Résnyire nyitottam ki a szemem, orromat finom öblítő illat töltötte meg, nyálam a párnára folyt, amit szorosan ölelgettem. Kómásan vettem szemügyre a környezetem, és fintorogtam, amikor fájdalom hasított a fejembe, mert megmozdítottam a nyakam. Ritkán jártam ebben a hálószobában, de azonnal felismertem. Itt voltam Szomolányon, Michael lakosztályában, az ő ágyában. Hirtelen mozdulattal ültem fel az ágyban és a vízcsobogást meghallva a fürdőbe rohantam. Testemen boldogság futott végig, ahogy megpillantottam Michaelt a zuhany alatt állva, a testét belepte a hab. Úgy ahogy voltam ruhástul ugrottam be mellé és vetettem rá magam. A csempének esett és megragadta a derekam, hogy ne csússzak el. Az ajkának nyomtam az ajkam, és boldogan ízleltem meg a csókja ízét, olyan jó volt végre a karjaiban lenni. A mellkasához simultam, kezem régi ismerősként barangolta be Michael testét.

- Mirabella – suttogta a nevem, mire megkönnyebbülten elmosolyodtam.

- Tudtam, hogy sikerülni fog. Ó Michael tudtam, hogy megcsinálod! Tudtam, hogy megtalálsz engem – simultam a karjaiba.

Finoman eltolt magától és kisimította a szememből a nedves tincseket.

- Mirabella te emlékszel? – kérdezte az arcomat fürkészve.

- Igen, neked köszönhetően. Mondtam én neked, hogy nem lesz semmi gond. Együtt vagyunk, megtaláltál engem és meghódítottál – csuklott el a hangom.

- Istenem – lehelte és a homlokomnak döntötte a homlokát.

- Itt vagyok Michael – karoltam át a nyakát és megcsókoltam.

Belém kapaszkodott, ajka mohón tapadt az enyémre, hátam a csempének nyomódott, ahogy szorosan hozzám simult.

- Várj – kapta el a kezem hirtelen és kutatva nézett a szemembe. – Mindenre emlékszel?

- Igen mindenre – bólogattam az arcát puszilgatva.

- Az elmúlt 18 évre is? Erre emlékszel? – fogta meg a kezem és a szemem elé tartotta.

Egy ideig csendben ácsorogtam, a gyűrűmet figyelve, majd a valóság hideg zuhanyként ért engem. Tegnap délben én azt mondtam erre a gyűrűre, hogy hülye és, hogy ha kell, vissza adom neki.

- Oh – leheltem és szégyenkezve lesütöttem a szemem.

- Oh? Ez most mit akar jelenteni? – sürgetett.

- Én... ne haragudj, nem lett volna szabad a szemed elé kerülnöm – léptem el mellette, de elkapta a derekam és nem engedett.

- Elismerem egy házi sárkány voltál az utóbbi napokban, de minden haragom elpárolgott az irántad, amikor Marcus véresen és ájultan hozott fel ide.

- Apu – leheltem és az arcom még sápadtam színt öltött. – Olyan csúnya dolgokat vágtam a fejéhez, az a Maria, csak segített apunak, nem gondolkodtam én... hogy kerüljek ezek után a szeme elé? – lábadt könnybe a szemem.

- Nem haragszik rád Mirabella – mondta gyengéden.

- Dehogynem haragszik! Igenis haragudnia kell, mert megérdemlem! – bólogattam a könnyeimet nyelve.

- Gyere ide – ölelt szorosan magához. – Amint készen állsz, rá lemegyünk a többiekhez rendben?

- Nina és Connor összeházasodnak – suttogtam és szépen lassan egyre több minden jutott az eszembe, köztük az, hogy Bellamy szintén itt van a várkastélyban. – Most már értem.

- Mit is?

- Hogy mi bajod volt Bercivel – motyogtam. – Vagyis Bellamyval.

