Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

02. fejezet: Fájdalmas köszönés

" "Rendben, akkor elkísérünk a tanárihoz."-Mondta Rio-chan, miközben megragadta a karomat és már húzott is be az épületbe."

Kissé gyorsabban mentünk be az épületb, mint amire számítottam, és arcra is estem volna, ha valaki el nem kap.

"E-elnézést!"- Mondtam, miközben gyorsan hátraléptem és ekkor észrevettem, hogy ki is kapott el.

"Ko-Koro-sensei! Elnézest kérek."- Hajoltam meg.
"Semmi baj. Biztos te vagy Aine-san. Már vártalak, Nyufufufu."-Mondta nevetve Koro-sensei.
"Készen állsz az iskolakezdésre?"-Kérdezte rám nézve.
"Igen Sensei! Már nagyon izgatott vagyok."-Mosolyodtam el egy kicsit.

"Hinano-san, Rio-san, ti nyugodtan menjetek előre a terembe, nekünk még el kell intéznünk egy-két papír. Majd követünk titeket, mikor becsengetnek."
"Rendben Sensei!"-Mondták szinte egyszerre.
"Szia Aine-chan! Órán találkozunk."-Köszöntek el mindketten.
"Sziasztok"-Integettem nekik, majd Koro-sensei kíséretében elmentünk a tanáriba.

A papírok kitöltése után ott vártunk míg becsöngetnek, én viszont minden egyes másodperc elteltével egyre jobban izgultam, amit Koro-sensei is észrevett.
"Nyugodj meg Aine-san, nincs mitől tartanod."-Tette a csápját (vagy mit) a vállamra.
"D-De Sensei...Mi van ha nem fognak kedvelni?"-Kérdeztem félénken.
"Ne aggódj, kedvelni fognak. Lehet, hogy nem mindenki, de a többség egészen biztosan."-Válaszolt kedvesen.

*Becsengetés után*

"Aine-san, ideje indulnunk."-Nézett rám.
"R-Rendben."-Majd el is indultunk is a terem felé.
Amikor odaértünk Sensei megszólalt.
"Aine-san te várj meg itt."
"Rendben."-Válaszoltam, majd ő be is ment a terembe.

~Rio szemszöge~


Mikor Koro-sensei bejött a terembe Hinano-val egymásra néztünk. Mind a ketten nagyon vártuk, hogy Aine-chan-t végre megismerje mindenki, és persze azt is, hogy megtudja, a gyerekkori barátai itt vannak. Vagyis nincsenek. Nagisa, Karma és Kayano sem voltak ott a teremben.

"Jó reggelt Sensei!"-Mondta mindenki egyszerre.
"Jó reggelt! Menjetek ki az udvarra, ma ott tartjuk az órákat, mivel be kell mutatnom valakit."-Mondta, mire mindenki összepakolta a felszereléseit és elindult kifelé.

~Aine szemszöge~

Figyelmesen hallgattam, ameddig Koro-sensei beszélt, ezután félre álltam az ajtóból, mert ha kijönnek rajta tuti eltarolnak, amit inkább nem kockáztatok meg. Végül kinyílt az ajtó és Koro-sensei jött ki először a teremből, aki fel is kapott, és kiszáguldott velem az udvarra, majd amint kiértünk le is tett.


"Aine-san nagyon remélem, hogy itt jobban fogod bírni a bemutatkozást, mint bent a meleg teremben. Ameddig a többi diák ideér szinte kötelességemnek érzem, hogy megkérdezzem hogy érzed magad jelen pillanatban. Most nem fáj a fejed? Jól érzed magad? Nem lenne jó ha már az első napon elájulnál."-Nézett rám.
"Sensei, ezt mégis honnan tudja? És mi mást tud még rólam?"-Kérdeztem meglepődve, hisz fogalmam sem volt róla, hogy tud rólam akármit is azon kívül, hogy a diákja vagyok.
"Jó barátok voltunk a nagyapáddal és ő nagyon sokat mesélt nekem rólad. Na jó, ha őszinte akarok lenni akkor igazából mindent elmesélt."
"Maga....ismerte a nagyapámat?-Kérdeztem meglepődve.
"Igen...Nagyon jó ember volt. Mindent megtett volna a szeretett unokájáért."

Ekkor elkeztek kijönni az épületből a többiek.
"Ha szeretnéd, később még beszélhetünk erről."-Jelentette ki kedvesen Koro-sensei.
"Rendben."-Mosolyogtam rá a legőszintébb mosolyommal, miközben letöröltem egy az arcomon lefolyó könnycseppet.

"Fiatalok! Ide gyertek!"-Csápolt nekik Koro-sensei.
Mindenki felénk nézet, s el is indultak, és ekkor már láttam, hogy máris sugdolóznak. Nagyon izgultam. De valami elképzelhetetlen módon. Mikor mindenki odaért én mindenkit óvatosan végigmértem őket, majd Rio-chan megnyugtató tekintetét pillantottam meg. Olyan volt mintha azt mondta volna

-Nyugodj meg, nem lesz semmi baj.-

Ezzel a tudattal vettem egy mély levegőt, majd ránéztem Koro-senseire, ezzel tudatva vele, hogy készen állok, ezután a sensei megszólalt.

"Most, hogy mindenki ideért bele is kezdek. Mint láthatjátok, érkezett egy új osztálytársatok, kérlek mutatkozz be."-Nézett rám a mondandója végén.
Ismét vettem egy mély levegőt, majd a jó első benyomás érdekében mosolyogva kezdtem bele.

