A tükör előtt állok. Éppen az utolsó simításokat végzem indulás előtt, amikor anya megáll mellettem. Megigazítja a blúzom, majd a tükörből rám mosolyog a könnyeit törölgetve. Már most tudom, hogy nem fogja sírás nélkül hagyni a ballagásom. Ahogy valószínűleg én is megkönnyezem majd.

- Gyönyörű vagy! –simít ki egy begöndörített tincset az arcomból.

- Köszönöm –viszonzom a mosolyát és megölelem őt. Eszembe jut, hogy egy kicsit több mint nyolc éve hasonlóan nézett rám az első napomon. Akkor még olyan távolinak tűnt ez a nap...

×××

- Anya, anya siess! El fogunk késni –rángattam a kezét izgatottan ugrálva. Ő csak nevetve követett. Az iskoláig vezető úton végig majd' kicsattantam az örömtől. Olyan boldog voltam, hogy végre én is „nagy" iskolás lehetek. Így visszagondolva mindig megmosolyogtat, hogy milyen nagynak éreztem magam 6 évesen. Pedig milyen kicsi voltam még...☺

Az iskola bejáratánál anya szembe fordított magával.

-Vigyázz magadra, kincsem! –igazította meg a blúzom, miközben letörölt az arcáról néhány kósza könnycseppet. Nem igazán értettem, miért sír, hiszen végre én is „nagy" lehettem! –Ügyes legyél! –puszilta meg a homlokom, majd utamra engedett.

×××