Egy bőröndbe összepakoltam mindkettőnknek kétnapi ruhát. Márk nem vette a fáradságot, hogy segítsen, inkább azzal szórakoztatta magát, hogy engem néz.
  - Szerinted ez segít? - fordultam hozzá felvont szemöldökkel.
  - Nem. De jó nézni téged - röhögött. Erre odamentem hozzá és simán mellkason csaptam.

Nem volt kedvem ebédet készíteni, ezért rendeltünk pizzát. Aszádék koncerteztek, így ketten fogyasztottuk el a rendelt kaját. Én hawaii pizzát kértem. Mmm, imádom rajta az ananászt. Márk négysajtosat evett és az ananászomat nézve finrorgott. Hát, ez van. Ő nem szereti az ananászt. Legalább több marad nekem. Délután beraktuk a bőröndöt Márk kocsijába és elindultunk a Pop/rock stúdiójába. Ekkor még nem tudtam, mire vállalkoztam.

Márkkal kézenfogva indultunk befelé és sajnos a sajtó hamar kiszúrt minket. Rögtön megrohamoztak a kérdésekkel.
  - Rebeka, hogy hogy itt?
  - Beülsz az adásra?
  - Igaz, hogy gyereket vársz? Nagy Márk apa lesz?
  - Mi történt két hónapja?
  - Mikor lesz az esküvő?
  - Rebeka, esetleg visszatérsz Bexiként?
Ilyen és ehhez hasonló kérdések záporoztak felém, de Márkkal egyszerűen kikerültük őket.
  - Nem nyilatkozom - szóltam még hátra, mielőtt becsukódott volna a fotocellás ajtó. A folyosón sétálva ösztönösen felsóhajtottam az emlékek hatására. Ez az az épület, ahol megismertem a nagy őt... Márkot. Észre se vettem, hogy megálltunk egy ajtó előtt, majd mikor Márk megbizonyosodott róla, hogy nem lát senki, betolt rajta. A kis raktárban voltunk, ahol már oly sokszor megfordultunk. Az emlékek hatására elérzékenyültem és boldogan néztem körbe. Milyen rég jártam már itt...
  - Figyelj, Beka, ne foglalkozz velük. Csak ülj le a nézőtérre, olyan helyet szereztem neked, ahol nem vesz a kamera.
  - Köszönöm - suttogtam, majd Márkhoz hajolva megcsókoltam őt. A jelenetet Körte szakította meg, aki konkrétan berontott az ajtón. Azonnal szétrebbentünk és az ideges menedzserre néztünk.
  - Már megint itt? És Márk, mit keres itt a Gyerek? - vonta kérdőre Márkot Körte. - Ha ezt a sajtó kiszagolja, szétszedi őt. Vele lesz tele minden. Érted? MINDEN!
  - Körte, az a baj, hogy szerintem már tudják - mondtam finoman. Komolyan azt hittem, hogy Körte feje mindjárt szétrobban.
  - Jó, nem érdekel, Márk tünés a szemem elől, Gyerek te meg végig mellettem maradsz. Világos?
  - Igen - feleltük egyszerre. A kis helyiségből kilépve a nézőtér felé vettük az irányt. Márk kicsit később beült a zsűrik közé, mi meg Körtével a hátsó sorban helyezkedtünk el.
  - Na, és mondd, Gyerek. Mit keresel te itt? - kérdezte, mostmár nyugodtabb hangnemben.
  - Hát, igazából Márk azt mondta, hogy van egy meglepetése és elmegyünk valahova két napra. Az adás után indulunk - avattam be a dolgokba.
  - Ezt nem hiszem el... Tisztán elmondtam, hogy ne hozzon el téged, hanem menjen haza és úgy vegyen fel - csapott a homlokára.
  - Várj, mi? Te tudod, hova megyünk? - gyanakodtam.
  - Nem - tagadta azonnal. Ma miért nem mond el nekem senki semmit?
