[２０１８． １０． ２４．]

Az őszi szél halkan süvít át a fák ágai között. Sebesen szedem a lábaimat a kis utcán, melyhez megannyi emlék köt veled. Össze-vissza kapkodom a fejem, hátha megpillantalak.

És ott állsz a hídon, ahol a pároddá váltam három éve. A korlátnak támaszkodsz, magad elé nézel. Lila hajadba belekap a szellő, így eltakarja az arcodat. Egyből izgatottá válok - hónapok után ismét láthatlak.

- Wooyoung! - Kiáltásomra felém fordulsz. Az utolsó métereket rohanva teszem meg, majd egyből a nyakadba ugrom. - Szia! - ölellek meg ismét, immáron két lábbal a talajon. Megtapogatlak, mintha nem is hinném el, hogy tényleg itt állsz előttem. Mámoros tekintettel veszek el szemeidben, te pedig csak halványan elmosolyodsz, miközben a fülem mögé tűrsz néhány halványzöld tincset. Kezeid közé fogod az arcom, és egy lágy puszit adsz rá.

- Szia, Sannie. - Kiráz a hideg, ahogy meghallom a hangod. Úgy húzol magadhoz, mintha soha nem kaphatnál belőlem eleget. Mintha félnél, hogy bármikor eltűnhetek. Pedig én csak veled akarok eltűnni erről a világról. Valahova, ahol egyikünket sem érheti fájdalom.

Egy idő után elengedsz, én pedig szintén elhelyezkedem úgy, ahogy te.

- És most mi lesz? - kérdezed.

Gondolkodást tettetek, miközben megfogom a kezed.

- Elmeséled, igazából miért szakítottál? - emelem ki a második szót. Már a veszekedés óta kíváncsi voltam az indokra.

Kifújod a levegőt, mélyen a szemembe nézel, miközben végiggondolod, mit is fogsz mondani. Türelmesen megvárom, amíg felkészülsz.

- Apa miatt - húzod el a szád. - Kiderítette, hogy el akarunk költözni anyával, ezért eltiltott mindenkitől, nehogy menekülni tudjak. Miután hazarángatott tőletek, otthon azt mondta, hogy az életet sem érdemelném meg. Nagy nehezen kikönyörögtem tőle egy utolsó találkozást, mivel ha szakítok veled, azt mondta, nem bánt. Önző voltam, tudom... De már évek óta heges a bőröm, és megragadok minden lehetőséget, hogy ebből szabaduljak. - Mondandód végén összetörten lesütöd sötétbarna, csillogó szemeid. - Sajnálom, hogy a hülyeségem miatt szenvedtél.

Elérzékenyülve a hátadat kezdem simogatni. Belegondolok, milyen borzasztó lehet az életed, ez pedig keserű ízt képez a számban.

- Ugyan már, WooWoo. Ez egyáltalán nem önzőség, sem hülyeség - karolom át a vállad. - De köszönöm, hogy megosztottad velem.

- Csak... - szakítasz félbe, én pedig hagyom, hadd add ki magadból, ami nyomja a lelkedet. - ezt ugye nem tudtam akkor elmondani, mert féltem. Muszáj volt kitalálnom valami indokot, és simán mondhattam volna azt, hogy már nem szeretlek, ahelyett hogy megutáltatom veled saját magad... Istenem, pont olyan lettem, mint az apám. Egy szadista állat - nevetsz fel keserűen, nekem pedig ezt a hangot hallani tőled jobban kínoz, mint ha máglyán égnék éppen.

Gyengéden magam felé fordítom a fejed, és egy szájrapuszit adok.

- Akkor esélyem sem lett volna azt hinni, hogy még szeretsz. Nem írogattam volna neked heteken át. Nem lennénk most itt - nyugtatlak. - Lásd be, hogy jól döntöttél.

Nem válaszolsz, inkább mindketten a fodros víztükörnek szenteljük a figyelmünket, és miközben a békákat hallgatjuk, visszaemlékezünk a közös pillanatainkra. A Nap már lefelé indult, ezzel halványnarancsra festve a tájat. Ismét összekulcsoljuk az ujjainkat. Mintha a múlt ismételné önmagát.

- San - szólítasz meg, mire egyből feléd kapom a fejem. - Lennél újra a barátom?

Örömömben folyni kezdenek a könnyeim. Szélesen elmosolyodva bólogatok, miközben próbálom feldolgozni a történteket.

- Igen! - Magadhoz húzol, aztán megcsókolsz. Megborzongok, és egy apró sóhajjal engedem ki az elmúlt idő feszültségét, átadva magam neked, a pillanatnak.

Három éve ismerlek, két és fél évig voltunk együtt, majd alig egy hónapnyi próbálkozás után megint az enyém vagy, én pedig a tied. Ha már ennyi időt kibírtunk együtt, akkor bármennyit - hiszen mindig visszataláltunk egymáshoz a távolságból. A kapcsolatunk egy hullámvasút, mégis szerencsére kevesebb ijesztő lefele menet közben kellett sikítanunk. A csúcson is ért minket fájdalom, de az összes sebedet be fogom gyógyítani.

Meg foglak menteni, Jung Wooyoung.

--

huh, gondolom nem titok, hogy ez volt az utolsó fejezet. remélem tetszett nektek ez a történet (én imádtam írni), még következik az utószó, ahol leírok néhány érdekességet. ha érdekel, majd azt is lessétek meg ^^