Néma, s szerény lett a szelíd folyó
S bár rajta zabolàtlan fények cikáztak,
Megszelidült, hajlott háta kisimult
Nem volt részese a vidulò világnak.

Habos kék, és tétova narancssárga
Futott szerteszét a vízen
És rendeződtek oszlopszerű lángba
Fátyolosan, éjszakai díszben.

Távolabb a vízben álló ciprusok
A csendet márványoztàk készségesen
És oly komolyan, sejtelmesen álltak
Mintha merengnènek régi emlékeken.

A parton a halászcsàrda ablaka égett
Az egyetlen fény vakító forrása
S odabent oly hamisan zenéltek,
Mintha nem néztek volna bele a kottàba.

Távolabb a futóùt vörös köve nyugodott
Nem kopogtak rajta lelkes cipők
S az út elégedetten sóhajtozott:
- Eljöttek hát a boldog idők...

A fák a madarak àlmàra vigyáztak
Ébren hallgatták a Hold távoli meséjèt
És összèbb húzták ágaikat
Hogy ne érintsék az utat, s szegélyèt.

A hídon, mely alatt a Körös folyt át
A közeli szökőkút múló permetèt
Lehetett érezni a bőrön át
Mint a reményteljes új nap melegét.

Autók alig - alig zavarták
A békés parti éjjel nyugalmát
S most minden hamiskodò ember
Levette, és sötétbe dobta álarcàt.

Kihűlt, s kihalt a Körös partja
A Körös pedig álmosan szuszogott
Vagy a szél sóhaja volt talán,
Mely hírül adta a közelgő holnapot?

Én a parton csak külső szemlélő voltam
Ès a Körös partján párszor megfordultam
De sohasem értettem az éjjeli életet
Mert Körös - körül egy vad titok létezett.