Sajnos ezután ki voltam ütve. Végül csak Arisa-chan vs Nagahoe utolsó perceire értem vissza.

- Miről maradtam... le...- kérdeztem, ahogy beléptem a nézőtérre. Ame-kun állt, kezei ökölbe voltak szorulva. Doi-kun összepréselte ajkait, Baisho-kun a széket szorította. Mindannyiuk arca el volt képedve.- Mi az...- kérdeztem a harctérre nézve. A szemeim elkerekedtek, amint megláttam mit néznek. A kezeimet a számra kapva hátrálni kezdtem, de elestem. A beton körüli zöldes füst réteg épphogy elkezdett oszlani, de már látni lehetett mi van a harctéren. Nagao normálisan álldogál a szélén. Tőle nem messze vér foltok hevertek mindenütt. Arisa-chan kezein véres kelések voltak, az orrából és szájából fekete vér csurgott a talajra. Sápadt volt, szemei kidülledtek. Egyből megjelentek a robotok. Szerencsére életben volt. Egyből elvitték, Kayama-sensei kijelentette, hogy Nagao nyert, de még egy ilyen és diszkvalifikálják. Nagao vállat vonva lesétált a fújólás közepette.

A többi meccset nem láttuk. Végig a lélegeztetőgépre kötött, mindenhol befáslizott Arisa-chan mellett ültünk. Doi-kun közben elment a meccsére. Agyrázkódással jött vissza a vesztes meccs után. Nem tudott koncentrálni. Arisa-chan volt a fejében, ahogy a pálya közepén feküdt félholtan. Ezután én és Ame-kun jöttünk. Szerencsére még az utolsó pillanatokban felébredt Arisa-chan.

- ARISA!- ugrottunk mind az ágynak, mire fájdalmasan felnevetett, aminek köhögés lett a vége.

- Most ti jöttök... igaz?- kérdezte bágyadt szemekkel. Farka fáradtan lógott mellett, füle lelógtak. 

- Kit érdekel?- kérdeztem könnyezve. Ame-kun alig láthatóan megszorította Arisa-chan kezét.

- Engem.- mosolyodott el.- Kérlek adjatok bele mindent... győzzétek le helyettem is Nagaot.- motyogta, miközben lassan ismét lehunyta a szemét.

- Arisa!- emeltük meg a hangunkat.

- Plus... ultra...- motyogta félálomban.

- Hagyjátok pihenni!- lépett közbe Recovery Girl. -Ti ketten pedig menjetek a meccsetekre!- mondta, mire aggódva néztünk rá Ame-kunnal. Nem akartunk kimenni.- Adjatok bele mindent! Hogy mikor felébred azt a hírt kapja, hogy nyertetek.- vonakodva, de kimentünk. A harctérre vezető úton kétfelé váltunk. Egy óvatos mosolyt erőltettem magamra.

- Adj bele mindent!- tartottam felé az öklöm. Fáradtan elmosolyodott és összekoccintotta vele sajátját.

- Te is! Tegyük büszkévé!

A sötét folyosó hatalmas árnyékként vetült rám. Ismét megtörtént a bevezetés. Ismét felharsant a közönség. És ismét kiléptünk eléjük. Egyenes háttal egymás szemébe néztünk. Mint két ellenfél, akik elismerik egymást. Ezen a Sportfesztiválon, az elsősök között, még egy ilyen se volt még.

- Kezdődjék a harc!- zúgott fel a hang, egy csattanással indult a mérkőzés. Ame-kun egyből egy adag villámló felhőt küldött felém, mire egy balerinát megszégyenítő hajlékonysággal ugortam át. Felé rohantam, ő pedig felém. Ahogy egymás elé értünk mindketten ütni készültünk, csak én felugrottam. Ahogy lenéztem eszembe jutott Arisa-chan, mire elvétettem az ütést, ő pedig telibe vert az arcomba. Szerencsémre megálltam. Egy rúgással az arca felé rúgtam, amit ő védeni is akart. Hirtelen az arca grimaszba rándult, így elvétette a védést. Telibe rúgtam az arcát. Gomolygós, tömör bárányfelhőt teremtett körém derékig, így alig bírtam mozdulni. Ilyet sose csinál. Egy fájdalmas reccsenéssel ugrottam ki belőle, amitől a lábamba éles fájdalom hasított. Ilyet sose csinálok. Egymásnak rohantunk, fel se tűnt, hogy fáj. Képességek nélkül küzdöttünk, néhol rontottunk egy-egy grimasz kíséretében. A halántékomból vér szivárgott, egy bordám eltört a lábam mellett. Ame-kunnak eltört az egyik karja, az ökléből vér folyt, a szájából vér szivárgott. De ugyanúgy harcoltunk. Úgy ütöttünk és rúgtunk üvöltve, mintha nem lenne holnap. Nem törődtünk a fájdalommal, a másikkal, hogy ezután még lesznek egyikünknek meccseink

Mi nem szoktunk így viselkedni.

- Öhm... Eraser, csak én látom úgy, vagy a két versenyző tényleg nem önmaga?- kérdezte halkan Present Mic.

- Kiadják magukból a feszültséget.- kezdte morogva Eraserhead. Ame-kun üvöltve kalapácsütést mért rám.-Vannak olyanok, akik a frusztrációikat legjobban harcban tudják levezetni. -körrúgással arcba rúgtam.- Úgy tűnik ők is ezt csinálják megfeledkezve magukról, -pofon vágott.- a helyzetről,- térdrúgással arcba vertem.- és mindenről.- meglökött, majd egy viharfelhőt az arcomba küldve egy villanó villámlást küldött rám, amitől egy pillanatra megvakultam, de egyből eltűnt a felhő és újra láttam.- Kiadnak magukból mindent.- gyomorszájba rúgtam, majd felugorva fordultam egyet a levegőben és arcon rúgtam oldalról, amitől a földre zuhant eszméletlenül. Vele egy időben én is a hátamra. Kayama-sensei odajött hozzánk. Mindketten a földön feküdtünk, eszméletlenül, mozdulatlanul. Ame-kun nem mozdult, a fogait összeszorította. Remegve, de felemeltem a kezemet, mire a levegőbe csapott.

- Oshinokouji-kun nem képes mozogni. Kirishima-san a nyertes!- a tömeg felzendült. De a boldogság helyett... könnyezni kezdtem. A karomat a szememre ejtettem, az ajkam lebiggyedt, a fogaimat összeszorítottam. Remegve sírtam a földön. Tőlem nem messze Ame-kun ugyanúgy. Rápillantottam fátyolos szemmel. Ugyanarra gondolt.

Mi a fenét csináltunk? 

***************************************************************************************

Az utolsó percekben, de itt a mai rész!

23:57 EZ MÉG SZOMBAT!!!!

Sayonara!

W23.