Beléptünk az ebédlőbe, az egyik oldalamon Doi-kun és Baisho-kun, a másikon Arisa-chan és Ame-kun. Kemény egy hete járok újra suliba, és őszintén szólva felüdülés volt visszatérni a megszokott kerékvágásba. 

Az ebédlőben a megszokott kellemes hangzavar és nyüzsgés volt. Elsiettünk az asztalok között Lunch Rush ablakához és mindenki kért. Doi-kun egy Bajnok szendvicset, Baisho-kun egy tartiflettét kért, Arisa-chan egy rotit, Ame-kun egy Gyümölcsbombát(gyümölcs saláta, amit Lunch Rush valahogy sósra csinál, de szörnyen finom), én pedig egy adag baot. Ahogy elfordultunk a kis ablaktól egy üres asztalt keresve csalódnunk kellett. Az egész ebédlő tele volt, mint a heringek úgy ültek minden asztalnál. Kemény egy asztalnál lehetett még kényelmesen elférni, ahonnan szerencsére hatalmas kalimpálásba kezdtek felénk. Kínos mosollyal indultam meg feléjük, mögöttem a barátaimmal, mert persze az egész ebédlő felénk fordult. Lehuppantam Mina mellé, mire mellém tömörültek a barátaim. Mina, hogy több helyünk legyen átült Sero mellé. Így velünk szemben ült Mina, Sero, Kirishima, Sakuko, Jirou, aki mellett egy széket odahúzva ült Kaminari. 

- Sakuko? -lepődtem meg. A lányt eddig soha nem láttam sehol a suliban.

- Ebédszünetekben itt vagyok megtalálható. Egyébként valaki árnyékaként.- intett, nem törődve barátaim döbbent tekintetével. Körbenéztem a kis csapaton, majd észrevettem, hogy valaki hiányzik.

- És hol van Bakugou?- kérdeztem, megdöntve a fejem.

- Pár perce még itt volt.- nézett körbe Jirou, mire az áramjankó(, mert fajankó nem lehet) oldotta meg a rejtélyt.

- Pár perce elment Midoriyával gyakorolni. Azt mondta nincs ehhez gyomra most.- több kikerekedett szempár is őt nézte.

- Bakugou... elment... Midoriyával gyakorolni?- kérdezte lassan Kirishima, mire Kaminari értetlenül bólintott, majd leesett neki.

- Oh, shit.

- Megyek megkeresem.- mondta Sakuko, majd árnyékká vált és egy pillanat alatt eltűnt közölünk. Engem valami más is zavart. Még pedig Kaminari második mondata.

A becsengő fájdalmas sikolya zavarta meg az étkezést és nevetést. Sakuko közbe se tért vissza a Baku-vadászatról. Épp osztályfőnöki jött, így teljes nyugodtsággal dobtuk ki a tálcáinkat. Végigkacskaringóztunk a folyosókon, majd beléptünk a terembe. Az osztály többi tagja szokás szerint késve esett be, mikor már Kayama-sensei a papírjait rendezte az asztalon. A fiúk teljes nyugodtsággal, minden elnézés kérés nélkül mentek a helyükre, csak közben Nagao bemutatott nekem. Én visszamutattam, miközben kinyújtottam a nyelvem. Hmm. Lehet Sakuko hatással volt rám.

A kicsengőtől összerezzentem. Az óra egy pontján szörnyen lefagytam. A tanárnő hangja csak távoli moraj volt. Vizsgák. Közeledtek a Vizsgák. Kimaradtam egy hónapnyi anyagból, és bizonyos tantárgyakból gyorsan fel tudom tornázni magam, de bizonyos tantárgyak egyszerűen nem mennek. Tuti megbukom.

Na, sikeresen elpanaszoltam az egészet Sakukonak, miközben sétáltunk. 

- Nyugi, megoldjuk. Majd kapsz korrepetálást.- mondta, teljes nyugodtsággal. 

- Azt mondod?- kérdeztem teljes hitetlenséggel. Rám mosolygott.

- Azt(Pennywise-t. szerk). -kicsit megnyugodtam. Ezután jöhetett a következő probléma.

