Kitöröltem a vért a szememből és végignéztem a réten, ami tele volt farkasok tetemével, akik halálukkor vissza változtak emberré. Nem akartuk, ezt, nem akartunk gyilkolni, de voltak páran, akik az életük árán is megvédték volna Rachelt így nem tehettünk mást. A megmaradt farkasok egy csoportba gyűlve a vállukon hordozták körbe-körbe Alexet és a húgát, Biankát, akik mostantól az új falkavezérek. A falka nagyon megcsappant, de maradtak azért jó páran. Az ütközetre a Mátrában került sor, mert sikeresen belesétáltunk Rachel csapdájába, de ő nem tudta, hogy tégla van a falkájában, így ő a győztesek idegesítő vigyorával támadt ránk. Arra sem vette a fáradtságot, hogy farkas alakot öltsön és ez lett a veszte. Igazából Rachel nagyon pocsék harcos volt és miután befújtuk őt Mellorin csoda szerével, már képtelen volt farkas alakot ölteni és csakis saját magára hagyatkozhatott.

- Segítesz? – kérdezte apa mellém lépve.

- Túl nagy feladatnak bizonyul egy kis máglya? – kuncogtam.

- Jó kis apa-lánya program lesz – nevette el magát és felemelte a karját.

Tenyeréből tűz csapott ki meggyújtva az egy kupacba hordott holttesteket. Felemeltem a kezem és besegítettem neki, majd egymás átkarolva néztünk az ég felé nyújtózkodó lángokat.

- Örülök, hogy örököltem tőled a tüzet, de a gondolatolvasást lepasszolnám – jegyeztem meg és sarkon fordulva a kocsi felé indultam.

- Sajnos ezt nem passzolhatod le csak úgy, de hidd el hasznodra fog még válni a gondolatolvasás.

- Az egyetlen ember, akinek a gondolataira kíváncsi vagyok, elzárkózik előlem.

- Ugye milyen szar érzés? – kiabált ki a kocsiból Michael.

- Alkut ajánlok. Ha te megmutatod a gondolataidat, akkor én is megmutatom neked – ültem be a kocsiba és felvont szemöldökkel ránéztem.

- Nem fog belemenni – ült be hátra apa. – Kibéreltem a közelben egy barátságos kis éttermet, ott eszünk és megkötjük a szerződést. A farkasok is oda mennek.

- Nagyszerű – mosolyogtam továbbra is Michaelt figyelve, aki beindította az autót és rákanyarodott a főútra.

- Jól vagy? – kérdezte az utat figyelve.

- Igen, mondtam, hogy nem lesz semmi gond.

- Most vagy túl életed első csatáján és semmit sem érzel?

- Nem mondtam azt, hogy semmit sem érzek, de jól vagyok. Valószínűleg jobban be lettem volna parázva, ha tudom nem mi fogunk nyerni. De tudtam, hogy mi nyerünk, így olyan volt ez nekem, mint egy edzés apával.

- Emlékeztess, hogy legközelebb dobjalak a sűrűjébe. Hány farkast is öltél meg?

- Nem olyan sokat. Igazából egyet sem – húztam el a szám. – Csak picit megpirítottam őket, az nem ugyanaz, mint a tényleges megölés.

- Te ezzel nyugtatod magad?

- Talán igen – vágtam rá és kibámultam az ablakon. - Én csak nem szeretem az erőszakot, de ha belülről sütöm meg őket, akkor nem látom. Csak olyan mintha aludnának.

- Senki sem szereti az erőszakot, de néha elkerülhetetlen. Oké az más tészta, hogy én szeretek harcolni és játéknak tartom, de attól, még ha lehet én is kerülöm.

- Azt hiszem még meg se köszöntem neked, hogy jófiút csináltál belőle – nevette el magát apa. – Régen élt halt a harcokért, a legádázabb volt a harctéren.

- Ahogy még most is az vagyok – ellenkezett. – Csak kicsit visszavettem a tempóból ennyi az egész.

Lehunyt szemmel döntöttem a fejem az ablaknak és hallkan felsóhajtottam. Álmomban egy számomra ismeretlen helyen jártam. Körülöttem minden szín élénkebb volt és valami édes illat terjengett a levegőben. Az egyik fa tövében Cardan várakozott. Megindultam felé, ő pedig megfordult.

- Hát sziaaa – köszönt mosolyogva.

- Cardan nagykirály – hajoltam meg tisztelettudóan.

- Hallom visszakaptad az emlékeid, és, hogy nyertetek.

- Igen szerencsére most már, minden a legnagyobb rendben.

