéztem rá és egy újabb adag füstöt küldött rám, amitől könnyezni és köhögni kezdtem. Feltápászkodtam, és körbenéztem a füstben. Nem láttam sehol a füstben. Tudtam, hogy ha ezt meg akarom nyerni, bárhol tűnik fel, nekem kell megtámadni őt. Amint ez eszembe jött a füst csípni kezdett. Égette a bőröm, a szemem, a légcsövemet. Köhögve, könnyezve és kalimpálva hátráltam ki a füstből. Amikor kiértem hátba ütöttek egy kalapáccsal. Kuga állt mögöttem, de Baisho-kunt sehol se láttam a füsttől. Fekve kigáncsoltam Kugát, majd gyorsan feltápászkodtam, mire Nagao előttem termet és egy adag füstöt küldött rám, ami ismét égette a bőröm. Köhögve próbáltam menekülni az elől, de a füst egy pillanat alatt eloszlott, mikor is fejbe vertek. Felsikítottam a hirtelen fájdalomtól. A látásom homályosodni kezdett, gyorsan az üveg felé néztem. All Might vadul nyomkodta a gombokat és üvöltött, de nem működött. Nem hallottuk, hogy leállítaná a meccset. Hihetetlen. Életem első meccsét elbukom úgy, hogy esélyem se volt. Mi lesz a hős leszek? Ha leszek egyáltalán. 

- Mindent bele!- villant be Eijirou mosolygó arca. Szemeimben könnyek gyűltek. Hirtelen nem tudtam, hogy a ködtől, vagy attól, amit érzek. Attól, hogy hálás voltam, hogy nem látja milyen béna a húga. Ahogy a földre zuhantam észrevettem a vér cseppeket, ami a hátamról cseppent le. A ruhám több helyen is fel volt szakítva, tele voltam sebekkel. A tekintetem homályos volt, a hangokat csak zúgásnak éreztem. 

- KAEDE!- kiáltott Eijirou. A szemeim kipattantak, és az ablakhoz néztem. Eijirou, Kaminari, Bakugou, Mina és Sero állt az ablakán. Mindegyikük aggódva nézett rám. Nagao takarta el őket, ahogy elém lépett és füstöt fújt rám. Ezerszer jobban égetett, mint az eddigiek, és alig kaptam tőle levegőt. 

- Ez bénító füst.- súgta a fülembe, majd elvigyorodott.- Ez pedig mérgező.- Azzal lefújt ismét füsttel. -Ideje feladni, különben sajnos meghalhatsz.- mondtam együtt érző szemekkel, majd elvigyorodott jobban, gonoszabban. Légszomjam lett így csak többet szívtam be. A szemem könnyezett, minden homályos volt, mindent zúgásnak hallottam. Üvölteni próbáltam, de alig jött ki hang a torkomon. Lihegve, nyeldekelve kezdett körül ölelni a sötétség. A tagjaim nem mozdultak. Tehetetlen. Semmi hasznom nem volt, még a képességemet se tudtam használni.

A képességem! -jutott eszembe. Ha valamihez hozzáérek teljesítenie kell a parancsomat. Megpróbáltam mozgatni a tagjaimat, de nem bírtam. Összeszorítottam a fogamat, mikor is a szememben felcsillant a remény. A jobb kezem megmozdult. Magam mellé húztam és rásimítottam a talajra.

- Vigyél... k-khi a kö...dből....- mondtam, már félájultan. A padló megremegett, majd egy kis téglalapban, amin feküdtem kiemelkedett a földről és fellebegett a füstfüggöny fölé. Amint elhagytam a bénító füstöt, alig, de képes voltam mozdulni. A nyakamhoz értem. A légcsövem még mindig égett. Könnyeztem, úgyhogy letöröltem a könnyeimet. Felkecmeregtem a földről és a röhögő fiú párosra néztem. Mély levegőt vettem.- NAGAO!- kiáltottam, mire meglepődve néztek rám, de nem, csak ők, de az üveg mögöttiek is. Nem látták, hogy kijöttem. -NEM ADOM FEL!- nyúltam a fülemhez, majd elvettem onnan azt.-A HALÁLFÉLELEM A GYÁVÁK KIFOGÁSA!- ekkor már egész jól tudtam mozogni, így elrugaszkodtam a bomba felé. Elém kerültek, pont eléjük érkeztem. Kuga fejbe akart verni, de a kezemmel védekeztem, így a tenyerembe csapott.- Veszítsd el a képességed a meccs végéig!- hadartam, majd csúsztam öt métert és rohanni kezdtem a bomba felé. Nagao füsttel felém lőtte Kugát, aki üvöltve repült felém, majd meghökkenve vette észre, hogy képessége nem működik. Lehajoltam előle, így átrepülte felettem egészen a falig. Nagao került elém, mire félig oldalfele lehajolva végig simítottam a talajt, ami így feldobott, így a fiú felé kezdtem érkezni, fejjel előre, ahol is a tarkójához nyúlva ellöktem magam.- Dermedj meg a meccs végéig!- súgtam, mire Nagao mozdulatlan maradt. Tovább csúsztam a bombáig. Megérintettem. Mi nyertünk! Elvigyorodtam. Nagao idegesen fordult felém, ahogy megszólalt a kürt. Visszahívta a füstöt, így a fal mellett megpillanthattam az ájultan fekvő, véres Baisho-kunt. Az ablakra pillantottam, ahol is éljenzés volt a bátyáméktól és a barátaimtól. Majd az ajtón berontottak a tanárok, és Eijirou. A fiú hozzám rohant és megölelt, és az egekig dicsérni kezdett. Az arcom grimaszba rándult és összegörnyedtem.

- Kaede?- ijedt meg. Már fent se ünnepeltek. Vért köptem.- Kaede!

- Bo-bocsi...- nyögtem.

- M-mit?- kérdezte kétségbeesve. Arrébb húztam a hajamat. A jelem éppen köddé vált. Eijirou értetlenül nézett, majd elképedve meredt rám.- Te... te..

- N-ne hara..gudj... N-Nii-ch-chan...- mondtam, azzal elájultam.

- KAEDE!- hallottam még Eijirou kiáltását.

***************************************************************************************

Hú, de rég volt rész. Bocsánat! Nyaraltunk, aztán majdnem meghaltam, annyira hányingerem volt.

Na, de! Hogy tetszett ez a rész? Kérlek írjátok meg hozzászólásként.

Ja, meg lehet csillagozni is, ha tetszett, de akkor is írjatok hozzászólást!

Sayonara!

W23.