- Hol vagyunk?- kérdeztem, mert rájöttem, hogy amióta leszálltunk a buszról, fogalmam sincs hol vagyunk.

- Minato Cityben.- mondta, mire kikerekedett szemekkel néztem. 

- És miért vagyunk mi, Minatoban?- érdeklődtem.

- Elmegyünk az Aiiku Kórházba.- mondta nemes egyszerűséggel. Biztos én vagyok a hülye, hogy nem értettem. Biztos vagyok benne. Mivel valahogy éreztem, hogy nem fog rendesen válaszolni hagytam. Pufogva sétáltam mellette. Miért? Mert, ha megállok és azt mondom, hogy addig nem megyek tovább, amíg nem válaszol rendesen, vállat von és ott hagy egy idegen város közepén. Így inkább vele mentem. Némán sétáltam mellette. 

Beléptünk a sárgás épületbe, ami egyébként kifejezetten szép volt. Bent odalépett egy kis ablakhoz, amíg én inkább a cipőm orrát néztem. Fogalmam sem volt mit csinálunk egy kórházban. De szép volt a szőnyeg. Egy lökéssel jelezte, hogy menjek utána, majd a lifthez lépett. Felmentünk egy-két emeletet, majd végig mentünk a folyosón. Az egyik ajtóhoz lépett. Be se kopogott, csak belépett. Felém fordult mire utána léptem.

Térdre rogytam. Az ablak felé nézett, kinézett rajta. Egy kerekes székben ült. A huppanásra felénk fordult. Cseresznyepiros ajkai kicsit el voltak nyílva.

- Az nem lehet... ez nem lehet... te nem lehetsz...- dadogtam. Elmosolyodott. Vörös szeplői olyanok voltak, mint narancssárga virágszirmok a hóban(dat hasonlat, szerk.). Rövid, narancssárgás vörös, göndör haja körbe keretezte arcát. Turcsi, pisze orra ugyanolyan volt, mint régen. Nagy, mélyen ülő szemei még mindig ártatlanná tették. Csak most üveges kékek voltak.- Kido-san?

- Szia Kae!- mosolygott rekedtes hangon. Könnyek csorogtak le az arcomon, a szám grimaszba rándultak. A lány felállt, és odabicegett elém, folyamatosan kapaszkodva, majd félig letérdelt. Csak néztem, ahogy robot lábát nyikorogva behajlítja. Felnéztem a ködös, üres szemekbe. A lány kitárta karját, ezzel majdnem fejbe csapva engem. Nem törődtem vele. Az ölelésébe ugrottam, és csak sírtam. Mögöttünk becsukódott az ajtó, míg ő lágyan visszaölelt.

- Aszd, hi-hiddem, h-hogy....- bömböltem.

- Hogy meghaltam.. tudom.- mondta keserű hangon. 

Órák teltek el. Az arcom piros volt, és felpuffadt, a szemeim vörösebbek voltak, mint a hajszálai. A sárga kanapén ültem, ő pedig a kerekes székében. Az elmúlt éveket meséltük el egymásnak. Pontosabban én. Őt a Tábor után kórházról kórházra szállították. Elmondta, hogy mindig figyelemmel hallgatta a csatornámat.

- A dal alapján megtörtént. -mondta keserű mosollyal, mire értetlenül néztem rá.

- Te.. neked is...?- esett le. Csak bólintott.

- Egy-két hónapja történt. De ez egy kórházban teljesen más. Folyamatosan segítettek. Bár én leginkább boldog voltam -mosolygott.

- Boldog? Hogy lehettél ettől boldog?- kérdeztem szinte kiakadva.

- Bármennyire is volt szörnyű, ami történt.- emelte meg fél szemöldökét.- Örülök, hogy újraláttam azokat.

- Oh..- húztam el a számat. Elnevette magát.

- Nekem gyorsabban lezajlott. Gyakrabban voltak látomásaim.- vont vállat.

- Semmit sem változtál.- mosolyogtam.

- Tényleg? Jó tudni. Mondanám ugyanezt, de fogalmam sincs!- nevetett fel. Én is elnevettem magam.