- Ennek örülök – biccentett.

- Én most álmodok?

- Beszélni akartam veled és így volt a legegyszerűbb.

- Segíthetek valamiben? – kérdeztem azonnal, mire melegen elmosolyodott és levett egy almát a fáról.

- Értékelem, hogy azonnal segíteni akarnál nekem, de nincs semmi vészhelyzet.

- Akkor miről akar velem beszélni? – ráncoltam a homlokom.

- Kérsz egy almát? – nyújtotta felém.

Gyanakodva húztam össze a szemem, és inkább megráztam a fejem. Nem akartam kockáztatni. Semmi kedvem nem volt a tündérgyümölcs áldozatául esni.

- Cardan nagykirály...

- Oké, a lényegre térek. Még én se tudom mi történt pontosan, de... - vonta meg a vállát és a hátam mögé biccentett.

Követtem a tekintetét és a szám elé kaptam a kezem. Anyu közeledett felénk, fehér ruhája a bokáját verdeste, befont haja glóriaként vonta körbe a fejét. Egészségesnek tűnt, boldognak és fiatalnak, nagyon fiatalnak. Csak úgy áradt belőle az energia. Nem anyával ellentétben, tudtam, hogy ő az igazi anyukám. Megéreztem, hogy ő az. Futásnak eredtem, ő pedig széles mosollyal kitárta felém a karját. A karjaiba vetettem magam és szorosan átöleltem. Mélyen magamba szívtam az ismerős illatát, ami elkeveredett valami új virágillattal.

- Anyu – suttogtam. – Tényleg te vagy az.

- Én vagyok az kicsikém – simogatta meg a hajam.

- Pont olyan, vagy mint a fényképeken, ugyanolyan fiatal és annyira gyönyörű vagy. Már nem mintha amúgy nem lennél gyönyörű, de na, érted mit akarok mondani.

- Igen értem – nevette el magát és finoman eltolt magától, hogy végig nézzen rajtam. – Olyan gyönyörű vagy édesem és látom férjhez mész – nézett a kezemre csillogó szemekkel.

- Igen – pirultam el. – Remélem Michael ellen már nincs kifogásod.

- A többi ellen se volt.

- De...

- Ugyan már. Egyedül, csak egy bajom volt velük, egyik sem Michael volt – mosolygott huncutul. – Ezért is nem próbálkoztam olyan erősen, a partner kereséssel számodra.

- Te mindig is Michaelt akartad mellém igaz?

- Igaz. Tudtam, hogy nektek egymás mellett a helyetek – biccentett határozottan. – És lám igazam lett.

- Hogy történt ez anyu? Mert te vagy az – néztem végig rajta.

- Fogalmunk sincs, hogy történt, egyszer csak itt termett a kastély bejárata előtt. Jude találta meg – lépett hozzánk Cardan. – Annyi biztos, hogy ő már közénk tartozik.

Ekkor vettem észre, hogy anyu fülei hegyesek. Tehát tündér lett.

- Kaptam egy második esélyt, azt hiszem. Nem nagyon emlékszem rá, hogy mi történt előtte. Az utolsó dolog, amire emlékszem az a...

- Szerencsére az már régen volt. Nagyon régen. Azóta egyszer én is meghaltam. Jaj, anya, annyi mindent el kell neked mesélnem. Ugye hazajössz velem?

- Attól tartok ez nem lehetséges. Édesanyád jó ideig még nem hagyhatja el tündérföldét.

- Miért nem? – fordultam Cardan felé hatalmas nagy lendülettel.

- Mert még újszülött és én felelek érte. Nincsenek szülei, akik vigyázni tudnának rá – magyarázta.

- Én kezeskedem érte – vágtam rá. – Kérlek Cardan, bármit kérhetsz cserébe, csak had jöjjön haza anyu. Had legyen teljes a családom.

- Mirabella...

- Cardan! – csattant fel ekkor Jude.

- Hé, most dolgozom – ellenkezett Cardan.

Jude közeledett felénk, olyan ruhát viselt, amiben könnyedén tudott harcolni is, meg mellette elegáns is volt. Haját befonta, övére fegyvereket tűzött és ádáz arccal nézett Cardanra.

- Azt látom. Igaz, hogy Krisztina még újszülött, de semmi okod rá itt tartani őt.

- Te meg az ember szimpátiád.

- Vámpír vagyok – húztam ki magam büszkén. – Nagyon örülök, hogy végre megismerhetem Jude nagykirálynő.

- Te Jude nagykirálynő, én meg simán csak Cardan.