"Sziasztok. Kirisaki Aine vagyok, 16 éves, és már nyolc éve ebben a városban élek, de családi okok miatt még csak most irattak be az iskolába. Egyedül élek, és sajnalatos módon, mar nincs senki, aki vigyazzon rám...De mindettől eltekintve, remélem jó barátok leszünk."-Ránéztem a mellettem álló polip szerű lényre, ezzel jelezve hogy kész vagyok.

"Van valakinek kérdé-"-Kettő diák kiabálva futott felénk, ezzel félbeszakítva Koro-senseit. Gondolom elkéstek, de ezt persze ő nem hagyta szó nélkül.
"Gyerekek, ha nem fekszetek le időben aludni este, nem tudtok felkelni reggel."-mondta kicsit gúnyos hangsúllyal a hangjában.
"Hát így kell megtisztelni az új osztálytársatokat? Hogy aznap amikor érkezik pont elkéstek?"-Folytatta.

Mind a ketten rám néztek. Nagyon ismerősek voltak, de nem jutott eszembe honnan. Az osztály teljesen csendben figyelte az eseményeket. Az előttem álló kettő osztálytársam közül a zöld hajú lány észrevette a nyakamban lógó vörös nyakláncot, majd megszólalt.
"A-Az nem lehet....-Majd ránézett a mellette álló kék hajú fiúra.
"Nagisa-kun, nézd a nyakláncát."-Mutatott a nyakamban lógó ékszerre.

"Szerinted...lehetséges?"-Nézett rá értetlenül a fiú, mikor ő is észre vette a nyakamban lógó ékszert.
"Nem tudom..."-Mondta a lány, majd rám nézett.
"Ai-chan....Te vagy az?"-És ekkor beugrott...Hogy nem jutott hamarabb eszembe? A szemeim teljesen könnybe borultak, s úgy néztem rájuk.
"Ka-chan? Nagi-chan? Ti vagytok azok?"-Kérdeztem, s ekkor már éreztem, hogy a könnyeim lefolynak arcomon, s észrevettem, hogy már Ka-chan is elkezdett sírni, szóval teljesen biztos lettem benne, hogy ők azok.

"Igen, mi vagyunk!"-Mondta Nagi-chan. Nem is kellett nekem több, mondatára odafutottam és a nyakukba ugrottam.

"Úgy hiányoztatok! Annyira sajnálom ezt az egészet!"- Zokogtam, miközben egy kicsit szorosabban öleltem őket.
"Nem a te hibád volt, hanem azé a szörnyeteg nőé!"-Mondta Nagisa Kayano helyett is, mivel ő nem tudott beszélni a zokogás miatt, s közben már mind a ketten szorosan visszaöleltek engem. (Igen, az osztály többi tagja még mindig csak bámult minket, viszont most párosult hozzá egy 'Mi a rák van most itt' nézés is.)

Ekkor eszembe jutott, hogy valaki hiányzik.
"Nagi-chan, hol van Ma-kun?"-Távolodtam el egy kicsit és rápillantottam.
"N-Nos ő.."-Kezdte el a földet szugerálni.
"Ugye nincs baja? Mondd, hogy az a nő nem tett vele semmit..."-Néztem rájuk aggodalommal telt tekintettel.
"Sajnos nem tudunk a legjobb hírekkel szolgálni..."-Mondta a már beszédképes Ka-chan, majd folytatta.

"Az a nő kitörölte a veled kapcsolatos emlékeit. Viszont ne aggódj teljesen jól van, csak ő az "iskola rossz fiúja", szóval direkt késik."- Mondta a sok új információt, amit én alig bírtam feldolgozni.

"Ma-kun nem emlékszik rám? Az nem lehet...."-Néztem le a földe.
"Sajnálom Ai-chan. Viszont Karma mindig megemlíti, hogy úgy érzi, mintha elfelejtett volna valami nagyon fontosat, és teljesen üresnek érzi magát belülről."-Mondta Nagi-chan ismét becsatlakozva a beszélgetésbe.

És ekkor megláttam...Éppen felénk közeledett, de látszott rajta, hogy nagyon nem sieti el a dolgot.
Mikor elég közel ért mondott egy j
kedvtelen "Jó reggelt"-et, majd pacsizott Nagi-channal, ezután megakadt a szeme rajtam, s odajött hozzám.

"Szia, Akabane Karma vagyok, biztos új vagy."- Mondta, majd kinyújtotta a kezét egy kézfogásért, amit szinte egyből viszonoztam is.
Erre az egész osztály megszakította a csendes pillanatokat és elkezdett kiabálni.

"Mi a franc? Karma hogy-hogy ilyen kedves vagy egy lányhoz? Csak nem szerelem volt első látásra?"-Kérdezték gúnyolódva, viszont Ma-kun eléggé csúnyán nézett rájuk, ezért abbahagyták.
"Semmi ilyesmiről nincs szó, csak szerintem fontos az első benyomás."-Mondta nekik.
Elengedtem a kezét, majd bocsánatkérésképp meghajoltam(Japán szokás) és odamentem Ka-chanhoz.

"Ka-chan, megtudnád mutatni merre kell menni a mosdó felé?"-Direkt Ma-kunnak háttal álltam meg, hogy ne lássa lefolyni készülő könnyeimet. Viszont vele ellentetben Ka-chan észre vette, s beleegyezésképp bólintott egyet, megfogta a kezem, majd elindultunk egyenesen az épület felé.

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro