Miután, megérkezett Michael és Ashton a boltból, rögvest neki álltunk a Milánoi-nak. Azonban, csak később tűnt fel, hogy a fiúk leves tésztát hoztak.

-Na most, mi a fenét csináljak?- Motyogtam magamnak, de Luke meghallotta.

-Na mi van, Gordon Ramsay?- Suttogta.

-A fiúk, leves tésztát hoztak.- Suttogtam.

-Az miért baj?-

-Luke, te ilyen hülye vagy? Vagy csak megjátszod?- Néztem rá szúrós szemekkel, a mellettem álló értetlenkedő szöszire. Az orra alá dugtam, a cérna szálú vékony, bontatlan csomagolású tésztát. -Szerinted, ebből lehet csinálni Milánoit?-

Fújtatott egyet, majd beletúrt a hajába.

-Jó! Nincs semmi gond!- Vágtam rá. -Vacsorára csinálunk akkor húslevest. De most kelleni fog, rendes vastagságú tészta.-

Megfordultam és gondmentes arcot szimulálva, tapsoltam egyet.

-Michael..- Szólaltam fel, de eszembe jutott, hogy talán jobb lenne, ha még sem őket kérném meg arra, hogy hozzanak rendes tésztát. Mindenki rám nézett, valamit mondanom kell. -Eltudsz fuvarozni, a boltba?-

-Miért? Mi a baj?- Kérdezte. A "baj„ szóra, még Mr. Hemmings is felemelte a fejét.

-Semmi, csak elfelejtettetek hozni, milánói tésztát. A leves tésztát, nem rakhatom bele. Majd ezt, a vacsorai húslevesbe teszem.- Mondtam, halál nyugalommal.

-De hát, azt a tésztát.- Félbe szakítottam, egy torok köszörüléssel. -Ó, értem. Hát nekem, nincs jogsim. Kérdmeg Ash-t.- Felelte. Körbe néztem, de nem láttam sehol Ashton-t.

-Hol van Ash?- Kérdeztem, kérdő szemekkel. Válasz nem érkezett, csak "nem tudom„ szemekkel találtam szembe magam.

-Ashton!- Kiabálta el magát, Luke.

-Fiam menjetek el, ketten Emma-val.- Mondta Mr. Hemmings. Erre a beszólásra, Luke és én is felfigyeltünk. A másik oldalamon lévő Calum-ra vetettem a pillantásom, hogy talán lesz valami hozzáfűzése, de ő csak mosolyogva állt, egy helyben. Ránéztem Luke-ra és mind a ketten rájöttünk arra, hogy egyikünknek sem tetszik az ötlet.

-Jó.- Motyogta Luke, majd magához vette a slussz kulcsot. -Akkor menjünk már.-

A zsebemhez kaptam a kezem és éreztem, hogy benne van a tárcám. Calum felé fordultam.

-Akkor sietünk jó? Addig kevergesd a szószt. Rendben?- Mosolyogtam rá.

-Rendben!- Felelte. Vártam egy búcsú puszira, de az elmaradt. Nem csináltam belőle ügyet.

-Emma gyere már!- Kiabálta el magát Luke.

Kiszaladtam a házból és bepattantam az anyós ülésbe.

-Utállak!- Jelentette ki és beindította az autót.

-Örülök, de miért is?- Kérdeztem.

-Most miért nem volt jó, az a tészta?-

-Luke Robert Hemmings!! Ne húzd fel az agyam! Nem lehetsz ennyire híg agyú! Nem nyitok vitát! Nem jó és kész!- Vágtam rá és inkább kinéztem az ablakon. -Egyébként, meg én is utállak.- Motyogtam.

-Hallottam!-

-Örülök!- Vágtam rá.

***

Hosszú kajtatás után, de találtunk parkoló helyet és végre kiszállhattam az autóból, Luke mellől. Meg sem vártam, rögvest bementem a boltba és magamhoz vettem egy bevásáró kocsit.

-Minek kell kocsi? Miért nem elég a kosár?- Kérdezte.

-Azért, hogy legyen mit kérdezned.- Vágtam rá. Megforgatta a szemeit, majd bementünk az első sorba.

-Fogadjunk, hogy nem találod meg nélkülem.- Jelentette ki.

-Hidd el, nem kell a segítséged!- Vágtam a szavaimat az arcába, majd gyorsabban kezdtem tolni a kocsit. Hirtelen füttyentést hallottam magam mögött. Hátra kaptam a fejem és a tésztát lóbáló Luke-val néztem szembe.

-Olyan nehéz lenne, füttyögés helyett kimondani a nevemet?- Sziszegtem.

-De hisz a kutyáknak is fütyűlnek.- Vágta rá és kaján vigyorát szemeimbe fúrta. Huzatból akkora maflást lekevertem neki, hogy a fél arca, olyan vörös lett, mint egy paradicsom. Hirtelen elborult az agya, majd megfogta a karomat.