- Jude nagykirálynőtől jobban tartok – vágtam rá, mire Jude elnevette magát.

- Igazad volt, bátor – pillantott anyura mosolyogva.

- Néha túlságosan is – biccentett anyu és magához ölelt.

- Utána jártam egy kicsit a dolgoknak, ha valóban kérni akarsz valamit a tüzet birtokló vámpírhercegnőtől, akkor az a medál legyen.

- Bellamy medálja?

- Igen, a mesterséges paradicsom, ahogy te hívod. Igazán ötletes volt egy medálba rejteni a helyet.

- Miért kell nektek a medál?

- Igen miért kell? – ráncolta a homlokát Cardan.

- Tele van olyan növényekkel, amikről azt hittem már rég kipusztultak. Azok a növények innen származnak és veszélyes, ha a halandók világában marad, úgy, hogy már nem Bellamy-é. Természetesen édesanyád csatlakozhat hozzátok mindenképpen, de jobb lenne, ha a medál itt lenne nálunk.

- Mellorinnál van, de megpróbálok beszélni vele – ígértem anyura nézve. – Haza viszlek, és örökké velünk lehetsz. Mert a tündérek örökké élnek igaz?

- Igen, bár nem tudom, mennyire engedélyezik nálatok a tündér-vámpír házasságot.

- Apa a vének egyike – jelentettem ki kisé bizonytalanul. – Nem lesz gond – mondtam határozottabban.

- Rendben. Majd értesítlek, hogy mikor lenne az alkalmas. Addig te kérd el Mellorintól a medált. Tudom, hogy bizonytalan vagy Mirabella, de egy oldalon állunk – nézett a szemembe Jude.

- Nem, nem vagyok bizonytalan, csak tényleg nem hiányzik még egy háború. Nem akarok rosszba lenni veletek, veszítenénk – ismertem be.

- Nem kell ez miatt tartanod – ígérte Cardan. – Most menj, az étteremnél vagytok – mosolygott rám.

- Szeretlek anyu, hamarosan találkozunk – súgtam a karjaiba simulva és behunytam a szemem.

- Szeretlek édesem.

Kinyitottam a szemem és Michaelt láttam magam előtt, ahogy éppen kicsatolja az övemet.

- Már épp a karomban akartalak bevinni – mosolygott rám. – Jó mélyen aludtál. A többiek már mind bent vannak.

- Tökéletes – biccentettem és egészen közel húztam magamhoz. – Amit most mondok, titokban kell tartanod! Ígérd meg!

- Mirabella mit titkolsz? – húzta össze a szemét.

- Anyu életben van – mosolyodtam el.

- Nem, édesanyád meghalt. Én temettem a hulláját másodjára.

- De kapott egy második esélyt, úgy, mint én – vettem egy mély levegőt majd elmondtam neki mindent, az elejétől a végéig és közben majd kicsattantam a boldogságtól.

Michael hosszú ideig hallgatott, homlokát gondterhelten ráncolta, tekintete a távolba révedt, majd rám nézett és sóhajtott egy nagyot.

- Mirabella édesapád tovább lépett – közölte gyengéden.

- De anyu él, ha megtudja, biztos vagyok benne, hogy... - kezdtem.

- Nem. Képzeld magad Maria helyébe. Te, hogy éreznéd magad, ha a férfi, akibe szerelmes vagy és úgy tudod, ő is szeret, visszamegy ahhoz a nőhöz, aki meghalt?

- De... de mi egy család vagyunk, nekünk egymás mellett a helyünk. Megígértem anyának, hogy haza hozom – jelentettem ki eltökélten, szándékosan nem törődve a ténnyel, hogy apa már mással van.

- Mit ígértél meg Krisztinának? – kérdezte apa hitetlenkedve és felbukkant Michael mellett, arcán hitetlenkedéssel.

- Te tudtad, hogy itt van? – néztem vádlón Michaelre.

- Az előbb érkeztem. Mit titkolsz előlem lányom?

- Semmit – vágtam rá azonnal és kiszálltam a kocsiból, majd becsaptam az ajtót és az étterem felé indultam. – Michael ez családi ügy – néztem a pasimra szigorúan.

- Én talán nem vagyok családtag? – kérdezte sértetten.

- De persze, hogy igen, de ez most nagyon szűk családi ügy – makogtam bocsánat kérően pislogva.

- A véleményemet tudod Mirabella, nem kavarhatod fel az állóvizet, mikor épp, hogy lenyugodott – nézett a szemembe, majd bement az étterembe kettesben hagyva apuval.