- Örülök, hogy te érted a dolgokat, ugyanis az én fejemben minden egy hatalmas nagy kérdőjel – sóhajtott fel. – De örülök, hogy így alakultak a dolgok, úgy látszik Bellamy valamit nagyon benézett – mosolyodott el.

- Így már nincs is szükségünk arra a virágra.

- Nincs, de Rachel ugyanúgy veszélyt jelent rád nézve. Mindenféleképpen ki kell iktatnunk, és ha ennek vége Marcus be fog mutatni a véneknek.

- Értem – suttogtam. – Sajnálom Michael.

- Mit?

- Hogy megkérdőjeleztem az irántam érzett szerelmedet. Én nem gondolkodtam, csak dühös voltam rád, amiért nem értetted meg, hogy mit érzek. Úgy éreztem, hogy ellenem fordultál.

- Hallottam Mirabella. Mindent hallottam – érintette meg az arcom.

- És még nem hajítottál ki. Legalább üvölts velem! – túrtam a vizes hajamba.

- Nem fogok üvölteni veled Mirabella!

- De azt kéne tenned! – jelentettem ki, mire sóhajtott egy nagyot és elzárta a vizet.

Ellépve mellettem egy törülközőért nyúlt és végig dörzsölte a testét. Nem bírtam megállni, hogy ne kövessem végig a tekintetemmel a folyamatot. Olyan régen láthattam őt, így vagyis igazából tegnap este láttam így, de az összes emlékemmel együtt a mai volt az első alkalom.

- Te nem akarsz száraz ruhát venni? – pillantott hátra rám. – Bár nekem ez is tökéletesen megfelel – mosolyodott el a felsőmet figyelve, miközben a tekintete szinte perzselte a bőröm.

Lepillantottam, a fehér póló teljesen átázott, és ezáltal átlátszóvá vált felfedve a melleim. Ekkor jutott csak eszembe a tükörbe pillantani, és megkönnyebbülten néztem a tükörképemre az ismerős arc láttán. Oké emlékeztem, hogy nézek ki, de azért jó volt meggyőződni róla, hogy igaz.

- Mirabella – lépett mellém Michael és a derekamra tette a kezét. – Jól vagy?

- Persze, csak örülök, hogy ugyanolyan maradtam. Így nem volt olyan nehéz felismerned engem. Apropó, nem is tudtam, hogy énekelsz – vágtam csípőre a kezem és szembe fordultam vele.

- Mondtam, hogy tele vagyok titkokkal – kacsintott rám majd közelebb lépett hozzám és lehúzta rólam a vizes pólót.

Alatta nem viseltem semmit, így teljesen meztelenül álltam előtte. A karjába kapva vitt át a hálóba és gyengéden lefektetett az ágyra. Bőrének tusfürdő illata volt, elkeveredve Michael jellegzetes illatával.

- Most drága menyasszonyom szeretkezni fogok veled, úgy, hogy már teljes egészében vissza kaptalak téged. Bevallom kicsit úgy éreztem, hogy megcsallak téged.

- Amíg ezt a tested csókolod, ne gondold azt, hogy megcsalsz. Spanok vagyunk a szeretőddel, és szeretünk osztozkodni – mosolyogtam kacéran és végig húztam az ujjaim a mellkasán. – Tiéd vagyok Michael, testestül-lelkestül, örökkön-örökké – suttogtam felkönyökölve és az ajkának nyomtam az ajkam.

Nem hittem volna, hogy a vámpírok képesek ennyire kimerülni. Azt hittem az ő energiájuk végtelen és sose fáradnak el. Hát én megcáfoltam ezt, ugyanis úgy nyúltam el az ágyon, mint egy zsák krumpli és próbáltam nem a levegőt kapkodni. Igaz a szívem lassan dobogott, de érezni úgy éreztem, mint aki most futotta le a maratont, és a szíve ki akar szakadni a helyéről. Michael mintákat rajzolgatott a hátamra, ajkát a vállamnak nyomta és hallkan kuncogott a kimerültségem láttán.