  - Mit titkoltok előlem Márkkal? Először a csomag, majd ez. Kicsit kezd furi lenni.
  - Milyen csomag? Ja, megvan tudom - bólogatott. Már épp mondtam volna valamit, de elkezdődött az adás.
A műsorvezető köszöntötte a nézőket és elmondta, hogy kik esélyesek még a győzelemre.
  -... És emellett szeretném köszönteni a meglepetés vendégünket, Budai Rebekát, egykori Bexit! - mondta. Hirtelen egy lámpát irányítottak rám és minden kamera engem vett. Körte mellettem erősen megszorította a kezem és a fülmbe súgta, hogy 'maradjak erős, ez élő adás.'
  - Kérlek, gyere ki Bexi - intett nekem a műsorvezető. Remek, már csak ez kellett. Az egész ország engem figyelt, így muszáj volt engedelmeskednem. A színpad fele sétálva végig követett a reflektorfény. Márkra néztem, aki idegesen rágcsálta a szája szélét és végig engem figyelt. A színpadon a műsorvezető kezet fogott velem.
  - Minek köszönhetjük, hogy most itt vagy velünk? - kérdezte eszelős vigyorral. Tudtam, hogy jól kell válaszolnom, vagy szétszednek a bulvárlapok.
  - Üdvözlök mindenkit. Én... Nekem sok emlék fűződik ehhez a helyhez és az egyik barátomat kísértem el - kamuztam. Azt azért mégse mondhatom, hogy ezután Márkkal elmegyünk valahova. Amúgy ez valamilyen szinten nem hazugság, mert tényleg Márkot kísértem el.
  - Igazak a pletykák, miszerint gyereket vársz? - vonta fel a fél szemöldökét. Nem tudtam, hogy mi legyen. Eddig sehol sem nyilatkoztam erről, így óvatosan Márkra pillantottam. Ő megrázta a fejét, jelezve, hogy nemleges választ adjak.
  - Erről nem nyilatkozom - mondtam a mikrofonba. Amúgy miért kérdezget olyanokat, ami nem tartozik rá? Semmi köze ehhez, de mindegy...
  - Nos értem. Akkor további jó szórakozást kívánok - mondta erőltetett mosollyal. Gyorsan visszasiettem a helyemre, szerencsére már nem figyeltek rám. Visszafele Márkra pillantottam, aki egy mosolyt küldött felém. Körte mellé érve leültem a helyemre. Ő még mindig feszült volt, de a műsor alatt nem szólt semmit, csak magában motyogott valami olyat, hogy kitekeri Márk nyakát, miközben az ujjait ropogtatta.

Az előadás végeztével Márk csatlakozott hozzánk, akit a folyosón vártunk. Megszorította a kezem és együtt léptünk ki a hűvös levegőre. Körte nem szólt semmit. Legalábbis az autóig. Mert ott beszállt velünk Márk autójába és ordítani kezdett vele.
  - Márk te normális vagy?! Elhozod ide a Gyereket, amikor tisztán elmondtam, hogy hagyd otthon! Ez nem elég, mert kihívták élő adásba, ahol kérdezgették, olyanról, amit eddig sikerült ügyesen elkerülni! Komolyan mondom, ha visszajöttetek szétszedem a fejed! - fejezte be, úgy hogy majdnem megsüketültem. Márk inkább csendben maradt és lesütötte a szemét. Fél perc múlva ennyit tudott kinyögni.
  - Bocs.
Körte mérgesen kiszállt az autóból és azt mondta, hogy induljunk, mert elkésünk. Azt még nem tudom, hogy honnan, de mindegy. Márk elindult és amikor elértük az autópályát, rám nézett.
  - Figyelj Beka, tudom, hogy ez az én hibám. Nem kellett volna elhozzalak. Bocsi. - Láttam a szemeiben a megbánást. Mosolyogva néztem rá vissza.
