Amikor leszálltunk a gépről Benivel együtt indultunk el a szállás felé. A tanárom, Daczi Elemér már ott van, mert ő az eggyel előttünk lévő géppel érkezett. Megkaptuk a szobakulcsokat, és megbeszéltük Benivel, hogy egy óra múlva találkozunk az étkező előtt. Miután lepakoltam gyorsan ráírtam Márkra, hogy már a szobámban vagyok. Erre persze rögtön felhívott.
  - Szia Kicsim - köszöntem bele a készülékbe.
  - Szia. Milyen volt az út? - szólalt meg ő is.
  - Jó hosszú, de Benivel beszélgettünk.
  - Az ki? Aki melletted ült? Tényleg, ha a közeledben lesz hívj fel, hogy egy picit had beszélgessek vele.
  - Márk, Beni magyar és tökéletesen értette, amit mondtál - magyaráztam.
  - A kis szemét! Így akart engem kijátszani! Nem kezdett el nyomulni rád?
  - Nem, csak beszélgettünk - válaszoltam fáradtan.
  - Miről?
  - Márk, elegem van a paranoiádból. Nem történt semmi, csak a versenyről beszélgettünk. Nem tudom, mi bajod van Benivel, máskor nem szoktál ilyen lenni! Miért nem bízol meg bennem, hogy nem csallak meg? Miért vagy ennyire féltékeny? - mondtam idegesen, majd kinyomtam a telefont. Nem értettem, hogy mi baja van. Máskor is mentem már el nélküle, volt olyan, hogy egy hétig, de akkor nem volt semmi baja. Felhívtam Körtét, hogy megkérjem arra, beszéljen Márkkal.
  - Szia Gyerek. Leszálltatok már?
  - Szia, igen. Nem tudod hogy mi baja lehet Márknak? Annyira féltékenykedik, pedig csak beszélgettem a repülőn mellettem ülővel.
  - Elmondta már?
  - Mit? - értetlenkedtem.
  - Hogy mi történt pár hónapja. Vagy még nem mondott semmit? Pedig már el kellett volna mondania Márknak - motyogta.
  - Mit kellett volna elmondanom? - hallom a háttérben Márk hangját.
  - Gyerek, Márk is itt van kihangosítalak.
  - Erre én is kíváncsi lennék? Márk, mit titkolsz előlem?
  - Én semmit.
  - Akkor miért mondta azt Körte, hogy el kellett volna mondanod valamit?
  - Oh, szóval már tudod. Hát ez egy bonyolult dolog.
  - Ez miatt vagy ennyire féltékeny?
  - Beka, én nem féltékeny vagyok, hanem aggódom miattad. Ülj le, ez hosszú lesz.