- Ez nem vicces. Teljesen kicsináltál – nyöszörögtem. – Olyan mintha áthajtott volna rajtam egy csorda tank.

- Az nem lehet kellemes. Nekem egyszer átment egy vonat a lábamon.

- Gratulálok – motyogtam és rápillantottam, mire elvigyorodott.

Viccelt. Hát persze, hogy csak viccelt. Egy hatalmasat sóhajtva kimásztam az ágyból, ami úgy nézett ki mintha egy tornádó söpört volna végig rajta, bár a szoba többi része se volt jobb állapotban. Egy ideig számoltam, de aztán feladtam, annyiszor voltunk egymáséi Michael-el az elmúlt pár órában.

- Szerinted apa hallotta? – kérdeztem 10 perccel később, amikor felöltözve kis sminkkel az arcomon visszamentem a hálóba.

- Szerintem szándékosan nem figyelt ránk – bújt bele a fekete pólójába, majd felkapta azt a pulcsit, ami közös volt nekünk.

Boldogan mosolyogtam rá és sietve én is megkerestem az én pulcsimat, aztán elhagytuk a lakosztályt. Éhes voltam és szerencsére pont most volt ebédidő.

- Michael...

- Igen?

- Ne haragudj...

- Már megint bocsánatot kérsz?

- Igen, de ezért még nem kértem...

- Na, mond. Bár úgysem haragszok. Semmi miatt sem haragszok.

- De ez miatt 1000%, hogy haragszol rám. Akkor is, ha nem mondod.

- Mirabella!

- Bocs, hogy miattam Edward Cullent kellett játszanod és, hogy át kellett élned azt, amit Annával. De látod? Megmondtam neked, hogy nem fogok félni tőled! A lelkem legmélyén tudtam, hogy te vagy az. Küzdöttem, folyamatosan azért harcoltam, hogy emlékezzek! Saját magammal ordibáltam, hogy emlékezzek! Mert ott voltam, végig ott voltam, csak nem tudtam felszínre törni.

- Tudom Mirabella – mosolygott rám kedvesen. – Hidd, el tudom.

- Ja és arra is emlékszek, hogy kétszer is megbűvöltél – húztam össze a szemem.

- Az elsőnél még nem álltál készen az igazságra, a másodiknál meg nem akartam, hogy magán akcióba kezdj. Be kell látnod, hogy helyesen cselekedtem.

- Igen, de mostantól részese akarok lenni a harcnak. Főleg, hogy az a sunyi ribanc, a barátomnak adta ki magát a suliban.

- Szóval tudod, hogy Rachel nem más, mint Kinga.

- Rachelre emlékszem a bunkerből, akkor is a barátomnak adta ki magát, és most megint kijátszotta ezt a kártyáját – nevettem el magam keserűen. – Alex jelentkezett már?

- Nem. Megkértük, hogy legyen megfigyelő, addig nem akartunk semmit sem lépni, amíg te magadhoz nem térsz.

- Hány napig voltam kiütve?

- Egy hónapig.

- Mi van? – torpantam meg döbbenten.

- Egy teljes hónapig igen – biccentett.

- Magamtól vagy...

- Mellorin egy kicsit rásegített. Azt mondta az agyadnak rengeteg információt kell feldolgoznia, és félő volt, ha felébredsz, az agyad csúnyán károsodik. Így is voltak pillanatok, amikor felriadtál és össze vissza beszéltél. Egyszer nem ismertél meg, és tüzet kezdtél dobálni rám.

- Ne haragudj.

- Semmi gond. Utána elsírtad magad és vissza aludtál. De nem gondoltam volna, hogy vissza térnek az emlékeid, azt hittem, hogy csak az eddig átélt dolgokat kell feldolgoznod.

- De, hogy sikerült újra emlékeznem?

- Ezt fogjuk kideríteni, amint megebédeltünk. Most szereted a vért vagy sem?

- Is-is – válaszoltam némi gondolkodás után aztán beléptem az ebédlőbe.