- Oh, bocsi, neked rövidebb a hajad, és kiborg lettél. Visszaszívtam.- emeltem fel kezeim.- De viselkedésre gondoltam. Ugyanolyan pozitív vagy.

- Hát. Nekem már csak ez maradt.- mosolyodott el fél oldalasan.- De viselkedésre te változtál. Ugyanolyan érzelmes, de bátrabb vagy.

Még órákig beszéltünk, mire haza mentem. Megegyeztünk, hogy majd még beszélünk gépen. Videóhívásban. Majd megkéri a nővért, hogy hívjon, vagy vegye fel.

Otthon kitettem minden tancuccomat. Sakuko azt mondta, hogy szombaton lesz a korrepetálás, ami egy esős, szürke nap volt. Kíváncsi vagyok, hogy fog korrepetálni. Mármint érdekes módokon húzott ki a bánatból. És szerintem Chiyori meglátogatásával, mindent kihúztunk a listáról, de azt mondta, még egy dolgot rendeznünk kell. Fogalmam se volt mi az.(Oh, mily naiv voltam) Na mindegy.

Kopogtak, mire gyorsan kisiettem a szobámból, majd feltűnt, hogy Sakuko a pultnak dőlve iszik.

- Hát... te?- kérdeztem értetlenül, miközben még mindig kopogtattak.

- Jöttem Eijirout korrepetálni. -mondta lefele nézve, a vizére. 

- Nem úgy volt, hogy ma engem fogsz?- kérdeztem értetlenül.

- Nem, azt mondtam, ma lesz a korrepetálásod.- mondta sunyi vigyorral felnézve, miközben már dörömböltek. 

- Nyitom!- kiáltotta Eijirou. Utána bejött a nappaliba, letéve a könyveit és a ceruzáit. Benéztem az előszobába. Bakugou épp levette a cipőit, letámasztva fekete esernyőjét. Lesokkolva, lefehéredve fordultam Sakuko felé, az ajtó mögül, aki szórakozottan figyelt.

- Éppen a sátán egyik démonjának akarsz átnyújtani, ugye tudod?- tátogtam. Hallottam már Bakugou korrepetálásáról. Fájdalmas. 

- Oi Sakuko, nem úgy volt, hogy idén te korrepetálod a szaros hajút?- kérdezte Bakugou, miközben belépett, engem szerencsére nem észre véve.

- De. Te őt fogod korrepetálni!- mutatott felém.

- Magamat? - értetlenkedett, mert éppenséggel mögötte álltam.

- Nem, te vakegér, őt!- forgatta a szemét Sakuko. Bakugou rám nézett, majd hevesen visszafordult.

- MI A **** BŐREGÉR!?- üvöltött, mire a fülemre kaptam a kezem, a hallókészülék éles sípolása miatt.- AZT MONDTAD KIRISHIMÁT KELL KORREPETÁLNI!

- Ő is egy Kirishima.- vonta meg a vállát.- És ne üvöltözz. Pláne ne velem. És ne hisztizz, mint egy öt éves, aki nem kapta meg az áhított All Might figurát, hanem légy férfi, és korrepetáld!- korholta le.

- Tch.- mordult fel Bakugou, majd hangosan dobogva elindult a szobámba.

- Ne dobogjá', nem vagy te elefánt, hülye dinamit!- kiáltott még utána, majd intett nekem, hogy menjek utána. A szobámban lehuppantam a székemre, a morgó szőke mellé. Eleinte néma csendben ültem, majd miután skarlát tekintetét rám emelte, még ki is húztam magam.