  - Nincs semmi. Egyszer így is, úgy is sor került volna erre.

Út közben én elaludtam, így arra keltem fel, hogy Márk a hajamat simogatva szólongat.
  - Beka. Gyere, kelj fel, megérkeztünk - nézett rám kedvesen, amikor kinyitottam a szememet. Hozzá hajolva finoman megcsókoltam, majd kiszálltam a kocsiból. Körülnéztem, hogy hol is vagyunk és meseszép látvány fogadott. Egy kastély szerű építmény előtt parkoltunk és megfordulva egy tavat láttam magam előtt. A tó túlpartján erdő volt látható. Oldalra fordulva azt vettem észre, hogy nem messze tőlünk egy kivilágított kisvonat halad el. Tátott szájjal figyeltem a körülöttem lévő tájat, majd Márkra néztem.
  - Hol vagyunk?
  - Lillafüreden - mosolygott édesen. Még mindig döbbenten nézelődtem, viszont Márk kinyitotta a csomagtartót és kivette onnan a bőröndöt. Az épületben egyből a recepcióhoz mentünk, ahol meg is kaptuk a harmadik emeleti szobánkhoz a kulcsot. Persze a csaj, aki adta a kulcsot eléggé megbámulta Márkot (amúgy kb. minden 3.lány, de mindegy). Felcuccoltunk, majd elindultunk az étkező felé, hogy megvacsorázzunk. Az asztalnál ülve elgondolkodtam.
  - Szóval, itt lesz az esküvőnk? - néztem az én vőlegényemre.
  - Ühüm - bólogatott teli szájjal.
  - És azért hoztál el ide, mert...
  - Mert szeretném, hogy majd akkor tudd már, hogy mi hol van. Hova megyünk, mit nézünk meg, satöbbi. Meg így el is tudod képzelni, hogy mi hogyan lesz. Viszont a szervezéssel kapcsolatban is el kell még intézni pár dolgot személyesen.
  - Oh, értem. Holnap mehetünk a kisvonattal? - néztem rá kiskuya szemekkel. Nevetve megrázta a fejét.
  - Persze.
A következő pillanatban egy váratlan vendégünk érkezett.
  - Sziasztok. Nagy Márk... csinálhatok egy képet? - kérdezte félénken egy tíz körüli lány.
  - Igen, gyere - mosolygott bátorítóan Márk.
Csináltak egy selfit a fiatal lány, majd Márk mobiljával is, ami rögtön ment fel az instára. Márk még ráadás képpen adott a kislánynak egy autogramm kártyát (mindig van nála ilyen esetekre). A vacsorát befejezve felmentünk a szobánkba és én bekapcsoltam a tévét. Addig váltogattam a csatornák között, míg végül találtam egy szimpatikusat. Törökülésben leültem az ágy végébe és onnan bámultam a filmet. Márk után én is elmentem lezuhanyozni, majd amikor visszamentem, befeküdtem mellé az ágyba. A tévé halkan ment a háttérben, mi meg beszélgetni kezdtünk.
  - Holnap mit nézünk meg? - érdeklődtem.
  - Anna barlang, Szent István barlang és kisvonat. Meg utána csónakázunk egyet - márkcsintott.
  - Oké - mosolyogtam. - És hétfőn?
  - Miskolc felé vesszük az irányt, hazafelé megállunk a Diósgyőri várnál és az Avasi kilátónál.
Ezután még beszélgettünk egy kicsit a látványosságokról, hogy Márk kiskorában sokat volt itt és hogy mennyire várom a holnapot. A tévét kikapcsolva még Márkhoz hajoltam, aki a derakamon pihentette a kezét.
  - Jó éjt - suttogtam, majd lágyan megcsókoltam.
  - Jó éjt, Bekám - nyomott még egy puszit a homlokomra, majd elhelyezkedtünk alvó pozícióba és engem hamar el is nyomott az álom.