-Luke!- Egy vékonyka hang szólalt meg, a sor elejéből. Mind a ketten oldalra vetettük a tekintetünket. A szőke ciklon, egyenesen felénk igyekezett. -Ki ő?- Kérdezte a lány, rám mutatva. -És miért, nem hívtál vissza, az este után?-

-Victoria!- Szólalt fel Luke. -Hát te, mit keresel itt?- Bájos színészi hangon kérdezte.

-A kérdésemre válaszolj, hercegem!- Vágta rá a lány.

-Ja hogy ez itt, kicsoda?- Kérdezte Luke és rám mutatott.

Megforgattam a szemeimet és kivettem Luke kezéből a tésztát és beletettem a kocsiba.

-Ő az unoka tesóm.- Vágta rá.

Mi van? Már csak az kellene.

-Oké, értem. Na és miért, nem hívtál vissza?- Kérdezte a lány és közelebb lépkedett Luke-hoz, majd pedig megsimogatta a mellkasát.

Vettem egy mély levegőt.

-Azért nem hivott vissza, mert pocsék voltál az ágyban.- Vágtam rá, majd pedig eltoltam a kocsit. Ott hagytam őket, hadd veszekedjenek. Luke máshoz, ugysem ért.

Egyből kiszemeltem a hentes pultot és rögvest kikértem a húst a leveshez, majd pedig mentem tovább. A fejemben végig gondoltam, hogy mik azok a dolgok, amik még kellenek a húsleveshez.

Nem tudom, hogy vannak-e fűszerek "otthon," de most hogy jobban belegondolok, szerintem a fiúk, pizzán kívül mást még nem ettek abban a házban. Így mentem a fűszer sorba, amit egy kis kajtatás után, de megtaláltam. Ekkor hirtelen, egy kéz ragadta meg a karomat. Vissza fordultam és Luke dühös arcával, találtam szembe magam.

-Jaj már! Azt hittem, hogy elvesztél.- Vágtam rá csalódottan.

-Hogy lehettél, ekkora szemét?- Sziszegte.

-Hogy micsoda? Én voltam szemét?- Kikerekedett szemekkel néztem rá. -Nem én használtam, egy éjszakára azt a lányt. Nem én hazudtam azt, hogy az unoka tesóm vagy. Na ki is akkor, a szemét? Szerintem most ne álljunk le ezen vitázni. Még kell pár dolog, a húsleveshez.- Mondtam, majd kivettem a kezéből a karomat és tovább toltam a kocsit.

-Hihetetlen vagy!- Kiabálta utánam, de nem reagáltam rá semmit.

Leguggoltam a fűszerekhez és gondatlanul elkezdtem válogatni. Megállt mellettem Luke, majd a karomnál fogva, felállított.

-Ezt még egyszer, meg ne próbáld!- Förmedtem rá.

-Szakíts Calum-al és költözz el!- Vágta rá, komoly arccal. -Nem bírom a pofádat és azt sem, ahogy Calum-ra nézel. Már az első perctől fogva utáltalak.-

Szavai hallatán, szívembe szúrt valami, de nem mutattam a fájdalomnak jeleit.

-Befejezted?- Kérdeztem és karbatettem a kezeimet. -Azok után, hogy kihúztalak a csávából, azok után, hogy a szüleid előtt tisztára mostalak, szerintem inkább köszönettel tartoznál, nem pedig ezzel. Most se kellene itt lennem, de még is itt vagyok.-

Nagyon nem tetsző, tekinteteket mért rám.

-Tudod hogy igazam van!- Tettem hozzá. -De tudod mit? Ha találtam munkát, lelépek!- Nem tudtam vissza tartani, ezt a beszólást. Fogtam magam és magamhoz vettem a delikátot, majd beletettem a kocsiba és tovább toltam. A vásárlás további része, némán zajlott. Luke nem piszkált, nem szólt egy szót sem. Engem pedig, egyre inkább kezdett aggasztani, az utolsó mondatom, de nem mutattam.

Miután mindent kifizettünk, kimentünk a boltból és bepakoltuk a csomagtartóba, a csomagokat. Szó nélkül, hátra ültem, semmi kedvem nem volt Luke mellett, helyet foglalni.

***

Némán az ablaknak döntött fejjel, nézegettem, a házakat. Majd valami, furcsa késztetést éreztem arra, hogy belenézzek a visszapillantó tükörbe. Így is tettem és Luke kék szemeivel találkozott a tekintetem. Hirtelen vissza kapta a tekintetét, az útra én pedig tovább nézegettem a házakat.

Talán, tényleg az a legjobb döntés, ha elmegyek? Calum túlteszi magát rajtam, tudom! Biztos vagyok benne, mert hisz amúgy is sokszor úgy áll hozzám, mint egy haverhoz. Sokszor én sem úgy tekintek rá, mint ha a párom lenne. Ez lehet, hogy az együtt élésnek köszönhető, vagy csak az időmúlásának. Lehet Luke-nak van igaza, jobb ha elmegyek.