[２０１８． １０． １６．]

Ez a boldogság-dolog valahogyan neked egész nap sikerült. Olyan lelkesnek még sosem láttalak, mint amikor levakarhatatlan vigyorral az arcodon segítettél a családomnak feldíszíteni az egész házat. Azt kívántam, bárcsak örökké nézhetném a gyönyörű mosolyodat, és nem kéne aggódnom az épséged miatt. Eléggé elkalandozhattam a gondolataimban, mivel megkérdezted egy kis idő múlva, hogy mi jár a fejemben.
"Aggódom miattad, Wooyoung."
"Miért? Látod, hogy most jól vagyok. Sanniem, ne csináld ezt" - húztál magadhoz, fejemet a válladra döntöttem, kezeimet pedig a derekadra vezettem.
"Nem tudom, csak... félek, hogy újra megtörténik."
"Lehet meg fog, de nem a te hibád, szóval ne őrlődj magadban emiatt, rendben?" - ígértetted meg velem, majd egy érzelmes csókba invitáltál.

"Lejöhettek, fiúk!" - hallottuk meg anyukám hangját, ami azt jelentette, hogy eljött az ajándékkibontás ideje. Lerohantunk a lépcsőn a nappaliban álló karácsonyfához, ahol négy csomagkupac fogadott minket; egy-egy anyának, apának, neked és nekem. Az emlékkönyv mellett még találtál két tábla csokit, egy pólót és egy pulóvert. Könnyezve néztél fel ránk, és ezt mondtad:
"Még a saját családomtól sem kaptam sohasem semmit, nem hogy a barátométól. Köszönöm."

Üzenet elküldve