[２０１８． １０． ０９．]

"Nem hátrálhatsz meg ezek után, Wooyoung. Mégis mit gondoltál? Hogy majd otthagyod őt teljesen összezavarva? Kérlek, látszik rajta, hogy ragaszkodik hozzád. Szerinted engedte volna, hogy együtt aludjatok, ha nem szeret?"
"Igazad van. Sajnálom."
"Adj magatoknak egy esélyt. Megérdemlitek egymást."
"Igyekszem. Köszönöm, Jongho."

Mit ne írjak, fura volt erre ébredni. Először fel sem fogtam a beszélgetést - szóval innentől egyenes út vezet hozzád, más emberek rosszallása ellenére veled lehetek?
Ugrálni tudtam volna örömömben.
Most is tudnék, ha veled lehetnék.

Bejöttél a szobába, hozzám sétáltál, és jó reggelt kívánva megöleltél. Wooyoung, kérlek, ölelj meg újra. Hiányzol.

Eme romantikus pillanatot Jong anyjának hangja szakította meg: "Kész a kaja!" Ezúttal a szülinapos ruháiból kértünk egy-egy darabot (esküszöm, kész szerencse hogy ugyanaz a méretünk), majd lementünk reggelizni. Az asztal alatt megfogtad a kezem.

Olyan volt, mintha már akkor is jártunk volna, csak nem hivatalosan.

Üzenet elküldve

srácok, mielőtt elkezdtem megírni ezt a részt, vagy húsz percet bőgtem örömömben. rengeteg voteot és pozitív visszajelzést kapok ezzel a könyvvel kapcsolatban, nem tudom kifejezni a hálámatㅠㅠ legszívesebben megölelgetnék mindenkit. remélem tetszeni fog a történet a továbbiakban is!