- Mit nyomod ki? Attól nem lesz nagyobb, Deszka.- morogta, mire nem csak elvörösödtem, hanem dühös is lettem, de nem tudtam visszaszólni.- Mit nem értesz?- fordult a matek füzetem felé. Miután rámutattam a matek könyvre, szerintem megértette, hogy az egészet. Így szép, lassan, és türelmesen elmagyarázta. Miután továbbra is sötétebb voltam, mint Tokoyami-senpai képessége, ismét elmagyarázta. Majd még hatszor. Bár a negyediknél láttam, hogy már egyre idegesebb, de végig nyugodt volt, és türelmesen elmondta újra és újra. Miután megértettem kiadott egy feladatot, hogy oldjam meg. Megtettem. Kijavította. Elmagyarázta, hol rontottam el, hogy ott mit kell csinálni, majd újra odaadta. Ismét neki futottam. Ezúttal sikerült. Kiadott még pár feladatot, hogy azokat oldjam.

Már pár órája dolgoztunk, mikor rájöttem, hogy mennyire hiányzott ez. A folyamatos piszkálása, és ő maga. Hiányzott a barátsága. És persze szörnyen hálás voltam a segítségéért. Ezért bátorkodtam közben ezt mondani:

- Köszi Bakugou, hogy segítesz.- csak biccentett, miközben tovább nézte,hogy oldom a feladatot.- Őszintén szólva, nagyon örülök, hogy itt vagy és segítesz.- nevettem fel kicsit, mire a feladatról rám nézett.- Mármint, el is felejtettem, hogy milyen jó barát vagy. Őszintén szólva bánom, hogy akkor nem fogadtam el a segítséged, hanem elüldöztem a legjobb barátom.- húztam el kicsit a számat, mire ő összeszorította a fogait.- De azt hiszem, nem késő, hogy újra jó barátok legyünk, Bakugou!- ökölbe szorította a kezét.- Mert én nagyon szeretnék a barátod lenni, Bakugou!- felállt, mire értetlenül ránéztem. A szemében valamit láttam. Akkor fogalmam nem volt mi az és, hogy miért nem néz rám úgy, ahogy szokott. Olyan... furán?

- Ezt nem tudom tovább hallgatni.- kiviharzott a szobámból, mire értetlenül követtem.- Nem fogom többet korrepetálni, bocs Sakuko, nem megy. -morogta neki, majd egyenes a hallba ment.

- Bakugou, hová mész?- kérdeztem követve. Sakuko a homlokára csapott.

- Most mi történt?

- Bakugou!- követtem értetlenül. Csak belebújt a cipőjébe, és ott hagyott, becsapva az ajtót.- Ezt nem hiszem el!- bújtam bele a papucsomba, és utána siettem. Mikor kiléptem boldogan konstatáltam, hogy még mindig esik, te Bakugou már messze járt, így nem volt időm bemenni egy pulcsiért. Utánarohantam.- Bakugou! Várj már!- tudtam, hogy hallja, de nem állt meg.- Bakugou! Most mi bajod lett? Bakugou, kérlek!- botlottam meg, de szerencsére állva maradtam.- Bakugou kérlek! Csak vissza akarom kapni a legjobb barátomat! - vettem könyörgőre, mire megállt. Méterek voltak közöttünk. A hajam az arcomra ragadt az esőtől, a szarvaim a homlokomra tapadtak.- Kérlek, Bakugou, olyan nagy baj ez?- megfordult. 

- Igen. Nekem ez baj!- mondta kicsit megemelve a hangját.

- Miért? Miért baj?- összeszorította a fogait.- Bakugou, te voltál az eddigi legjobb barátom!- a kezeit ökölbe szorította.- Mellettem voltál, még ha csak a jel miatt is!- összepréselte az ajkait.- Kérlek, Bakugou!- lehajtotta a fejét.- Hiányzik a legjobb bará- 

- NEM AKAROK A BARÁTOD LENNI, MEG AKARLAK CSÓKOLNI!- üvöltött az aszfalt felé nézve. A szemeim kikerekedtek. Az öklei megremegtek. Az egyik kezével megmarkolta a pólóját a szívénél. Felnézett rám. Soha többet nem akarom úgy látni. Tele volt a szeme fájdalommal. És azt hiszem, nem csak esőcseppek csorogtak az arcán. Nem tudtam megszólalni. Ő pedig megfordult és ott hagyott.

**************************************************************************** 

Remélem tetszett a rész! A hozzászólásoknál várom a véleményeteket! ❤

Sayonara!

W23.